11 nap alatt 6 előadás.
Vegyes benyomásaim vannak, előre bocsátom: egyszer sem jöttem ki úgy az előadásról, hogy pótolhatatlan veszteség lett volna kihagyni, de ennek ellenére a legtöbb esetben jó estém volt.
A másik dolog ami az öt előadás fényében általános megállapításként eszembe jut: talán egyet (Kabaré) leszámítva ezek az előadások leginkább a "tudatlan", azaz a konkrét darabról előzetes élményekkel nem rendelkező nézőt szólítják meg. Több esetben is biztos vagyok, hogy jobbnak érzik az előadásokat azok, akik menet közben fedezik fel a történetet és nem kell az éppen nézett előadásnak legyőznie egy korábbi (sokszor jobb v. jobbnak tűnő) produkciót. MOST JÖN A BESZÁMOLÓ - azoknak akik még nem untak bele a témába (hát igen, Alföldi lesz Alföldivel - de nem csak) (febr.17: a blogban előadásonként külön bejegyzésekre bontom a korábban írt hírlevelet)
Vaknyugat (2013.január 6.)
Húsz nap kihagyás után az első idei élmény. (Ennyi idő kellett is ahhoz, hogy dec.17-et megemésszem, azt a bizonyos pályázati eredményhirdetést. )
McDonagh kortárs és világszerte felkapott ír szerző, akinek több darabját is játszották magyar színpadokon (Radnóti - A kripli, Víg - Az inishmore-i hadnagy, Örkény - Piszkavas). Minden esetben egy isten háta mögötti ír falu a helyszín, ahol nincs munka és a lakosok láthatóan a mélyszegénységbeli létüket ivással kompenzálják és ezen kívül erősen figyelik a szomszédjukat és pletykálkodnak. Lehetne ez a vidék akár Borsodban is és ahogy korábban írtam nektek, van egy erdélyi követője is az írónak (vagy a fordítónak?), aki ugyanezt a milliőt mutatja be trilógiájában. (Székely Csaba: Bányavirág és Bányavakság c. alkotásai már láthatóak a Pinceszínházban és a Szkénében, jövőre pedig vár ránk a Bányavíz is!)
A Vaknyugat 1995 körül Gothár Péter rendezésében már elővezetésre került a Pesti Színházban (Epres Attila, Hegedűs D., Lukács Sándor és Csonka Szilvia voltak a szereplői). Ez vitatható, hullámzó színvonalú produkció volt, amelyben a két, egymással vetélkedő testvér történetéhez asszisztált a falu plébánosaként Epres Attila. A szerzői szándék is azt mutatná, hogy két főszereplő és két mellékszereplő van a darabban. A poénok jellemzően a szöveg fordulataiban rejlenek. A cselekmény elég satnya, állóképet látunk - fojtott indulatokkal.
A jelenlegi előadást dec. 30-án mutatták be a nemrég megnyílt Átrium Film-Színházban ugyancsak Gothár rendezésben. Mint megtudtam, Gothár a Radnótiban (is?) szerette volna újrarendezni a darabot, de miután ez a próbálkozása nem sikerült, így Magács Lászlóval, az Átrium igazgatójával tudott egyezségre jutni.
Az előadásból jellemzően hetente egyet játszanak. A főszereplők fiatal színészek, akikkel ez az előadás lényegében eladhatatlan lenne (hosszú távon egy ekkora színházban biztosan )- de az eredetileg mellékszerepnek tűnő plébánost ebben az előadásban Alföldi játssza, aki az általam látott estén tündökölt. Az ő nevére adják el az előadást, és voltaképp valóban az ő alakítása az, ami miatt igazán érdemes odamenni.
(Persze, ha nem ismeri valaki a történetet, akkor az segít - sokkal kevésbé unatkozhat a többség, akinek fogalma sincs, hogy mit fog látni. Sőt, lehet, hogy mulatságosnak is fogja tartani.)
Alföldi éppen, hogy nem tündökölt, nem primadonnaként lépett fel három kezdő mellett, hanem a legnagyobb alázattal és visszafogottsággal. Imponáló egyszerűséggel, bombasztikus gesztusok nélkül. Alkoholistát játszik, aki a környezetének megválthatatlansága miatt inkább távozik a faluból - sőt az élők sorából is. Ennek következtében egy Alföldi által beragyogott első felvonást, majd egy Alföldi-mentes másodikat látunk.
A műben dramaturgiailag is fontos a plébános hiánya, akinek búcsúlevele kiváltja a testvérek pálfordulását.
