Mezei néző

Egy sajtóbemutató keretében megnézhettem a Rózsavölgyi Szalonban Mark St. Germain: Az utolsó óra című egyfelvonásos darabját. Az előző levélben már beharangoztam ezt. Jordán és Alföldi, egy előadásban, körítés nélkül.

Szerdán délután ötkor nyílt meg a Katona 30 emlékkiállítás a színházzal szemben elhelyezkedő FUGÁ-ban. A kiállításon a nemrég elhunyt Koncz Zsuzsa színházi fotós képei voltak, amelyek számomra is visszaidézték az elmúlt éveket.

A Katona nemcsak a kiállítást megnyitó Koltai Tamás életének fontos része, aki ezt beszédében kellően aláhúzta, de az én életemnek is. Ezért mentem oda a kiállításra. Meg azért is, mert hívtak. 

1985-ben láttam ott először előadást, az Übü királyt, amit később mindösszesen hétszer néztem végig. Ez még akkor volt, amikor évente kétszer tudtam azt megoldani, hogy a szüleimmel Miskolcról Pestre utazzak egy-egy hosszú hétvégére és négy nap alatt jellemzően öt előadást is megnéztünk. Az előadásokra hosszan készültem, néhány szerencsétlen osztálytársamnak ezt előzetesen hetekig emlegettem. Biztos nagyon érdekelhette őket, de nekem nagy boldogság volt a készülődés is. A jegyeket apám vasutas barátja vette, akinek minden út előtt egy hónappal átnyújtottam a Pesti Műsor alapján a Megyei Könyvtárban készített táblázatomat, melyben szerepelt négy vagy öt színház (Vígszínház, Pesti jellemzően) és az Opera.

Mivel a vonat a Keletibe ment, Béla a legegyszerűbb megoldást választotta: elment az Erkel pénztárába és amire tudott jegyet venni, arra egyből megvette. Így alakult az, hogy szerencsés esetben jó, ha egy prózai előadás került be a műsorunkba. Az Übü királyt annak köszönhetem, hogy Béla nagyon szeretett menni a Jégbüfébe és a Katona egyből ott van mellette. A harmadik sorba szóltak a jegyek, valami 5o Ft volt darabja. Csodás színházi este volt, Miskolcon hasonlót nem láttam, bár meg kell jegyeznem, hogy én szerencsés időben, Csiszár Imre nagy korszakában voltam gimnazista, amikor Blaskó Péter és Tímár Éva voltak vezető színészek Miskolcon - nem volt az rossz egyáltalán.

De vissza a Katonára.

1988 őszétől lényegében 95%-os arányban láttam az előadásokat. Emlékeim szerint 1997 táján fordult elő először, hogy az előadás napján is lehetett simán jegyhez jutni, korábban szinte mindig állójeggyel néztem végig a darabokat. A Katona helyzetének változásáról nemrég a Rükverc és A nyaralás kapcsán írtam, azóta nem ért újabb megvilágosodás. A kiállítást érdemes megnézni, vannak kiállított jelmezek és kellékek is, amelyeket a kiállítás zárásakor elárvereznek.

Az említett  megnyitón Koltainak elhangzott egy mondata majdnem így:  kérdés az, hogy mi a fontosabb, a való életünk vagy a színház, amit nézünk. Ez a kérdés bennem is felmerült néha, hiszen vannak olyan előadások, amelyek képesek teljesen már előre is beragyogni az ember napját és annak a szellemében töltjük a napot. Sőt olyanok is, amelyekre az ember egy hétre, sőt néha egy évre előre készül. 

Ilyen előadás volt a Xerxesz, amelyről már korábban többször írtam nektek, amelynek a reprízét a lányaim türelmetlenül várták. Ahányszor a bemutató óta (lepergett 3 év azóta!) elhaladtunk egy platánfa mellett, azonnal megkérdezték, hogy "ÉS Xerxesz, mikor lesz?" Hát szerdán ez is bekövetkezett. Vilma fejébe vette, hogy mind a hét előadást megnézi, a teljes sorozatot - ez már biztos nem így lesz, a péntekit ki fogja hagyni, nincs aki elvigye - én Figarót nézek a MüPá-ban, más pedig nem ér rá.

