Mezei néző

 A Centrál Színház idén egy régi és egy egészen új Molnár-előadását hozta el Szigligetre: a jövő évadban (a várható hat bemutató miatt) műsorra  nem kerülő, de nagyon népszerű Delilá-t hatszor, majd az új bemutatót, a  Játék a kastélyban-t nyolcszor adják egymást követő napokon (Alföldi Róberttel és László Zsolttal!). Ezt még csak egyetlen zártkörű főpróbán játszották közönség előtt, MOST még minden időpontra be lehet jutni - a nézőtér 697 férőhelyes.

A Skorpió után visszatértem ide, és a  Delilákról lesz ebben a  folyamatosan bővülő bejegyzésben szó, az előadásokról és a nézők reakcióiról egyaránt. Ezúttal különösen sok nézővel volt módomban megbeszélni a látottakat, és minden tapasztalatom egybehangzóan ahhoz a következtetéshez vezet: érdemes volt ezt a hat előadást eljátszani, összességében biztosan 90%-nál nagyobb telítettséggel mentek le az előadások, nagyon kellemes estéket szerezve a közönségnek. 

Hasonlóképpen napról napra írtam ehhez hozzá,  ahogy ezt márciusban a Don Giovanni esetén is tettem. Utolsó frissítés időpontja a megnézett hat előadás alapján: 2024.08.08.   Ez már a véglegesnek szánt verzió.

Szigliget igazán jó hely, nemcsak a betérő utasokat köszöntő reklámtábla szerint - még egy kevéssé komfortos bázison lakva is csak ezt mondhatom. Ami pedig már valóban non plus ultra: a legtöbb napon színházba is lehet menni, a várudvaron van egy kb. ötszáz néző befogadására alkalmas nézőtér, ahol sokféle előadás vendégeskedett eddig a nyár folyamán. (Ezen a héten a képlet megváltozik, a Centrál Színház két sorozatáé lesz a terep: a Delila hatszor, az új premierként bemutatkozó Játék a kastélyban nyolc alkalommal lesz megnézhető augusztus 20-ig.)

A múlt héten jártam itt életemben először, hogy másodszor is megtekintsem (a sajtóbemutató után több hónappal) Kerékgyártó István darabját, a Skorpió-t.

A bejegyzésben Szokodi Bea képeit használom, aki még a premier előtt fotózott.

Feledhetetlen szép ünnep volt a vasárnap este 10-12 ezer néző számára, akik a 36 fokos kánikulai hőség ellenére is kilátogattak a Budapest Parkba, hogy meghallgassák a Vígszínház fiúzenekarának 50. koncertjét.

A szó szoros értelmében is felhőtlen szórakozás volt, önfeledt boldogsággal vett benne részt mind a rajongótábor, mind a Grund öt zenész-színésze: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron. A vígszínházi ültetett koncertek is óriási élményt adhattak mindeddig, de be kell látni, ez a 2017 májusában alakult zenekar már a Budapest Parkig nőtte ki magát.

Az 50. estéről 5000 karakterben:

A Siegfried után a Ring utolsó estéjét több új énekes jelenléte élénkítette fel, amelyben ettől még a Stefan Vinke – Iréne Theorin kettős dominált ezúttal is.

A Rajna és a Walkür után eljött a harmadik este, amelyben ugyan mindhárom felvonásban felbukkant Wotan, azaz Johan Reuter (Mime, Alberich, Erda és Siegfried partnereként), de a főszereplő már nem ő, hanem a gyűrű jövendő birtokosa és áldozata, a „fiatal Siegfried”. Ez az este mindig a címszereplő kiválasztásán múlik, így előre sejthettük, hogy milyen lesz az este. Azok számára, akik eddig (szinte) minden évben nézték a Ringet, ez volt az egyetlen, amelyik nem hozott újdonságot – valóban azt kaptuk, amire számítani is lehetett.

A walkür a tetralógia legnépszerűbb darabja, erre fogytak el legelőször a jegyek idén is – aki Rajna másnapján ezt is bevállalta, jól járt. Az előadás közvetítése a Bartók Rádióban még legalább három hétig szintén visszahallgatható a mediaklikk.hu-n!

