Brasch Bence Bálna című „főművének” 2022. szeptember 17-én volt a bemutatója, és ez a keddi még csak a hetedik és egyben az utolsó előadás volt, amelyet maga is rendezett az író, akit ebben Ugrai István dramaturg és Mester Dávid zeneszerző is támogatott.
Egy évad folyamán hét előadás nem sok, nem is nehéz róla lemaradni, és akárhogy is sikerült, nyilvánvalóan aránytalanul kevés a hét alkalom ahhoz képest, hogy mennyi munka fekszik a próbaidőszakban.
Ugyan ez AJÁNLÓ blog, és utolsó előadásról túl sok értelme nincs éppen ajánlót írni, de ennek kapcsán néhány gondolatot mégis közlök, mert nem érdektelen a Bálna - létrejöttének a helyszíne, az Átrium, illetve a többi, most már valóban függetlenül (értsd: állami támogatás nélkül) működő színház helyzete pedig különösen nem az. Valóban csak egy mozdulat (egy újabb törvénycikk? rendelet?) kellhet ahhoz, hogy hamarosan a színházi közeg egésze is piaci alapon működjön, ahogy ez sok más országban is történik. Belátható időn belül el fogunk ide is jutni, és ha tetszik, ha nem, kevesebb előadás lesz és mindez drágábban. A Bálna az egyik olyan előadás, amelyet a színházi közegben mozgók kiszolgáltatottsága ihletett, így annyira nem is meglepő, hogy éppen egy fiatal színész írta meg.
Az a tény, hogy ezt – kitűnő szereposztással - be is mutatták, sokan meg is nézhették, némi bizakodásra mégiscsak ad okot nekünk.
Szinetár Dóra - Debreczeny Csaba - Tornyi Ildikó - Kovács Máté
A Bálnától indulva: az előadás a színházcsinálás nehézségeiről szólt, meglehetősen didaktikusan, hol nagyon, hol kevésbé szerethetően. Egy fiatal színész első színpadra vitt darabja ez (ha jól tudom), amely mögött rengeteg tapasztalat és csalódottság már meghúzódhat, és amelyet remélhetőleg fognak még újabb darabok is követni. Lehet, hogy nincs is túl nagy távolság Brasch Bence és a darabbeli író, Bokor Bonifác között. (A Bokor Bonifác felvett írói névnek érződik, de a karakterbe akár ez is belefér.)
Miután ajánlók írásához vagyok szokva, és minden esetben arra a kérdésre akarok válaszolni, hogy miért érdemes megnézni az előadást, így most is találtam benne nem is kevés pozitívumot.
Azon túl, hogy a színházi téma eleve vonzó a nézőknek, van igényünk arra, hogy beavatottnak hihessük magunkat némi időre, a jól kiválasztott színészgárdát éreztem a produkció legfőbb erősségének, akik meglehetősen hálás szerepeket játszhattak el. Tihanyi Ildikó most is kellően hatásos látványt tervezett, amelyben Czibor Attila világítástervezőnek is jelentős szerep jutott - az üres terek bevilágítása sem könnyű (a füstöt azért kihagytam volna, bár kifejező volt, azt el kell ismerni).
Kovács Máté, akit nagyon meg lehetett már korábban szeretni akár önálló előadásában is (A bogyósgyümölcskertész fia), viszi a darabot, bele lehet látni a fiatal értelmiségit, akit könnyen át lehet verni. Az ő karaktere volt leginkább kiszolgáltatva a történet fordulatainak, és ennek következtében nem minden ponton éreztem eléggé kidolgozottnak a figurát, bár a színész láthatóan egészen magáénak érzi.
Nagyon sok múlik rajta, és szerencséje van, mert jó partnereket kap ahhoz, hogy átérezhessük zöldfülűségét, és az idő jelentős részében drukkolni tudjunk neki. Több ismerősöm is nagyon szerette a szünetet, amikor kijött az előcsarnokba, és néhány nézőt játékba vont. (A keddi nézők partnerek voltak szerencsére ebben, jól reagáltak.)
Még öt színészt látunk három vagy több jelenet erejéig, és mindegyikük érezhetően odatette magát, fontosnak érezték ezt az előadást.
Szinetár Dórát egy héttel korábban még egy egészen más stílusú előadásban láttam (Dunakanyar), és az abban játszott pincérnőtől különösen nagy távolságra volt ez a díva.
Szinetár Dóra „Cincér Doriná”-t operettszínházi múltjából is felépíthette, sőt rengeteget számított az is, hogy ezt mi nézők is hozzáadtuk. (Most is nagyon jól énekel – keveset hallottam korábban, és ez kár – ez még mellékszálon eszembe jutott.) Alakításában érezni lehetett a profizmust, a kétségbevonhatatlan nagy formátum mellett a sebezhetőséget is - nem lett kétdimenziós figura ebből a színésznő-műsorvezetőből. Láthattunk egy olyan dívát, amilyet néhány sablonos előítélet alapján elképzelnénk - néhány apróságot leszámítva. A történetben elegánsan félreállt, és nem jön elő olyan fordulat, hogy szemét módon kiszorítja a fiatal takarítólányt, aki szinte mesebeli fordulat eredményeként a helyére kerülhetett. (Ugyan takarító lányokból ritkán lesznek dívák, de hasonló állítólag Anna Netrebkóval is megesett, akinek a hangját elvileg akkor hallották meg, amikor egy színházban takarított. Ha ezt nézzük, semmi sem lehetetlen.)
