Én kérdeztem - én felelek: Hiánypótló. Esemény lett. Minden korábbinál gazdagabb és sikeresebb, ismét sok olyan színészt láthattunk, akiket keveset nézünk - lenne a címben feltett kérdésemre a rövid válasz.
Gyévuska - fotó: Éder Vera
Az idei Szemlén 6+6+6 előadást láthattak a nézők, ahogy azt az előadások előtt Benkő Nóra a Városmajor igazgatója (szinte) minden alkalommal tudtunkra is adta az előadások előtt: hat nagyszínpadi produkciót a Városmajorban (csak ezeket zsűrizték), a köztük lévő napokon pedig hat kamaraelőadást a Kristály Színtéren (Szemle Plusz), amely a Szemle után hat színiiskola egy-egy előadását is befogadta - ez volt a Szemle OFF. Utóbbira ingyenes volt a belépés, csak regisztráció kellett hozzá.
Előadások a Városmajorban
Három határontúli és három videki előadást válogatott Peremartoni Krisztina a Városmajori Színpad művészeti vezetője .Mint tudjuk, tömegközlekedéssel esetleg a közelebbi vidéki városokból lehet este Pestre visszautazni, így a bemutatott hat előadásból négy feltétlenül a hiánypótló kategóriába tartozott - nem is csoda, ha mindegyiket teltházzal játszották le, nagyon sok szakmabeli néző jelenlétében. (Ha még meglenne a Színházi Élet, jó lehetőség volna a "kimindenkivoltott" részletezésére - a mostani celebekkel foglalkozó újságoknak hasonló húzás nem jut eszébe - sajnos, vagy nem.)
Történt egyszer Újvidéken - a FB-eseményhez csatolt fotóAz első előadást (Urbán András "Történt egyszer Újvidéken") személyesen nem láthattam, de erősen érzékeltem az általa kiváltott szélsőséges reakciókat így is. Vagy nagyon szerették, vagy végtelenül unták - hidegen nem hagyott senkit. Ennek kapcsán kötelezően leszűrendő tanulság: mindenki a saját szemén keresztül néz, megkérdőjelezhetetlennek hitt álláspontjának kialakulása függ előzetes élményeitől, pillanatnyi állapotától. Az, hogy több kritikus is ellentétes előjellel minősítette a produkciót, szintén ezt jelzi. (Olyan előadást feltehetően lehetetlen létrehozni, amelyről mindenki egyformán vélekedik, csak esetleg kisebb a szórás.)
Az igazság gyertyái - Fotó: Mikó Bea
Egy héttel később pótszékes teltház előtt mutatkoztak be a marosvásárhelyiek Székely Csaba új darabjával, Az igazság gyertyái-val Sebestyén Aba rendezésében. A legtöbb ismerősöm, akivel az este folyamán beszéltem, már áprilisban megvette erre a jegyet, de az általános érdeklődést még fokozta, hogy a kritikusok díjának befutói között három kategóriában is szerepelt, és ezzel talán a szemle eddigi történetének legkeresettebb előadásává vált. Függetlenül attól, hogy hány jelölésből lesz díj, figyelemreméltó produkció, remélhetőleg láthatjuk még a későbbiekben is.
Az előadás a bözödujfalusiak sorsáról szól, akiket a nyolcvanas években a Ceausescu faluromboló programja kapcsán rengeteget emlegettek. A település helyén álló tóhoz csak tavaly látogattam el - ez az előadás is emlékjel, akár az ott elhelyezett kopjafák, de túlmutat ennek a kis közösségnek a tragédiáján. Az előadás nemcsak szembesít saját történelmünk egyik olyan időszakával, amelyről még hallani is nehéz, de ezen túl akár felismerhetjük saját kiszolgáltatottságunkat is - a lehetőségekhez képest valóban szórakoztató módon történik mindez.
Annak ellenére, hogy Székely Csaba darabjának témája nem volt számomra újdonság, sőt az előadás nyelvezete, humora sem (a szerző korábbi művei, sőt az őt nyilvánvalóan megihlető Martin McDonagh darabjai ismeretében), mégis meghatottak a látottak, amelyben óriási szerepe volt Cári Tibor kísérőzenéjének, amelyet öt zenész élőben játszott. Amint megtudtam, a díszlet minden eleme fel sem fért a városmajori színpadra, így feltételezhetően az előadást díjazó kritikusok egy teljesebb verziót láthattak, de még ebben a formában is átjött a varázs. Érezhetően nagyon szereti játszani a teljes társulat, jó lehetőséget ad ez sok szereplőnek, akik közül számomra a Kiss Bora által játszott fura (félkegyelmű?) lány (Sára), az előadás narrátora vált a legszerethetőbbé. Izgulni tudtam érte.
