Mezei néző

Hát most bajban vagyok. Igazán. Elvileg megkönnyebbült is lehetnék, mert napok óta igyekeztem a múlt hétről összegyűlt hat előadás dokumentálását megejteni és most ez az utolsó. Úgy néz ki, hogy utolértem magam és ha ezzel készen leszek, akkor az esti Cosí fan tutte-ig nem lesz más írnivalóm. Akkor tehát mi a baj? Semmi más, pusztán annyi, hogy a tavalyi Stuart Máriához hasonlóan az általam nagyon szeretett Örkény Színházban ismét láttam egy olyan előadást, amelyikről az agyammal végig tudtam, hogy mennyire kompakt és jól megcsinált rendezés, nagyszerű színészi alakításokkal, rám mégsem hatott igazán. Miután tavaly csak egy másik bejegyzésben érintőlegesen említettem ezt a problémámat, most másodszor mégsem akartam megfutni. Tehát írok mégis néhány szót az előadásról, ahogy mindegyikről szoktam, amire odavetődöm.

Halottak napja előtt a koncertkalendárium széles választékát nyújtja a halotti miséknek, koncerttermekben és templomokban egyaránt. A legnépszerűbb Mozart és Verdi. Verdi Requiem hallható október 25-én, de november 2-án is a MüPá-ban, lesz az Operában is október 27-én és 28-án. De ez csak a jéghegy csúcsa. Akit ez igazán érdekel, az megnézi a műsorfüzeteket, esetleg eltűnődik, hogy melyik énekkar és zenekar garantál neki igazi minőséget,sőt végigolvashatja a szólisták jegyzékét is.

A nyár folyamán (2014. július 10.) volt a bemutatója az előadásnak. Minthogy addig nem olvastam Gerlóczy Márton könyvét, gondoltam, most már napok kérdése az egész, várok. Azóta is várok, de már nem soká: kedden megnéztem a Jurányiban Ötvös Andrást, Göttinger Pál rendezésében.

Ez a november kevesebb bemutatót hoz, így némiképp a pótlásokról és az újranézésről fog szólni. A havi 21-22 megnézett előadás a legtöbb embernek soknak tűnik, de több fontos előadás lemaradt.

Kevéssé tartottam valószínűnek a múlt kedden, hogy egy hetet várjak azzal, hogy Dicső Dániel rendezéséről beszámoljak. Az "Irma, te édes" egy népszerű zenés komédia. A rendezés nem próbál úgy tenni, mintha művészszínházat játszanának, ehelyett a történet életre keltésére koncentrál. Egy rendesen megcsinált, a Pinceszínház adottságaihoz illeszkedő szórakoztató előadást láttunk. Azonosulni lehetett több szereplővel is, drukkolni a szerelmespárnak. Ezek a tényezők kifejezetten fontosak akkor, amikor egy mezei néző programot tervez. Kifejezetten előnyös, amikor egy színház azt adja, amit ígér. És most pontosan ez történik.

Van néhány kivételesen szerencsés csillagzat alatt született színházi előadás a pesti kínálatban, amelyek fénye a 170. előadásra sem kopott meg. Rendszerint az előadásoknak csak bizonyos összetevőit lehet értékelni. Hol a díszletet találták el, hol látunk két-három színészt, aki bizonyos jeleneteket igazán jól játszik. Ez a Rettentő görög vitéz azon kevés előadás közé tartozik, amelyek minden részletükben és egészében is igazán rendben vannak. Korhatártól függetlenül bárki élvezheti és  még akkor is izgalmas marad, ha valaki történetesen ismeri a cselekményt is. Újranézhető tetszés szerint.

 Ez az előadás augusztus óta fix pont volt a naptáramban, mivel a tavalyi évadban nagyon kellemes élményeket szereztek Almási-Tóth András operavizsgái és egyéb zeneakadémiai rendezései. (korábbi 13 írás itt) Tehát nem volt kérdéses, hogy Eötvös Péter angol nyelvű operáját, a Lady Sarashinát megnézem-e vagy sem. 

Vajda operájában, a Leonce és Lénában hangzik el a címben idézett szöveg: "nem lehet szeretni". Amint ezt meghallottam, azonnal tudtam, hogy ez a gondolat az, amelyik (többek között) összefogja azt a három kortárs magyar operát, amelyeket rövidített változatban vasárnap este a MüPá-ban hallottunk. 

Az eddigi színházi tapasztalataim alapján, amikor egy híres szerző ritkán játszott régi darabjával találkozom sejtem, hogy ez nem véletlen. Ez az este is a papírformát igazolta.

Zseblámpa, fényképezőgép. Nagyjából ennyi indoka van annak, hogy Mozart operáját, a Figaro házasságát áthelyezzék az 1930-as évekbe. Más ésszerű indokot nem találtam a változtatásra. Az más kérdés, hogy a cselekmény kitüntetett pontjain nagyon jól jöttek ezek a technikai eszközök és egy XVIII. századi jelmezekkel operáló előadásban ez mégsem illett volna bele. Ugyanakkor a történet alapköve, azaz "az első éjszaka jogának" megtartása vagy feladása, viszont ezáltal erősen megkérdőjeleződött. Valamit valamiért. Ettől függetlenül Richard Eyre rendezésének van egy nagy erőssége: a darab szellemének megfelelően készült és a szereplők viszonyait, motivációit végigelemezte, részleteiben kidolgozta. Egészen olyan, mintha hús-vér emberek kapcsolatait láttatná.