Vannak esetek, amikor a színlapot feltétlenül érdemes jól elolvasni, sőt szerencsés lett volna még tovább tájékozódni, hogy mire ülünk be. Aki netán botor módon a „Gergye Krisztián Társulat”-ra vagy a Soharóza kórusra váltott jegyet, az akár meglepődhetett, és nem biztos, hogy mindenkit kellően – vagy az elvárásainak megfelelően – szórakoztatott el, ha nem hatott rá Magdalena Abakanowicz világa, amelyet benyomásaim szerint az alkotói csapat nagyon hűen tudott tolmácsolni.
Ezen a vasárnapon jártam először a FILC-ben, azaz Fischer Iván Lakásszínházában további 25 néző társaságában. Ez a nézőszám manapság teltházat jelent, ennyi ember tud biztonságosan leülni egy talán harminc négyzetméteres szobában. Az időpont abból a szempontból nem volt optimális, hogy éppen egybeesett a hely tulajdonosának és a BFZ-nek a vicenzai koncertközvetítésével, amelyről így lemaradtam.
Mérlegeltem a helyzetet, és győzött Dante.
Az esemény plakátja - Gyabronka József
Annyira nem gyakori, hogy egy rendező meg is írja a darabot, amit bemutat, ráadásul szinte azonnal sikerül módot ÉS megfelelő színészeket találni az előadáshoz.
Dettre Gábor előadását a CafE Budapest fesztivál keretében a KuglerArt Szalonban játssza Máhr Ági és Kolnai Kovács Gergely mintegy száz percben, és ami jó hír: ez az előadás nem egyszeri esemény, lesz folytatás, a „Lekváros keksz járvány idején” a tervek szerint nézhető lesz novemberben is. Ajánló következik.
Az előadás plakátja Máhr Ágival
A CAFé Budapest fesztivállal szövetkezve valósult meg az Örkény Színház új előadása, amelynek egy korai főpróbáján – vagy talán inkább teszt-előadásán – járhattam, még szeptemberben, egy hónappal a premier előtt, a Csapodárok és a Teljesen idegenek közötti szombat estémen. Azóta a bemutató megtörtént a tervek szerint, és manapság ez már szinte rendkívüli eseménynek számít.
A főpróba alapján már elég rendesen látszottak az előadás körvonalai, bár feltételezem, hogy a maradék idő alatt kisebb változtatásokat az alkotók végrehajtottak, feltételezhetően ezért is szervezték meg ezt a nyilvános előadást. Ajánlani ez alapján is nyugodt szívvel tudom, engem lekötöttek a látottak, csak azt sajnálom, hogy nem ültem le azonnal utána, hogy részletesen leírjam a látottakat, így most csak egy rövid figyelemfelkeltő bejegyzést olvashattok. (Ez alapján is eldönthető talán, hogy valakit érdekel-e a téma, vagy sem.)
A karantén alatt megírt Don Carlos bevezető fogadtatását olyannyira lelombozónak éreztem, hogy elhatároztam, hogy a darabról és konkrétabban Keszég László rendezéséről írt még hosszabb elemzésemet nem vesztegetem el, hanem a posztolással kivárom a pillanatot, amikor a színház műsorára tűzi a pótelőadásokat.
Aki teheti, nézze meg őket, ki tudja, mikor juthat legközelebb hozzá egy ÉLŐ Don Carloshoz – legyen tele a tervezett négy alkalom.
Cser Krisztián - Ádám Zsuzsanna - II. rész
Az előadások előreláthatóan november 18-24 között lesznek. Az, hogy tudok-e menni vagy sem, és lesz-e ennek a sorozatnak negyedik része, a jövő titka.
Különleges programnak ígérkezett szombat este az „Orfeusz, avagy Nárcisz Tükörországban” Pál András és Pető Kata előadásában, és ennek az egyszeri alkalomnak hagyok most röviden nyomot.
