Letagadhatatlanul elindult a nyári szezon: a Pillangókisasszony után eljutottam a Városmajor Szabadtéri Színpad és a Miskolci Nemzeti Színház közös előadására is, amely ideális választás volt: szerethetőek a színészek és sokat lehet nevetni azon, hogy mások miként veszekednek a semmin. Lehet, hogy néha az is bevillan, hogy mégis rólunk van szó, de talán a legtöbben a szomszédot ismerik fel a szereplőkben, nem saját magukat.
A kellemes nyáresti szórakozáson túl nekem Rusznyák Gábor rendezése időutazást is jelentett, de talán további mezei nézőknek is visszahozta korábbi Csetepaté-k jó arcait, nagy színészi alakításait.
A visszatekintést a lezárásra hagyva, először írok néhány megjegyzést erről az előadásról:
Az előadás díszletét is a rendező tervezte, amelyben jelentős pakolgatás nélkül le lehet bonyolítani minden jelenetet – a főszerep a színészeké marad. Nagy poén a lehajtható szentkép (ld.a lenti kép közepén), amelyből egy csapásra hajóhíd lesz, domináns a szürke falak kopottsága, a magasban elhelyezett lakások, erkélyekkel, szárítókkal és lépcsőkkel. A falak általános szürkeségét, amely akár a halászatból élő családok szegénységére utal, Tihanyi Ildi színes ruhái ellenpontozzák, amelyek nem XVIII. század végiek, nem is maiak, hanem az 1950-es évek Olaszországát idézik.
Ugyanez a történet ma már biztosan másént nézne ki: a mobiltelefonok korában nem szakadna meg teljesen a kapcsolat a halászó férfiakkal, de nem is veszekednének unalmukban az asszonyok: mindenki a telefonját pörgetné végestelen végig.
Van más felületi változás is: a sütőtök helyett fagylalt ajándékozás lesz a háborús ürügy, csipkeverés helyett pedig makraméznak a lányok és asszonyok. A rendező némileg beleírt – dramaturgi minőségében – Török Tamara fordításába, amely észrevehető szintén, de nem okoz traumát Goldoni jó ismerői számára sem.
A történet lényege sértetlen: a sok nő közös feszült várakozásából veszekedés lesz, amelybe később a hazaérkező férfiak is bevonódnak, a konfliktust pedig a velencei jegyző simítja el, akit Börcsök Olivér nagyon szerethetően formál meg. (Goldoni saját élményeit is felhasználhatta, velenceiként valóban volt joggyakornok Chioggiában, amely jelenleg autóval 1 óra távolságot jelent, mégis a darabból érezzük, hogy két erősen elhatárolódó világ.)
Az idő mégsem állt meg, nem úgy hat ez a Goldoni darab ránk, mint akár csak harminc éve: a házasodás nem elengedhetetlen része az életnek, 2025-ben Budapesten a nők ennyire már csak nincsenek kiszolgáltatott helyzetben, mint 1762-ben Goldoni idejében, így a darab szükségszerűen átértelmeződik.
Nekem így is szólt a dominancia kérdéséről, ki hozza meg a döntéseket, milyen az „igazi férfi” és az ideális nő. Látjuk, hogy más a valóság és más az, amit a közösség elvár a tagjaitól, amelyben akár még a jegyességek is felületes kapcsolatnak számítanak: a pillanatok alatt kitörő féltékenységi rohamok mutatják, hogy a bizalom nem épül ki évek alatt sem.
Az igazi férfiak hangoskodnak, parancsolgatnak, de papuccsá válnak otthon, a nők pedig így is nekik vannak kiszolgáltatva. Egy jelenet mintha szándékosan kilógna az előadásból: Szigony Titta-Nane – Farkas Sándor – féltékenységi rohama közben láthatóan komolyan fojtogatja egyetlen szerelmét, akihez ragaszkodik és ezzel a kívülálló számára kétségessé teszi, hogy a flörtölgetésre hajlamos lány, aki azt is megszokta, hogy keményen visszaszól férfi családtagjainak, jól teszi-e, ha négy év jegyesség után most már tényleg hozzámegy. Lucetta – Mészöly Anna karakán teremtés, láthatóan nehezen tűri a korlátozást, így aggodalommal figyeltem ezt a jelenetet (ld. következő fotó), amelynek sok köze nem volt vígjátékhoz. Éreztem benne a rendező jelzését: ebben a közegben a komoly ügyek, a tragédiák nem ritkák, nem véletlenül rejtőznek el a férfiak az idézés elől.
Ugyancsak érdemes észrevenni, hogy a két család, amelynek tagjai most összeházasodni készülnek – ld. Beppe (Tegyi Kornél) és Orsetta (Czvikker Lilla) -, hasonló helyzetben van: az idősebb testvér gondoskodik a fiatalabbakról. A szülők generációja már eltűnt, nincsenek tekintélyszemélyek, akik a közösséget irányítanák, csak a széthúzás maradt, amelyet éppen egy kívülálló lenne hivatott feloldani, akit viszont mindannyian idegenként taszítanának ki maguk közül, ha tehetnék.
Nem nagyon megy az elfogadás itt Chioggiában, és érezzük, hogy nemsokára következhet majd egy újabb konfliktus, más ürüggyel – a történet csak átmenetileg ér nyugvópontra. A házasságok még nem köttettek meg, csak szóbeli megállapodás történt, amelyet egy rossz mozdulat semmissé tehet.
