Szkéné, Székely Csaba: Bányavakság.

Szkéné, Székely Csaba: Bányavakság.
A mai napon, amikor a két éve borítékolt döntést nyilvánosságra hozták; amitől tartottunk elkövetkezett: a Nemzetiben már csak fél éve van a pillanatnyi csapatnak. Most még sötétebben látom a helyzetet.
Nem mintha a legkisebb meglepetést is jelentette volna e bejelentés, ezt már korábban nektek is írtam, hogy nem lehet másra számítani - de mégis elkeserítő az, hogy megint egy hellyel kevesebb lesz, egy ideig biztosan.
Alföldi Róbertet sem várta a Jordán-féle társulat tárt karokkal, neki is minimum 2 évébe telt, amíg kezdtek látszani az eredmények. A kulturális kormányzat nem állítja, hogy Robi rosszul csinálja az igazgatást, csupán "másnak is kell lehetőséget adni a bizonyításra". Ez hihetetlenül cinikus mondat. Ezzel az erővel azt is állíthatnánk, hogy a Nemzeti helyén kipróbáltuk milyen a Siklós-féle épület, most adjunk más tervezőnek is esélyt, hogy Nemzetit építhessen.
A darab mellékszereplői, akik a vígjátéki hatáshoz leginkább hozzájárulnak, Gizi hűséges öltöztetőnője, aki már családtaggá vált: Margitai Ági, szülei, Bodrogi Gyula és Voith Ági. A legendás színész házaspár a válás után hosszú évekig nem játszott együtt, majd nemrég ismét elővették korábbi műsorukat és újra fellépnek - "Minket nem lehet elfelejteni" címmel. A színház nézői között valóban sokan lehetnek, akiket ez utóbbi két név vonzott be a színházba. Az említett három szereplő egyformán Gizi pártján van, próbálnak segíteni a férj megtévesztésében-visszaszerzésében, némileg ügyetlenül, esetlenül - ezzel sok nevetést kiváltanak. Ezek a szerepek némileg veszélyesek, mert el lehet bennünk harapódzni, elmenni a ripacskodás irányába - nem is oly nehezen, mert a közönség nevet és a színész sokszor nem tudja visszatartani magát a siker hallatán attól, hogy sok legyen. Pillanatnyilag én egyedül Voith Áginál éreztem azt, hogy hajlamos a bohózat felé elmenni és előfordulhat, hogy néhány előadás múlva már sok is lesz. Bodroginak jót tett a Nemzeti, jóval visszafogottabb.
A Tháliában voltam egy premiernek induló nemhivatalos próbán. (Nem olyan ritka, ha egy produkció nem készül el, ezt a kőszínházak kevésbé ismerik el - nagyobb veszteség lemondani meghirdetett előadásokat, sokszor látnivalóan félkész termék kerül a közönség elé.)
A Nézőművészeti Kft elővezetésében (rendezte: Scherer Péter) látszottak a körvonalai egy majdani érdekesnek ígérkező Ady-Petőfi estnek.
Én úgy éreztem, hogy Kovács Krisztián már inkább rátalált egy izgága hippi-jellegű, szerethető Petőfire, aki már most is életre kelt a szövegkimaradások ellenére is, míg Katona Laci rendkívül szimpatikus és helyenként vicces, jobban tudja a szövegét, de én sehogy nem tudtam az általam kialakított Ady kép és közte a kapcsolatot megtalálni. Ez nem az ő hibája.
Minthogy ez az ötven perces produkció (jár hozzá egy közönségtalálkozó is) alapvetően a középiskolás korosztálynak készül, jellemzően utazó előadás lesz, tantermi színház - nem is én vagyok a célközönség, és ez is éppúgy a "naív" nézőnek szól, ahogy például Alföldi kötelező olvasmány-rendezései.
Jobbnak érezheti a produkciót az, akinek alig van háttérismerete, átélheti a felfedezés örömét.
A produkció minden bizonnyal eléri majd a kívánt hatást, lesz olyan diák, aki belelapoz néhány versbe is.
dec.10.
Rákospalotai Leánynevelő Intézet - FÜGE produkció - "Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!" - 90 perc, egy részben
És végül egy igazi kaland. Mondtam nektek, hogy az izgalmas kezdeményezések a független szférában történnek mostanság.
Rákospalota nekem és lehet, hogy sokatoknak pusztán egy Babits vers kapcsán jön elő. Most eljutottam oda, 42 évesen. 14 perc vonatút a Nyugatitól, visszafelé pedig a 12-es villamos és M3 kombinációját választottam. (Később rájöttem, hogy senki más nem ment oda tömegközlekedéssel, csak én. Autóval lehet, hogy fel sem tűnik a távolság.) Összességében az előadás színhelye nincs messzebb innen, mint a Nemzeti Színház, mégis úgy éreztem, hogy egy egészen más világba csöppenek. Pest külterületei egészen barátságosak, kisváros jellegűek, sőt helyenként falusiasak, Rákospalota is úgy tűnt, hogy egy élhető hely, sokkal nyugodtabb mint itt bent és jó is közlekedése. Már ez is élmény volt, erre rakódott rá, hogy alig néztem körül, máris rátaláltam a Leánynevelőre.