Természetesen a jelenleg kialakult helyzetben az első felvonásban elhangzott Alföldi mondatok a sivár jelenről más síkon is érvényesülnek, helyenként poénként is hatnak. Ugyanennek köszönhetően a második felvonásban a hiány még fokozottabban érvényesül. Ha egészen őszinte vagyok, felmerült bennem az is, hogy érdemes-e bent maradni a második részen.
Engem Mészáros Piroska és Rétfalvi Tamás játéka nem fogott meg és az általam egyébként nagyon kedvelt (örkényes) Ficza István alakítását is csak részben tudtam elfogadni, mivel tökéletesen megmagyarázhatatlannak tűnt nekem, hogy miért beszél egy falu négy lakosa közül mindössze egy tájszólásban. A testvére miért is nem? Egyes rendezői megoldások, mint ez is, kihatottak az egész előadásra, elvették a kedvemet.
Fiatal kezdő színészekkel játszatni a két főszerepet véleményem szerint kizárólag praktikus okokkal indokolható.(A két fiatal színész egy főiskolai vizsgára már megtanulta a szerepeket és így kis erőfeszítéssel színpadra tudták az előadást állítani. Jó szerepek, kihívást jelentenek, fejlődni lehet, ha ezt hosszan játsszák majd.)
A szerző eredetileg ötven év körüli emberekre gondolt. Két együtt lakó nőtlen és egész életüket végigveszekedő öregember hirtelen apa nélkül marad. (Az egyik megölte egy sértés miatt az apjukat.) Egész más ez a helyzet, ha a felmutatott áldatlan állapot már ötven, esetleg hatvan éve tart. Van különbség. Nem biztos, hogy indokolt a plébános öngyilkossága két nyikhaj legény megátalkodottsága láttán. A legtöbb mondatnak, amelyek a két fickó életének sivárságára, magányuk feloldhatatlanságára utalnak egészen más súlya van. Jelen esetben még lenne esély, lenne jövő - azaz nem elég hiteles az öngyilkosság gesztusa.
A díszlet néhány lerobbant konyhabútorból áll és egy gáztűzhelyből. Egyetlen bútor az, ami részben komódként részben fekhelyként működik, ami kicsit is más - nem realisztikus síkon mozgó előadásra utalna. De nem sok hasonló elem van az előadásban, ami ezt a vonalat támogatná, így ez a díszletelem partner nélkül marad. Egy ideig figyelgetjük, amikor unatkozunk, elképzeltem, hogy milyen kényelmetlen lehet ezen feküdni - és ennyi.
Ez a pár bútor lazán helyezkedik el az üres színpadon, amin nem helyeztek el szőnyeget v. akár linóleumot. Ezáltal félkésznek tűnik az egész, mintha egy igazi "low-budget" utazószínházat készítettek volna haknizásra. Mivel a bútorok összességében realisztikusan hatnak, a padló ki nem dolgozottsága rossz üzenet. Nem lehet fekete fapadló ebben az ír faluban a konyhában. Véleményem szerint célszerűbb lett volna eldönteni, hogy realista v. szürrealista díszletet akar a rendező-díszlettervező, mert ez a félmegoldás inkább azt sugallja a nézőnek, hogy nem igazi színházban van, hanem valójában csak egy ad hoc produkciót néz.
Összességében: nem igazán jó az előadás, akkor sem, ha jó nézni Robit benne. És az is jó, hogy annyi év után élet költözött az Átriumba, nagyon változatos programmal, bár ezzel lényegében a tavaly megszüntetett Merlin átmentése történt meg csupán, nem nyílt egy új játszóhely. Az Átriumnak jobban lehet örülni, mint az előadásnak.
Legutóbb Mundruczó egyik első rendezését játszották az akkor üres mozi előcsarnokában (A tisztességtudó utcalány), ami döbbenetesen erős, emlékezetes előadás volt Tóth Orsival. Itt fogják játszani holnaptól Pintér Béláék Parasztoperáját, ami kritikusok szerint a legjobb Pintér B. alkotás. Rendszeresen vannak filmvetítések, gyerekprogramok. Érdemes rákeresni, akad jobb választás a Vaknyugatnál.
Több nézői véleményt hallottam, szinte kivétel nélkül mindenki az erőszakos Chio-reklám miatt volt kiakadva - nekem ugyanilyen súllyal esett latba Ficza tájszólása. Ez utóbbinak még annyi okát se láttam - a színháznak szponzorokra szüksége van ugyanis...
