Számtalan kezdőgondolat kavargott a fejemben, amikor kiléptem a színházból. Többek között:
1. A Katona saját társulata 30 év alatt sem érezte azt, hogy épp a névadó kötelezőjével lenne dolga - most vendégjáték formájában látjuk, csupán egy alkalommal
1. Milyen bitang jó színházat játszik Bocsárdi László társulata. Ez már a sokadik vendégjáték és még sose bírtam eljutni az anyaszínházukba. Pedig kellene.
2. Az előadás jó nagy kitolás azokkal a gimisekkel, akik ezt esetleg a dráma elolvasása helyett vállalták be. Nagyon nem pótolja. (Felmerült bennem az is, hogy ugyan Sepsiszentgyörgyön olvassák-e a Bánk bánt, amit az itteni gyerekek is nagyjából a wikipédiából ismernek, tisztelet a kivételnek. Persze, hogy mennyire elavult a nyelvezete és milyen óriási távolságra van a mai tizenévesektől, az szintén egyértelmű.)
3. Megint itt egy színházi előadás, amely egészen más képet ad közben, mint utólag. (Lsd. a tegnapi Kivit, amelyet a lányaim közben élveztek, utólag pedig húzogatták a szájukat.) Az én esetemben a ma esti kép éppen a fordítottja: a mű a végére összeáll és beigazolódik, hogy ott volt a helyem ezen az előadáson (annak ellenére, hogy a Xerxesz volt betervezve). Korábban nagyon szerettem Ruszt Bánk bán 96-ját és Alföldi Bánk bán juniorját is, így örülök annak, hogy megint láttam egy jó megközelítést. (A tavalyi kecskeméti előadást sajnos nem láttam, pedig amint hallom, kellett volna.)
De kezdjük az elején:
Az előadás nyitott színpadon indul, fekete deszkák, néhány mikrofon, egy fekete nejlonnal letakart asztal látható oldalt. A nézőtér jobb oldalán külön emelvényen cimbalom, ide néhány alkalommal a címszereplő is felmászik. Némi kavarodás a kivett székek miatt, át kell helyezni azokat, akiknek nemlétező székre szól a jegyük. Én is átülök, semmi kedvem a letakart fekete asztal mögött ülni a sor szélén. Jobb látni azt az előadást, amiről beszámol az ember. A szereplők is fekete-fehérben, mintha a világ is így válna ketté - viszont Melinda szürke ruhában van. A háttér nagy fehér vászon, ami kontrasztot alkot a fekete padlóval, mindaddig, amíg meg nem jelenik a vászonra kivetítve egy öreg ember arca, aki I. világháborús nótát énekel Doberdóról.
Őszintén bevallom, hogy ebben a pillanatban nem tudtam kötni a Bánk bán témához Doberdót. Később az előadás végén ezt a nótát Bánk bán is elénekli újra, miután Gertrúdist megölte , és az ötödik felvonás elmaradt a nagyszabású II.Endre-Bánk bán rivalizálós jelenettel, a hírrel, hogy meghalt Melinda és a gyerek, az általam legpimaszabbnak tartott "nincs a teremtésben vesztes csak én mondattal". ( Én vagy 25 évvel ezelőtt, amikor Sinkó László még nem volt annyira befutott színész, rajongással hallgattam a Hungaroton által kiadott Bánk bán előadásnak CSAK az ötödik felvonását, amelyben méltó király volt Sinkovits Bánk bánja mellett. Emiatt nagyon élvezem, hogyha ez a felvonás kerül sorra, mert még mindig tudom a szöveg jelentős részét. Ez most elmaradt. )
Lehet, hogy közületek a gyors felfogásúak a doberdós nótából és ebből az információból már össze is tudták rakni az előadás üzenetét. Nekem még kellett az a segítség, hogy a műsorfüzetben az szerepel: II.Endre - Nemes Levente. (Tiborcként is ő volt látható.) Az előadás kezdő jelenetében tehát a királyt láttuk, aki nem érkezett vissza a harctérről, hogy elrendezze a hőbörgő magyarok ügyét és megbékítse felesége ellenségeit, mert nyilván elesett sok más magyar katonával együtt. Az én értelmezésemben ez az elmaradó zárás azt jelzi, hogy sokkal nagyobb a baj, mint amit el lehet rendezni - és nincs is ilyen ember, aki erre hivatott. Doberdó előhívja az I. világháborút, az pedig Trianont és a katasztrófát, a magyarság szétszakítottságának kezdetét.
Katona darabjában morognak a békétlenek, gyűlölik a helyüket elfoglaló idegeneket (paradox, hogy idegenellenességét Petur épp a két bojóthinak vallja meg, őket vonja be a németellenes kampányába). Melinda korántsem látszik nyavalyásnak és naívnak, elintézi Ottót könnyedén, akiről azt is nehéz elképzelni, hogy a port be merte tenni a nő italába. Gertrúd a hatalmával van elfoglalva, Bánk bán rémesen tehetetlen, nem képes racionális cselekedetre - mindig felbosszant ha látom, hogy egy férj látja a feleségét tusakodni és bár féltékeny alkat, ott hagyja egyedül és elmegy " a nagyobb jó érdekében" tevékenykedni. Nem szimpatikus ez a Bánk bán, nem látjuk túl jónak ezt a Melinda által idealizált házasságot sem, üres frázis a szájából a becsület és nem csak akkor tűnik úgy, hogy politikai szónoklatot tart, amikor elé teszik a mikrofont. Összességében csupa hőzöngő és egymásra fenekedő alakkal szembesülünk, többnyire lassú menetű párbeszédekben, egyáltalán nincsenek statiszták, még a pártütők gyűlésén is mindössze hárman vannak. Sok a csend ebben az előadásban, feltűnően sok. Nincs se eljátszott, se jelzett lakomázás, züllés - van néhány sonka és kolbász, disznófej az asztalon, majd azt is leborítják. Az üres, kopár színpad a második részben kiegészül egy lépcsősorral és néhány összehajtható fekete székkel. Nagyon sokszor kapcsolják fel a nézőtéri villanyokat és használják a nézőteret is járásra - hangsúlyozzák a színházszerűséget. Mintha a darab nem csak az élet dolgairól szólna, hanem a színházi szakmáról is. (Vagy én vetítem bele, de nyilván minden nézőben máshogy csapódik le egy előadás - kit mi foglalkoztat, az érinti meg.)
Én azt hiszem, hogy ez a határon túl született Bánk bán mintha tükröt tartana nekünk (így a vendégjátékon különösen), hogy itt marakodunk, kultúrharcolunk, öljük egymást, miközben ezek az ügyek (lsd. Melinda elcsábítása) pitiánerek, és a nagy tragédia az egészen más. Arra még csak nincs is rálátásunk.
Részletes szereposztás és infó:
