Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ahogy a főpróba utáni éjszakán azonnal megírt ajánlóm talán mutatta: nem váltam Ókovács Szilveszter Tosca-koncepciójának rajongójává, bár elvből nem utasítom el az újításokat, és lassan tíz év alatt  600+ ajánlót írtam az Operaház előadásairól, így talán akkor sem tekint senki ellendrukkernek, ha ez vagy az nem eléggé tetszik.

Erre a Toscára nem terveztem visszaülni, de azért minden további előadása benne volt a naptáramban és erősen reméltem, hogy a frissen debütáló Ádám Zsuzsannát és Kálmán Pétert egyszer csak sikerül megnéznem Pataki Adorján után a másik Cavaradossival is, Fekete Attilával, akinek a fellépéseit évek óta keveselltem. A Tosca sikere elsősorban a három főszereplőn múlik, nem lehet érdektelen, ha azok rendben vannak, és vágytam erre a kombinációra.

Miután ez váratlanul előállt, lemondtam a szombat esti programom és még egyszer ráhangoltam magam a Toscára. Nem bántam meg, a több megtekintés mindig elmélyíti az élményt, eredetileg éppen ezért igyekeztem próbákat is látogatni, hogy mire eljön a bemutató, csak az énekesekre tudjak figyelni. (Azt hiszem, ehhez tényleg kell a legalább két nézés.)

Az előadás után kíváncsi voltam, hogy miként értékeli a rendező a produkciót, így a 2019-es Gioconda premier után most először hátramentem gratulálni, így meghallottam a címben is idézett kérdést, amelyre itt a válaszom – hátha lesz olyan valaki, akit ennek kifejtése közelebb visz az előadáshoz és segít leküzdeni a saját ellenállását. A célom ugyanaz, mint a rendezőé, aki szintén előre érezte, hogy a Hunyadival ellentétben ezúttal nem lesz döntően pozitív a fogadtatása, és így a premier napján a szokásos origós levelében érvelt rendezésének létjogosultsága mellett.

 T13Tosca: Ádám Zsuzsanna

Tehát itt a kérdés: miért nem kapták meg az előadók a megérdemelt (és szokásos) ovációt a premier után?

Egy opera más korba és környezetbe helyezése mindig érzékeny kérdés, nagyon ritkán végezhető el ez a műtét úgy, hogy minden működjön – a librettóhoz ritkán mernek nyúlni, pedig az lehetne az igazi megoldás. Most előre tudható volt, hogy az 1950-es évek lesz a háttér (1800 helyett), de ettől még maradt a szövegben minden olasz név, illetve Bonapartéról van szó. Ez kétségtelenül probléma, amelyet akár egy teljesen új librettó megírásával is orvosolni lehetne, vagy kisebb módosításokkal. Amikor érezzük, hogy valami nem úgy működik, ahogy kellene, KIZÖKKENT. Minél ismertebb az opera, annál inkább. Emiatt jóval hálásabb egy alig játszott művet átformálni, amelyhez sokaknak nem fűződik előélménye.

T9

A második felvonás - kihallgatás

Jelen esetben a történet vége is jelentősen módosult, amely MEGHÖKKENTŐ. A nézőnek, akinek nincsenek előzetes információi (nyilván nem fogja az opera sem leírni az új előadás pontos cselekményét, csak utal a változtatásokra), azok megpróbálják összerakni a harmadik felvonásban, hogy most akkor mi is van. Az első két felvonás ebből a szempontból nem hoz igazi újdonságokat, nem változtatja meg a szereplők viszonyait. Mivel mindez a végén történik az előadásnak, a nézőnek NINCS IDEJE A TAPSIG mindent feldolgozni. Minél jobban kötődött az eredeti verzióhoz, annál jobban zavarni fogja ez a váltás. Ráadásul a szereplők közötti viszonyok részleges átalakítása azt is megkérdőjelezi, amikor Tosca a végén Scarpiát átkozza meg szerelme haláláért…

Ez a meglepetés önmagában is indokolhatja, hogy valaki ne akarjon bravózni az énekeseknek, amikor éppen próbálja összerakni, hogy most mit is látott, de ennél még többről van szó.

Ahogy Ókovács Szilveszter levelében maga is leírja, a Tosca elsősorban egy háromszereplős kamaradráma. Ebben a három ember egymáshoz fűződő viszonya a legérdekesebb, erre vagyunk kíváncsiak, engem is a három énekes neve vitt be a színházba. (Amíg három kiváló énekest minden alkalomra ki tud a ház állítani, érdemes az éppen futó bármilyen Toscát megnézni, ők hitelesítik a produkciót, és ők viszik a bőrüket a vásárra.)

