Most voltam mindössze negyedszer színházban Szilveszter estéjén (1991, 2014, 2018 után), és most is csak azért, mert ez volt a jó időpont, amikorra be tudtam ütemezni.
Nem volt sürgős egy tizedik Szentivánéji megtekintése, mert ugyan valóban ez talán Shakespeare legtöbbet játszott vígjátéka, és nyilván nem véletlenül az, de az „aha” élményem már sokszorosan megvolt. Nekem már korábban sem tűnt annyira laza vígjátéknak, de nyilván lesz, akinek majd éppen ennek az előadásnak a hatására fognak feltárulni a mélyebb rétegei is. Gondolkodni lehet a szerelem forgandóságáról, arról, hogy nem ritkán „méltatlanra” irányul és a kényszerhelyzetekről, amelyeket előidéz… és ebben is nagyon jó a mesterember-jelenet, amely persze a mű legfőbb vonzereje. És persze maga a szereposztás, így „muszáj” volt megnézni.
A tündérek - középen Takács Kati, mint Titánia
A budaörsieknek sikerült nagyon jól kiosztani a darabot, és Fehér Balázs Benő olyan előadást rendezett belőle, amelyiket hosszan repertoáron lehetne tartani, és még sok újabb szilveszteri estén pont ezt elővenni.
Fehér Balázs Benő nem is olyan régen megrendezett egy „mászkálós színházat” a Fészekben, a Tonio Krögert. Csináltam egy évadértékelőt, és ennek folyományaként minden idei előadást újra átgondoltam. Ez a Tonio – ha csinálok top-listát is a megnézett 157 előadás alapján – nekem mindenképp a top3 prózai előadás között végzett volna.
Ezek után nyilván azonnal látni akartam ezt az újabb munkáját is, annál is inkább, mert a budaörsi társulathoz több jó emlék fűz, a Figarójuk igazán sokszor eszembe jut. De nem az az egyetlen.
Göndör László és Laboda Kornél - önmagukat játszva
Ez az előadás azok közé tartozik, amelyek erősen hangsúlyozzák a színház JÁTÉK mivoltát. A mesteremberek jelenete szinte egészen magától értetődő módon egy, a megrendelésekre alapító független színházi csapat munkáját mutatja paródiaként, de nyilván a játszók tapasztalatait masszívan felhasználva. Látjuk, hogy görbe tükörnek készült, de nem tűnik megalapozatlannak.
A Göndör László által játszott rendezőhöz sokféle élményanyagot gyűjthettek a vendégként fellépők, akik jellemzően a kőszínházi szférán kívül dolgoznak. Dióssi Gábor, Laboda Kornél viszonylag sok ilyen produkcióban a látóterembe került, keresem is az olyan előadásokat, amelyekben szerepelnek, de Hajmási Péter is hasonló berkekben mozog – volt egy TÁP-os előadása, amelyet majdnem láttam is...
Böröndi Bence, a színház egyik vezető fiatal színésze Böröndi Benceként egy népszerű színész karikatúráját játssza, aki természetesen mindent akar, még az oroszlánt is, amely szerep végül mégsem neki, hanem a rendezőasszisztenst játszó Szőts Orsinak jut.
Hajmási Péter és Böröndi Bence - Thisbe és Pyramus
Slussz poén, hogy ezek a színészek a színlap kiírása szerint a saját nevükkel játszanak, elvileg magukat adják, nemcsak (a legtöbben) egy-egy tündért.
A karikatúra jól sikerül a papírforma szerint, rengeteget tudunk ezeken a jeleneteken nevetni, a beszólások („a fenébe a kisrealizmussal”) eszembe juttatták e felfércelt jelenetsort látva a Katona utolsó bemutatóját (Ascher, Apák és fiúk – a két premier dátuma egybeesett ráadásul), amely mintaszerűen mutatta be, hogyan lehet kisrealista stílusban a legigényesebb színházi előadást létrehozni, minden szereplő árnyalt ábrázolásával.
De Turgenyev nem Shakespeare, akinek történetszövésére, a cselekmény valószínűtlen fordulataihoz talán jobban is illenek a játékos, a valósághoz való hűséget eleve nem is megcélzó ötletek. Az egész előadás is felfogható úgy, mint ennek az „alternatív” rendezőnek a munkája, aki mer nagyot álmodni, és erős hatásokkal dolgozni.
Az előadás látványvilágáról (akár látjuk a paródiát, akár nem) elmondhatjuk, hogy nagyon hatásos és emlékezetes. A vörös és a rózsaszín uralkodik a háttérfüggönyök által, így kiemelkedik az erdőt jelképező négy fehér fatörzs. Ezt leszámítva szinte teljesen üres színpadon vándorolnak a szereplők, ahogy már Shakespeare idején is történhetett.
