Még a BTF-re készült, így áprilisi bemutató volt a 12 szék, Ilf-Petrov regényének megzenésített változata a TRIP hajón, én pedig május 12-én este 9-kor az ötödik alkalmat láthattam, erről következik rövid beszámoló.
Nem tűnik magától értetődően jó ötletnek regényt színpadra írni, más műfaj más erényekkel, és az utóbbi harminc évre visszanyúló személyes tapasztalataim alapján nem szoktam túl nagy lelkesedéssel fogadni a hasonló akciók hírét. Pontosabban: ha egy mód van rá, akkor kihagyom az élményt, mert nem vagyok az az alkat, aki szeret csak azért odamenni egy nem neki szánt előadásra, hogy elmondhassa például, hogy „ugye megmondtam, hogy nem jó ötlet regényből előadást készíteni?” Ez az előadás viszont a közreműködő színészek miatt is érdekelt, másfelől eléggé szerettem a regényt annak idején, hogy kíváncsi legyek a színpadi verziójára is.
Ami nagyon jó, az alkotók a művet elrugaszkodási pontnak használták, nem akarták igazán hűségesen reprodukálni, és így egy egészen önálló és életképes előadást kaptunk tőlük. (Remélhetőleg utána a közönség kíváncsivá válik az egyébként közel 600 oldalas eredeti regényre is, és mostanára már minden példányt felvásároltak belőle...)
Most mind együtt
Jó ez a történet, amelynek kiindulópontja, hogy egy haldokló elmondja, hogy évekkel korábban vészhelyzetben a család értékes ékszereit 12 egyforma széke egyikébe rejtette el. Ezt a hírt hallva hárman is elindulnak a székeket megtalálni. A keresés izgalmas folyamatát követhetjük nyomon, amely a húszas évek végének Szovjetuniójába visz minket. A mával is fedezhetünk fel párhuzamokat – a pénz kiemelt fontossága kétségtelenül örök. Hosszan lehetne ragozni ezt a pénz-motívumot, és azt, hogy ki mire vetemedik a hatalmas vagyon reményében, de felesleges. Visz minket a történet és a zene, és meglepne, ha első nézésre sokan leállnának menet közben, hogy az egyébként nyilvánvaló üzeneten még rágódjanak.
Vecsei H. Miklós és Závada Péter szövegében sok a humor, így hetvenöt percen keresztül folyamatosan szórakozunk. (A szöveg kialakításában Divinyi Réka dramaturg is segédkezett.) A történetben valamivel több a zene, mint a próza, a székkeresést 12 dalban halljuk elbeszélve, amelyeknek csak lazán van köze a cselekményhez. Élvezetes Ratkóczi Huba rockzenéje, aki Kolozsi Péter, Oláh Bence és Porteleki Áron társaságában gitározik is az előadásban. Ők négyen az előadás készítésének apropóján egy önálló formációt, az Ilfpetrov Zenekart is létrehozták.
A képkeretben Hegedűs D. Géza és Láng Annamária, mögöttük Rába Roland és a zenekar
Ugyan a színészek érthetően énekelnek, a dalszövegeket látványosan ki is vetítik, és mi pedig hajlamosak vagyunk a felvillanó szavakat figyelni. Nem érezzük, hogy statikus lenne a látvány, pedig a zenekar, a kivetített néhány kép és szöveg jelenti szinte az egész díszletet, amelyet nagyon szerencsésen egészít ki néhány felfüggesztett üres képkeret. Utóbbiak lehetőséget teremtenek a rendezőnek, Magács Lászlónak, hogy a szereplőket tetszés szerint és minél változatosabban állítsa be, emelje ki, vagy rejtse el, ahogy a jelenetek logikája megkívánja. A díszlettervező Bartos Letícia, aki az általam nemrég látott „A hős”kapcsán említődött már, ha valakinek még rémlik. Úgy tűnik, hogy rendszeresen sikerül neki lényegretörő, kevés elemből álló, viszonylag takarékos megoldást kitalálnia kisebb színpadok számára, amilyen a TRIP hajón is van. Fel sem merülhetett a realista díszlet, elég jó nekünk a kivetítés erre a célra, ráadásul megtalálásuk pillanatában el lehet egy-egy széket tüntetni a háttérképről, és ennyi jelzés elég is számunkra.
