Mezei néző

Az éppen befejeződő évadban a szeptember 1. - július 1. között megnézett 200 esemény között rengeteg nagyszerűt találtam, ezekre jó visszagondolni, így most sem sajnálom az időt a visszaemlékezéstől. Ezt a szöveget ajánlónak is szánom, hiszen a legtöbb produkció lesz jövőre is, illetve az említett művészek remélhetőleg még hosszan velünk maradnak és újabb előadásokat hoznak létre.

Ebben az I. részben a bevezető után csak prózai előadásokról van szó (113 előadás), amelyekről 93 beszámolót írtam. NÉGY RÉSZre osztottam a szöveget, és néhány nap eltéréssel teszem ki őket, most is várva a kommenteket. Az opera+koncertekről (87 előadás - 17 bejegyzés) szóló jelentősen rövidebb összegzés lesz majd a II. fejezet, amely más nézői rétegeknek lehet érdekes.

Nem kifejezetten színházi időszak a július, és az, hogy most is zsúfolásig megtelt az Átrium, feltétlenül jelzi, hogy foglalkoztatja az embereket „az új Alföldi-rendezés” (feltehetően a darabtól függetlenül), és a színészek névsorát látva az esélye is megvolt, hogy diadalra fogják vinni. Ez is történt, megvalósult a papírforma.

Örülök, hogy múlt szombaton délelőtt észrevettem a Fb-posztot, amely hírt adott erről a koncertszerű Dido és Aeneasról, azt meg különösen, hogy munka után még időben ki is értem a helyszínre, a Vojnovich-Huszár Villába, amely számomra önmagában is újdonság volt. Éppen ilyen kellemes nyári estékre van szükségünk, hogy jól bírjuk az egymásba folyó munkaheteket.

Szerencsére ez nemcsak egy nyomhagyó bejegyzés: ajánlom a következő szombati koncertet, amelyre már lehet regisztrálni a Villa honlapján.

A 2023-as évem legjobb időszaka volt ez a június: a Haydneum fesztiválja (hat koncert) kombinálva a Wagner-napokkal megtette a hatását: ennyi zenehallgatás után kezdek hajlani az ajánlók írásához szükséges pozitív gondolkodásra. Ma már hiányzik a Müpa: az előző nyolc nap során hétszer gyalogoltam el oda. Jobb híján a blogírás pótolja ezt - az élmény meghosszabbítása.

Schöck Atala és Günther Groissböck - Fricka és Wotan a Rajnában

 „Most nem érek rá ugyan valami nagyon, de azért egy kicsit írok” – ezt mondhatnám akár én is, de ez pontos idézet Janikovszky Éva 2020-ban megjelent naplójából, amelyet a Móra Kiadó adott ki (mégpedig a Covid első leállása alatt!). Ebből kiindulva Keresztes Tamás előadást is rendezett, amelynek szövegét Bíró Bence dramaturg gondozta, az írónő fiatalkori énjét pedig Sodró Eliza, míg a napló során említődő „ideálokat” (Gabit és Ferit) Martinkovics Máté játssza. Mindkettőjük számára testhezálló a feladat, jól érvényesülnek együtt, remélem, hogy még sok évig játszhatják ezt együtt.

A megtekintést (egy rész, 100 perc) feltétlenül ajánlom, már csak azért is, mert az a négy jelenet, amelyet a csütörtöki fotóspróbán láthattam (még leállásokkal, javításokkal), annyira meggyőzött, hogy azóta már magát a naplót is kivettem a könyvtárból, és már a végére is jutottam. A következő időpont július 9-én lesz, amelyet én is beterveztem magamnak. Jegyek most még kaphatóak.

Még sosem voltam koncerten a Festetics Palotában, pedig évek óta rendszeresen tartanak itt bérletes kamarazenei koncerteket és most is teltházat vonzott a Pulzus Vonósnégyes - Lesták Bedő Eszter, Sipos Gábor, Rajncsák István és Mahdi Kousay - idei ötödik és egyben utolsó eseménye. Ugyanitt jövő októberben következik a folytatás – az újabb öt előadás időpontjait és programját már kitűzték, meg lehet vásárolni már rá a helyeket.