Kedves Mindenki, aki olvasta eddig a hírlevelemet, azaz kedves barátaim, volt tanítványaim, volt osztálytársaim, kollégák, volt kollégák, gyermekeim barátainak szülei, férjem kollégái és mindenki más aki most ESETLEG  hozzánk csapódik a színház iránti érdeklődése okán, ami minket összeköt !

A múlt héten lement a Thália Humorfesztivál. Volt 14 előadás, melyek közül 6-ot láttam, ebből két éjszakai volt - két duplázás egy napra. Ez azért megviselt kissé, bár tényleg megérte, mert a nektek is beharangozott szombathelyi és miskolci (ill. nyíregyházi ) vendégjátékok mellett, amelyek tisztes szakmai színvonalon szólaltak meg, volt egy igazi gyöngyszem is.

Ráadásul az látható havonta 1-2 alkalommal, itt, Pesten - egy karnyújtásnyira tőletek, a Sanyi és Aranka Színház és Aproperában. Azok, akik már egy jó ideje olvassák a hírlevelemet, hátha emlékeznek arra, hogy pár éve hosszan magasztaltam Faragó Béla operáját az Átváltozásokat, amely tíz zenésszel, 8 énekessel szólalt meg zseniálisan maximum 4o néző előtt. Ez volt az utóbbi húsz évem egyik legemlékezetesebb előadása, másnap azonnal visszaültem rá és mivel nagy szerencsével megszereztem a zenei felvételt, ezért rengeteget hallgatom azóta is. 

A Sanyi Arankába azóta párszor betévedtem, csak jó előadást láttam - így ha százalékban kellene kifejezni annak a színháznak a sikerességét, ez lenne az egyetlen hely (Lukáts Andor színháza), amelynek a 1oo%-ot megkockáztatnám.

Jelenleg a nagy katarzis az örkényes Máthé Zsolt (szövegeket ír a Katonába is, ill. van neki egy "sötét" oldala is, RAP-számok, miegymás) előadása, a Thelma és Louise. Én hallottam erről a filmről, amelyből az előadás készült - de nem láttam (hát igen, ha az ember folyton színházba jár), tehát ennyi előismerettel ültem be. Négy színész, ebből kettő végzett operaénekes, ad elő egy Roadmoviet tenyérnyi színpadon (az autó egy szintetizátor) - egy paraván és néhány kellék segítségével. A két énekesnő helyenként énekel, máskor beszél - amíg az autó halad, addig végig zongorázik is. A száz perc egy részben végig lekötött, bár az előző előadás, ami után 5 perccel beültem rá szinte elaltatott, minusz tizes szintről jöttünk fel mindannyian plusz tízre - ami teljesítmény. Másnap megnéztem a filmet is, természetesen egészen más élmény, de a színdarab a maga szerényebb eszközeivel ugyanazt az életérzést képes volt visszaadni. Legszívesebben azonnal fogtam volna magam és mentem volna vissza azokra a helyekre, ahol a film játszódik - és amelyeket mellesleg én is többször bejártam, rendőri kíséret nélkül persze. Természetesen az alapvető tanulság nem az, hogy jobb az amerikai nyugaton autózni és meg-megállni istenhátamögötti helyeken, hanem egy kicsit az is, hogy mennyire kockázatos, ha valaki kidugja az orrát a maga jól megszokott életéből...

Ez az előadás lesz legközelebb a Sanyi és Arankában - febr. 23-án szombaton este. (Jellemzően havonta kétszer tudják játszani, érdemes a műsort figyelni.) Ennek a színháznak aztán semmi kerete reklámra, ezt se tudják hirdetni - kell nekik a propaganda, hiába jó az előadásuk. Jegy: 18oo Ft.

