Ugyan túl vagyok már biztosan 3500 előadás megtekintésén, de ahogy végignéztem a táblázatomat, ez mindössze a harmadik eset, hogy Szilveszter napján színházba mentem. 1991-ben nagyon készültem rá, a Játékszínben néztem a Mandragórát, amely különösebben nem kötött le, de Margitai Ágira a mai napig emlékszem, illetve 2014-ben voltam Vilmával egy Denevéren is, amelyikről maradt is bejegyzés. (Ehhez még - ha nagyon akarjuk - hozzászámíthatok két dec. 30-i időpontot is, egy 1986-os Don Carlost, és egy 2005-ös Traviátát (mindkettőt az Erkelből), utóbbira az akkor még négy év alatti lányommal mentünk, így leginkább az maradt meg bennem, amilyen figyelemmel ő nézte.)
Ha ezt a négy alkalmat mind végiggondolom, és összehasonlítom a mindössze 70 nézőt befogadó RS9 hétfői előadásával, Lábán Katalin rendezésével, akkor viszont nem is kérdéses, hogy a jóval szerényebb körülmények ellenére ez volt köztük a legjobb előadás, amelyiket bármilyen napra tudok ajánlani, már amennyiben valaki nem csak kikapcsolódni vágyik, hanem hajlandó a színházi előadás kapcsán szembesülni is a saját életével. Bizonyos korban persze ez különösen nehéz - a párkapcsolatban élő, vagy azt keresgélő személyeknek hozhat kellemetlen perceket a Magyar Mátrix, annak ellenére, hogy a "szembesülés-rádöbbenés program" közben rengeteget nevetünk.
Álmosd Phaedra - Kassai László
A közönségről annyit előljáróban, hogy most is két pótsort kellett elhelyezni a nézőtéren, minden szék talált gazdát, sőt ketten a színpad területére ülhettek csak le. Ugyan most is megszólalt egy mobil, de csodálatos módon ez jó pillanatban (és jó csengőhanggal), szinte azt is hihették a távolabb ülők, hogy az előadás része.
Garaczi László darabja elérhető és olvasható a neten is, lehet, hogy sokan ismerik már, de mégis az az érzésem, hogy jobb nem felfedni most sem az egyes fordulatokat, és meghagyni az esélyt, hogy a néző meglepődni (is) menjen be a színházba.
Ha valaki a címből indul ki, akkor akár magától is rájöhet, hogy a történetnek van kapcsolata az 1999-es filmmel, egy ponton túl megjelenik benne a sci-fi vonal is, amely a bemutatott magyar valósággal összhangba hozva, önmagában is annyira bizarr, hogy garantálja a hosszú távú hatást, és a sok nevetést is.
A sci-fi vonalat két szereplőn (Túri Hajnal, Kókai János) kívül jelentős részben a kivetítés biztosítja, amely domináns szerepet visz az előadásban (Csáki Rita munkája, és látszik rajta a befektetett nagy energia), de így öt nap távlatából visszanézve még inkább azt gondolom, hogy az előadás mégis elsősorban a mi életünkről szól, mégpedig a független színházak elsődleges törzsközönségéről, az alsó középosztálybeli értelmiségiekről.
Ezt hangsúlyozza már a felütés, amikor a főszereplőinket a nézőtérről választja ki egy titokzatos hang (Koleszár Bazil Péter), és beindul a bemutatásuk, egészen 1990-ig visszamenőleg.
Az, hogy ki miként tekint erre a házaspárra, Beára és Lacira, akiket Álmosd Phaedra és Kassai László testesít meg, talán a szokásosnál is jobban függ a néző hátterétől, és a korától.
1990-ben, azaz a rendszerváltáskor indult a történet, tele lendülettel, majd szép lassan lelassulnak az ígéretesnek induló folyamatok. Lehet annyira érdekes egy hétköznapi életút (szerelem, házasság, munka és gyereknevelés), hogy színházi előadás tárgyául szolgáljon? Igen, és meglátjuk, hogyan alakul át idővel minden, ahogy a füredi "Hatlépcsős borozót" is folyton átnevezik, és egészen ugyanaz persze nem is marad az átalakítások közben.
Kadlót Zsófi - Kovács Andrea
A házaspárnak vannak gyermekei is, akiket Kadlót Zsófi és Cseh Fruzsina játszik. Az idősebb lány szerepében fellépő Kadlót Zsófira most is rácsodálkoztam, mert nemrég láttam több szerepben is (Egy doktorkisasszony..., A szerecsen), igazán sokfélének. Most a húszéves színészhallgatót is elhittem neki.
Kovács Andrea, Kövesdi László és Nagy Ferenc nem feltétlenül rájuk írt szerepet kaptak, de mivel ez olyan nyilvánvaló, talán a színész és a szerep közti távolság is adott nekünk némi pluszt, humorforrást biztosan. (Korpics Mónika öltöztet mindenkit, ez is az "egy szereplő-egy ruha" típusú előadás.)
Ebben az egészen apró térben csak a természetes játék él meg igazán, és különösen tetszett Kassai László informatika tanára, akit láthattunk még lelkes rocker állapotában is egy-egy visszaemlékezés erejéig, de mégis kicsit elnyűtt férjként válik emlékezetessé, aki már nem is bízik abban, hogy valami történhet vele is, egészen addig, amíg a tettek mezejére nem lép.
A házaspár beállításában az a szerencsés, hogy egyszerre érzékelhetjük köztük az alkati eltérésből következő ellentétet, illetve alkalmanként azt, hogy ez mégis feloldható, az élet hoz olyan helyzeteket, amikor két ember valóban egymásra hangolódik.
De mit rontottak el? Mikor ment félre az egész jól induló, és egy ideig jól is működő idill? - ez itt a kérdés.
Az előadás legfőbb hozadéka az lehet, ha egy kissé már megfáradt házaspár elmegy rá, és ennek kapcsán elkezd beszélgetni, és ha eddig nem tudatosította volna, akkor most ennek kapcsán ráébred, hogy igen, egy bejáratott kapcsolatot is fel kell frissíteni, kellenek az új impulzusok, mert enélkül ellaposodik, és észrevétlenül tönkremegy. (A párterápia sokkal drágább és valószínűleg ennyit nem lehet nevetni közben....)
Ps. Az RS9 Színház fotóit használtam fel.