Ez a Devich Botond által tervezett látvány egyszerre sokatmondó és praktikus, ráadásul nyomatékosítja, hogy színházban vagyunk, és mindez JÁTÉK. Ez a díszlet izgalmasan világítható (fénytervező: Sokorai Attila), a pirosból pillanatok alatt lesz fekete, és ezek a változások Pukk beavatkozásaira emlékeztetnek. A lényeget érintik ezek az ötletek, ráadásul Szakos Kriszta jelmezei a produkció egységes látványvilágának egyik elemeként az összhatást jelentősen felerősítették.
Nem minden előadásban érzem, hogy a kiválasztott/megkomponált zene szerepe olyan lényeges lenne, mint éppen most. Ezúttal az éppen elhangzó szöveget erősen nyomatékosította. Józsa Tamás volt a produkció zenei vezetője, neki jár a kredit érte.
Ezek az erős és emlékezetes hatások nagyon remek hátteret teremtenek a színészeknek. Az előadásban mégis ők válnak kiemelten lényegessé, illetve általuk a bemutatott szövevényes kapcsolatokban hordozott üzenet. Felhívják a figyelmet a párkapcsolatok működésének jellegére, illetve működésképtelenségére, sőt a párválasztás esetlegességére is.
Ilyés Róbert, mint Oberon - Fekete Ádám, mint Pukk
A férfiak irányítják ezt a világot, közben durván bántalmazzák a nekik kiszolgáltatott nőket. Ez minden, nőkkel kapcsolatba kerülő férfi szereplőre jellemző, csak különböző mértékben, helyzetüknek megfelelően.
A bántalmazó magatartás jellemző a "mesteremberek"-jelenet rendezőjére is, aki lábtörlőnek használja a nagyon készséges, őt imádó asszisztensét, Szőts Orsit. Bár sokat nevetünk ezeken a helyzeteken, pedig alapvetően nagyon szánalmas az, amit látunk.
Ilyés Róbert Theseus és Oberon szerepében, királyként, a hierarchia csúcsán erőszakosan nősül, illetve Pukk segítségével alázza meg feleségét. Lugosi György Égeusként lányát, Hermiát halálra szánja, ha az nem engedelmeskedik. Az ifjak mindketten eljutnak az értük rajongó lányok verbális megalázásáig, elkergetéséig, mi pedig oda, hogy kételkedjünk abban, hogy mindez csak Pukk virágának a hatása. A szerelem előbb-utóbb csak elmúlna úgyis…
Pukk és a varázserejű virágok
Fekete Ádám Pukkja, a főkolompos, igazi gonoszkodó, kárörvendő manó, aki látható élvezettel keveri a bajt, önként kéjjel, nemcsak parancsra. Olyan tartóoszlopa az előadásnak, mint amilyen volt a Tonio Kröger narrátoraként – milyen jó, hogy Fehér Balázs Benő meglátta benne a lehetőséget. Ennek külön is lehet örülni, ezt a Pukkot nem fogja összemosni az emlékezetünk akárki mással, mindegy, korábban hányszor láttuk a darabot.
Mit tehetnek a nők ebben a közegben? Kénytelenek jó képet vágni szinte bármihez, kiszolgáltatott még mindkét királynő is, akiket egyaránt Takács Kati játszik. Kevés a szövege, viszont sokatmondóak a szemei, és minden érzését képes hangtalanul is kibeszélni. Már az előadás legelső jelenetében is vele vagyunk, és nagyon megértenénk azt is, ha ő is az erdőbe menekülne a házasság elől.
A tündéreket, akik feltehetően lányok, a már említett színjátszókörös színészek játsszák. Férfiaknak mindig hálás feladat nőkké változni, így talán élvezik is, ha a szükséges gyorsöltözés nem is lehet nagyon kellemes. A tündérkirály vörösben úszó közege, amelyben a tündérek szinte elvesznek (beleolvadva a háttérfüggönybe) így lesz igazán bizarr, emiatt is éreztem a paródiát benne, de egyben még ez a megoldás is értelmezhető úgy, mint amely a nők másodrendű szerepét jelzi.
Kevésbé örültem, hogy a tündéreket hangosították, sőt a hangjukat torzították. Feltételezem, hogy épp ezen az előadáson valami kis technikai hiba is becsúszott, és ez a hatást megváltoztatta. Nekem az egészen a tündérek első megjelenéséig szárnyaló előadás itt egy kicsit mintha elgyengült volna, illetve én estem ki a hangulatából. (Szerencsére nem végleg, hanem csak időlegesen.) Talán emiatt a kevésbé sikeres effektek miatt az előadásnak ezt a rétegét éreztem a legkevésbé erősnek.
Az, hogy párhuzamos szereposztást alkalmaznak nem meglepő, még a szerző idejéből származó hagyomány (tudjuk, hogy Shakespeare nyolctagú társulattal dolgozott, kénytelen volt kettőzéseket végrehajtani), ebben a tekintetben nem újít az előadás.