Ez a legfontosabb hír. A sok rutinszerű kőszínházi előadás után, amelyeket a nézők ellátására készítettek,   igazán nagy kontrasztot képezett ez, ami az alkotók belső igényéből született. Mellesleg Máthé Zsolt igazán szimpatikus volt a szakmai beszélgetésen is, tele van tervekkel, remélem, hogy Kovalik helyét előbb-utóbb átveszi - valaki kell, aki tud normálisan operát rendezni itthon (ezt szeretné). Olyan sokan nincsenek, akiknek ez a specialitásuk. Akik meg lennének (mondjuk Zsótér Sándor, hogy mondjak egy példát), nem kapnak elég felkérést.

Vilmával lenyomtunk egy szépen elénekelt, jól kiosztott Don Giovannit is tegnap, de megint kikészültem a rendezésen, csak kevésbé. Bretz Gábor jó Leporello volt, miatta mentünk. Márc.9-én meglátjuk a címszerepben is - lehet, hogy akkorra már egészen megszokom  a béna ötleteket is, amelyek ellen a szereplők nem tudnak védekezni. (http://opera.hu/hu/Don_Giovanni_1/201302101100/info - a teljes szereposztás itt van - Baráth Emőke különösen felkeltette a figyelmemet, még sosem hallottam, de lehet, hogy sokat nem is fogjuk, mert előbb-utóbb őt is elszipkázza valamelyik külföldi operaház. Még nagyon szerettük Bátori Évát is, Gábor Gézát, de összességében elmondható, hogy mindenki hozzá passzoló szerepet kapott - ugyanezek az énekesek egy másik, esetleg a régi Kesselyák-rendezésben jobban hatottak volna.

Febr. 1o-én, azaz tegnap elkezdték a Katona márciusi jegyeit is árulni. Fél órán belül eladták az összes Rükverc jegyet. Úgy látom a jóslatom simán beválik, csipkedjétek magatokat, ha meg akarjátok nézni - nagyon érdemes, nagyon kevés az ennyire jó előadás.

A héten kezdődik a Xerxesz-sorozat is szerdától kb két naponként fogjuk nézni, ha minden igaz.

ápr.7.: 

Az előadás, amely aktívan jelen van most is a nyíregyházi színház repertoárján (április 13. a következő időpont) Pesten a Thália Humorfesztivál keretében szerepelt. Éppen egy héttel azelőtt, hogy elkezdtem a blogot írni. A zárt hírlevélben nem láttam értelmét utólag megírni, hogy milyen volt egy olyan előadás, amelyik már nem elérhető.

Ami két hónap távlatából is világos: Keresztes Attila rendezése nagyon egységes, következetes. Egy nagyon kellemes, szórakoztató előadás jött létre. Pregitzer Fruzsina az előadást végig kézben tartja, de minden szerepben megfelelő partnerekre talál. Ez nem az a Karnyóné előadás, ahol a címszereplőn kívül semmi nincs kitalálva. Sőt. Karnyó az előadás elejétől jelen van egy képkeretben. Néha segít a cselekmény bonyolítása közben, odaad egy-egy tárgyat, amire valakinek szüksége van. Eljátsszák a darabot, nagyon rendesen. Sokat segítene Csokonai feldolgozásánál, ha sikerülne a diákokat eljuttatni rá. Ez is jó, de talán mivel a központi szereplő túlságosan is karikírozott, el van rútítva, kevéssé jelenik meg általános síkon egy öregedő nő hiábavaló szerelme és magányossága. Ha kicsit kevésbé akarna szórakoztatni az előadás, talán mélyebb lehetett volna ez a mondanivaló. De ne akarjunk túl sokat, így is örülhetünk az élménynek. Feltétlenül jó estét szerez nekünk.

Színlap

2013. febr. 6.

Az előadás a Thália Humorfesztivál keretében volt látható Pesten. Rusznyák Gábor rendezte, Gáspár Tibor főszerepelte. A hírlevelemre nem küldtem csak előzetes ajánlót, hiszen nem volt belőle még több, így utólag mégis írok róla, maradjon nyom.