T8Szereplők a film előtt 

A bökkenő jelen esetben az, hogy ez a rendezés talán túl nagy súlyt fektet a környezet bemutatására. Nem éreztem szükségesnek a zene előtti bevezetéseket, a bejátszott hangokat, a kivetített képeket. (A tank pont nem zavart, a nagy színpadot ki kell valamivel tölteni, ez is érthető. Az is, ha van, akinek sok volt, hogy a kínzókamra ebben lett elhelyezve.) Sok figyelmet von el a kamaradrámáról a körítés, és ahogy már a főpróba után én is megjegyeztem az ajánlómban: a második felvonásban a Tosca-Srcarpia párbeszédről nagyon erősen elveszi a hangsúlyt a kivetített archív képsor. Nem ad eleget ahhoz, hogy megérje.

Megjegyzem, második nézésre piszkosul koncentráltam, direkt ki akartam ezt a vetítést zárni, bár akkor sem ültem közel, és sikerült, de első nézésre természetes, hogy mindenkit leköt a látvány. Nagyon nehéz nézőként nem a háttérre figyelni.

Persze, aki megtehette és az első sorokba vett jegyet még időben, az jobb eséllyel nézheti a szereplőket, esetleg még az arcjátékukat is megfigyelheti. (HA valaki közelről nézte, kommentelhetné, hogy sikerült-e az énekeseket néznie a film helyett, érdekelne.)

T11Harmadik felvonás - szinte a vége

Ezt nem azért írtam le, hogy magamat ismételjem, és még nagyobb nyomatékot adjak a véleményemnek, hogy hiba ez alatt a beszélgetés alatt bármit vetíteni. A lényeg: ez a beállítás lekicsinyíti, eljelentékteleníti a főszereplőket. Amíg egy hagyományos Toscában rendkívüli személyiségek szerelmét, válságát és grandiózus tragédiáját látjuk, amely megrendít minket, itt ugyanezek a szereplők nagypolitikai játszma áldozatai lesznek. Látunk két egymást váltó rendszert, egyik sem jobb a másiknál, mindkét művészt bedarálja, de a megszokott nagy gesztus, a szerelmes Tosca halála elmarad. A túlélése persze értelmezhető úgy is, hogy szerelme halálát ettől még nem heveri ki, bár a hatalom művészként hasznosítaná azért.

A lényeges az, hogy kisember lesz a szereplőkből, tragédiájuk is kisszerű, viszont a kiszolgáltatottságuk a külső körülményeknek akkor is ismerős, ha most mi nem diktatúrában létezünk. (Izgalmas volt a mellettem ülő holland kérdése, aki a lépcsőházban elhelyezett katonákról azt feltételezte, hogy a jelenlegi politikai helyzet indokolja jelenlétüket, és nem merült fel benne, hogy statiszták.)

TOSCA- fegyencek

Saját fotó, a szünetben készült

A fent leírtakban látom az előadás problémájának lényegét.

Adott egy operakedvelő, aki nem azokat az énekeseket kapja, akikre vágyott vagy megszokott (könnyen lehet, hogy sokan kifejezetten Boross Csillát akarták volna látni, akihez fűződhet sokaknak Tosca-élménye - én is láttam a szerepben), eltárolt már régről egy nagy előadást (ahogy én Gyimesi Kálmánt Szegedről - 1987.05.14. - ez a számomra felülmúlhatatlan), de mindez nem elég nehezítés: az általa megszokott történet helyett részben mást kap, és ebben az új beállításban nincs ott már a rendkívüli, ráadásul még a kor is túl közel van. Sokaknak lehet még valamiféle élménye az ötvenes évekről, ha nem első-, akkor másodkézből. Ehhez kapcsolódhat akár valódi fájdalom is, amelyet az előadás felfrissít. Ha tankok, akkor 56, ha 56, akkor a kivándorolt, esetleg megölt családtagok. (Nekem közben eszembe jutott anyám első vőlegénye, akit a forradalom napjaiban megöltek, és anyám 13 évig nem ment hozzá máshoz.) Könnyen el tudom képzelni, hogy akinek hasonló asszociációi támadtak, az nem fog élénken bravózni a végén még akkor sem, ha nem utasította el a produkcióban megjelenő újításokat, és inkább szerette az egészet, mint nem. (Ha a néző megrendül, lehet, hogy szívesebben ülne csendben még egy ideig, nekem ez az észleletem. Lehet, hogyha a karmester, Kesselyák Gergely némi szünetet próbálna tartani a harmadik felvonás vége után, kis csúszással nagyobb lenne utána az ünneplés, mivel a megemésztésre maradna idő.)