Aki akarja, többet is beleláthat a történetbe, van benne él és keserűség is, de nézhető színtiszta szórakozásként is.
A Városmajorban mi láthattuk a bemutatót, de a további alkalmak már Miskolcon lesznek, ott fog ez a már most is jó csapat igazán összeforrni.
A nézőtéren feltehetően túlnyomó részben olyan nézők ültek, akik túl sokat nem járnak Miskolcra, nem ismerik a társulatot, így bőven volt kire rácsodálkozni ezen az előadáson.
Nekem is voltak egészen új arcok, akiket első nézésre figyelemre méltónak találtam (Mikita Dorka – Checca, Puskás Balázs – Toffolo), és érdekelne, más szerepekben milyenek, és persze olyanok, akiknek a jelenléte már garanciát jelent. Lajos András sok korábbi nagy alakítása után ezt a karaktert is megnöveli, nem mindennapi jelenség, amint egy ajtóval támad rá a családját hírbe hozó Toffolóra – megjegyezzük most is.
Érezzük, hogy a színészek élvezettel játsszák ezeket a vérbő, „olaszos” karaktereket, amelyekben új arcukról tudnak megmutatkozni. A Fekete pont-ból sokak számára ismert Mészöly Anna ebben a flörtölős szerepben meglepetésként is hathat, róla is az jut mindig eszembe, hogy sokkal többet kellene nézni, idén is vissza kellett volna jutni Miskolcra.
SZEMÉLYES LEZÁRÁS
Amikor ezt a címet hallom, először automatikusan eszembe jut életem harmadik megőrzött színházi emléke, a Major Tamás által rendezett miskolci előadás, 1982 márciusából, amelyre osztálytársaimmal együtt ültünk be, felsőtagozatosként. Az előadás izzása, a veszekedések szenvedélyes hevülete mellett a vidámság, az olaszos életszeretet is átütött – jó erre még mindig visszagondolni. Nyolc-kilenc résztvevő színész alakját is megőriztem magamnak, akikkel kapcsolatban, amikor új előadásban látom őket, még ez a régi emlék is mindig eszembe jut. Bregyán Péter, Körtvélyessy Zsolt, Blaskó Péter, Horváth Zsuzsa, Máhr Ági, Igó Éva…- nem rossz ez a névsor. Sokan már nem élnek, de a miskolci nézők emlékeiben még igen: Máthé Éva, Csapó János.
Ennek hatására (sok évvel később) olaszul is elolvastam a darabot és a városba is elmentem, amely tényleg alig van messzebb Velencétől, egy napon belül le lehet odáig vezetni. (Nem olyan impozáns, de sokkal kevésbé zsúfolt és jelentősen kisebb is, kellemes, kedves hely. Nekem felejthetetlen: elhagytuk az egyik rendszámtáblánkat és nem tudtuk, hogy ez nem probléma, így órákon át kerestük...)
Nézői pályám során találkoztam még négy élő előadással, amelyek közül szép emlék a kecskeméti még 1995-ből, amelyben bírósági szolga volt Fandl Ferenc, aki ebben az előadásban a hadarós Fortunato. Ezen a pénteki estén méltán kapott két nyíltszíni tapsot is bravúros játékáért, és az én „az évad legjobb mellékszereplői” listámra is ráugrott ebben a legutolsó pillanatban. (Milyen jó, hogy késlekedtem, lassan egy hónapja nem tudtam befejezni az évadértékelést – ennek az előadásnak még bele kell kerülnie.)
1998-ban Taub János az Új Színházban is bemutatta ezt a Goldoni darabot – úgy tűnik, a legtöbb ismerősöm épp ezt az előadást emlegeti legtöbbször.
Erről a mostani előadásról is könnyen elképzelhető, hogy valakiknek „A” Chioggiai csetepaté lesz, vagy „csak” ennek a nyári szezonnak a legmarkánsabb emléke. Helye lehetne a Városmajor műsorában akár még jövőre is.
Az előadás szereplői és alkotói:
Hajigálós TONI, halászbárka-tulajdonos: Lajos András
Tepsi PASQUA, a felesége: Varga Andrea
Pulyka LUCIETTA, Toni húga: Mészöly Anna
Csiga BEPPE, Toni öccse, halász: Tegyi Kornél
Szigony TITTA-NANE, halász: Farkas Sándor
Dibbancs FORTUNATO, halász: Fandl Ferenc
Pokróc LIBERA, a felesége: Fazakas Júlia
Málé ORSETTA, Libera húga: Czvikker Lilla
Kefír CHECCA, fiatal lány, Libera másik húga: Mikita Dorka
Pikkely VICENZO, halkereskedő: Salat Lehel
Húgy-gyantós TOFFOLO: Puskás Balázs
Csúfneve nincs ISIDORO, büntetőbírósági jegyző Velencéből: Börcsök Olivér
Szagos VALTER, a jegyző szolgája: Keresztes Sándor
DÍSZLETTERVEZŐ – DRAMATURG: Rusznyák Gábor
JELMEZTERVEZŐ: Tihanyi Ildi
SÚGÓ: Bíró Klára
ÜGYELŐ: Gilányi Zsóka
RENDEZŐASSZISZTENS: Együd Tünde, Kozma Johanna
Rendező: Rusznyák Gábor
PS.2. A fotókat Éder Vera készítette, ennél is több megtalálható a Városmajori Színpad oldalán ezen a linken.