A Leánynevelő egy szögesdrótokkal körülzárt nagy területen van, legalább akkorának tűnik az egész, mint a János kórház. Sok századfordulós jellegű, felújított épület helyezkedik el elszórtan a parkban. Negyed 7-re értem oda, már ketten vártak a portánál. Vártunk és fáztunk és beszélgettünk. A biztonsági rendszer, a kamerák, a kötelező névleadás mind ráhangolt arra, hogy itt csupa olyan gyerek él, akik legszívesebben máshol lennének.
Miután volt idő és a kíséretünkre kirendelt leánykák elég barátságosak voltak, nyilván nem véletlenül választották ki őket. Volt negyven percem egy számunkra kijelölt várakozó helyen, ami az intézet temploma volt mellesleg, így elég sok mindent megtudtam a helyről. Később az interjúmat a többi folyamatosan érkező néző is hallgatta, látszott, hogy mindenkire hat az új helyszín. Egészen addig ment ez, amíg Csáki Judit kritikus ismerősöm be nem lépett és abban a másodpercben átvette a kezdeményezést. Láthattam, hogy csinálja ezt egy profi. Percenként két új kérdés záporozott a lánykákra. (Némi elégtétellel vettem tudomásul, hogy ő is csak ugyanazt akarta megtudni, csak kevésbé hagyta, hogy végig is mondják a válaszokat. ) A teljes közönség körében végül 3 kritikus volt, ami elég magas érdeklődést jelez a szakma részéről az előadás iránt. (Bezzeg, amikor a Karinthyban van egy premier - oda a kutya sem dugja oda az orrát.)
Három csoportban vannak a lányok, akik az előadást létrehozták, azok bűncselekményt nem követtek el, csak valami probléma volt velük v. a környezetükkel. Ezt mélyebben nem kutattam, nem gondoltam nagyon ízlésesnek. 13-17 éves kor közöttiek a fogvatartottak, a legsúlyosabb kategóriában olyan lány is van, aki részt vett valakinek az élve eltemetésében. Egyébként szigorú napirend szerint élnek, 8 fős osztályokat alkotnak és napi 4-5 tanórájuk van mindössze. Vasárnap karatéznak, amit nagyon szeretnek. Ennyit a háttérről. Az előadás az egyik lakóházban volt, a lányok nappalijában, ami 8 lányhoz tartozott mindössze. (Két fős szobákban laknak, havonta cserélhetnek szobatársat.) A hely miatt mindössze 40 ember fér be egyszerre, folyton teltház van. (A január legutolsó előadására van még néhány hely, ha kell, tudok foglaltatni nektek.)
Izgalmasnak tűnt az a kombináció, hogy 15 év körüli roma bentlakó leányok játszották a főszerepeket (terhes kismamákat), és hozzájuk igazodott, nekik asszisztált nagy alázatossággal, empátiával három jó színész: Józan László, Kardos Róbert és Börcsök Enikő. Nyilván kihívás lehetett amatőrökkel és profikkal együtt egy előadást létrehozni, de összességében a környezetvédelmi tragédia (a részleteket nem ismertetném, hátha lesz aki megnézi) hiteles volt. A két leányzó elég sikeresen tudott hátrányos helyzetű harlemi 18 éveseket alakítani, nem tűntek gyereknek.
Az előadásban kétségtelenül voltak jó és kevésbé jó megoldások, volt amikor igazán nagy volt a feszültség, de attól tartok, hogy ez a darab inkább propaganda célzattal íródott, a környezetszennyezés veszélyeire hívná fel a figyelmet és a tragédiákra, amit okoz.Nem hiszem, hogy ennél jóval erősebb előadást létre lehetne hozni belőle, különösen azért, mert a szereplők tragédiája nem a jellemükből fakad, nem döntéseik eredménye, pusztán a körülöttük lévő világ áldozatai.
Az előadás feltétlenül jó arra, hogy a közönség, amelynek valószínűleg minden tagja középosztálybeli, elég jól szituált, eseteg belegondoljon abba, amikor szerencsétlennek érzi magát, hogy van a társadalomnak egy másik rétege, amelynek semmi esélye sincs a felemelkedésre.
A leánykákkal valóü beszélgetésből az kiszűrődött, hogy bent emberhez méltóan bánnak velük, valami szakmát is tanulnak, de semmi garancia nincs arra, hogy visszatérve az eredeti környezetükhöz nem esnek majd azonnal vissza a korábbi életstílusukba. Sok olyan mondatot mondtak, amit éppígy elmondhattak volna az én tanítványaim is, akik legtöbben egyedüli gyerekek, rengeteg figyelmet kapnak a szüleiktől.
Így együtt, ez a komplex élmény feltétlenül emlékezetes marad. Érdemes megnézni.
A héten lesz néhány premier, a Jurányiban szintén független produkció kerül színre "A Dohány utcai seriff", ami a holocaustról szól. Visszaemlékezésekből szedték össze és TELJES SÖTÉTSÉGben játsszák.