Nem kettőzik a középpontban álló négy szerelmest, hiszen az ő történetük mégis a leglényegesebb, és szinte tanmeseként mutatja meg, hogy a hol lassan, hol azonnal kialakuló szerelem mennyire változandó, és nehéz okot találni a születésére és az elmúlására. Shakespeare és ez az előadás is különösen kegyetlenül mutatja meg nekünk azt a pillanatot, amikor valaki szembesül azzal, hogy durván félreismerte azt, akibe szenvedélyesen szerelmes volt. (Az, hogy kinek mennyire fájdalmas ezt nézni, az erősen függ attól, hogy volt-e hasonló megrázkódtatásban része.)
A szerelmet a legegyszerűbb varázslattal magyarázni, ahogy itt is történik, és ebben a darabban az átvert szereplők megpróbálnak mindenhez jó képet vágni, elvégre vígjáték. Ezáltal a felületi mulattatás is megvan, de ennek ellenére a két lány szenvedése nagyon is valóságos.
Ebben a rendezésben a két fiatalember, Chován Gábor és Fröhlich Kristóf nagyon különböző, nem valószínűsíthető, hogy valakinek mindegy lenne, hogy melyikhez megy hozzá. (Nem egy rendezésben láttam olyan megoldást, hogy mind a lányok, mind a fiúk annyira hasonlítottak, hogy a „nem mindegy, melyiket kapja a jellegtelen partnerek közül?” kérdés jutott eszembe, de most nem ez a helyzet.)
Lysander - Fröhlich Kristóf és Hermia - Hartai Petra
A mindkét férfi által imádott lánynak, Hermiának is meg kell élnie, hogy milyen a mellőzöttség. Erős trauma számára, amikor szerelmese otthagyja, ráadásul egy éjszakai erdőben. El is képzeltem egy kisrealista megvalósításban, milyen lenne ez... Hartai Petra minden külsőség és kellék nélkül eljátszotta nekünk ezt a félelmet, még csak sok szöveg sem kellett hozzá, együtt lehetett érezni vele is.
Helenét Spolarics Andrea játssza, és ez nagy ötlet, bár a választásnak lehettek praktikus indítékai is. ( Bohoczki Sára ráérése esetén lehet, hogy a színház megmarad a két hasonló korú fiatal lány megszokott koncepciójánál? – De ez csak egyszerű találgatás a részemről, nincs semmilyen háttérinformációm a szereposztás születéséről.)
De nekünk nézőknek igazából mindegy is, hogy miért lett úgy, ahogy lett. Ennek a választásnak köszönhetően kiugróan nagy hangsúlyt kap a boldogtalan szerelmes, Helené alakja. Ezúttal nem egy alacsony és egy magas lány közti választásról van szó. Az érett, erős kisugárzású személyiséget ismerve Hermia egyáltalán nem tartja lehetetlennek, hogy Heléna mindkét férfit magába bolondítsa, és egyébként én sem.
Amióta (2004.05.22-én) a Bárkán megnéztem a Stuart Máriában Máriaként ÉS Erzsébetként Zsótér Sándor rendezésében, amikor ruhaváltás és akármilyen külsődleges eszköz segítsége nélkül hitelesen el tudta különíteni a két királynőt, számomra kétségbevonhatatlan Spolarics Andrea színészi nagysága.
Ez most egy újabb jó lehetőség, bár szerintem ő maga sem gondolta, hogy Orbán Béláné után még jöhet egy Heléna is. Most egyszerre lehet komika, és meg tudja mutatni visszautasított szerelme miatti kétségbeesését, majd a pillanatokig őt eltöltő reménykedés után a még mélységesebb fájdalmat, amikor azt hiszi, hogy hárman is összefogtak a kigúnyolására. Nem képes elhinni, hogy annyi keserűség után viszontszeretheti Demetrius.
Helené: Spolarics Andrea
Nagy szám ez a Heléna, önmagában is megéri, hogy valaki csak Spolarics Andrea miatt nézze meg a darabot (ha egyéb okokat nem találna rá).
A szövegről még nem esett szó. Az előadás Nádasdy Ádám fordítását veszi alapul, de Komán Attila dramaturg beavatkozásával itt-ott elrugaszkodtak tőle, bele is írtak szöveget, amellyel direktben is megszólítanak minket, utalva a járványhelyzetre. (Az, hogy Göndör László mi mindent mond el nárcisztikus rendezőként, nem részletezném, fergeteges egy monológ volt, feltehetően részben improvizatív, visszaidézi bennünk a számtalan hasonló szituációt, amikor felesleges bevezető beszédeket kellett meghallgatnunk.)
Még ezen túl is nagyon sok részletet ki lehetne emelni az előadás kapcsán, de meg is tették/teszik mások, ez biztosan az évad egyik emlékezetes eseménye, amelyiket nem lehet „nézetlenül hagyni”.
2021.12.17 - premier, tapsrend
PS. Aki igazán vállalkozó szellemű, vagy/és nagyon szereti magát a darabot, annak biztosan merem ajánlani, hogy a két januári időpont valamelyikében próbálják megnézni ezt a darabot operaként, a hónap végén menjen el az Eiffel Műhelyházba, ahol Szabó Máté rendezése látható, a Britten által írt Szentivánéji álom.
PS. Borovi Dániel fotóit a színház FB-oldaláról használtam fel.
