Ahogy a h.ml.t cím előre jelzi is: Budaörsön modernizált és erősen húzott Hamlet-verzió készült. (Akinek első ránézésre a HTML jut eszébe, ahogy egy kedves ismerősömnek, az nyilván a színlap elolvasása után csak rájön, hogy mégsem egy weboldalak készítéséhez kifejlesztett leíró nyelvről szól az előadás.)
A színház azt adja, amit a címben ígér és végig leköti azt a nézőt is, akinek akár számos Hamlet-előadással is volt dolga. Szerethető és elgondolkodtató előadás – néhány (szerintem három) színésznek pedig kiemelten jó lehetőséget ad.
Hamlet: Fröhlich Kristóf
Aki követte a budaörsi színház Facebook-posztjait, a szereplőkkel készített riportokból már jóval az előadás előtt tudhatta, hogy mire megy ki a játék. Alföldi Róbert harmadszor rendezte meg a dán királyfi történetét. Ezúttal a huszonévesek kilátástalan helyzetére hívja fel a figyelmünket; aki érintett valamilyen módon (netán kallódó gyermek/unoka), vagy netán a húszas éveinek elején állva kétségbeejtőnek érzi a távlatait, feltehetően ugyanezt fogja kiérezni az előadásból.
Aki kötelező olvasás helyett nézné meg ezt az előadást, az nagyon rosszul fog járni, mert az átdolgozások miatt nem tudna a látottak alapján jól megírni egy olvasást felmérő dolgozatot. Ez nem is érdekes, mert a korhatár (16+) kikötése épp azokat a kilencedikeseket zárhatja ki a megtekintők közül, akiknek éppen iskolai feladat. Viszont: nagyon érdemes lehet akár olyan gimnazistákat elvinni rá, akik kellően nyitottak, mert jó élmény lehetne a gyerekkel megbeszélni az eredeti és e változat különbségeit, rákérdezni, hogy szerintük az egyes kisebb és nagyobb módosításoknak (nagyon sok van!) mi lehet a jelentősége.
Rosencrantz: Chován Gábor - Guildenstern: Hartai Petra
Ha esetleg van olyan tanár olvasóm, aki nem nézte még meg, de hisz nekem, annak mondom: az előadás elején van egy jelenet, amelyben 1-2 percig teljesen meztelen fiúk szerepelnek, vannak erős hanghatások, sőt káromkodások is – így kötelezően nézendőnek semmiképp nem javaslom, mert lehetnek méltatlankodó szülők is. Elsősorban az érettségihez – és a pályaválasztáshoz is – közelebb álló fiatalokkal nézetném meg, elsősorban róluk és nekik szól.
Az említett „polgárpukkasztó” elemeknek van az előadásban jelentése is, nem öncélúak, és lehet, hogy a színház nyugdíjas nézőit ez el fogja riasztani, de nem is ők a célközönség. (Mivel az előadás legelején vannak ezek a mozzanatok, feltehetően mire véget ér az este, már annyi hatás éri a mezei nézőt, hogy talán rég túl is lépett azon, ami kizökkentette két és fél órával korábban.)
Laertes: Böröndi Bence - Polonius: Takács Kati - Marcellus: Juhász Vince e.h.
Mindent összeadva, a nyitottan érkező, a változásra eleve számító nézők, minél jobban szeretik a Hamlet-et, annál jobban fogják élvezni már önmagában a célirányos dramaturgiai beavatkozásokat és nem kevésbé a felidézésüket. (Kilenc napja láttam, és azóta sokszor jut eszembe egy-egy jelenet, nehezen hagyom abba ennek az ajánlónak az alakítgatását is - ez egyben az előadás meghosszabbítása is volt számomra.)
Bíró Bence dramaturg úgy használja ezt az anyagot, ahogy a görög drámaírók a mitológiát. Aki beleköt abba, hogy mertek hozzányúlni egy klasszikus műhöz, az gondoljon erre: a görögök mást se csináltak, csak a rég kitalált történeteket alakítgatták az aktuális mondandójukhoz.
Az alkotók Forgách András fordításából indultak ki, amely egyértelműsít, igazodik a mai fiatalok nyelvéhez – önmagában már ezzel is segíti a darabbal most ismerkedőket. De gyakori a stílusváltás is, még ebből is megérthető, hogy mikor beszél őszintén Hamlet, és mikor játssza meg magát.
Öreg: Bregyán Péter
Ahogy az Alföldi-rendezéseknél tipikus, a díszletnek a megszokottnál fontosabb szerepe van. Kálmán Eszter tervezte meg a teret, amelyben minden jelenet lezajlik, és a szereplőkre ráadott ruhák is ezzel harmonizálnak.
Kiemelt jelentőséget láttam az alapszínek dominanciájában, amelyek közül a pirosból babarózsaszín lesz, sőt a kék is elhalványul…Mintha az élet kifakult volna, de ez a két szín emlékeztethet minket egy babaszobára is. Ha nagyon messzire akarnánk menni az asszociációval, a rózsaszín erős dominanciájáról felmerülhet az, hogy ez egy királylánynak szánt élettér (nem Hamletnek, aki férfi). A színválasztásról eszünkbe juthat akár József Attila Eszmélet-e is („kék piros sárga összekent képeket láttam álmaimban…”), amely kapcsolódik a fiatalok útkereséséhez.