Kiss Richárd képe a felolvasószínházról
Hosszú ideig a színdaraboknak igyekeztek valamilyen ütős, mindenesetre minél rövidebb és jól megjegyezhető címet adni, de ennek a jól bevált szokásnak a Katonában ennek már korábban is ellene mentek. A „Minden kombi cirkó…” töretlen sikere azt bizonyítja, hogy a furcsa és nehezen megjegyezhető cím is megfelelő, ha kellően vonzó az előadás, amelyet mögé tesznek.
Mayer Szonja és Mészáros Béla
Néha megfigyelhető, hogy ugyanaz a darab/téma több színház műsorán is előkerül, valamitől aktuális lesz, és mivel ráadásul számomra fontos művészek kerülnek bele, szinte rákényszerít, hogy mélyebben foglalkozzak vele. Én pedig hagyom magam.
Írom mindezt a Stúdió K Nérójának bemutató előadása kapcsán, amely két részben, közel három órában került a nézők elé tegnap. Az egészen megtelt nézőtérről úgy tűnt, mintha minden a normális kerékvágásban menne, és nem is lenne járvány. Ugyanezt érezzük a színház online jegyeladó felületére rákeresve: már minden jegy elkelt november hónapra is, pedig manapság jellemzően bármire be lehet jutni az utolsó percben is, kevés színház tud teltházzal üzemelni. (Aki nem szívesen várna, annak javaslom a próbálkozást előadás előtt, mindig van, aki megbetegszik, vagy a járvány statisztikája miatt dönt a távolmaradás mellett az utolsó pillanatban, nem reménytelen soha a bejutás. Aki nem kockáztatna, azok pedig figyeljék a decemberi jegyárusítás kezdetét.)
Néró és Seneca - sárga és fekete - ifj. Vidnyánszky Attila és Spilák Lajos
Nem nehéz levonni a következtetést: Hegymegi Máté fizikai színházas rendezésének szóló igazán nagy érdeklődés a szereposztásnak köszönhető: a nagyon jó formában lévő társulattal az ifjabb Vidnyánszky Attila játszik együtt, aki a címszerepre érkezett vendégként.
A családon belüli zaklatás témája egyre gyakrabban említődik, nem olyan régen egy budaörsi Születésnap keretében is találkozhattunk vele, de a KV Társulat most kilencvenperces laza jelenetsorát Zsigó Anna kifejezetten a párkapcsolati erőszak köré építette. Kovács D. Dániel egy liftbe beszorította (ha nem is mindig egyszerre) a hat színészét, akiket föl-le hurcol az otthon és a számukra elvileg segítséget nyújtó ellátórendszer különböző részeit megjelenítő emeletek között, és módot ad arra, hogy vele együtt több oldalról is körüljárjuk a témát. Vannak visszatérő motívumok és helyszínek, bár a sorrend kialakításában nem vettem észre szabályosságot.
Már az előadás színlapjáról kiderül, hogy a bántalmazottak „kafkai útvesztőben bolyonganak” és: „A magyar nők átlagosan 35 verést szenvednek el, mielőtt segítséget kérnek. Ekkor 5-12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál tesznek panaszt az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak.” (nokjoga.hu)
Kárpáti Pál - Hajduk Károly - Urbanovits Krisztina - Száger Zsuzsanna : orvosi konzílium
Az előadás célja a figyelemfelhívás, és ez meg is történik, miközben szórakozunk. (Remélhetőleg bocsánatos bűn, de én elsősorban a szereplő színészek miatt mentem el, még nem felejtettem el a karantén előtti egyik utolsó legjobb emlékemet a „Terike és Irén”-t Urbanovics Krisztinával és Száger Zsuzsannával, hogy az egyik legfőbb motivációmat említsem.
A maszkokon túl nem emlékeztetett semmi a Szkénében a vírus-helyzetre, csupán az, hogy most a teljes folyosó hosszában elnyúló sorban álltak az emberek, nem pedig a büfében összetömörödve várták Szikszai Rémusz új rendezését. A nézőtér egészen tele lett a Vádli új bemutatójának harmadik estéjén is.
III. Richárd: Nagypál Gábor - Meyerhold: Mucsi Zoltán