Hábetler András és csapata (a FaReMiDo) előadásait mindenkinek érdemes nézni, és még érdemesebb lenne azoknak, akiknek sose jutna az eszébe, hogy maguktól egy ilyen programra elmenjenek.
Kicsit sajnáltam, hogy a rendező-műsorvezető-énekes nem tartott közvélemény-kutatást is, érdekelt volna, hogy hányan voltak olyanok jelen, akik még sosem hallották egyik „stand up”-jellegű operabeavatóját sem, illetve hány néző jelent meg „csak” kísérőként, esetleg a felesége kedvéért. Az ilyen nézők benyomásai lennének a legérdekesebbek - ha valaki ezt olvasva magára ismer, örülnék a véleményének (mondjuk egy kommentben).
Keszei Bori, Mester Viktória és Fodor Beatrix, mint Fiordiligi
Nekem új volt ez a műsor, és lehet, hogy pont így soha nem is fogják megismételni, mégis nagyon jellemző a társulatra. Sok előadásukról írtam már nyomhagyó ajánlót - erről röviden azt mondhatnám: tömören összegezte Hábetler András operai ars poeticáját.
Ezúttal Mozart és da Ponte három közös operája (a Figaro, a Don Giovanni és a Cosí fan tutte) volt a kiindulópont, amelyeket felváltva elemzett, jellemzően egy-egy jelenet kiemelésével. Tanulságot rejtett az is, amikor láthattunk egy duettet „hagyományosan” („ahogy haknikon szokás”), aztán megrendezve.
Köteles Géza
Az egész műsort Köteles Géza kísérte zongorán, ahogy mindig – jelen esetben egy alkalommal ő is belekerült egy Cosí- jelenetbe. Megesett hasonló még néhány nézővel is, akik alkalmas helyen ültek – az érintettek láthatóan jól bírták az énekesek közelségét.
A jelenetek lazán kapcsolódtak egymáshoz, Hábetler András ügyesen átkötötte ezeket, és nem is kérdőjeleztük meg, hogy pont így a jó. Meglepetést jelentett minden egyes választása, nem sorrendben vette végig a három opera részleteit. Az énekesnek, aki a covid időszaka óta már orvosként is működik, jól áll a konferanszié szerepe, n+1. alkalommal állapíthattam meg, módja volt évek alatt nagyon begyakorolni.
(Másfél hónappal ezelőtt az Operaházban a „hagyományos” Figaro főpróbáján egy technikai probléma miatt elhúzódó átállást is frappánsan megoldott. A nézőtéren ülő gimnazisták ezúttal nem vették elő mobiljaikat (ahogy minden más közönség teszi ezt, ha van 4-5 perc szünet két felvonás között - mint kis szentjánosbogárkák fénylenek a nézőtéri telefonok), hanem csendben végighallgatták, ahogy Hábetler András a kertész szerepét letéve a függöny előtt Mozartról beszél.)
Az est rendezőjeként nyilván az ő döntése volt az is, hogy kezdjük bent a műsort, és aztán csak a második felvonás legyen a kertben. Feltehetően mindenki megkönnyebbült, hogy végre kimehettünk a levegőre. A kert hangulata kellemesebb, és ami ennél fontosabb: a társaskör termében nem emelkedik a nézőtér, a kertben jóval több olyan hely van, ahonnan tökéletesen lehet látni.
Ez a megoldás számomra azt mutatja, hogy Hábetler András jól ismeri az emberi természetet: ha azonnal kivisz minket a kertbe, akkor ezt a hangulatot természetesnek vettük volna, így viszont igazán tudtunk neki örülni. Azt értékeljük csak, amihez nehezen jutunk hozzá…
A Figaro kezdő jelenete
A sikerhez feltehetően kevés lenne, hogy szórakoztatóan és közérthetően beszél operáról az énekes, kevés lenne a műsor címébe belevett „önismereti operakoncert” minősítés is. Jó hangú és színészi képességekkel is rendelkező énekesnők alkotják társulata magját.
Ez a három énekesnő adu ász, Hábetler András ezt tudva az est folyamán sorozatosan jó helyzetbe hozta őket.
