Még nincs egy hónapja, hogy az Operettszínház egy új musicallel állt elő Somogyi Szilárd rendezésében, amely feltehetően a Kálmán Imre Teátrum intim terét jó hosszan meg fogja tölteni. A műfajnak nagyon sok kedvelője van, mindig van igény arra, hogy a jól bevált színészeket új szerepekben láthassa a közönség.
Galambos Attila Szerb Antal 1934-es regényéből írt musicalváltozatot, amelyhez Kovács Adrián szerezte a zenét. (Utóbbinak van egy még újabb alkotása is, A nagy Gatsby, amelyiknek csak a főpróbája volt még meg négy nappal ezelőtt a Vígszínházban, ősztől feltehetően ezért fogja a fél város ostromolni a jegypénztárakat.)
Telt ház volt ma este is, ahogy eddig minden egyes alkalommal, ahányszor csak odavetődtem az Operett kamaraszínházába, és egyértelműen erős közönségsikerről számolhatok be.
Túri Erzsébet nagyon praktikusan változtatható díszletet tervezett, amely jól szolgálta az előadást, ugyanakkor illett a részben középkori kastélyban játszódó cselekményhez. Lénárt Gábor koreográfiája, amelyet a hat főből álló karnak készített, nagyon hatásos volt. Az Operettszínház zenekara Mihalics János vezényletével működött közre.
Adottak voltak az alapfeltételek a kellemes kikapcsolódáshoz, amit egy musicaltől várni szokott a közönség, és csak annyi bajom volt a produkció technikai kivitelezésével, hogy ehhez a pici térhez képest aránytalanul nagy volt a hangerő, helyenként fülsértő is, és nem mindenkit lehetett érteni. Sok a szöveg, nem annyira egyszerű a cselekmény, és talán nem lenne elég csak angolul kivetíteni a feliratot. (Lehet, hogy az egyébként hangulatos teremnek nem túl jó az akusztikája, mert a hely mérete önmagában kevéssé indokolná a mikroport használatát.)
Amit látunk, arról a színlap előre közli, hogy a krimi-szál mellett a szenvedélyeken és az érzelmeken lesz a hangsúly. Ez a szándék valóban érvényesül is, a szerelem, mégpedig egy múltbeli, be nem teljesült szerelem lesz az előadásnak a legérdekesebb mozzanata, a cselekmény egyes elemeinek mozgatórugója. Szó van itt gyilkosságról, hatalmas vagyonról, alkímiáról és titkos mozgalomról (a rózsakeresztesekről), de mégis az a nosztalgiával átitatott vágyódás hat ránk leginkább, ahogy Szabó P. Szilveszter és Janza Kata néz egymásra. Szavak nélkül is ott van benne a „mi lett volna, ha…”, de aztán énekelnek is. Van néhány erős pillanatuk önállóan is, amikor egymásról beszélnek, és az előadás végén egy duett, amely nekem feltétlenül az este csúcspontja volt. Képesek a varázslat megteremtésére, hajlamosak vagyunk velük néhány percre elandalodni – a több évtizednyi színpadi munka tapasztalatai ebbe a szerepbe is beépültek.
Aki nem ismeri a történetet, az is fogja tudni követni, és csak annyit árulok el, hogy Szabó P. Szilveszter (Lord Owen, excentrikus várúr), most nem démonikus főgonosz, mint ahogy nem egyszer volt már – ez a szereplő most Mészáros Árpád Zsolt (Morvin), aki el is éri, hogy kicsit se szimpatizáljunk vele, hiába kap egy erős számot ő is. Értjük, hogy mindenáron a hatalmas örökséget akar megszerezni, de ahogy látjuk, nagyon sokat hibázik, és nem is a megfelelő emberekre támaszkodik. Maloney, a kémje Owen várában elég kevéssé elszánt, és elég súlytalan karakter Pesák Ádám által. Megjárja, aki hagyja magát eszközként használni - ez is tanulság.
Feltűnik egy ápolónő is, aki kicsit olyan, mint egy szándékosan túl butára vett operett-szubrett – Simon Panna játssza. Nem tudom, hogy milyen lehet ennyi sztereotíp mondatot elmondani, illetve úgy tenni, mintha a főszereplő filosz tényleg vonzaná, de utóbbi nem is sikerül, még akkor sem, ha ez volt a cél. Kerényi Miklós Máténak azt elhittem, hogy a rózsakeresztesek érdeklik, és azt a mondatát is, hogy nem szerelmes, csak az tűnt pótcselekvésnek, amikor mégis megcsókolta a lányt. Szerb Antal ugyan magáról írta a figurát, nyilván paródiának is szánva, és valóban bekerül az események középpontjába Bátky János, de ettől mégsem válik érdekessé. Egy kutató alapvetően megfigyelő szerepkörben van, és nekem nem keltette fel az érdeklődésemet. Lehet, hogy tévedek, de nyilván jó lett volna, ha beleszeretünk – legalább az előadás idejére - , és kicsit megérint minket, amikor belezuhan a kriptába kétszer is, és netán aggódni kezdünk érte. Ennek a fiatal párnak semmilyen szinten nem tudtam elhinni a szerelmet, ami nemcsak a Szabó P. Szilveszter-Janza Kata párosnak ment, de tegnap a minden eszköz nélkül fellépő Molnár Piroska – Jordán Tamás kettősnek is sikerült a Kései találkozásban, akiknek életkora sem jelentett akadályt.
Most csak a meg nem valósult múltbeli szerelem volt az egyetlen igazi megmutatott szenvedély az előadásban, ehhez képest még a gonosz Morvin pénzvágya is elég halovány volt. Ennek ellenére a krimiszerű történet és a megfelelő időközökben megszólaló zene, látványos kivetített háttérrel és jó díszlettel biztosan elég jó kombináció ahhoz, hogy a produkció sikere tartós legyen, és talán azt is eléri, hogy a nézők egy részében felmerüljön a vágy, hogy megismerkedjenek az eredeti művel is. Én például most mindjárt újra fogom olvasni…
