A mai napból még 65 perc van hátra, így most már talán megkockáztatható, hogy ez egy átlagon felül jól sikerült, jó hangulatú nap volt. Megállapíthatom, hogy az én életszínvonalam és közérzetem nagymértékben függ azoktól az előadásoktól, amelyeket nézek, nem hiába igyekszem jól választani. Ez többnyire sikerül is. A mai délelőtti iskolai operabeavató önmagában is elég muníciót adhatott volna sok napra is, de a műsorhoz kell igazodni és minden előadást akkor kell megnézni, amikor lehet - inkább korábban, mint később, mert akármi közbejöhet. Ha egy nap alatt egy színház igazgatója is lecserélődhet hirtelen (ahogy ma Miskolcon történt), vagy ahogy nemrég, egy független társulat (Szputnyik) is bejelentette, hogy abbahagyja az együttes működést, akármi megeshet. Amit ma megnézhetsz, ne halaszd holnapra. Éppen ezért mentem el a Szkénébe, mert már így is csúszásban voltam, már rég meg kellett volna néznem a K2 társulattal készített közös előadást.
Az előadás Bulgakov 1936-ban játszódó "Színházi regény" c. könyvét használja, de a címmel ellentétben egyértelműen a mai színházról szól.Utalásokat hallunk a magyar viszonyokra, a pesti és a kaposvári színészképzésre, az egyik szereplő (Viktor Balázs) tavaly megrendezett előadásának címe (Philoktétész) sem véletlenül kerül be.(Ezt jó lenne még látni, én kétszer is nagyon szerettem.) Láthatjuk, hogy mi mindennel meg kell itt és most küzdeni egy pályakezdő drámaírónak, színésznek, független alkotónak. Van a darabban - nagyjából a harmadánál - egy jó kis monológ. Egy civilt játszó személy, elvileg pék, megosztja velünk a kétségeit. (Benkó Barnabás, "Kicsi", a társulat technikusa) Felszólít minket, hogy gondolkozzunk el: "egy ilyen előadás mit ad hozzá egy ember életéhez?" Miért tartozik a nézőkre a színházi alkotók helyzete, válsága? Nem lenne ugyanilyen fontos tragédiát írni a liszt drágulásáról, a pedagógusok vagy a méhészek életéről?
Mint fent említettem, számomra kardinális kérdés, hogy működnek a magyar színházak, jól érzik-e magukat az alkotók a bőrükben, van-e elég független előadás ( amelyek sokszor érdekesebbek, mint a kőszínházi háttérrel elkészítettek)? Éppen ezért, erre a kérdésre csak azt tudtam válaszolni, hogy igen, fontos, hogy a színház néha magáról is beszéljen, legyen esélye egy független előadásokban szereplő színésznek, hogy legalább alkalmanként, áttételesen, de a saját húsba vágó problémáiról szólhasson. Ráadásul a mezei nézőknek kevesebb érdekes előadás helyszín van, mint éppen a színház. Igen, leköt minket az a folyamat, amelyben meglátjuk, hogy egy pályakezdő drámaíró milyen hányattatásokon megy át addig, amíg végül NEM mutatják be a darabját.