Nem válik monotonná az előadás, pedig a cselekmény tényleg annyi, hogy három ember egymással is versengve próbálja a garnitúra 12 darabját fellelni miközben a fél országot beutazzák ezért. Dalokkal és némi mozgással illusztrált narrációt látunk, de a kiválasztott színészek személyisége elég érdekes ahhoz, hogy puszta jelenlétükkel is megelevenítsék a színpadot, akiket ebben Nagy Fruzsina jelmezei segítenek. A ruhák eklektikus jellege utal a történet korára is, de nem akarják a mi fantáziánkat ennyire lekötni, így a húszas éveket inkább csak jelzésszerűen idézik meg.
Az előadás pörög, a fellépő öt színész jól tudja a dalokat, pillanatok alatt átöltöznek igény szerint a nyílt színen, és többen is karaktert váltanak. Öten játszották el az összes szerepet, szükség van a rugalmasságukra. A fellépők között egyedül Bodóczy Zoltán volt számomra meglepetés, őt korábban nem láttam, de a nevénél még a port.hu sem tüntet fel más előadást. Kevésbé is van az előtérben, nem kizárt, hogy zenész, és elsősorban arra volt szükség, hogy a hangjával erősítse meg a prózai színészek együtteseit. (Emellett persze kapott kisebb karaktereket is.)
A többiek viszont sok nézőben emlékek sokaságát is előhívhatják, „már megcsinált” nevük a legnagyobb vonzereje a produkciónak. Igaz ez az elsősorban a Krétakörhöz kapcsolt (most már szabadúszó) Láng Annamáriára és Rába Rolandra, illetve a Víghez kötődő Hegedűs D. Gézára is, de még náluk is jobban Vecsei H. Miklósra, aki néhány éve azonnal közismert színésszé vált, ahogy bemutatták vele a Pál utcai fiúkat. (Ezen a blogon már harmadéves korától említődik, én nem a "PUF"-ban fedeztem fel, már csak azért sem, mert még nem is láttam - az nem valószínű, hogy ajánlóra fog valaha szorulni, így még halogatom a megtekintését.) Miután az előadás másnapján olvastam egy 7,5 oldalas házi dolgozatot a „Mondjad Atikám!”- ról, illetve láttam az iskolánkban a Vecsei H. Miklós-közönségtalálkozóra összegyűlt közel 200 diák lelkesedését, talán nem alaptalan feltételezés, hogy a 17-25 éves lányok kiugrónak magas aránya a nézőtéren éppen neki szólhatott, és nem a regénynek.
Székkeresők - 1. csapat - Osztap Bender, a nagy kombinátor (Vecsei H. Miklós) megbízójával
Az előadásban mindenkinek fontos szerepe van, csapatmunka folyik, és ez nem az az előadás, amikor egy-két színésznek statisztál a többi. Érezni, hogy mostanára már létrejött a szereplők között az összhang, "egyben van a produkció", és ez a továbbiakban várhatóan még mélyülni fog. Mindannyian képesek arra, hogy néhány gesztussal felvázoljanak egy élő embert, bár szinte minden karakternek a nevetséges vonásai domborodnak ki elsődlegesen.
Látva az előadást, én egy hosszabb sorozatra számítok, annak ellenére, hogy minden szereplő erősen elfoglalt, és nem lesz egyszerű feladat az egyeztetés. Lesznek az előadásnak rajongó újranézői, sőt a mögöttem ülők egyes megjegyzéseiből azt vettem le, hogy már ők sem először ültek be rá.
További előadások idén: május 21, június 23 és 24.
PS. A fotókat Kiss Zsuzsanna készítette.
