Már a kiírás alapján is érdekes vállalkozásnak ígérkezett a Bábszínház Dekameronja, amely nem Boccaccio művét veszi alapul, pusztán utal rá: a két mű közötti egyik közös pont, hogy egymástól különálló történetek sora (és nem 100, csak 10), és a keletkezésükre ugyanúgy egy-egy járvány volt hatással.
Hetedik történet | Gimesi Dóra: O. hazatér továbbáll (nekem ez volt a kedvencem)
Jelen esetben nem is egy szerző van, hanem tíz – az előadás színlapja felsorolja az összes felhasznált forrást is, amelyekre a képaláírásokban utalok. A jelenetek többségének igazán közismert írója van, de lesznek olyanok is, akiket sokan majd innen jegyeznek meg.
Aki szereti a sok független történetből álló előadásokat, azok ezt a Dekameront összevethetik A hosszú élet titkával, amely a 6Színben pörög - abban nem is tíz, hanem 16 jelenet van, viszont csak négy színész... (Az, hogy két ilyen előadás is színpadra került mostanában, amelyek egyaránt a mi időnkről szól, legalábbis jelzi, hogy van ilyen nézői igény, szeretjük, ha történeteket mesélnek nekünk.)
Repülőtér - a keret
Az előadás rendezője, Szikszai Rémusz és Gimesi Dóra dramaturg jegyzi a kerettörténetet. Az átkötő jelenetekben - egy repülőtér előcsarnokában - minden színész feltűnik, változó szerepkörben, hétköznapi emberekként és mitológiai szereplőként, de csak ketten beszélnek: Blasek Gyöngyi (biztonsági őr) és Fodor Tamás (takarító). Sikerül már az első képpel felcsigázni érdeklődésünket – próbálunk minél több benyomást rögzíteni. Mindent és mindenkit úgysem figyelhetünk meg, hiszen ráadásul fontossá válik az érkezéseket és indulásokat mutató kivetítő, amelyeken reklámok is futnak – ezek sem mellékesek. A vetítés később is lényeges része az előadásnak - mozgóképtervezők: Varga Vince, Horesnyi Máté - , a kisméretű bábok így mindenhonnan láthatóvá válnak.
Blasek Gyöngyi és Fodor Tamás
Ez a látvány bennem felidézte Székely Kriszta vonatpályaudvarra helyezett Hoffmann meséinek látványvilágát, azzal a különbséggel, hogy ez az előcsarnok kép nem maradt meg, minden történetben megváltoztatta a teret Zöldy Z. Gergely díszlettervező.
Ez a sok benyomást közvetítő repülőtér minden váltáskor visszatér, és már csak emiatt is erős hatással van ránk, nyomatékossá válik Blasek Gyöngyi és Fodor Tamás minden mondata. (Egyébként is jó őket nézni, jó az a tudat, hogy valaki ennyire hosszan meg tud maradni a színészi pályán, még mindig jó egészségben, aktívan.)
Első történet | Jászberényi Sándor: Magok
A többi kilenc történet közül feltehetően erősen nézőfüggő, kinek melyik válik kiemelten fontosabbá, de összességében elmondható, hogy mindegyik olyan témákat érint, amelyek különösen aktuálisak – markánsan jelenik meg a járvány, a háború, a globalizáció, a mindenkit érintő környezeti ártalmak.
Kilencedik történet | O. Horváth Sári: Lehet, hogy ez az utolsó - jegesmedvék és pingvin (globális felmelegedés)
A rendező és a szereposztás összeállítóinak nagy érdeme, hogy a további 11 színész - Ács Norbert, Barna Zsombor, Bartha Bendegúz, Ellinger Edina, Hannus Zoltán, Kovács Judit, Pallai Mara, Pethő Gergő, Podlovics Laura, Spiegl Anna, Tatai Zsolt - kiegyenlítetten jut játéklehetőséghez, és szinte mindenkinek lesz olyan szerepe, amelyikben emlékezetessé válhat még így is, hogy sok a történet és sok a szereplő. A színészek Szelei Mónika jelmezeinek köszönhetően jól el tudják különíteni a különböző karaktereket, hol bábbal, hol báb nélkül tűnnek fel, egyes jelenetekben pedig vegyesen. Láthatóan alkalmazkodnak ahhoz, hogy az adott jelenet bemutatásához mi a célszerű. Többször is beigazolva látjuk, hogy báb nélkül ilyen hatásosan nem lehetne valamit elmondani, így a bábok tervezője, Hoffer Károly nem maradhat említés nélkül, de Hojsza Henrietta sem, aki a mozgások beállításában segédkezett.
Nyolcadik történet | Fábián Péter: Hiddel Béla - középpontban Pethő Gergő
Az előadás a szórakoztató és egyben gondolkodtató helyzetjelentések közé tartozik a jelenlegi életünkről, és jó lenne elképzelni, hogy a felvetett témák elavulnak, és a többször megemlített ukrajnai háborúra is úgy tudunk majd ránézni, ahogy Boccaccio pestisére.
Hatodik történet | Tasnádi István: Numidák - kivetített homokrajzzal - Hannus Zoltán, Ellinger Edina
PS. Az előadás felnőtteknek készült, rajta van a 16+ jelzés és ezt érdemes komolyan venni. Jelzem, hogy a szereplők némelyike káromkodik, ahogy a való életben is igazán sokan, de aki ezt nem szereti, és a vulgaritás megjelenését szellemes megoldásokkal, bábokban és sok humorban feloldva sem, azoknak lesznek ellenérzéseik az előadás bizonyos pontjain.
Negyedik történet | Székely Csaba: Saját kis koronavírusunk _ a zongoránál: Spiegl Anna, aki maga játszik (az előadás zeneszerzője, Dinyés Dániel és Subicz Gábor említődjön meg azért, a zenei válogatás is sokat ad az előadáshoz)
Feltételezem, hogy az előadásnak ezek a mozzanatai is a fiatal felnőttek bevonzását célozta meg, esetleg azokat, akik néhány éve még a gyerekelőadásokra hoztak ide el. Tanári pályám 27 éve alatt viszont egyértelműen megtapasztaltam, hogy ezek a gesztusok legalább annyi fiatal nézőt taszítanak, mint amennyit vonzanak, sok olyan tanítványom akadt ki a színpadi káromkodáson, akiktől ez a nyelv nem állt távol. - Egy 455 diákra kiterjedő (névtelen) kérdőíves felmérésem egyértelműen bizonyította nekem, hogy a színházi ízlés nem életkorhoz kötött, egyáltalán nem igaz, hogy a fiatalabbak egyben kevésbé konzervatívabbak is. Sokan nem szeretik, ha megérzik a „direkt marketinget” egy előadáson.
Harmadik történet | Háy János: Istenháta - egy történet három részletben
Az előadás színlapján van egy nagyon jó galéria Piti Marcell fotóiból, amelyből én is válogattam a képeket – a színház láthatóan öncenzúrát alkalmazva egy olyan képet sem tett ki ide, amelybe bele lehetne kötni… (Aki megnézi, az azonnal érteni fogja, hogy mire gondolok, és remélhetőleg az adott jeleneten jól fog szórakozni.)
Báb és ember: Hannus Zoltán az első történetben
