Az idei nyári évad első színházi előadását már lejátszották a Városmajorban, sőt most már a másodikat is, a budaörsiek Egerek és emberek-jét szintúgy. Míg ezt az utóbbit eddig hosszan és sokszor láthattuk elérhető közelségben (és remélhetőleg repertoáron is marad, melegen ajánlom!), a miskolciak Babaház-a csak két éve van műsoron és most először nézhető Pesten. Az, hogy Béres Attila, a színház igazgatójának rendezése két újabb évadra is átkerült, prózai előadás esetén önmagában is nagy szó. Jelzi, hogy sok a visszatérő néző, akik még mindig ragaszkodnak a most már a Pestre „felszerződött” főszereplő színészházaspárhoz, Czakó Juliannához és Görög Lászlóhoz, akik nagyon szerethetőek most is. Aki ezt kihagyta, a Tháliában repertoáron lévő Ványa bá c. előadásban is megnézheti őket majd ősztől ismét.
Görög László - Czakó Julianna - Gáspár Tibor
Mint tudjuk, mégsem lehet így. A látszat szertefoszlik, a férfi mégsem szuperhős, vészhelyzetben a saját pusztulására, becsületének elvesztésére gondol elsősorban, felesége vele kapcsolatban dédelgetett ábrándképeiről kiderül, hogy illúzió. Nóra önfeláldozó spórolásáért nem nyer felmagasztalást, minden szétesik, és kérdéses, hogy rendet lehet-e teremteni a romokon. Nóra döntéséről akár Fodor Ákos is eszünkbe juthat: „Van, mikor tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni.” De ezt tennénk-e valóban?
Lindéné: Edvi Henrietta
A nézők nagyrésze nyilván régen végiggondolta Ibsen Nórá-jának a problematikáját, valamely korábbi bemutató kapcsán, most pedig azokhoz is viszonyít - hallottam beszélgetésfoszlányokat az előadás után, amelyekben említődik a Katona még viszonylag friss előadása, Eszenyi Enikő emblematikus alakítása a Vígből, de nyilván sok egyéb Nóra is szóba kerülhetett, akár Elfride Jelinek Nóra című darabja is - a nézőtéren helyet foglaló egykori címszereplőt, Kerekes Évát látva szinte biztosan. (A Színházi Intézet nyilvántartása 38 magyar nyelvű Nóra bemutatót tart számon, bőven van mire visszagondolnunk.)
Az előadást végig viszi a vállán a címszereplő, miután Lindénével együtt minket is beavatott a titkába, ezerrel drukkolunk neki, hogy ússza meg, élhesse azt a vidám és gondtalan életet, amelyet eddig csak elképzelt. Czakó Julianna játéka szuperintenzív, ráadásul bájos és gyönyörű, nem is lehetne rá hosszan haragudni. Megérdemelne egy szuper-férjet.
Görög László viszont hangsúlyozottan nagyon hétköznapi, láthatóan nem lesz képes a változásra, egyenrangú társként nem viszonyulna a későbbiekben sem Nórához, élete megmentőjének pedig biztosan nem tekintené. Feltehetően el sem jutott a tudatáig, hogy miért volt szükség aláíráshamisításra. (A darab gyenge pontja ez a bizonyos halálos betegség, amelyről maga az érintett nem szerzett tudomást, viszont az orvos ezt a titkot rábízta a nagyon éretlen s tudatlan feleségre, de ez persze minden Nóra előadás esetén fennálló probléma.)
Torvald Helmer kontrollmániás, merev, de magatartásával csak igazodik a tipikus férfi szerephez, nem tudjuk igazán ellenszenvesnek érezni így sem. (Lehet, hogy a rendező így is akarta, hogy mi nézők hajlamosak legyünk a megbocsájtás felé hajlani, a színészválasztás ezt eldönti. Görög László könnyen megszerethető.) Ez az első olyan (általam látott) előadás, amelyben igazán hasonlít Helmer és Rank doktor. Gáspár Tibor a házibarát szerepében nem akarja Nórát mindenáron kioktatni, így nem csoda, hogy az asszony szívesebben van vele, mint a férjjel. „Vannak emberek, akiket a legjobban szeretünk, és mások, akikkel a legszívesebben vagyunk együtt.” – ez a velük kapcsolatos mondat most is jelentős nyomatékot kap. (Bennünk azért felmerül, hogy férji pozícióba kerülve Rank se viselkedhetne másként.)