A szerző és a rendező is így akarhatta, sokat adott hozzá az előadáshoz az a jelenet, amikor a falu elöljáróinak szónoklatait hallgatva a falusiak a színpad peremén gubbasztottak, és jól érzékelhetően mindannyian másként nem figyeltek oda a beszédekre. A hozzám közel ülő Sára minket nézőket pásztázott boldog tekintettel, mint aki csupa jó szomszédot ismer fel bennünk. (Szívesen megkínáltam volna egy cukorkával - megtette más a színpadon nem sokkal később.) Láthatóan nem értett semmit a körülötte történő eseményekből, de ez tipikus jelenség: az átlagemberek rendszerint ugyanígy nem fogják fel az őket érzékenyen érintő nagypolitikai döntéseket.
Sardar Tagirovsky nyilvános FB-posztjából származó fotó
A sepsiszentgyörgyiek produkcióját két nappal később nézhettük meg. Az Iráni konferencia, Ivan Viripajev darabja tényleg nem hasonlított egy hagyományos előadásra - ennyiben egészen megfelelt az előzetes híreszteléseknek. Két és fél óra egyben - nekem sok volt így, szükségem lett volna egy mosdó-szünetre. (Tanulság: a színlapot pontosan el kell olvasni, ott volt rajta az információ, hogy nem lesz megszakítás.) Hasonlóan érezhettük magunkat, mint egy igazi konferencián és nemcsak a kiosztott névtáblák miatt. Voltak frappáns beszédek és túl hosszadalmasnak tűnők, hol fokozódott a feszültség, hol lanyhult - érdemes lett volna jegyzetelni is ahhoz, hogy érdemben és részletesen méltathassam a fellépőket. Egy hét után már csak egy-egy vezérgondolat maradtak meg, nyilván azok, amelyekkel egyébként is azonosulni tudtam.
Az Iráni konferencia elsősorban európai nézőknek szól, európai viszonyokról. (Az orosz származású szerző itt-ott tesz megjegyzést az orosz politikára is, de nem többet, mint amennyi egy hasonló témájú konferencián egyébként is elhangozhatna.) A beszédek elkalandoztak általános irányba, és feltehetően attól függően tetszett (vagy nem) ez az előadás valakinek, hogy mennyire tudott ráhangolódni a felvetett általános kérdések által gerjesztett gondolatmenetekre (mi a boldogság?, milyen jelentősége van a spiritualitásnak az életünkben? - hogy csak kettőt ragadjak ki, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az iráni kérdéshez). Sokat számíthatott nyilván, hogy ki miért jött - esetleg csak egy ritkán látható határon túli társulatot akart-e megnézni, vagy valóban érdekelték a színlapon is felsorolt témák.
Mátray László - fotó: Barabás Zsolt
A színlapon több szerepnél két színész is fel van tüntetve, nyilván kettős szereposztásban megy az előadás, így még kevesebb esélyünk volt a ténylegesen fellépők beazonosítására nekünk, akik nem láttuk eleget a sepsiszentgyörgyieket ahhoz, hogy látásból felismerjük őket. Ezt azért sajnáltam. Nem mindenkinek hittem el, hogy valóban az, akinek mondja magát, sokszor érződött a színész a beszédek mögött. De volt, akinek a kisugárzása ezúttal, a sokadik szerepében is megragadott - Pálffy Tibor, Mátray László és Nemes Levente feltehetően nemcsak az én figyelmemet tudta mindvégig fenntartani, amíg beszéltek.
Hóhérok - Bakonyi Csilla és Bartos Ági - fotó: Rangits Bernadett
A vidéki előadások közül kettőt korábban láttam az eredeti helyszínükön - ezek ebben az évadban továbbra is műsoron maradnak.
A tatabányai Hóhérok-at különösen szerettem, igazi csapatmunka és kiugróan jó egyéni teljesítmények vannak benne (Király Attila, Kardos Róbert, Honti György mellett igazából mindenki más is felsorolható lenne), ráadásul Danis Lídia sajnálatos balesete miatt beugrás tette különlegessé az estét. Bakonyi Csilla számára jelentős feladat volt ez, szívesen megnéztem volna, hogy milyenné vált általa a főhóhér feleségének az alakja. Aki lemaradt, szeptember 28-án láthatja legközelebb Tatabányán, a Kamaraszínházban - vonattal is könnyedén megközelíthető a helyszín, a tatabányai jegyárak nagyon barátságosak - manapság ez a szempont is fokozottan számít.
Liliom - Hartai Petra és Alföldi Róbert - fotó: Alföldi Róbert Fb-oldaláról
Egészen más a helyzet a budaörsi Liliom-mal. Ugyan elvileg vidék, de a Városmajortól még tömegközlekedéssel is fél órán belül elérhető a Latinovits Színház. Ez esetben nincs szó arról, hogy a Szemle jóvoltából elérhetővé tesznek valamit, ami nem lenne az a pesti mezei nézőknek. Persze így is könnyítésnek érződhetett a városmajori helyszín.
Miután ez a színpad jelentősen nagyobb a budaörsiénél, a Liliom pedig Alföldi Róbert részvétele miatt IS nyilvánvalóan nagyon keresett és folyton teltházas produkció, sokan örülhettek ennek a vendégjátéknak. Aki lemaradt, azok szeptember 18-án vagy 25-én kilátogathatnak miatta Budaörsre, jelenleg még vannak bőven jegyek.