Brasch Bence Bálna című „főművének” 2022. szeptember 17-én volt a bemutatója, és ez a keddi még csak a hetedik és egyben az utolsó előadás volt, amelyet maga is rendezett az író, akit ebben Ugrai István dramaturg és Mester Dávid zeneszerző is támogatott.

Egy évad folyamán hét előadás nem sok, nem is nehéz róla lemaradni, és akárhogy is sikerült, nyilvánvalóan aránytalanul kevés a hét alkalom ahhoz képest, hogy mennyi munka fekszik a próbaidőszakban.

Ugyan ez AJÁNLÓ blog, és utolsó előadásról túl sok értelme nincs éppen ajánlót írni, de ennek kapcsán néhány gondolatot mégis közlök, mert nem érdektelen a Bálna - létrejöttének a helyszíne, az Átrium, illetve a többi, most már valóban függetlenül (értsd: állami támogatás nélkül) működő színház helyzete pedig különösen nem az. Valóban csak egy mozdulat (egy újabb törvénycikk? rendelet?) kellhet ahhoz, hogy hamarosan a színházi közeg egésze is piaci alapon működjön, ahogy ez sok más országban is történik. Belátható időn belül el fogunk ide is jutni, és ha tetszik, ha nem, kevesebb előadás lesz és mindez drágábban. A Bálna az egyik olyan előadás, amelyet a színházi közegben mozgók kiszolgáltatottsága ihletett, így annyira nem is meglepő, hogy éppen egy fiatal színész írta meg.

Az a tény, hogy ezt – kitűnő szereposztással - be is mutatták, sokan meg is nézhették, némi bizakodásra mégiscsak ad okot nekünk.

Szinetár Dóra - Debreczeny Csaba - Tornyi Ildikó - Kovács Máté

A maga nemében egyedülálló napom volt május 21-én, vasárnap: két olyan előadást láthattam, amelyeknek köze volt a koncert és a színház műfajához is.

A Katona 40. évfordulójára rendezett „Csinibaba táncdalfesztivál” azért elsősorban mégis csak egy jelmezes koncert volt, viszont a 80 nap alatt a Föld körül c. előadás menet közben maga is feszegette ezt a kérdést, hogy amit nekünk mutatnak, az inkább színház-e, vagy leginkább koncert.

Magács László rendezését nézve persze a mezei nézőben lehet, hogy ez a kérdés meg se fogalmazódott volna, ha nem vetik fel a színpadon, ehelyett fontosabb arra ráéreznünk, hogy maga az előadás kinek készült és mennyire tudunk hozzá kapcsolódni.

Volt mire hosszan várni – van mire még sokáig visszagondolni, és a meglévő youtube-töredékeket nézegetve várni egy teljes (hivatalos) felvételt. Ennyi lenne röviden lényeg.

Ennél hosszabban kifejtve a Csinibaba táncdalfesztivál:

A mai Idomeneo kapcsán leírt gondolataimat elsősorban azért igyekszem extra gyorsan megosztani, mert reménykedem, hogy megtelik még – a jelenleg erősen foghíjas nézőtér - június 1-re is. Annyira remek volt a Kocsár Balázs irányítása alatt álló zenekar és minden szólista, hogy feltétlenül megérdemlik, hogy elegen hallják őket az utolsó alkalommal is. A modernizált rendezés ad bőven támadási felületet, de egy ritkán játszott Mozart operát ennyire színvonalas szereposztással kár lenne teljesen kihagynia azoknak, akik kicsit is érdeklődnek a műfaj iránt. Ez a sietség pótolja az énekesek említésekor szokásos "fantasztikus", "zseniális" jelzőket - a szuperlatívuszokat majd tegyétek ti rá kommentben a szereplők vagy/és az Operaház FB-oldalára.

Ezek után pedig belemerülök az eszmefuttatásomba, amelyet felajánlok megfontolásra. Nyilvánvaló, hogy mindenkit az érint meg egy előadásban, ami egyébként is foglalkoztatja, így könnyen meglehet, hogy más nézők egészen másként fogják ugyanezt a történetet megítélni, az előadás más részleteit érzik majd hangsúlyosabbnak. (Várom a visszajelzéseket továbbra is…)

A címszerepben: Brickner Szabolcs