T3

Cavaradossi: Pataki Adorján

Még egy utolsó tényező: most már évek óta olyan nagy a bizonytalanság a covid, a háború, az infláció miatt, hogy a színházba még eljáró nézők jelentős hányada valóban felejteni megy. Felüdülni, nem gondolni a saját problémákra. Nem feltétlenül szeretne egy igazi „szembenézős” előadást, amely túlságosan közelinek mutatja a tragédiákat, és szinte lehetetlen nem arra gondolni közben, hogy mindez bárkivel megtörténhetne. Még egy igazi díva is megalázható… Nem, aki több tízezerért látatlanban (esetleg az előzetes tájékoztatás elolvasása nélkül) a Tosca címre vett jegyet, az talán nem ezt akarja.

Aminek viszont biztosan nem volt köze az igazi nagy ünneplés elmaradásához, az a harmadik felvonásban előálló technikai hiba volt. Ahogy tapasztaltam, nem mindenki vette észre, hogy Káldi Kiss András egyedül párbeszédezett a levélária előtt, és Fekete Attila később emelkedett fel mellé. Ezen a ponton a karmester nem is tartott szünetet a szokásos tapsra, és csak gratulálni lehet mindhármuknak, hogy a helyzetet túlélték.

T10Cavaradossi: Fekete Attila

Ezen ponton a kérdés megválaszolása után még kitérnék a szereplőkre, akik nagyon megérdemlik a méltatást – a rendezés koncepciójának hatása őket érinti. Ők kapnak kevesebb ovációt – ezzel vissza is értünk a kiindulópontra. Az énekesek miatt érdemes félretenni a fenntartásokat, és mégis bevállalni legalább egy megtekintést.

Most már kétszer is végignéztem, ahogy a mindkét szereposztásba beosztott Káldi Kiss András alázatosan teszi a dolgát, és rutinosan ugrál le a tankról, mintha egy ifjú katona lenne. Tartja a formáját – még Anyegin korából is jól emlékszem rá, a nyáron pedig nagyon jókat énekelt egy operabeavatóban.

Hálás szerep volt és maradt a sekrestyésé, mind Kiss András, mind Szvétek László élvezi a feladatot, ez messziről is látszott.

T6

Kiss András, Káldi Kiss András és Kálmándy Mihály (októberben kétszer nézhető Scarpiaként)

Spoletta, a rendőrfőnök jobbkeze viszont jelentősen érdekesebbé vált az új beállításban, ez a szereplő át is alakult. Ugyan elhatároztam, hogy nem fedem fel azokat a titkokat, amelyekre rájöttem, de mindenkinek csak javaslom, hogy a vetítés és egyéb effektek ellenére nagyon figyeljék Kiss Tivadart, az apró rezdüléseit is, már amennyire a helyükről ez lehetséges.

Angelotti nem a basszusok álomszerepe, ebben a verzióban pláne nem lesz az, mert nem mehetnek haza azonnal az első felvonás végén… A jelenleg felváltva működő két énekes, Kovács István és Gábor Géza alkatuknál fogva is nagyon eltérő figurát hoz. Örültem nekik, el tudtam hinni azt, amit játszottak, kár, hogy Puccini nem adott nekik több lehetőséget és énekelni valót.

T4Angelotti: Gábor Géza

Mind a főpróbán, mind a premieren szép hangja volt a lánykának, aki énekelt – Szabó Veronika és Forrai Zsófia is kapja meg a kreditet, ami jár neki, ahogy a gyermekkar (vezetőjük: Hajzer Nikolett), és az „Opera kórus” (karvezető: Csiki Gábor), amelyet a harmadikra helyezett a rendező a Te Deumhoz. Csodásan szólt ez a kórus, hatalmas érzés volt ott ülni, amikor a zene minden oldalról körbefogott minket. (Aki csak álló jegyhez jut, ne bánkódjon: jóval melegebb van a harmadikon és tényleg jobb az akusztika – ez a jelenet pedig különleges élménnyé válik.)