Keszei Bori igazi Susanna, és ezt az tudja igazán értékelni, aki már látott olyan énekest is, akiről ezt nem hihette el. (Nem tudom kihagyni: tavaly is, idén is egészen csodás Poppea volt, nem véletlenül mentem vissza minden előadásra az Eiffelbe.)
Ezen az estén volt Despina is, és aki hallotta az áriáját (kétféleképpen), annak nyilván kedve lett ahhoz, hogy a Cosí fan tutte c. (a másik kettőnél kevésbé ismert) da Ponte darabot teljes egészében is megnézze.
Mester Viktória feltehetően nem vezet nyilvántartást arról, hogy hányszor volt Cherubino – legalább húsz alkalommal én is láttam ebben a szerepében, így biztos voltam, hogy énekel majd legalább egy áriát apródként. Most is, ahogy mindig, nagyon élvezetes volt nézni, ahogy kis gesztusokból összeállt egy élő ember, akitől még azt is természetesnek vesszük, hogy énekel.
Zerlina: Mester Viktória - Don Giovanni: Káldi Kiss András
Mivel ez egy ajánló blog, feltétlenül említem, hogy Mester Viktória nemsokára (szeptemberben) látható lesz idei új szerepében megint, a Hoffmann meséiben, amelyben annak ellenére főszereplővé vált, hogy nem volt kifejezetten sok énekelnivalója. A jelenléte nagyon erősen dominált az előadásban. A Szentendrei Teátrumban pedig a Macskadémon c. előadásban látható augusztus végén (21, 23) még két alkalommal.
Fodor Beatrix ezúttal Donna Anna, Fiordiligi és Grófné volt. Utóbbi számomra a legfontosabbá vált szerepe. Most, hogy ebben a műsorban láthattam, éreztem, hogy végre rendesen le van zárva az évadom. Eddig ezt a szereplőt rajta kívül mindössze két énekesnővel tudtam jól elképzelni, és mind Miksch Adriennt, mind Fodor Gabriellát (Figaro3) láttam idén a szerepben, már csak ő hiányzott (igen, tényleg hiányzott a teljességhez). Jól esett volna persze egy teljes Figaro vele is, de örültem már annak is, hogy most sok jelenetben szerepelt. Jó formában van, kaphatna jóval több lehetőséget az Operaházban is – jut eszembe évek óta, de ezt a mondatot a másik két kolléganője kapcsán is elmondhatom.
Don Ottavio: Szappanos Tibor
Fodor Beatrix mindhárom szerepében ezen az estén is meg tudta mutatni komikai képességeit is, és a hangja továbbra is igazán gyönyörű.
Hábetler András a műsorban énekesként is megmutatkozott – Leporello, Figaro és Don Alfonso szerepében -, de szüksége volt két vendégre is, akik eddig nem (vagy nem sokszor) léptek fel társulatával.
Káldi Kiss András korábban sokszor énekelt operaházi szerepeit kapta vissza most, mind Don Giovanniként, mind Grófként otthonosan mozgott, és ezen az estén bőven volt alkalma kibontakozni három női partnere oldalán.
Susanna és a Gróf
Szappanos Tiborra 16 éve úgy nézek, hogy ő maga Don Ottavio (nem volt egyszerű bárki mással elfogadni a szerepet), és kifejezetten örültem felbukkanásának most is. (Hozzá kapcsoltan is tudnám említeni a Poppeát – Keszei Borival valóban tökéletes párost alkottak.) Sajnáltam, hogy a nagyáriát ("Dalla sua pace" ) nem énekeltette el vele Hábetler András, de megértettem, hogy a koncepciójába a duett (Donna Annával) illeszkedett igazán. Kaptunk helyette egy Ferrando-áriát, és az is nagyon rendben volt.
Hábetler András operaszínháza élvezetes, sokat lehet nevetni, de közben tudjuk, hogy annyira mégsem vicces mindaz, amit látunk – szenvedéseink, kommunikációképtelenségünk és sok egyéb nyomorúságunk is megjelenik ezekben a művekben. Az egész est során szavaiban még így is érezni lehetett egy nagy adag optimizmust és mély hitet, hogy a világ alapvetően mégis jó (pl. azért, mert Mozart élt). Lehet a dolgokat a jó oldalukról szemlélni, ahogy nekünk is jó lenne. (Ajánló bloggerként nagyon törekszem erre, de egyre kevésbé sikerül.)