Pénteken van az első, Mohácsi-rendezés, remélem, ez mond nektek valamit. (Lesz benne több színész a Nemzteiből is. Nézzétek meg a juranyi.hu-n)
dec. 9
dec.9.
THÁLIA - Rézerdő lakói - Méhes Csaba + Brass in the Five
Hétvégén a Tháliában sok a gyerekelőadás. A Világszépe eléggé tetszett Juninak, négy éves kora ellenére elég nyitott a színházra (bár minden előadás előtt azt tudakolja, hogy a Pomádé király mikor lesz - annál jobb gyerekelőadást sajnos én sem tudok előszedni neki). Méhes Csabáék rézfúvós együttese szimpatikus manókat játszik, akikkel mindenféle kalandok esnek meg. Ötletesen használják fel a hangszert, pl. zuhanyrózsaként a harsonát, stb. Voltak gyerek nélküli felnőtt nézők is, akik szintén jól szórakoztak.
Ez az előadás azoknak jó, akik 4-8 éves gyerekkel rendelkeznek, és kifejezett céljuk, hogy a gyerek szeresse meg a zenét, esetleg kezdjék el érdekelni a hangszerek.
Nagyobb gyerekeknek a Brass Cirkusz c. előadás szól - és állítólag nagyon ütős a Bárkán "Az irány Rio!" c. Méhes Csaba előadás is. (Ez az infó egy olyan házaspártól származik, akik azt is többször látták és a Rézerdőre is másodszor ültek már be.) Ez az 5o perc nem kidobott idő.
dec. 7.
OPERA - Bohémélet
25 év kihagyás után, nem szívesen, pusztán a lányom kedvéért ismét megtekintettem az általam kicsit sem preferált Bohéméletet. (Fekete Attila egyik fontos szerepe, nem foszthattam meg tőle Vilmát csak azért, mert nekem nem tetszik a történet.)
Nádasdy Kálmán rendezése több mint 70 éve változatlanul ott van a repertoáron, az Operaház büszkesége a szép díszlet, aminek csodájára rá Európa. Állítólag.
Lehet, hogy többen is többször láttátok, nem elemezném az előadást. Annyit mondok csupán, hogy egy igazán jó szereposztást sikerült kiválasztanunk. Nem mintha szimpatizálnék az Opera jelenlegi vezetésével, aki száműzött a repertoárról néhány igazán jó Kovalik-rendezést és idén nem újították fel a Mefistofele-t sem, de azt el kell ismerni, hogy idén sokat fiatalítottak és sokkal többször találnak megfelelő énekeseket a szerepekre, mint ahányszor nem.
Minden negatív várakozásom és a mellettünk az előadás közben beszélgető turisták ellenére is élveztem az előadást, Attila és Fodor Gabi jó formában volt különösen. Bretz Gáborról nem is beszélve.
dec.7.
Madách Színház - A Napsugár fiúk
Amióta (4,5 éve) küldöm ezeket a körleveleket, nem jártam a nagy Madáchban - kb tíz éve láttam egy Miller-darabot (Édes fiaim - most újították fel a József Attilában) legutoljára a házi színpadon. A reklámok Benedek Miklós és Gálvölgyi kapcsán kíváncsivá tettek és adtam egy esélyt.
Neil Simon darabjának láttam egy korábbi megvalósítását a Játékszínben (15 éve?), "ami elment szódavízzel." Jelen esetben egy irgalmatlanul vontatott, érdektelen első felvonásról tudok beszámolni. Nem igazán lehetett nevetni, bár a nézőtér egyrésze tudott minden alkalmommal kacarászni a nehezen nyíló bejárati ajtóhoz kapcsolódó poénon. "A nagyvadak" saját manírjaikat hozták, nyilván a közönség arra megy be, hogy "a" Benedeket és "a" Gálvölgyit lássák.
A darab két nyugdíjas, egykor híres színész története, amihez két nagy név kell. Ez van. Nekem sajnos az jutott eszembe, hogy miért nem vonulnak vissza ezek a színészek, totális időpocséklás volt odamenni a helyszínre. Úgy rémlik, valaha több jött ki Benedekből, Gálvölgyit pedig én csak önmagaként láttam, inkább parodistának, mint átlényegülő művésznek tartom. A közönség nyilván megkapja, amit várt - de a korábbi előadás emlékfoszlányaira gondolva azt hiszem, hogy ezt az előadást is meg lehetne valamivel hitelesebben rendezni.
Szellemi rágóguminak is kevés.
Vannak előadások a pesti kínálatban, amelyek "csak" a szórakoztatás igényével készülnek, bevallottan. Ez nem baj, de jelen esetben a megvalósítás ezt a minimál elvárásomat sem váltotta be.
Én azt hiszem, hogy megint egy hosszabb szünet következik a Madách Színházhoz fűződő kapcsolatomban.
(Van jónéhány ismerősöm, akik szavahihetőek és a Mary Poppinst tartják az idei évad legszakszerűbben megrendezett előadásának. Kompenzációként álljon itt ez a megállapítás. Azt sajnos nem láttam, így nem is nyilatkoznék róla bővebben.)