T5

A gyermekkar és Szvétek László

Fekete Attila az utóbbi időben sajnálatosan keveset énekelt, de úgy látszik, hogy a hangját a kiesés egyáltalán nem viselte meg, éppen úgy betöltene egy kétszer-háromszor ekkora teret is, de a piánói a legszebbek. Általa átjön, hogy Cavaradossi csak nem átlagos művész. (Az ő szerepértelmezésén nem éreztem igazi változást a korábbiakhoz képest, bele lehet kapaszkodni.)

Míg ő a szerepét már sokszor énekelte, mind Kálmán Péter, mind Ádám Zsuzsanna debütáltak – őket már a főpróba után is emlegettem. Fogják ezt a darabot később más verziókban is énekelni, mi most csak egy út elejét láttuk, de mégis pályájuknak jelentős mérföldköve volt ez az este. Érzésem szerint a fiatal szoprán a „mindig mindent beleadó” típus, a főpróbán is éreztem a teljes jelenlétet, a szenvedélyt, Kálmán Péter viszont (már 2006 óta) mindig meglep azzal, hogy még rá tud tenni egy lapáttal, így most is jelentősen erőteljesebb volt a premieren. (A főpróba mégiscsak próba…)

T7

Spoletta: Kiss Tivadar - Scarpia: Kálmán Péter

Összességében: megkaptam azt a szereposztást ezen a premieren, amelyikre vágytam, át tudtam magam állítani ennek az előadásnak a világára, és biztosan sokkal jobban megmozgatott az élmény, mint tette volna egy mégoly tökéletes korhű Tosca. (Utóbbi esetén lehet, hogy elalélok, de arról, hogy "tökéletes", és minden úgy van, ahogy képzelnénk, nem szükséges beszámolót írni...Ennek a megfejtése viszont intellektuális kihívás volt, és alig tudtam a zenére figyelni a rendezői ötletek özöne közepette.)

De nem vagyunk egyformák. Aki úgy érzi, hogy benne kevés a lendület arra, hogy egy újragondolt operát nézzen, ne tegye. Kevés dolog van, amit elkerülhetünk, de ez most az – úgyis szinte csak állójegyek maradtak. Minden alkalommal egy olyan teltház fog így vagy úgy ünnepelni az előadás végén, amelyik még látatlanban döntött mellette. Bízom benne, hogy a többség megérti és elfogadja. Örömmel veszem a kommenteket, ugyanakkor azt is, hogyha valakinek ellenszenves a koncepció, akkor látatlanban nem szidja. Ha megnézte, és nem szerette, akkor teheti, ha ettől jobban érzi magát, de legyen tudatában, hogy őrült sok munka fekszik benne az Operaház nagyszerű zenekara részéről is. Ha mindenkit összeszámítunk, lehet, hogy akár 300-an is dolgoztak azért, hogy mi ezt megnézhessük, és így vagy úgy kiszakadjunk mégis a hétköznapokból, ne a saját nehézségeink foglalkoztassanak, hanem helyette az, hogy miért nem tetszett ez a Tosca. Ez eggyel azért jobb.

PS.1. 2022.09.26. UPDATE

Normál esetben ez a bejegyzés végig a Tosca főszereplőinek viszonyát kellett volna, hogy elemezze. Ha minden jól megy, simán beleestem volna a szokásos csapdába (itt egy példa rá). Most már látom, hogy még két nézésre is elterelt a rendezés a lényegről. Nagy kérdés, hogy lesz-e számomra egy olyan alkalom, amikor ezt a produkciót nézve IGAZÁN rá tudnék majd látni a darabban megjelenő kamaradrámára és a három énekes teljesítménye kerülhetne a fókuszba. Bízom benne, hogy majd a zenekritikusok képesek lesznek nálam jobban fókuszálni és legalább a két debütáló énekes megkapja azt, amit meg is érdemelnek, az alakításuk aprólékos bemutatását.

PS. 2. A fotók az Operaház Fb-oldaláról származnak - Ligeti Edina, Kummer János és Berecz Valter készítette őket

Címkék: Ókovács Szilveszter Opera Kesselyák Gergely Kálmán Péter Tosca Boross Csilla Fekete Attila Kovács István Kiss Tivadar Káldi Kiss András Gábor Géza Kálmándy Mihály Csiki Gábor Pataki Adorján Hajzer Nikolett Ádám Zsuzsanna Gyimesi Kálmán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8617939742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása