2oo9-es bemutató volt, azóta halogattam
Nem véletlenül. Megint a szokott képlet: minél jobban ismeri az ember az alapművet (ez esetben Jane Austen regényét ÉS a nagyszerű BBC-sorozatot értem alatta), annál rosszabb esély van egy új értelmezés elfogadására. Az előadás összességében megszelidíti az eredeti művet annyiban, hogy még Mrs. Benettet is szerethetővé teszi Egri Márta által.
Három órára összekapott a cselekmény, ráadásul úgy, hogy Cathrine DeBourgh lesz a narrátor. Ő sem rosszindulatú, sőt kevésbé korlátolt az elvárhatónál - Venczel Verát jó nézni, a dramaturg ügyetlenségeit v. a nekünk nem tetsző megoldásait (fogalmazzunk így, ez így ezerszer korrektebb) megbocsájtjuk azért, hogy őt nézhetjük viszonylag hosszabb ideig. Szerethető, szimpatikus. Az, hogy ő lenne az egyik fő akadály a szerelmesek útjában? Na, ezt azért nem sikerült eljátszani.
Azt vettem észre, hogy eleinte rendkívül bosszantott minden apró változás, a lányok életkora például (Lizzy, a legfontosabb lány - Kéri Kitty negyven éves - a többiek mind elfogadható korúak, Jane is jóval fiatalabb legidősebbként), az irgalmatlanul kevéssé összeillő jelmezek (ugyanazt hordják otthon és a bálban), a kevéssé célszerű díszlet, stb, viszont ahogy haladt előre a cselekmény és végre beletörődtem ezekbe, ha tetszik- ha nem, elkezdtem ugyanúgy élvezni a történetet, mint amikor n. alkalommal néztem vagy olvastam.
A második rész kifejezetten pörgős lett, különösen az első negyven percében alig szerepelt más, mint a Darcyt játszó Oberfrank Pál és Kéri Kitty. Előrehaladott koruk, néhány előnytelen rendezői beállítás ellenére kettőjük kapcsolata mégis működött, hatott. Némi apró változás az, hogy Lizzy már szinte azonnal megtudja, mégpedig barátnőjétől, hogy járt Darcy Wickhammel, és szinte egy órával a megkérése után beleszeret. Saját elhatározásából és egyedül megy Pemberly-be, ahol viszont Darcy (ugyan nyitott ingben, szőrös mellkassal), de minimális lelkesedéssel, sőt gyanakodva fogadja - ez a gyanakvása fenn is marad egészen az utolsó jelenetig.
Lydia szökése is egész ártatlan kis esemény, nem jelentős csapás. Egy igazi nagy boldog jelenettel végződik az előadás, a két lányt megkérik, ott van Wickham, Lydia is és minden rendben lesz.
A néző tudja, hogy mennyire hamis ez a kép (és hát igen, mennyivel inkább igaza van Alföldinek, aki csak boldogtalan lúzereket vonultat fel - a két előadás egymás után látott előadás azért összehasonlítódik óhatatlanul), de akárhogy is van, szégyen v. nem, ezt az előadást mégsem untam. Az elején bosszankodtam, az igaz (ezt az előadás rendezőjének is megmondtam), de összességében jól szórakoztam.
Ez egy másik színház, ide feloldódni mennek az emberek és pontosan azt is kapják, amit ígértek nekik. Romantikus komédiát. Lányaim árulásnak tekintették, hogy őket nem vittem - hát csak ebbe a levélbe belekukkantva jöttek rá, nem ismertem be -, de minthogy ők is ezerszer megtekintették a filmet, arra gondoltam, hogy nem kell nekik a csalódás.
Ahhoz képest kisebb volt egyébként ez a csalódás, mert Szirtes Gábor tökéletes Mr. Collins volt, éppen olyan, amilyen kell - Mertz Tibor pedig másféle, de szerethető és kellően ironikus Mr. Bennett.
Nem is olyan rossz ez a mérleg. Ajánlható az előadás, minél inkább azoknak, akik kevéssé ismerik a történetet és nem várják Colin Firth megjelenését.
Az új amerikai filmnél mindenképp jobb - mondta a színház igazgatója. És igaza van mindenképp.