A történet további érintettjei a már nem olyan kicsi gyerekek (mindhárman sárgában) belesimulnak a háttérbe, az otthon részeit képezik, fel se merül, hogy kimozdíthatóak lehetnének belőle. Nem tűnik elsődlegesen fontosnak, hogy velük mi lesz – lehet, hogy több időt töltenek az éppen aktuális bébiszitterrel, mint a szüleikkel. (Nem állandó dadus vigyáz rájuk, hanem aki éppen akad. Tetten érhető néhány beírt mondat Kúnos László fordításába, amelyet Ari-Nagy Barbara dramaturg gondozott.)
A színlap rákérdez, hogy „de vajon a mi korunk meghaladta-e már Ibsent?” Biztosan működhetnek még családok – akár hosszú távon zökkenők nélkül is – hasonló felállásban.
Krogstad: Fandl Ferenc
Ebben az előadásban nekem most a szokásosnál jobban átjött a tanmese jelleg. Talán azért is, mert Edvi Henrietta Lindéné szerepében nem éreztette a karakter megszenvedettségét, és azt se hittem el neki, hogy Krogstad élete szerelme volt egykor, annyira nem illettek össze Fandl Ferenc karakterével, akibe persze a lebukott ügyeskedőt könnyen bele lehetett látni, és persze a szempontjait megértettük. (Lehet, hogy közel 35 éve – 1989. nov.24-én - túlzottan is beégett és igazi párosnak tűnt Egri Kati és Kiss Jenő a Radnóti Színházban, őket is nagyon erősen megjegyeztem, nemcsak Takáts Katit és Bálint Andrást.)
Az előadásban voltak számomra gyengébb és erősebb rendezői ötletek. Szerettem Pilinyi Márta jelmezeit, az erős kontrasztot Nóra kiskosztümje és Helmer laza szürke melegítője és műanyag papucsa között – ebből is érezhettük, hogy egyikük a saját elemében van és nem kényszerül korlátok közé, míg a másik folyton szerepelni kényszerül, ha a férje is jelen van, de túlzásnak éreztem az előadás végén az akvárium felhasználását – nekem ez is a történet mesterkéltségét erősítette.
Az előadás végén Nóra a szokos módon távozott, de ezt sehogy sem tudtam véglegesnek érezni. Talán ez az igazi idealizmus: valaki rossz vágányon halad évekig, és a megvilágosodás pillanatában képes megingás nélkül váltani. Nem próbálja menteni a menthetőt, nem akar ezer mentőérvet találni az éveken át ajnározott férje számára.
A Görög László – Czakó Julianna kettőst nézve mi óhatatlanul is továbbgondoljuk, lesz feloldás, lesz megnyugvás, nem eszik olyan forrón a kását, elvégre olyan kevés a szuperman manapság is, hogy rákényszerülünk a kompromisszumokra – akkor különösen, ha a saját gyenge pontjainkat is számba vesszük… (Előadás közben eszembe jutott az Orlai Produkció idei Lavina c. előadása is, amely hasonló csalódásról és dilemmáról szól - az annak kapcsán írt véleményemet a Babaház (Nóra) kapcsán is érvényesnek tartom.)
Azt nem tudom, hogy a miskolci színházszerető közönség még jövőre is tovább nézheti-e ezt a nagyon szerethető Nórát, vagy már túl nagy a repertoár (42 előadás szerepel most rajta – ez három játszóhely esetén is sok!), és ez volt az utolsó előadás belőle. A Városmajorba járó közönség számára ez csak a kezdet volt, jönnek a legkülönfélébb kőszínházi és magánszínházi előadások, egészen újak és régebbiek, vidékről és Pestről egyaránt, sőt koncertek és filmek is. Az általam már látottak közül nézhető lesz újra a Kalamazoo, a Kizárólag az utókor számára, a Flódni, a Garzonpánik, sőt a szolnoki Fösvény is. Ezeket is szívesen ajánlom nektek.
PS. A fotók a színház FB-oldaláról származnak, Éder Vera készítette őket.
