A maga nemében egyedülálló napom volt május 21-én, vasárnap: két olyan előadást láthattam, amelyeknek köze volt a koncert és a színház műfajához is.
A Katona 40. évfordulójára rendezett „Csinibaba táncdalfesztivál” azért elsősorban mégis csak egy jelmezes koncert volt, viszont a 80 nap alatt a Föld körül c. előadás menet közben maga is feszegette ezt a kérdést, hogy amit nekünk mutatnak, az inkább színház-e, vagy leginkább koncert.
Magács László rendezését nézve persze a mezei nézőben lehet, hogy ez a kérdés meg se fogalmazódott volna, ha nem vetik fel a színpadon, ehelyett fontosabb arra ráéreznünk, hogy maga az előadás kinek készült és mennyire tudunk hozzá kapcsolódni.
Ha megnézzük a pesti színházi műsort és a jegytérképeket, akkor nagyon sok elemzés nem kell ahhoz, hogy belássuk, hogy a jelenlegi inflációs és ezáltal nézőhiányos helyzetben a legnagyobb igény azokra az előadásokra van, amelyek ideig-óráig ki tudnak minket kapcsolni a saját életünkből. Lehetőleg legyen zenés, humoros, pörgős történettel, szerethető színészekkel.
Ezen a vasárnap délutánon pótszékes teltház volt a Pesti Színházban, és minden jegyet eladtak az ezt követő esti előadásra is. Az előadás láthatóan lekötötte a családokat, felnőtteket és gyerekeket egyaránt, akik a közönség többségét alkották.
Az előadástól függetlenül jegyzem meg, hogy szükséges lenne a gyerekeknek is szánt programoknál egy olyan - barátságosan megfogalmazott - bemondás, hogy a nézőtéren előadás közben ne egyenek. A szülőknek maguknak nem jut eszébe, hogy ez nem közös tévénézés, másokat zavar, ha a csemetéik ropit eszegetnek mindkét felvonáson keresztül egészen végig, ahogy a mellettem ülő család is tette végestelen végig... - Az előadásnak az ilyen szomszédok hatását is közömbösítenie kellett, de jelentem, ennek a kihívásnak is megfelelt. Elsőként nem a ropizó nézők jutnak róla eszembe közel két héttel később.
A TRIP, a Vígszínház és a Kult 2* közös produkcióját a színlapon „zenés káosz”-nak minősítik „Verne Gyula, Csorba Lóci és Divinyi Réka ötleteiből”.
Az előadás megnézése után ez a minősítés pontosnak látszik.
A koncertszínháznak megvan az az előnye, hogy a zenekar már jelentős helyet foglal el, látványelem maga is, emellett ott van egy kivetítésre alkalmas vászon, maguk a színészek – kevés díszletelem kell ezeken túl a hatáshoz.
Kellékként rengeteg esernyőt látunk – lehet, hogy többet, mint akár egy átlagos „Ének az esőben” előadásához kellene. Nem emlékszem, hogy színházban ezt a tárgyat ilyen ötletesen valaha láttam volna felhasználni. Ocskó-Kü Kata látványtervezőnek jár érte a nagy piros pont, akit Ágoston András világítástervező is támogatott munkájával.
Jó ez a szinte üres tér, én mindig szerettem, ha a színészeken van a hangsúly. Most úgy érzékeltem, hogy sem a zenekar, sem a kivetítés nem tapossa őket le, bár ezek is lényeges elemeivé váltak az előadásnak. (Az animációt Nádházi Eszter tervezte.)
A „Lóci játszik” zenekar vezetője, Csorba Lóránt színészként-narrátorként is jelen volt Verne Gyula bőrébe bújva. Ebben a minőségében alkalmanként nekem sok volt, bár érezhető, hogy szándékosan tervezték kicsit túlburjánzónak, akivel néha a színészeknek meg is kellett küzdeniük. A zene nekem jobban tetszett, mint ezek az átkötő szövegek, így nem hagynám említés nélkül a többi zenészt sem: Biermann Áron/Fülöp Bence; dr. Dobozy Ágoston; Fábián Tibor; Rácz Dániel; Vadász Gellért/Vidákovich Izsák működnek közre az előadásban.
