És most a harmadik, pontosabban az első számú Marcellina következik Balatoni Éva és Vajda Júlia után, Farkasréti Mária.
Farkasréti Mária egyike a Figaro 2.0 hét olyan énekesének, akiket éppen 2006 márciusától kezdtem figyelemmel kísérni. Despina volt a Cosíban, és ebben az alakításban érződött nemcsak az, hogy nagyformátumú énekes, hanem az is, hogy jelentős élettapasztalat van a mondatok mögött, ezért is lett ez a Despina mélyebb és keserűbb, mint bármelyik másik, amelyekhez azóta szerencsém volt. Nekem ő az IGAZI. Ezért is rögzült belém az, hogy ez a Despina igazából nem egyszerű szobalány, hanem inkább házvezetőnő is, és szükségszerűen idősebb kell, hogy legyen, mint Fiordiligi és Dorabella. (Persze nem kizárt, hogy egy fiatalabb embernek több élettapasztalata van, mint egy idősebbnek, de az egész férfinemre tett kiábrándult megjegyzések talán mégis természetesebben hatnak egy érett nő szájából.)
Semmit nem tudtam róla az előadás előtt, utána jöttem rá, hogy Szegeden hatalmas szerepeket énekelt (Turandotot is például), és több év kihagyás után, alig egy évvel a Cosí előtt tért vissza a pályára. Miatta különösen sajnálom, hogy korábban nem merült fel bennem, hogy Szegedre eljárjak legalább az operabemutatókra, azóta nagyon szeretném látni Farkasréti Máriát nagyobb szerepben is. Pechemre, most júniusban, amikor erre lehetőség nyílt volna, mert abszolút főszerepet énekelt az Armel Fesztiválon, ráadásul egy Alföldi-rendezésben, amelyről sok szó is esett a sajtóban (a címszerepet a Prima Donnában), épp nem voltam Pesten, és csak felvételről láthattam a francia nyelvű előadást. Amennyire egy felvétel alapján ez megítélhető, szuggesztív és mélyen drámai volt ez az alakítás, ahogy ezt előre sejtettem is.
Az utóbbi években kisebb szerepekben, de számos alkalommal (ha nem is gyakran) fellépett az Operaházban is, írtam róla 26 bejegyzésben, köztük többször került szóba a Mario és a varázsló, A tenor – amely utóbbi nagyon jó előadás volt minden mozzanatában, jó rendezésben, tökéletes szereposztásban volt nézhető, kár, hogy csak kevésszer – és persze éppen a Figaro 2.0 pláne, annak minden eddigi előadásában benne volt.
Jövőre szeptember elejétől a művésznek egy hónapon belül lesz 15 előadása, Figaro 2.0-val együtt (A csengő, Triptichon), majd december legvégén egyetlen Andrea Chénier, majd január elején még három Cigánybáró, utána az évad második felében semmi. Nem ő az egyetlen, akinek aránytalanul jön ki a lépés, túl nagy a műsor, sok az énekes, óriási szerencse kell ahhoz, hogy valaki ne hasonló munkarendben dolgozzon. Nem jó se a túl sok, se a túl kevés előadás, az Operaház felújítása nagy kiesést jelent számos énekesnek, ezt láthatjuk, ha megnézzük a műsort egyénenként is. (Az ajánlók írása közben ezzel szembesülök nap mint nap.) Csak abban bízhatunk, hogy lesz elég koncert, lesz elég vidéki előadás, miközben tudjuk, hogy igazából a többség számára csak a külföldi vendégjáték lehetne elég jó megoldás, különösen akkor, ha az énekesek megélhetésére is gondolunk.
A youtube-felvételek lehetnének többen is, különösen ha összevetjük az Operaház honlapján közölt életrajz gazdagságával, de annak örülni kell és lehet is, ami van. Közülük egy Turandotot választottam, ami nem is olyan régen készült a Fészek Klubban, Oberfrank Péter volt a zongorakísérő. A felvétel minősége lehetne ugyan jobb is, de a lényeg átjön. Csatlakozom a kommentelőhöz, igen, ez egy Turandot-hang. Jó lenne élőben is hallani az egészet…
