55 napig nem voltam a nyáron színház közelében sem, jól lekötöttem magam a közelgő Figaro 2.0 sorozatra készített énekes-ajánlók (34 db) írásával, amelyekből 25 már kint is van. Csütörtök éjjel olasz vendégeimnek poénból vetettem fel, hogy másnap akár megnézhetnének itt Pesten egy musicalt, mert nem gondoltam komolyan, hogy éppen egy musicallel akarnám az évadomat megkezdeni. (Tegnap a színházban a kezdés előtti félórában hárman is rákérdeztek, hogy tényleg nézem-e...Van aki ismer.) Az olaszoknak megtetszett a gondolat, és az 5800 Ft-os - számukra olcsó - földszinti jegyárnak is örültek. (Akinek ez soknak tűnik: van 1500-7200 Ft között több lehetőség, és az előadás néha – most is – fent van a maesteszinhaz.hu oldalon, így az aznapi akár már 938 Ft-ért is elérhető. Ugyanezen az oldalon 529 szavazat alapján 8,9-es minősítést kapott a produkció, a sikert ez is jelzi.)
Ha mást viszek színházba, akkor mindig az a fontosabb, hogy az illetőnek hogy tetszenek a látottak, és ez most is így volt. A vendégeim szerencsére jól ismerték a film alapján Billy Elliot történetét és kicsit sem bénította őket le, hogy az angol felirat az első órában nem működött, szerették nézni különösen a táncos részeket. (Az Opera nagyobb kivetítő tábláját szerelték át, és most még technikai problémák akadnak vele. Az előadáson csak néhány külföldi volt, így keveseket érintett ez a probléma, a magyar szöveget érteni lehetett.)
Bennem a látottak hatására feléledtek régi emlékeim balett-tanulmányaimról, a Győri Baletthez illetve Markó Ivánhoz kötődő rajongásom, illetve az a Broadway-musical, amely megmutatta, hogy lehet egy színpadra CSAK olyan embereket felrakni, akik MIND tudnak énekelni, táncolni és beszélni is. (Mind, nemcsak a főszereplők egy része.)
Az Opera főigazgatója rendszeresen elmondja, hogy mindenkinek akarnak játszani, de nem ugyanazon az estén. Ez nagyon igaz, én ezt tudva, ennek ellenére azért igyekeztem mindent megnézni, ami nem nekem készült, azt is, és most már elmondhatom, hogy öt alá ment az utóbbi években játszott és általam kihagyott bemutatóknak a száma. (Na és!– mondhatja valaki, és igaza van.)
Nem lettem musical-célközönség a Billy hatására sem, de mivel ez alapvetően egy nyomhagyó ÉS ajánló blog, eszembe sincs felsorolgatni, hogy milyen hánytorgatni valót találtam a darabban és előadásban. Akinek magával a műfajjal vannak problémái, csak akkor menjen oda, ha pl. szeretné látni Csákányi Esztert, vagy Stohl Andrást (vagy egyéb szereplőt) a színpadon, vagy szeret nézni cuki gyerekeket ÉS igazán profi táncosokat, vagy csak egyszerűen már régen volt az Erkelben és hiányzott a hangulata. Aki általában is musical-kedvelő, annak meg mindenképp ajánlható, mert újdonság, máshol nem játszották.
Az előadásnak voltak bőven szerethető vonásai számomra is, a honlapon közölt információk alapján hasonlóra számítottam.
Szlávik István színpadképe nagyon alkalmas arra, hogy bemutassa az angol iparváros hangulatát, de hagy bőven teret a táncra, kinyitható és beszűkíthető, és majdnem olyan gyorsan át lehet rendezni, mint ahogy ez a Madáchban történne. (A januárban látott Operaház fantomjánál azért érezhetően gyorsabban megy a váltás, talán a jobb színpadtechnika az oka. Ehhez épp a Madáchból hozták át Szirtes Tamást rendezőnek, aki alaposan jártas a műfajban.) Szerettem Tihanyi Ákos koreográfiáját is, különösen azokat a részeket, amelyek a balettet és a bányászok sztrájk-jeleneteit összekapcsolták. Nem láttam a filmet, így fogalmam sincs, hogy mennyire saját ötlet vagy örökölte, de a mezei nézőt ez kevésbé érdekli, ha egyszer lekötik a látottak.