A miskolciak Gyévuská-ja viszont egyben darabtemetés is volt, ez már nem pótolható. Két évadot ment, és van olyan ismerősöm, aki tízszer is "leutazott" rá. Látva Ascher Tamás rendezését, teljesen megértem ezt a lelkesedést - nekem egyértelműen ez a legjobb rendezés és legjobb előadás is abból az öt produkcióból, amelyet a Szemle produkciói közül megismertem. (Volt három beugró színész is, de ezt csak az előadás ismerői vehették észre, én nem érzékeltem bizonytalanságokat.)
Ezen az estén ismét átéreztem egy jó előadás hatalmas erejét: az első percektől berántott, a szereplők miatt aggódtam, nem a saját problémáim megoldatlansága miatt.Szlávik Júlia katonai egyenruhái alapján jó lett volna viccnek nézni az egész háborút, a háromfős biciklis alakulattal... Ezzel a felszereltséggel háborút nyerni lehetetlenségnek tűnt, akit a frontra küldtek, azt a halálba küldték.
Az előadásban a legtöbb szereplő sorsa érdekessé vált számunkra, több nézőpontból is ráláthattunk az eseményekre, a katonai ranglétra különböző fokain elhelyezkedőkére is a vezérezredestől a honvédig, a Rózsa Krisztián, Gáspár Tibor, Harsányi Attila, Bodoky Márk, Farkas Sándor és Börcsök Olivér által játszott katonák sorsa mind megérinthetett minket, de persze mégis a legszerencsétlenebb sorsú társuk, a munkaszolgálatosé a legjobban. (Görög Lászlót nézve ismét csak részvétünket nyilváníthatjuk a miskolci társulatnak, kár, hogy nem maradt velük.) A cím nem véletlenül Gyévuska - a katonákhoz tartozó nők sorsa sem felejtődik el - hálás szerep jutott mind a négy színésznőnek, Seres Ildikónak, aki dívaként is szórakoztatott minket, Czakó Juliannának, Czvikker Lillának és Rudolf Szonjának is.
Akik erről az előadásról lemaradtak, azok az évad folyamán feltehetően az Átriumba mehetnek majd, az eredeti Gyévuska ott lesz látható előbb-utóbb - Pintér Béla előadásai odaköltöztek.
A miskolci társulat rajongói bázisa pedig sajnálkozhat, hogy nem lesz többet nézhető ez a nagyon jól összerakott, megrázó előadás, ugyanakkor örülhet, hogy a színház vezetősége megkapta a lehetőséget a munka folytatására.
A hat nagyszínpadi előadás mellett további 12 előadást is láthattunk, ezeket viszont már a Margitszigeten, a Szemle Plusz, majd a Szemle OFF keretében. Erről egy újabb bejegyzésben olvashattok.
Néhány, az előadásokhoz már nem tartozó személyes megjegyzés:
PS.1.Ami az iráni kérdést illeti, eszembe jutott személyes élményem: 1996 nyarán egy hetet töltöttünk Iránban. A nagykövethez HÉT alkalommal mentem interjúra a vízumért. Saját bevallása szerint én voltam az első nő, akinek engedélyezte a beutazást. Úgy tűnt, hogy a végső meggyőzéséhez nagyon hozzájárult Paszargadai és a királysírok említése, nemcsak a férjem szép hosszú szakálla a bemutatott útlevélfotón.- Nagyon remélem, hogy azóta sok minden változott az országban, nekem egy életre megmarad az a hét, a HAT buszon töltött éjszaka, köztük pedig a városnézések, amikor egyetlen hajtincsem kilógása is megjegyzéseket szült. Akárcsak a magányos fürdés a Kaspi-tengerben (kendőben, hosszú ruhában), amelyet 28 iráni férfi nézett végig a partról a férjemmel együtt, akik egy alsóban is bemehettek volna, ha akarnak... - Senki nem mert külföldiekhez hozzászólni, így bár a vízum esélyt adott volna hosszabb tartózkodásra, inkább visszamenekültünk a komfortos Törökországba.
PS.2. A Gyévuska kapcsán nem elhanyagolható tényező: nekem a cselekmény is új volt, mivel a 2003-as eredeti Pintér Béla bemutató mindeddig kimaradt - bár évekig nem is ment, mégis volt belőle áprilisig 120 biztosan. Lehet, hogy ösztönösen nem akartam ezzel a témával ismét szembesülni. A nagyapám az I. világháború után éveket töltött szibériai hadifogságban, az apám pedig a II. világháború után vált hadifogollyá, így ezerszer átgondoltam a hallott anekdoták alapján a "mi lett volna ha?" témakört is - valóban nem szerettem volna ismét felszínre hozni ezeket a másodlagos élményeket. Lehet, hogy ennek éppen most jött el az ideje.