Ágoston Katalin - még takarítónő
Ágoston Katalinnak jól állt ez a Hamupipőke-szerep, és elhihető, hogy el tud vinni a vállán egy egész előadást. Brasch Bence eléggé biztosra mehetett, amikor benne látta meg Horváth Borókát, a színészetre vágyakozó takarítónőt, aki álmait teljesíti be, amikor egy bálnavadásznőt játszik egy zenés előadásban, hiszen a Centrál Színházban most már talán két éve játssza a My Fair Lady címszerepét.
Tornyi Ildikó bulvárcikkeket író influencer – ez is hálás szerep, érezni rajta a sztereotípiák hatását, de az is lehet, hogy valóban ilyen is a többség, akivel Brasch Bencét a sors összehozta.
Az előadás felfedezése volt számomra Sas Zoltán egyetemi hallgató, akinek elhittem, hogy megszállott és saját műfajában tehetséges fiatal zeneszerző. (Akár maradhatott volna a saját neve, jelképesen is érthetnénk, de az Ambrus Árpád is ráillett, ebbe nem kötnék bele.) Várom a további előadásait.
Sas Zoltán
A történet kibontakozása során egyre lényegesebb szerep jutott Debreczeny Csabának, aki olyan igazgatót mutat, aki kénytelen piaci alapon gondolkodni, csak az válik érdekessé számára, hogy minél több jegyet adjon el. Láthatóan semmilyen más szempontja nem maradt. Ez a nagyon jó szerep a színésznek igazán jól is áll, látható élvezettel játssza (erre adná magát a „lubickol a szerepben”), bár menet közben fokozatosan elveszíti kezdeti rokonszenvünket, és egyre kevesebb örömmel tudunk nevetni. Lehet ilyen is egy igazgató? Biztosan – a kérdés, hogy mennyire lehet mentegetni kényszerhelyzettel.
Ahogy látjuk, ez egy igen-igen kemény világ, a színész, az író végtelenül kiszolgáltatott. Szükségszerű-e mindez, már csak ez a kérdés merül fel bennünk? Tényleg így működik-e ez a világ?
Az előadás kapcsán felmerül az elmúlt évek nem egy színházi botránya, az egész „metoo”-ügy, szexuális zaklatással, bántalmazással – érezhetően célja volt az alkotóknak, hogy ezen gondolkodjunk.
Ágoston Katalin - "a bálnavadásznő, aki beleszeret a bálnába, miután megölte"
Örülnünk kell, hogy egy ilyen nagy nézőtér előtt egy új szerző kipróbálhatta magát, és ez akkor is nagy eredmény, ha nem egy sokszereplős és látványos előadás jött létre és nem is tökéletes „Brasch Bence életének – eddigi - főműve”. Másként nem is születhetnek zseniális új magyar drámák, ha nincs mód új bemutatókra, amikor a szerzők bemelegedhetnek.
Erre gondolva nézzünk bizakodva a jövőbe, reménykedjünk, hogy a függetlenek mégis csak kapnak valahonnan támogatást akár szponzoroktól, akár újabb nézői rétegektől, akik rájönnek, hogy mégis ragaszkodnának a sokszínű budapesti színházi élethez, és nem szeretnék, ha csak néhány kőszínház maradna a placcon, és azoknak a biztonsági játékra épülő műsorából válogathatnának. (Az előadás témája a bálnáról minket nézőket is kritizál, nem nehéz ezt sem észrevenni. Tényleg csak musicalre vágyna a többség?)
Jó lenne, ha a függetlenek szerepét sokan felismernék, és felfognák, hogy ezeknek a társulatoknak a bukása szükségszerű átrendeződéshez fog vezetni. Ha minden piaci alapon fog működni, a legütőképesebb színészek fognak csak elég feladathoz jutni, a fiataloknak is azonnal kell majd bizonyítani, nem lesz idő beérni, így sok színész eleve esélyt sem kaphat majd. Az érveket még hosszan lehetne sorolni, de itt ezzel leállok…
Az Átrium a masszívabbak közé tartozik, amelynek népszerű művészei vannak, elég jelentős törzsnézői köre, neki menni fog a túlélés. Hamarosan újra műsorra tűzik négy alkalomra a tíz éve bemutatott első előadásukat, a Vaknyugatot, lesz egy új Alföldi-premierjük is.
Már csak a nézők kitartó támogatására van szükség.
Ps. A fotók az Átrium Facebook-oldaláról származnak,