Hábetler András elemzésével és jeleneteinek beállításával lehet persze vitatkozni is. Láthatóan csodálja Don Giovannit, ahogy Mozart maga is, és ezzel persze nem csak ők ketten vannak így... Elkápráztatja a jelenség, annak ellenére, hogy – ahogy korábbi a youtube-on még mindig elérhető rendezéséből kitetszik – pontosan ismeri működési mechanizmusát. Ennek ellenére is leveszi a lábáról a nagy formátum. (Ha nem is jó ember, de legalább nagyszabásúak a gaztettei.) Nézhetné pedig racionálisan is a másokat kihasználó, gátlástalan pasast, akit feltehetően minden mai pszichológus nárcisztikus személyiségzavarral diagnosztizálna. Talán a nézők többsége is hasonlóképpen viszonyul hozzá (ha az adott rendezés hagyja), hiszen maga a világ sem jobb nála. Don Giovanni sosem érvényesülhetne, ha egyébként rendben mennének a dolgok, és a vele találkozó nőknek nem lenne hiányérzete - a körülöttük lévő férfiak tudnának rendesen udvarolni.
(Mellékes megjegyzés: Néhány hete Andrej Serban Bukarestben átrendezte korábbi Don Giovanniját Sándor Csabával a címszerepben, aki a korábbi ellenszenves figurából ebben az új beállításban már szerethetővé vált… Vissza lehet jutni oda, ahonnan egy hagyományos rendezés nézői kiindulnának különösebb előtanulmányok nélkül.)
Zoltán, a bátor önkéntes, akiből a Don Giovanni Kormányzója lett rövid időre és Hábetler András
Nekünk nézőknek nagyon jól jön Hábetler András pozitív kisugárzása és optimizmusa. Talán erre van a legnagyobb szükségünk, manapság még jobban, mint korábban. Ez a műsor lezárásban a legnyilvánvalóbb, amikor a Figaro fináléját hallhatjuk.
A rendező hinni akar a happy endben, és a zenéből azt olvassa ki, hogy a Gróf igazán megbánja, hogy hűtlen volt. Kár, hogy a logika ennek ellentmond: ez a személyiség nyilvánvalóan rövid időn belül megbosszulná azt, hogy nyilvánosan nevetségessé tették. (Egy genti előadásban a gróf - Molnár Levente - földet morzsolgatott a kezében, amíg bocsánatot kért...- néha a rendezők érzékeltetik a kételyeiket és szembe mennek a zene hangulatával.)
Engem is pont ez a boldog vég foglalkoztatott évekig, amíg egyszer a magyar zenei élet másik nagy operabeavatója, Dinyés Dániel, aki a hangnemek és az egyes zenei motívumok felől közelít, 2015-ös Cosí fan tutte beavató sorozatában nem ejtette el lazán a számomra mindent eldöntő mondatát. A finálé hangneme a döntő, ez elárulja, hogy Mozart maga is tudta, hogy a Gróf nem mond igazat, ez a nagy nyugalom csak átmeneti állapot – sajnos.
Pont úgy, ahogy átmeneti állapot egy ilyen operai estén ülni a Társaskör kertjében, boldogan nézni a láthatóan szintén boldog énekeseket tudva, hogy nemsokára megint szembesülünk a valósággal - nem kell hozzá több, mint bemenni egy boltba. De volt egy szép esténk és lesz következő alkalom is, amire tudunk várni. Ne becsüljük le ennek az értékét. (Addig pedig érdemes Hábetler András belinkelt Don Giovanniját megnézni, ha egyszer jelenleg nincs műsoron - én már megint beleragadtam, nehéz kilépni, ha egyszer már rákattint valaki.)
Ps. Aki úgy érzi, hogy adósa maradtam a címem magyarázatával, és élénken érdekli, hogy került ide Brad Pitt, illetve ki lehet Kovács Béla, azokat megnyugtatom, hogy mindketten kétszer is említődtek a műsorban a Don Giovanni kapcsán. Aki jelen volt a Társaskörben, az megerősítheti. A többieknek pedig érdemes elmenni a következő Hábetler-beavatóra, egészen biztosra veszem, hogy mindketten ismét fel fognak merülni előadásában.
PS.2 A mellékelt fotókat Éder Vera készítette a Társaskör részére.
