A Szkéné fennállásának 50. évét ünnepli ez az interjúkötet, amelyet mindenkinek ajánlok, aki járt vagy mostanában is jár a Szkéné előadásaira. Én múlt vasárnap kaptam meg (NAGYON KÖSZÖNÖM!), és két napon belül már a végére is értem, minden kis megmaradt percemben visszatértem hozzá, nehéz volt letenni.
Pintér Béla, akiről talán mindenki említést tesz
Ennél részletesebben:
A könyv Jászay Tamás összefoglaló írásával kezdődik, amely valóban sokat előre kiemel az általa készített 50 interjú kulcsmozzanatai közül. Megfigyelhető, hogy néhány személyről szinte minden interjúban beszélnek, vannak ismétlődő gondolatok is a színház működésével kapcsolatban, amelyekből jól érzékelhető, hogy milyen jelenségek és személyiségek voltak a legjobban jellemzőek a Szkénére.
Ha valaki a könyv kinyitása előtt elkezdene tippelgetni, hogy kik nyilatkoztak, jó eséllyel eltalálná a közreműködők jelentős részét – valóban sikerült sokakat megszólaltatni, akiknek sok köze volt ehhez a sok független társulatnak otthont adó befogadó helyszínhez.
A könyv fontos közreműködője Éder Veronika, akinek a neve biztosíték arra, hogy nagyon kifejező képeket láthatunk, én is mindig örülök, ha egy előadást ő fotóz és még találok elérhető képeket is tőle.
Mivel ennek az ajánlónak az a célja, hogy a könyv elolvasására biztasson titeket, ahelyett, hogy leírnám még Jászay Tamásnál is rövidebben, hogy mit gondol a Szkénéről a legeslegtöbbet emlegetett Pintér Béla, vagy akár Mucsi Zoltán és a megszólítottak többsége, akik egyébként ezen a blogon is gyakran szerepelnek, inkább röviden visszanézek a saját Szkénéhez fűződő kapcsolatomra. Ezt az 50. évforduló kapcsán mindenkinek ajánlom, sokan tudatosíthatják magukban, hogy mennyire fontos számukra ez a hely, ahol olyan sokféle társulattal találkozhattunk eddig.
Mucsi Zoltán
Sokan járnak szinte minden nap színházba, de nem mindenki vezet nyilvántartást is róluk. Engem Koltai Tamás beszélt rá, hogy készítsek egy táblázatot, és ezt meg is csináltam (két héten át napi 2 óra ráfordítással szedtem össze 30 év előadásait asztali naptáraimból). Ha ezt kinyitom (és szinte minden nap megteszem), akkor azonnal ő jut eszembe, aki ráadásul aznap halt meg, amikor készen lettem az adatok begépelésével. Ha élne – és még nyugodtan élhetne – egészen biztos, hogy ő is ott lett volna az interjúalanyok között, ahogy Nánay István, aki a Szkéné teljes útját végig tudta követni.
Péterfy Bori - interjú a könyvben
Egészen mostanáig egészen pontosnak hittem ezt a táblázatot, de most rá kellett ébrednem, hogy az 1988-1996-os időszakból a szkénés előadások nem szerepelnek, pedig erős emlékeim vannak az Arvisura A Mester és Margaritájáról, amelyet legalább háromszor láttam. Azóta se tudtam egyszer sem megnézni Bulgakov regényének adaptációját úgy, hogy ne jusson eszembe ez az első és legerősebb élményem a hely kapcsán, ahol egyetemistaként rendszeresen megfordultam. Az interjúk közül sok említi ennek az előadásnak a szereplőit, egyes részleteit (az élő trónt pl.), ez valóban legalább olyan legendás előadás sokak számára, mint (a könyvben interjúalanyként szereplő) Ascher Tamás Három nővére.
Scherer Péter
Olvashatunk beszélgetéseket a Szkéné régebbi és jelenlegi működtetőivel (ld. Wiegmann Alfréd, Regős János, Vizy Miklós, Somogyi István, Tamás Gábor, Tana-Kovács Ágnes, Németh Ádám, Csóka Tímea), akik a színház arculatát meghatározták. A néző évtizedeken át néha velük is találkozott, arcról megjegyezte őket, még akkor is, ha nem tudta mindenkinek a nevét, a színházban betöltött pozíciójáról már nem is beszélve.
1996-tól máig 67 feljegyzett szkénés előadás szerepel a nyilvántartásomban, amelyek közül az utóbbi tíz évben 56-ról írtam egy-egy ajánlót is, amelyek továbbra is elérhetőek és nyomot hagynak az élménynek. A fajok eredetéről és az I. Erzsébetről kettőt is írtam. Sajnálom, hogy utóbbi már nincs műsoron, pedig ezt is levehetetlennek gondoltam, és több gimnáziumi osztályomnak vált a kedvencévé az idők során Ordódy Gábornak, a Szkéné szervezőjének köszönhetően. Az I. Erzsébet mindenkinek tetszett, elsősorban, de nem csak Fodor Tamás miatt, aki a címszereplője volt (és a kötetben szintén nyilatkozik).
