Délután 6 és fél 9 között voltam a Püski Kiadó estjén, amely a magyar nemzeti kultúráról és ezen belül is a színház helyzetéről szólt. Meghívott előadók voltak: Ablonczy László, aki korábban igazgatta a Nemzetit és Vidnyánszky Attila, aki nemsokára igazgatni fogja és álmai valóra válnak ezzel.
80 percen át Ablonczy elemezte a Nemzeti történetét 1944-től, hosszan kitért Major bűneire, a művészek szenvedéseire és a saját új könyvét emlegette, amelyben az ÁVH és a Nemzeti kapcsolatát részletezi. Voltak érdekes megállapításai - a Katona alapítása nála: " a fiatalokkal másod-és harmadvonalbeli színészek távoztak a színházból". Ez így, szó szerint.
Ennek biztos örülnének a Katonások is, ha hallanák. Emlékeim szerint Básti és Udvaros is egészen fiatalon felfutottak, nem sok időt töltöttek a másodvonalban. Mintha Gobbi és Major is jelentős színészek lettek volna, nekem ez a tévhit ragadt meg a fejemben. Meg Sinkó is - akiről az mondható el, hogy méltatlanul mellőzték és évekig csak kis szerepeket kapott a Nemzetiben.
Püski finoman figyelmeztette az előadót 80 perc után, hogy elment az idő - így Ablonczy sok erőt kívánt az "emberfeletti munkához" V-nek és a törvényszerűen bekövetkező támadásoknak, amelyek reá várnak. A hallgatóság érezhetően részvéttel volt és együttérzően morajlott e szavak hatására. Bizony nem könnyű valakinek, aki a Nemzeti igazgatója lett. Robi is egyetérthetett volna ezzel a mondattal.
Nekem persze az is eszembe jutott, hogy egyébként ez egy önként vállalt mártíromság, nem volt kötelező pályázni - nem futottak neki csak négyen. A színházi szakma többsége sosem akart Nemzetit igazgatni. Vidnyánszky Attila moccanás nélkül ülte végig ezt a hosszú előadást, picit sem látszott a türelmetlenség rajta. Gondolom néha azért eszébe jutott, hogy ennyi munkahely mellett hatalmas luxus ott ülnie.
Természetesen a közönség többsége inkább azt szerette volna hallani, hogy milyen tervei vannak az új reménységnek, aki most végre zöld utat kapott. Én is azért mentem, mert azt hittem, hogy konkrétumok is lesznek. 50 perce ha maradt Attilának - az előadásrészletek is sok időt elvettek.
Attila értelemszerűen a pályakezdésétől, a beregszászi színházalapítástól indult. Hosszan emlegette a nehézségeket, majd azt, hogy 2002-ig mennyire szerette őt a kritikus-szakma, majd amikor megneszelték kaposvári szándékait, megfenyegették és azóta nem kedvelik őt. A Kritikus Céhet is emlegette, amely összezárt ellene, mind a 70 tagja Alföldi mellé állt.
Ezek szerint ez a legegységesebben fellépő szakma, én sem tudtam, hogy ennyire mindenki Robi mellé állt - lehet, hogy ezen el is lehetne gondolkodni. Ha netán Robit 2 éve nem támadják kívülről, ezáltal nem fog össze a társulat és nem kezdenek igazán nívósan dolgozni, hanem egy széteső nívótlan banda működne ott, lehet, hogy mindenki mégsem lenne ezen a nézeten. Úgy néz ki, hogy többen is azt gondolják, akik nézik az előadásokat rendszeresen, hogy kellett volna még idő, hogy kifussa magát az az alkotói közösség. Lehet, hogy Attila a támadásokat maga hívta ki maga ellen? Lehet, hogy vannak alkalmatlan időpontok egy színház megpályázására?
Vidnyánszky Attila előadásából az nem jött át, hogy magát egy kicsit is hibásnak tartja-e a körülötte kialakult helyzetért. Szavaiból az elszántságot vettem ki és azt, hogy ő az, akit mindenki bánt, még az összes rendező is, akik nem akarnak rendezni jövőre nála. Ha emlékszik valaki, hogy mennyire utálta Márta Istvánt is mindenki, mert Székely Gábor színházát megpályázta, arra is emlékeznie kell, hogyha el nem is felejtették a dolgot, dolgoztak nála sokan tovább is. Vidnyánszky éppen most tárgyal, de el nem tudom azt képzelni, hogy a társulat többsége elmenjen és teljesen új tagokat kelljen toborozni. Már csak egzisztenciális okokból sem teheti ezt meg senki.
De megtudtuk még az előadásból azt is, hogy milyen penge a színházi törvény, MEGOLDOTT a függetlenek állami támogatása - sőt a színházak korábbi finanszírozási gondjai is megoldottak. A jobb színházak többet kapnak, a rosszabbak kevesebbet - ilyen egyszerű ez az egész. " korábban senki nem tudta ezt megoldani."(Majdnem szó szerint így!) Megtudtuk, hogy vége az igazodás korának, jön a szabad művészi alkotás ideje. (Már akinek van támogatása - teszem hozzá én.)
Az az izgalmas, hogy az est elején Püski felolvasott egy levelet, amelyet az apja kapott László Gyulától 1944-ben, és ebben arról az értetlenségről van szó, hogy a magyar írók miért nem tudnak összefogni. Hát igen. Ez most tipikusan ilyen ároktemető este volt - a közönség Attila mellett állt teljesen, hörögtek szinte, amikor azt mondta, hogy az összes kritikus Robit támogatja. Érdekelt volna, hogy a teremben lévő kb kétszáz ember hány Vidnyánszky előadást látott összesen. Én megszámoltam, 15 rendezését láttam, és talán egy kivételével alapvetően tetszettek is. A két opera-rendezése pedig nagyon megfogott (Jenufa, Kisvárosi Lady Macbeth). Így utólag sajnálom, hogy nem az Operára adta be a pályázatát, mivel az ő rendezései következetesek, van bennük logika.
Emiatt is rejtély számomra, hogy miként sétálhatott be ebbe a pillanatnyi csapdába. Az előadás után szinte megsajnáltam - nem biztos, hogy ez volt a célja.
Hát így alakult az estém. Hatalmas kontraszt, hogy míg az Alföldi-Jordán darabból a két ember közti harmónia és a szeretet sütött, az előadáson állandóan a szeretetet magyarázták, főleg Ablonczy, de nem jött át...hiába volt Valentin-nap, a nagy magyar ünnep.