Iréne Theorin

Nem volt ez rossz évad ez az idei az itthoni Wagner-rajongók számára – vissza is fogjuk még sírni. Ősszel az Operában akár három „kör” Ringet nézhettek végig a legelszántabbak, csupa magyar énekessel (laudáció az én hat estémről itt), most júniusban pedig az évad megkoronázásaként megnézhettük a már hozzánk nőtt, félig szcenírozott „müpás Ring”-et is. Mielőtt rátérnék az énekes szólisták emlegetésére: LE A KALAPPAL a fesztivált szervezők, a betanítást végző Kovács János, Polgár Etelka, Bartal László, Bartinai Gábor, Bizják Dóra és Rajna Martin előtt is. Idén is topon voltak a minden előadásban fellépő táncosok és a Fischer Ádám által vezényelt MR Szimfonikusok, akiket a negyedik este végén megérdemelt állótaps fogadott. Már megszokhattuk, hogy az előadás zenei színvonala soha nem megy egy bizonyos szint alá, és az „alapembereket”, alkalmi visszatérőket és debütálókat kellemes arányban tartalmazó szereposztás mindig egy kicsit másként mutatja meg nekünk a történetet, és ez most is így történt.

Minden évben elhatározom, hogy frappánsan fogok összegezni, és ez ugyanígy nem sikerült  ezúttal sem. Ezúttal az olvashatóság érdekében négy részre bontottam a beszámolót – most előadásonként.  (A walkür is már rövidebb ennél, a Siegfried és Az istenek alkonya pedig szinte nyúlfarknyi.)

Röviden: működött az előadások kémiája, azonnal újranéztem volna még egyszer az egészet.

Mindenkinek javaslom, hogy a Bartók Rádió által sugárzott előadásokra keressen rá (mediaklikk.hu), még közel egy hónapig elérhetőek a felvételek – ha csak hallgatjuk őket, kicsit más színben tűnnek fel az előadások, akkor már valóban csak a zene válik lényegessé.

Loge: Christian Franz

Ha valaki nemrég látta a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, amelyet Breier Ádám írt, hátha nem felejtette el annak első jelenetét: Máhr Ági és Bezerédi Zoltán egy színházi előadást néznek, amely ugyanúgy az apaságról szól, mint maga a film, sőt ennek is Breier Ádám volt az egyik szerzője. A másik pedig Körösényi Dániel, akik ezt a darabot az Orfeum vezetőjének felkérésére, annak saját ötletéből írták. (Az Anyád kínja című előadás hatalmas sikere indokolta, hogy legyen előadás az apák sorsáról is.) 

Akinek ez a vicces jelenet felkeltette az érdeklődését, az Orfeumban (havonta átlagosan kétszer) meg is nézheti az Apád fülé-t, megtudhatja, hogy milyen szövegkörnyezetben hangzik el a megmutatott párbeszéd. Nemcsak Adorjáni Bálint és Elek Ferenc játszik benne, de Nagy Sándor és Fenyő Iván is – ezt a nagy négyest így együtt biztosan sehol máshol nem lehet látni. Irigylésre méltó helyzetben vannak ezen az estén: az őket választó mezei nézőknek minden feltétel adott, hogy egy jó vacsora után, jó hangulatban csak rájuk tudjanak figyelni. A filmben kiemelten fontos szerepet betöltő szekrény nem látható, de ettől függetlenül feltétlenül ajánlom a 2018 ősze óta futó darab megtekintését. Már régen készültem rá, örülök, hogy végre sikerült.

Legközelebb július 16-án, 23-án és 30-án

Az 1985 óta vezetett nyilvántartásom szerint összesen 134 vizsgaelőadást láttam az SzFE épületeiben, amelyek közül 68-ról van blogbejegyzésem (2013-tól kezdődően). Sok-e vagy kevés, ez viszonylagos, de nekem a hely hiányozni fog. Sőt, már évek óta hiányzik, és rossz érzés, hogy már nem tudom az ötödéves színészek többségének nevét, ahogy régebben – korábban (két és fél év alatt) a rossz névmemóriám ellenére is sikerült mindenkit beazonosítanom, mire diplomát kaptak. Az épület sorsától függetlenül, a pálya legszéléről nézve nem érzem megnyugtatónak az éppen most színészi pályára lépők helyzetét, de nagyon drukkolok nekik továbbra is.

Az Ódry nagyszínpadán tartott legutolsó előadásra elmentem, hogy nyomot hagyjak a bezárás estjének.

Ez volt az évad utolsó mozgalmas színházi hete számomra: közvetlenül a müpás Ring előtt még benéztem a Karinthy Színházba, azzal a kettős céllal, hogy az általam régen nem látott Balázs Andreát és a 90. évét nemrég betöltött Bodrogi Gyulát megnézzem. Aki miattuk menne, az nem fog csalódni: Valcz Péter és Olt Tamás a már 70 éve (!) a színi pályán működő művész számára írt főszerepet egy zenés játékban. (Ha a színművészetin eltöltött négy évét is számítjuk, bizony már ténylegesen ennyi ideje aktív színész Bodrogi. Ráadásul előtte még voltak „tisztán néptáncos” évei is…)