Mezei néző

Keszei Boriról azt hiszem, hogy jóval előbb hallottam bécsi előadásai kapcsán, mint amikor végül színpadon találkoztam vele és nyugtáztam, hogy „na, akkor ő a Keszei Bori”.

A „hagyományos” Figaro Susannájaként már nagyon megjegyeztem, láttam Kálmán Péterrel (még 2009-ben), majd Bretz Gábor oldalán 2014-ben. Azóta énekelte Cser Krisztiánnal is, ráadásul párhuzamosan, azaz néhány nap eltolódással olaszul az Erkelben, és magyarul a Figaro 2.0-ban is. Ez egy mezei nézőnek különösen nagy attrakciónak tűnt, el is ájultam tőle rendesen. Keszei Bori számára mindkét rendezés jól állt, a néző ízlésén múlt, hogy melyikben szerette jobban.

55 napig nem voltam a nyáron színház közelében sem, jól lekötöttem magam a közelgő Figaro 2.0 sorozatra készített énekes-ajánlók (34 db) írásával, amelyekből 25 már kint is van. Csütörtök éjjel olasz vendégeimnek poénból vetettem fel, hogy másnap akár megnézhetnének itt Pesten egy musicalt, mert nem gondoltam komolyan, hogy éppen egy musicallel akarnám az évadomat megkezdeni. (Tegnap a színházban a kezdés előtti félórában hárman is rákérdeztek, hogy tényleg nézem-e...Van aki ismer.) Az olaszoknak megtetszett a gondolat, és az 5800 Ft-os - számukra olcsó - földszinti jegyárnak is örültek. (Akinek ez soknak tűnik: van 1500-7200 Ft között több lehetőség, és az előadás néha – most is – fent van a maesteszinhaz.hu oldalon, így az aznapi akár már 938 Ft-ért is elérhető. Ugyanezen az oldalon 529 szavazat alapján 8,9-es minősítést kapott a produkció, a sikert ez is jelzi.)

Káldi Kiss Andrást az utóbbi időben leginkább apró szerepekben láttam, bár az általam sokat emlegetett (mostanában nagyon hiányolt) Kovalik-féle Anyegin rendezésnek is volt címszereplője, sok évvel korábban. Amióta a bloggal foglalkozom14 alkalommal írtam róla is.

Tavaly ütközés miatt az évad egyetlen – soproni – Figaro 2.0-jába beugrott Grófként, valószínűleg már ekkor abban a tudatban, hogy később is énekelheti majd. Több gördülő előadás végül mégsem lett, de most övé második szereposztás hét előadása.

Zavaros Esztert először 2009-ben a Kiscelli Romtemplomban egy operavizsgán láttam, Lauretta volt a Gianni Schicchiben. A nevét nem jegyeztem meg, sőt másokét sem, a rendezés (Léner András munkája), az EGÉSZ volt az, IGAZI zenés színház, ami engem is és kisebb, operát korábban sem, azóta is csak ritkán néző, akkor éppen hatéves lányomat is magával ragadta. Annyi maradt, hogy valami zseniális Gyula volt a főszereplő, akinek az anyukája épp mellém került. Hát igen, most ránézve a névsorra, nem csoda, hogy tetszettek az énekesek – Orendt Gyula mellett szerepelt Kiss Tivadar, Vecsey Gyula, Kelemen Dániel, Gradsach Zoltán, Pataki P. Dániel és Molnár Ágnes is, hogy azokat soroljam fel, akik valamilyen későbbi előadás kapcsán a látóterembe kerültek.

Palerdi András már két éve betanulta a Figaro 2.0 címszerepét, mivel arról volt szó, hogy sok előadás várható, nehéz lesz egyeztetni, mivel mind ő, mind Cser Krisztián nagyon elfoglalt, és inkább legyen azonnal két Figaro - ahogy például Cherubino is le lett kettőzve azonnal. A főpróbát az Erkelben ő énekelte, majd később is többször nézett ki úgy, hogy beáll valamelyik előadásba is, de ez a mozzanat eddig elmaradt.Kevés énekessel történhet meg, hogy a főpróbája után két év csúszással kerül be rendes előadásba, nyilván a szerephez fűződő viszonya az eltelt két év alatt változott is. Meglátjuk.

Kiss András „Antonio, a kertész” lesz, és láttam is már ebben a szerepben 2015-ben és 2016-ban is az operaházi Figaróban. A basszistákat pályájuk elején gyakran megtalálja ez a kis szerep, és ebből az mindenesetre kiderül, hogy az illetőnek mennyi keresnivalója lesz esetleg a buffo szerepkörben is.

Tegnap sikerült beszereznem a Fidelio szeptemberi számát, de mindenféle akadályoztatás miatt csak most ültem le, hogy VÉGRE megírjam az ajánlót. (A szeptemberrel akartam foglalkozni, de egy rutinszerű keresés során rájöttem, hogy a tavaszi félévemet át kell strukturálni, nincs mese. Ha minden jól alakul, a szeptember is tartogat egy-két rendkívüli helyszínt, de ezt sem merem elkiabálni.)

Nézzük a részleteket:

És most a harmadik, pontosabban az első számú Marcellina következik Balatoni Éva és Vajda Júlia után, Farkasréti Mária.

Vajda Júlia azok közé tartozik, akiket szegedi előadások kapcsán hallottam emlegetni, nem is egyszer. Sok ismerősöm beszél gyakran korábbi szegedi rendezésekről, amelyek közül elenyészően keveset láthattam, leszámítva az utóbbi időket, amióta létezik a Primavera-fesztivál, amelyre felhozzák a vidéki előadásokat.

Bakonyi Marcell a Leánder és Lenszirom címszereplőjeként maradt meg bennem legelsősorban, ez jut eszembe elsőként, ha a nevét hallom, bár azóta több operaházi (Hunyadi, Don Giovanni) és müpás előadásban is láthattam (A béke napja, Rienzi), bár kisebb szerepekben.