Mezei néző

Még egy rész Juditról:

Most már elérkeztünk Judit nézőpontjához.

Ő az, "aki lát", leginkább az ő nézőpontjából látjuk a várat. Amit megtudunk róla, az nem objektív kép, hanem "a Kékszakállú vára, ahogy azt Judit elképzeli". Ez nem lényegtelen szempont, ráadásul csak annyiban fogadhatjuk el valóságnak, hogy a herceg Judit megjegyzéseit nem egészíti ki, nem bírálja felül, hanem hallgat, és gyorsan tovább lép. (Az 5. és a 7. ajtó a kivétel, itt pedig Kékszakállú mutatja be a látottakat, és – a birodalom esetén – nem biztos, hogy Judit is éppen ilyennek véli, de most ő az, aki csendben van.)

Ez az utolsó fejezet, amelyik a Kékszakállú nézőpontjából közelít, utána tényleg áttérünk Juditra.

A Fesztiválzenekar Kékszakállú turnéja a vége felé közeledik, már csak a szombati előadás van hátra, amelyik viszont a legnagyobb presztízzsel bíró helyszínen, a Carnegie Hallban lesz. (Közvetíteni fogják hajnali kettőtől!)

Tegnap este viszont a párizsi diadalmenet után a hatodik előadás következett, és talán nem belemagyarázás, de éreztem az előadás hangulatában némi lehalkulást, talán azért is, mert a magyar közönség ugyan a szokásos módon ünnepelt, egyértelműen sikeresnek mondható itthon is ez a produkció, de a párizsiak üdvrivalgásai után ez mégis kevésnek tűnt.

Most már itt az utolsó budapesti Kékszakállú is (nagyon remélem, hogy nem késem le), de görcsölés helyett jöjjön néhány benyomás a BFZ párizsi két előadásáról.

Philharmonie de Paris - egyik bejárat

Ez volt az általam látott 53. Kékszakállú előadás, és egyben a legderűsebb is. Nemcsak „ahhoz képest”. Hatalmas energiákat árasztott, nem tudom, hogy Bartók mit szólt volna, ha ennyi optimizmust tapasztal a férfi-nő viszony teljes reménytelenségéről szóló operájának előadásán. Már évekkel ezelőtt ELMÉLETBEN lehetségesnek tartottam – a zenével némileg szembemenő – pozitív végkicsengést, de igazából nem hittem, hogy valaha módom lesz ezt előadáson megtapasztalni.

Tegnap ez megtörtént, és ugyan a Bartók-mű abszolút értéke változatlanul megmaradt, éppen ahogy mínusz ötnek és plusz ötnek is azonos. Kicsit az az érzésem, mintha a hét előadás hangulatával a hét ajtóból áradó benyomásokat szeretnék kifejezni, a turnénak az én olvasatomban van egy ilyen íve is, ahogy a darab és a saját utam alakulása között is fedezek fel párhuzamokat.

A luxembourgi Philharmonie épülete - 1300 férőhelyes teremmel

Még mindig csak a Kékszakállú szempontjainál tartunk:

A BFZ két hamburgi Bartók-koncertjéről szól ez a nyomhagyó bejegyzést, némi személyes bevezetéssel, amely simán átugorható.

VIII. A Kékszakállú lépései  

A történet kulcspontjain egészen eltérő lehetőségei vannak a Kékszakállúnak, amelyek partner- és helyzetfüggők, ráadásul még sok árnyalatuk is van. Talán ez az oka, hogy anélkül is el lehet a darabot sokszor játszani, hogy az énekesek megunnák, vagy rutinszerűvé válna. Nincs egyetlen jó értelmezés, amely minden továbbit kizárna. (Kováts Kolos, ha jól emlékszem, 225 alkalommal volt Kékszakállú, Komlósi Ildikó pedig ezen a turnén fog eljutni a 185. Juditjáig.)

VII. Mennyire különleges a Kékszakállú?

Erre a kérdésre nem lehet általános választ adni a mű alapján, ha az ember már többféle előadást látott.

Énekesfüggő, és rendezésfüggő is, az általam a szerepben legtöbbet látott Cser Krisztián eddig megnézett 18 előadása alapján is elmondható, hogy a körülményekhez igazodva egy vérbeli énekes bámulatosan tudja változtatni az alakját, valóban széles a skála, szinte bármilyennek el tudja fogadtatni magát. Számomra - és ez a korábbi bejegyzésekből is kitűnhetett - ő az, aki leginkább alakította a szereppel kapcsolatos gondolataimat, DE ettől függetlenül, vagy éppen ezért mindenki mást is megnéztem, aki Pesten énekelte a darabot. 52 előadás alapján gondolok valamit a darabról, nem pedig szakértőként a világ összes létező produkciója alapján.

De milyen is lehet a Herceg?