Fodor Tamás
Visszatérve a kronológiához és a táblázatomhoz, az első szkénés „nagy” előadás a Mizantróp volt (1996.02.14.), amelyet elsősorban Scherer Péter miatt néztem, akit már ekkor tudatosan követtem. (Vele is olvasható interjú a könyvben.) Ugyancsak erős emlékképeket őrzök a „Kiss művész úr”-ról, illetve a Piroskáról, amelyet szintén sokan emlegetnek.
Az általam 1999.11.02-án látott Népi rablét még a fentieknél is mélyebb nyomot hagyott: a korábbi előadásai miatt nagyon kedveltem Pintér Bélát, Thuróczy Szabolcsot, nagyon készültem erre az előadásra, és nagyon nem tetszett. Annyira nem, hogy ezek után csak messziről követtem a Pintér Béla Társulat előadásait, de csak 2012-ben tettem egy újabb kísérletet a megnézésükre. Az elsőnek látott Kaisers TV teljesen meghódított, azóta láttam még egy alkalommal is, részben más szereposztásban.
A Kaisers hatására úgy jártam, ahogy sokan mások: kihasználva azt, hogy Pintér Béla műsoron tartja repertoárjának legtöbb darabját, ezek után elkezdtem végignézni őket, a legtöbbet sikerült (ld. Pintér Bélához tartozó 28 bejegyzés), bár még mindig vannak „adósságaim”. Velük kapcsolatban mindig kettős érzésem van: meg kellene őket nézni még sokkal többször is, de mivel láthatóan mindig hosszú várólisták vannak az előadásaikra, megtelik rájuk még az új helyszín is, az ÚP rendezvénytér, nem szorulnak ajánlóra, így sok esetben előnyben részesítek olyanokat, akiknek kisebb a rajongói bázisa. Annak ellenére, hogy még vannak pótolnivalóim tőlük, folyamatosan drukkolok nekik. Amíg ők felszínen tudnak maradni, addig még minden nincs elveszve.
Ha valaki a megírt 56 szkénés bejegyzés címeit végigpörgeti, láthatja, hogy az utóbbi tíz évben elég sok nagy előadásnak sikerült nyomot hagyni.
Ezek közül talán érdemes kiemelni a még futó Bánya-trilógia két előadását (Bányavíz, Bányavakság), Horváth Csaba és a Forte számos bemutatóját is. Még mindig műsoron van a 2013-as A nagy füzet, ezt ezúton is nagyon ajánlom. (Ahogy az interjúból kiderül, a kezdetek óta változott két fontos szereplő, így az előadás hangulata is.) A Horváth Csaba-beszélgetésből megtudtam egy számomra lényeges dolgot: a Káprázatot ő is úgy látta, ahogy én – nagy dolognak érzem, ha egy alkotó képes nyilvánosan a hiányosságairól, esetleg még a kudarcairól is beszélni.
Háy János
Az én magán színháztörténetem lényeges epizódja az azóta már megszűnt (illetve Apertúrává alakult) K2 jelenléte. Mind a Züfecre, mind a Röpülj lelkem! - re örömmel emlékszem vissza, ahogy a Szkénébe befogadott számos vidéki vendégjátékra is.
A színház rendszeresen hív előadásokat Miskolcról (ld. Boldogtalanok), Tatabányával és Salgótarjánnal többször is együttműködtek.
Nagyon szerettem az itt futó Nézőművészeti Kft, illetve Vádli produkciókat, kiemelten Háy János darabjait (azok közül is leginkább a még futó Nehéz és az Elem az, amit a MINDENKÉPP NÉZENDŐ kategóriámba sorolnék).
Takács Kati
Az összes címet, rendezőt és főszereplő színészt nem sorolom fel, tekintve, hogy tetszés szerint elérhetőek a címkefelhőmben, vagy külön névre keresve is.
Nagyon kevésszer éreztem a Szkénében, hogy egy megnézett előadást nem szívesen ajánlanék senkinek. Az utóbbi évek bemutatóiról elmondható, hogy tényleg nem mennek egy bizonyos szint alá, és még a kevésbé sikerültekben is voltak olyan mozzanatok, amelyek miatt nem váltak érdektelenné. A darabválasztásban még mindig gyakran érzem, hogy jelen van a kockáztatás, bár a színészekkel kapcsolatban ez kevésbé mondható el. Túlsúlyban vannak a már bejáratott és működő csapatok, olyan közreműködőkkel, akiket bármiben érdemes megnézni. Közülük többen szerepelnek a kötetben interjúalanyként is.
Érdemes elolvasni ezeket a beszélgetéseket mind, abban a sorrendben, ahogy a kötetben szerepelnek – közben jól kirajzolódik az elmúlt ötven év története is.
Gergye Krisztián
PS:1. Januártól a Szkénében átmenetileg nincsenek előadások, a fűtés problematikussága miatt muszáj magának a helyszínnek bezárnia. Viszont egyes produkciók ennek ellenére más helyszíneken vendégeskednek: a Jurányiban, a Trafóban és a Radnóti Színházban. Ezt a hasznos információt csak muszáj még hozzáfűzni a fentiekhez.
PS.A fotók a Szkéné Fb-oldaláról származnak. A portrék a könyvben is szerepelnek, Éder Veronika készítette őket (ahogy már a szövegben is említettem).