Ugyan a zenés szórakoztató színház állítólag könnyű műfajnak számít, de aki ezt az előadást látja, átérezheti, hogy ez a „zenés káosz” nagyon pontosan van kidolgozva (koreográfus: Bakó Gábor), nem eshetnek szét a szereplők, egyébként oda a hatás.
A kétrészes (130 perces) előadás hatalmas koncentrációt igényel a színészektől, nemcsak azért, mert az előadás nagyban kötődik a zenéhez és nehezen bír el üresjáratokat (a narrátor helyenként mégis így érvényesül, viszont legalább ad egy-egy szusszanásra időt nekünk is, a szereplőknek is), de azért is, mert a szereplők többsége – hét egyetemi hallgató - „fregolizik”, azaz sok szerepben lép elénk, lehet, hogy szinte végig gyorsöltözésben van. Ezek a fiatalok - Fekete Patricia, Varga-Járó Sára, Illés Adrián, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Tóth Dominik, Turi Péter - ebben az előadásban sokat megtanultak a színház működéséről, jelentős kihívás számukra ez a rengeteg szerep, illetve az a feladat, hogy ezeket bármennyire is egyénítsék. Megjegyezhetjük, hogy az eredeti regény is a kalandokról és a szövődményekről szól, nem pedig az elmélyült lélekábrázolás teszi olyan vonzóvá sokak számára, így a már sokat megélt profi színészeknek is kihívást jelent, hogy hús-vér embert formáljanak a három főszerepből. Nem nagyon tudnak mibe kapaszkodni saját egyéniségükön túl – mindhárom karakter inkább hasonlít egy képregényfigurára, így emiatt sem baj, hogy ebből a történetből nem akartak szabályos színházat formálni – a koncertszínház mégiscsak alkalmasabb.
Ami így is elmondható: igazán szerethetővé válik mind Karácsonyi Zoltán, aki elsősorban igazi elegáns angol úrnak játssza Phileas Foggot, mind Hirtling István, aki szintén hasonlóképpen láttatja Fix felügyelő alakját . Mindkettőhöz hasonlóképpen is viszonyulunk, mert ebben az egyszerű történetben átlátjuk, hogy minden baj oka a félreértés, nem pedig a szándékos rosszindulat. Fix is csak egy bűnözőt üldözne elvileg és az csak nem akkora bűn, hogy ebből meg is akarna élni. Az pedig, hogy nem hisz az indokolatlan és teljesen észszerűtlen nagyvonalúságban, több, mint érthető. Mind tudjuk, hogy nincsen ingyen ebéd.
A történetet az előadás létrehozóinak szándékai szerint igazán élettelivé a sok bonyodalmat okozó Jean Passepartout -t, azaz Fogg inasát játszó Szántó Balázs teszi. Róla se tudunk meg igazán sokat, az ő privát kalandjaira is csak utalnak, de így is sejtjük, hogy neki van a legtöbb köze a valódi élethez, ami talán mégis érdekesebb lehet a Föld bármely pontján, mint maga a körberohanás akárhány nap alatt is. (Aki esetleg rá külön is kíváncsi lesz ebben az előadásban, annak adja magát, hogy megnézze a Szélvész után is szép vagy című kísérleti színházi produkciót is.)
Az, hogy ezek után bármit is leszűrünk-e a látottakból, elgondolkodunk-e azon, hogy kivel mi lett, csak rajtunk múlik. Amíg bent vagyunk az előadáson, addig biztosan velük kerüljük meg a Földet, és ez majdnem olyan jó, mintha a gyerekekkel lejátszanánk egy partit az azonos nevű társasjátékkal.
Júniusban még három előadás várható, jegyeket a vigszinhaz.hu oldalon lehet venni.
Ps. A fotók a TRIP Facebook oldaláról származnak, Juhász Éva készítette őket a Vígszínház részére.
