A kappan, a csirke és a marabu... avagy polgári idill a XX. század első feléből - ez a címe a Rózsavölgyi Szalon bemutatójának, amelyet december óta tűznek műsorra. Éppen száz évvel korábban költözött a Szervita térre a Rózsavölgyi és Társa cég.
A Rózsavölgyi Szalon megnyitása a tavalyi évad végén egy igazi meglepetés volt. Ebben az időszakban a színházi közegben csak bajokról lehetett hallani (az Új Színházból lett az Újszínház, bezárt a Budapesti Kamara és a Játékszín) és erre valaki (egészen konkrétan: Zimányi Zsófia a Tavaszi Fesztivál egykori igazgatója, majd a Thália Színház igazgatója) nyit egy új játszóhelyet.
Elképesztő húzás ez. Egy olyan kávézó nyílt a Rózsavölgyi zeneműbolt emeletén, ahol alkalmanként van színházi, zenei program. Nemsokára lesz egy filmes este is. A boldog békeidőkben, majd később a két világháború közti időszakban nagyon fontos szerepe volt a kis magánszínházaknak, kabaréknak és kávéházaknak, amelyek egymás után nyitottak meg, cseréltek gazdát, most ez a régi hagyomány látszik újjáéledni. A Rózsavölgyi Szalon műsorát átnézve látszik az, hogy egy ilyen igényes szórakozóhelyet kívántak létrehozni elsősorban polgári-értelmiségi közönségnek. Olyanoknak, akikben megvan az igény a kultúrára, de nem bánják, ha az élmény nem egy zsúfolt színházban éri őket, hanem kis kávéházi asztaloknál, baráti beszélgetéssel körítve (gondolom én, aki egyedül mentem oda). A közönséget megnézve: volt néhány fiatal is, de a közönség döntő része az ötven-hatvanas korosztályból került ki. Valószínűleg őket érdekli legjobban ez a téma, lehet, hogy korábbi kabaré-élményeik kapcsán jöttek nosztalgiázni.
A címben említett kabaré előadás a lehető legjobban passzol a helyszínhez. A kis pódiumon egy kerevet, egy kis asztal két székkel és egy paraván. Meg persze a zongora, amelyen az a Szilassy Nelli játszik, aki annak idején a Katonában létrehozott nagysikerű Budapest Orfeum zongorakísérője is volt. Azt az előadást Szacsvay László, Benedek Miklós és Császár Angela vitte sikerre vagy tíz éven át. Maradt a két férfi és egy nő a színpadon - felállás, most Hirtling István, Józsa Imre és Fodor Annamária a szerencsés, aki játszhatja. Remélem, hogy ezek a nevek mindenkinek előhívják a színészeket, akik a kétrészes este alatt kétszer 31 kabarészámot játszanak el lendületesen. Nekem maga a műsor sok elemében felidézi az említett Budapest Orfeumot, ugyanabból az anyagból válogattak az alkotók, a legjobb kabarétréfák így értelemszerűen belekerültek ebbe az előadásba is. A szereplő színészek nevei pedig eszembe juttatják önkéntelenül is a régi Új Színház társulatát (régi mondom - egy éve alig múlt, hogy megtörtént az igazgatóváltás) és ugyanígy a József Attila Színházat is, amely szintén már nem egészen az, ami volt korábban. Jó, hogy van ez a hely is, ahol ezek a művészek dolgozni tudnak. Kellenek a magánszínházak, akiknek "csak" a kiválasztott célközönséghez kell igazodniuk.
A kabarészámok ugyan "polgári idillt" idéznének, de nem minden esetben idill ez az idill, végigvonul a magánemberek életén is a nagybetűs történelem, a két világháború, a világválság és a fasizmus többek között. A nagy események lenyomatait láthatjuk a viccekben, apróhirdetésekben.
Sok olyan szöveg van, amelynek van aktuális kicsengése is (lsd. Szép Ernő szövege a kivándorlásról, vagy Szávay Gyuláé, az Ó, tanügy!, nem is beszélve "A képviselő úrról") - egyáltalán nem az az érzése az embernek, hogy ez az előadás pusztán a múltat idézi fel. Ott vannak az áthallások a sorok mögött most is. (A nézők reakcióiból is következtethetünk erre, nemcsak én értelmeztem így.)
Az előadás kétszer 50 perc, közte egy jó kis szünet - ami szükségszerű. Részben azért, mert a három színésznek kell is a pihenés, hiszen nagyon nagy koncetrációt igényel az előadás, nem engednek le, folyamatos a pörgés. Másfelől a közönség sem azért jött a kávéházba, hogy a lehető leggyorsabban hazamenjen. Most nincs ruhatári tolakodás, ami mindig minden színházban a koreográfia része - itt nyugalom és béke van, a szünetet is lehet élvezni. (Én megint megnézegettem Robi Angyalait a falon, nem mentek sehová az eltelt két nap alatt, amíg nem láttam őket. Február 28-ig még ti is megnézhetitek őket.)