Előre sejtettem – a korábbi West Side Story miatt is -, hogy a táncos részek fognak lekötni engem is a legjobban, hiába mentem úgy az előadásra, hogy elsősorban Csákányi Eszterre és Stohl Andrásra voltam kíváncsi, na meg Csémy Balázsra is, akinek a nevét a Mario és a varázslóban jegyeztem meg, de azóta a Tóth János sorozatnak hála, már többet is láttam belőle. (Éppen a musical előtt néztem meg az előző napról lemaradt 25. részt, amelyben a Jurisics c. rockoperára tombol…- és lám, élőben utána láthattam sztrájkoló bányászként is. A Csémy Balázs rajongóknak is ott a helye a Billyn.) Nagyon picike szerepe volt Kőrösi Andrásnak, és valószínűleg egy éve még nem is emeltem volna ki külön - de azóta sok minden történt, láttam A Mester és Margaritában, Gyöngyösi Levente operájában több kisebb szerepben is bizonyítani, nemrég foglalkoztam vele külön, mert énekel a Figaro 2.0-ban, így kapott már egy külön ajánlót. Ha harminc énekes között van, most már így is feltűnik számomra. Most is tetszett, megtalálja az arányokat, hogyan kell egy zenés előadásban jól megszólalni. Fillár Istvánnak is voltak jó villanásai, lehet, hogy aki még nem ismerte, meg is akarta keresni a nevét a szokatlanul apró betűvel nyomtatott színlapon. Ha már a Figaro szóba került: az előadás karmestere, Köteles Géza egyben a Figaro 2.0 zenei vezetője is, a róla szóló ajánló is olvasható egy ideje, ha valaki netán nem ismerné még.
A prózai színészek helyzete kevésbé hálás a darabban, de az említettek érezhetően profin álltak a helyzethez, odatették magukat és tudomásul vették, hogy ez a darab elsősorban a táncoló gyerekekről szól. Egy-egy részletből így is kivillant, hogy Csákányi Eszter azért nem akárki, van köze a tánchoz, ahogy beállt a fináléba, az magáért beszélt. Stohl András elkeseredett apa-figurája épp olyan, amilyenre az előadásnak szüksége van, kellően korlátolt, reményvesztett, nem csoda, ha kiakad azon, hogy fia a tudta nélkül dönt az életéről. Hatni tud akkor is, ha csak mozdulatlanul ül egy széken, de ha megszólal, különösen nagy energiák örvénylenek körülötte.
Az olaszok rákérdeztek, hogy a szöveg mennyire utalgatott a magyar politikai helyzetre, mert náluk egy ilyen előadásban biztosan sok lett volna az áthallás. A Billyben semmi ilyet nem észleltem, ez az angol bányászok kilátástalan helyzetéről szólt, akik közül mégis kiemelkedhetett egy fiúcska. Aktualizálós poén esetleg annyi lehetett benne, hogy felmerült a Hegedűs a háztetőn cím, mint lehetőség, hogy abból énekeljen Stohl András a karácsonyi műsorban. Erre a nézőtéren kevesen reagáltak, tehát nem terjedt el igazán széles körben, hogy lesz egy Alföldi-rendezése a darabnak szeptember 10-én, amelyben történetesen mind Stohl András, mind Csákányi Eszter énekel majd.
A produkcióba sikerült tehetséges gyerekek sokaságát összegyűjteni, és itt gondolok a leánykákra is, akik nem keveset táncolnak, és egyiknek másiknak még az egyénisége is kivillan. Van köztük egy olyan is, aki többet beszél, de a színlapról a neve nem derül ki, viszont a két fiút megnevezik. Én Lukács Olivért láttam Billynek, akire ránézve is rögtön látható, hogy táncos – a tartása olyan, sőt helyenként a mosolya is már emlékeztet a profi balettesek arcán leginkább látható – szinte állandóan jelenlévő – mosolyra, nyilván évek óta ezzel foglalkozik. Tisztán énekel, érthetően beszél, beleillett a történetbe. Ennél is hálásabb szerepnek tűnt Császár Patriké, aki Billy sokkal kisebb barátjaként több poénlehetőséghez és kevesebb melodramatikus jelenethez jutott. Helyesek voltak, amikor ketten együtt táncra perdültek, az biztos.
Az előadásban nem kevés már profi táncos is fellépett, akik sokat hozzátettek ahhoz, hogy a balett vonzónak tűnhessen egy olyan gyereknek, aki most látott először ilyen előadást.
Most már több mint egy éve megy ez a musical az Erkelben, elfogadott része a repertoárnak, bár eleinte biztosan sokan meg is döbbentek, hogy az Opera egy ilyen művet műsorára tűz. Emlékszem arra, amikor először nyilvánosságra került a hír, mégpedig az Operaház szokásos Kismama-matinéján, egy Figaro-előadáson. Ókovács Szilveszter bejelentette, hogy a balett-utánpótlást akarják biztosítani, az a cél, hogy minél több gyereknek jusson eszébe, hogy milyen jó lenne, ha balettet tanulna.
Erre a célra tökéletes az előadás, aki szeretné, hogy a gyereke kedvet kapjon hozzá, jól teszi, ha elviszi a Billy Elliotra. Még bennem is felmerült futólag, hogy esetleg jó lett volna nem abbahagyni a tánctanulást, bár e tekintetben rám mégis nagyobb hatással voltak Nádasdy András balett-órái…
A júniusi Csillagórán az is elhangzott, hogy a Billy premierje óta az Operaház elindított külön balett-képzést és már száz gyerek tanul náluk. (Láttunk is egészen kis leánykákat táncolni, úgy néz ki, hogy mégis van elég tehetség.) A Billy Elliot nem született meg hiába, ezt elmondhatjuk.
Jövő júniusban újabb széria jön, de addig még ma este hatkor és holnap is látható, ha valaki épp ráér.