Kautzky-Dallos Máté volt a dramaturg, feltehetően ő (esetleg a két rendező - Benkó Bence és Fábián Péter) bevonásával elkészítette a regényből a mai szöveget. Különösen érdekes az a dramaturgiai húzás, hogy a történet több pontján is reflektál a szereplő a saját jelenetére. Helyenként egy-egy húzás még nem ártott volna, talán némileg hosszú, de valószínűleg ebbe az is belejátszik, hogy napok óta kialvatlan vagyok, máshogy nem tudom az előadásokat is megnézni és a blogot is megírni. Ha ez lett volna a héten az egyetlen, amelyiket nézem, még az is lehet, hogy ez sem jut eszembe. A darab végén (Pirandellóra emlékeztetve minket) a színpadi szereplők közül egy úgy dönt (Horváth Szabolcs), hogy kilép a történetből és elhagyja a színházat. Ez a váltás nagyon hatásos, és külön aláhúzza az, hogy a tapsrendre már mindenki civilben jön ki. Színházban ez roppant szokatlan megoldás, jellemzően mindenki az utolsó jelmezében kell, hogy kijöjjön. Ez aláhúzza azt a lehetőséget, hogy a színészek komolyan megfontolják azt, amiről szólt az előadás, hogy abbahagyják az egész színházcsinálást, a függetlenkedést és visszatérnek a józan civil életbe. (Nem mintha olyan könnyű lenne, ha valakit elkapott már a színház, de eljátszanak azért a gondolattal.) Ez a gesztus most különösen is fenyegetőnek tűnik, hiszen a Szputnyik megszűnésével azt látjuk, hogy van erre eset, amikor a függetlenek feladják. (Abban bízni lehet azért, hogy a színészek a pályát mégsem hagyják el, csak más utakat, jobb megélhetést keresnek itthon és külföldön.)
Jeli Luca tervezte a látványt, amely néhány hagyományos színházi bársonyfüggönyből áll és néhány bútorból. Nem lett kifejezetten kitöltött a tér, de ez nem is baj. Én egyébként is a színészek által dominált előadásokat részesítem előnyben. Ha jók a színészek és ki vannak a kapcsolatok dolgozva, akkor minden rendben, nem hiányolom a bombasztikus díszletet. (Valószínűleg a holnapi előadásban majd háromszorosan is pótlódik a látvány, kicsit tartok tőle.)
És milyenek a színészek?
Domokos Zsolt a főszereplő, a pályakezdő író, akinek a szemüvegén keresztül betekinthetünk a színházi közegbe. Nemrég láttam a Romance.com c. előadásban, és kifejezetten kíváncsiságot ébresztett maga iránt. Azonnal megnéztem, hogy még miben játszik (az Apátlanokban még nem láttam, de szeretném) és örültem, hogy ebben a régebben tervezett előadásban is benne van. A szerephez kifejezetten jó alkata van - karakteres egyéniség, elhisszük neki a naiv lúzert feltétlenül. Szerethető ez a színpadi alak is, jó helyzetben van, bírja a főszerep súlyát is. A zárásban a kollégái is gratulálnak neki - "ez Jászai-díj!" ," lájk". Igen, ebben benne van, mi az ami elérhető egy fiatal színésznek...Lájkolnám én is, ha lenne rajongói oldala. (Azért a fotóját megosztom ehhez a cikkhez a saját Fb-oldalamon...)
Viktor Balázs, aki az író darabjáról először kénytelen véleményt mondani, kap egy igazi ziccer-kezdést, amely a leghatásosabb jelenete. Elhisszük neki, hogy rossz a darab. Ő a színházi bennfentes, a színház vezető színésze, aki mindent tud és már nem érhetik meglepetések. Borsányi Dániel elhivatott, kicsit "lila" művész, rendező, aki fantáziát lát a szerző rossz darabjában is. Van benne lendület. Rózsa Krisztián nekem titkárnőként tetszett a legjobban, szép a gépelési jelenet, amelyben sikeresen eljátsszák, hogy a főszereplő bele is szeret. Piti Emőke a többieknél kevésbé van jó helyzetbe, inkább karikatúra-szerűnek éreztem színpadi alakjaikat.Miután láttam igazán kiválónak az Iphigéniában, nyilván rendezői utasításnak tulajdonítom, hogy ilyen lett.
Összességében jó este volt ez, és zárásként ismét a péket idézem: "Örüljenek, hogy megtehetik, hogy színházba jönnek!" Pontosan. Muszáj ennek örülni, van minek. Csak kitartást tudok kívánni a K2 csapatának, még bírják egy ideig a mostoha körülményeket, aztán hátha jobbra fordul a helyzet. Nem tehetünk mást, bizakodni kell...
ps. Ha tudni akarjátok, mi az a Züfec: tessék megnézni az előadást!