Mi az, ami a poszt megírásának idején (2013. ápr. 1.) még aktuális vagy maradandó? Mi marad egy előadásból két hónap leforgása után?

A  feltűnő díszlet  emlékezetes, az biztos. Két kamion hozta Miskolcról a hatalmas víztartályokat, amelyekkel beépítették a színpadot. Rozsdás vascsövek és hatalmas konténerek, mint Moliere közege. Sivár, hatásos kétségtelen.

A francia forradalom kitörésének nyarára helyezte a dramaturg az előadást, amiről tudni lehet, hogy rendkívül száraz volt. A víz és hiánya mint motívum végigvonult az egész előadáson. Dandin apósa elsősorban fürdeni szeretne, amikor még ivóvíz sem jut mindenkinek. A víz felhalmozása Dandin tehetősségét és kivételes helyzetét jelképezte. Hiába minden, ez nem az a közeg, amelyben egy percig is otthonosan éreznénk magunkat. Itt nem lehet élni, ez az, ami azonnal eszembe jutott. A tartályok ugyan nem lehetnek a műszak kedvencei, ugyanakkor praktikusak, mert fel lehet rájuk kapaszkodni és remekül kivilágíthatóak.

Az előadás jó lehetőség Gáspár Tibornak. Ha nem is tudunk nagyon rokonszenvezni vele, elfogadjuk az ő igazságát és a végére már kissé soknak tartjuk a hiúságáért rámérendő büntetést. (Pont akkor válik egy nemesi család tagjává, amikor jön a forradalom - nem szerencsés.) Ami nagyon jó, hogy a feleség szerepében egy már érett, karakteres e.h.(Kosik Anita) lép színre. Ahogy láttuk Dandin igazságát, látjuk az asszonyét is és egészen megértjük.

Nem rossz az előadás, korrekt módon eljátsszák a darabot, de nem kavar fel a történet sem a helyszínen, sem utólag visszagondolva. Elszórakoztat, de a szórakozásba helyenként némi unalom-érzet is vegyült. Nehéz lenne valami konkrét váddal illetni a rendezőt (azon kívül, hogy lehetett volna feszesebb - rövidebb az előadás). Kicsit a Kaposváron felszedett Mohácsi-hatás is észlelhető az előadás stílusán, a szövegbe betoldott elemek jellege egészen hasonlított (ezek nekem tetszettek), de valahogy mégsem úgy működött, mint a Mohácsi-rendezések. Most nem éreztük azt, hogy a külső idő nem számít és teljesen magával ragadott csak a színház...

Az előadás után teljesen kimerülve mégis hirtelen elszánással egyből átültem a Thelma és Louise-ra, ami viszont 3 perc alatt lekötött és elvarázsolt. Ennek a két előadásnak a kapcsán éreztem át legerőteljesebben és közvetlenül a kontrasztot, mi a rutin kőszínház és egy lendületből, az alkotók nagy tennivágyából született jó független produkció közötti alapvető különbség.

A Dandin november végi bemutató volt, még most is műsoron van Miskolcon. Aki vágyik egy konszolidált kellemes estére, az próbálja ki. Nagyon kellemes a miskolci színház légköre, az épületbe önmagában is jó bemenni.

Színlap és további infó:

http://port.hu/dandin_gyorgy/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=19294&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44&i_topic_id=4

Láttam: 2013. febr. 5. Blogírás ideje: 2013. ápr.1.

Mohácsi-előadás Szombathelyen.

Amikor  tudomást szereztem először a bemutatóról, akkor egészen elkeseredtem.  Szinte biztos voltam abban, hogy nem fogom látni. Annyira nem szoktak szombathelyi előadásokat felhozni, másfelől az utóbbi években szinte reménytelennek tűnik az, hogy napokra elmenjünk egy vidéki városba egy előadás miatt. Néhány kritikus ismerősöm persze elutazott és igen elégedetten nyilatkozott róla. Így, amikor megláttam, hogy a Tháliában nézhető lesz, akkor ez a tény már önmagában is elég nagy boldogságot jelentett. Még akkor is, ha "az igazi" Szentivánéji nekem úgy néz ki, hogy véglegesen az a bizonyos "hintás" előadás lesz, Csányi János rendezésében. Azóta nem éreztem, hogy annyira felvillanyozna a darab, kivéve talán a Zsótér-féle (Britten) opera-előadást, amit azért nagyon szerettem.

Az előadásra tehát nagy várakozással ültem be, ami persze nem szerencsés, többnyire csalódást okoz. De egy Mohácsira  nem lehet úgy bemenni, hogy ne lennének előzetes elképzelései az embernek. Van sok állandó jellemzője, jó a zene, jók a szövegpoénok, még akkor is, ha néha túlírtnak mutatkozik a mű. Az előadás hossza relatív, ha nem unatkozik az ember, akkor nem is hosszú.

Ami két hónap után maradt: Szabó Győző játéka és Vlahovics Edité.

Szabó Győző: Néhány mozzanatában az alakítása emlékeztetett arra, amit játszott annak idején Csányinál, de ezzel együtt is magával ragadott.  Szabó Győző alkalmas erre a szerepre, mintha rá írták volna. (Ez azért is igaz, mert Mohácsi mindig a színészre formálja a szerepet.) Vlahovics Edit viszont nagyon affektált Titánia szerepében, semmi vonzó nem maradt benne. Engem a játéka nagyon zavart, egyedül ő lógott ki a csapatból. (Szándékos rendezői koncepció? Vagy az én készülékemben van a baj?) Nem annyira értettem, hogy miért foglalkozik a férje vele egyáltalán. A többiek játéka egységes csapatmunkára utalt és azt éreztem, hogy mindenki a helyén van és egy jó előadás születik meg. Titánia nélkül minden optimálisnak látszott.

Április 9-én lesz előadás Szombathelyen, aki arra jár, nézzen be!

http://port.hu/pls/w/theatre.directing?i_direct_id=18114&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44&i_topic_id=4

Úgy néz ki, hogy komolyan megnyitják az Erkelt, árulják a jegyeket.
A legdrágább jegy 1500 Ft lesz ott az idén, 6-800 Ft-ért remek helyekre lehet venni jegyet a földszintre.
Az Opera pénztárában és online tudjátok a vásárlást lebonyolítani, az Erkel pénztárait nem nyitották ki még.
Mi márc.9-én és 16-án megyünk két szombat délelőtti előadásra (Don Giovanni és Turandot), mert ezeknek a legoptimálisabb a szereposztása. Bretz Gábor jelenleg Leporello az Operában, de márciusban megkapja 2 alkalomra a címszerepet.
Csak kíváncsiságból is érdemes megnézni. 

Tegnap elég szép telt házzal ment a Tháliában a szegedi vendégjáték (Hétköznapi őrületek), amely jobb darab, mint amilyen előadás lett belőle. Pindroch Csaba azért elvitte a hátán az előadást így is, bár lehetett volna súlyosabb is a figura. Megnéztük.
Egy mondatot idéznék a darabból, ami mindent elárul a darab lényegéről: "Rajtad múlik, hogy alakítod az életed. Kár, hogy nincs választásod."
Utána hirtelen ötlettől vezérelve (ha már ott voltam, miért ne), beültem a fél10-kor kezdődő Gondnokságra, amely a Katona József Színház második éve tartó szappanopera sorozata. Két nap alatt hozzák létre az újabb részeket. Filmes összefoglaló volt, be lehet akárhol kapcsolódni. Kocsis Gergő a szokásosnál is jobban kimagaslott a mezőnyből, hiszen egy nem túl jól megírt darabban mindig sokkal inkább kiütköznek a személyi kvalitások. A Katona fiatal színészei nagyon tehetségesek, de nem annyira átütően zseniálisak, mint az a sok érett művész, akikkel beindították annak idején az egészet. (Talán a színház népszerűségének visszaesése  ehhez is kapcsolható.