Hamlet a rózsaszín zárt térben, a kicsit eltérő árnyalatú, de ugyancsak lilás-rózsaszínes melegítőjében feltétlenül szokatlan jelenség – később a fekete zakó ehhez aztán végleg nem passzol. Hosszan nézzük ezt a teret, és egyre jobban szeretnénk, ha ez a közeg átalakulna, de nem fog.
A változás, sőt a kilépés lehetetlenségéről szól ez az előadás. Az elején zabolátlanul (meztelenül, vívóedzés után) megjelenő fiúk lendülete megtörik.
Hamlet ebben a rendezésben kicsit sem emelkedik ki társai közül - láthatjuk, még a királyfinak sem nyílik esélye a cselekvésre, sőt az, aki a rendszerből ki tud lépni egy időre (Laertes – Böröndi Bence, a sárga melegítős – aki sem babarózsaszín, sem kék), az is elpusztul, miután visszatért.
Az előadás eltekint az egyik szokásos poéntól, Rosencrantz és Guildenstern egyformaságától: ezúttal a királyhoz hű talpnyalókat Chován Gábor és Hartai Petra játssza. Hasonló karakterek, de nemi identitásuk nem változik meg, hanem a szerep nemét változtatják meg az alkotók. Vannak hízelgő nők is…
A fő-udvaronc, Polonius szintén nő lesz, nem arról van szó, hogy egy férfit játszana el Takács Kati. (Láttam egyes kommenteket, amikor olyan színésznőkével emlegetik együtt ezt az alakítását, akik férfit játszottak sikerrel, de ez esetben szintén a szerep nemét változtatta meg a dramaturg, a párhuzam így nem állja meg a helyét.) Az idei évad egyik nagy nyertese a színésznő, aki a nemrégiben bemutatott A vágy villamosa után most megint kiragyoghat ebből az előadásból is.
Alföldi Róbert rendezésében Polonius dominánsabb a szokásosnál, azt a benyomást kelti, hogy az előző rendszerben is nagy befolyással bírt, de most, Claudius oldalán szinte egyedül irányít mindent. Mondanám, hogy szürke eminenciás, de nem, kékben van – nem simul bele a háttérbe.
Ophelia - Szőts Orsi
Nagyon jó szövegeket kap, és ennek a Hamlet verziónak ő az egyik nagy nyertese. Minden megjelenésével emeli a jelenetek intenzitását, igazi kulcsszereplővé válik a történetben, amelyben a halála utáni részek rendkívül határozottan egyszerűsödtek le. (Korábban is vannak nagyon ütős megoldások, a vándorszínészek helyett Hamlet barátai játsszák el az egérfogót, de Polonius halála után Hamlet nem indul Angliába, nincs nagy felhajtás Ophélia halála körül sem – gyorsvonati sebességgel száguldunk a többséget elérő vég felé. Az előadás "hulla-kezelése" is megérne egy bekezdést, de ezt nem szpoilerezem le.)
Claudius: Mertz Tibor - Gertrud: Pelsőczy Réka
A királyi pár engem végig egy esküvői torta marcipán figuráira emlékeztetett, nem tűnnek a hatalom megszállottjainak. Talán még az sem jutott az eszükbe, hogy Hamlet gyilkossággal gyanúsítja őket, és feltehetőleg az esküvő siettetése is Polonius ötlete lehetett, aki így próbálta saját befolyását átmenteni. Mertz Tibor Claudiusa maga a kisformátum, őt se érezzük alkalmasnak az irányításra, ahogy persze Hamletet és generációját sem. Mintha ebben az országban minden a vakszerencsén múlna, csupa alkalmatlannak tűnő ember van a hatalom közelében. Horatio – Sas Zoltán – némi reményekre adhatna okot, de neki sem jut jövő a történet határain túl. Abban sem vagyunk biztosak, hogy Hamlet még nem említett barátai – Juhász Vince és Rákos Olivér - jól járnak majd a későbbiek folyamán.
Bernardo: Rákos Olivér (az egérfogó jelenetben)
Alföldi Róbert előadásában ugyan megnyugtató lehetne, hogy Claudius nem gyilkos, apja szellemét csak drog hatására látja bele a királyfi az éppen takarító gondnokba (akit Bregyán Péter játszik), de általános benyomásunk, hogy ez a Dánia így sem túl élhető hely - rózsaszínű börtön. Értelmes cselekvésre nem sok esély van – esetleg vívóedzést lehet itt tartani.
Nem csodálkozunk a saját neméhez vonzódó Hamlet rossz közérzetén, aki csupán kedves a királyi udvarba semmiképp bele nem illő Ophéliához, de nem szerelmes belé. A lány viszont nyilvánvalóan igen, és érthető módon csalódik. Az ezt a szerepet játszó Szőts Orsit éreztem az előadás második nagy nyertesének. Hamlet titkának kiderítésére őt (ahogy az eredeti műben is) csaléteknek használják, ám soha nem láttam még e jelenetben ennyire mélyen megalázottnak egyetlen korábbi Ophéliát sem. A telefonellenőrzés még semmi (kifejezi persze azt, hogy ez a történet ma játszódik, nem több száz évvel ezelőtt), a hatás kulcsa a ruhaváltás, amely szinte Ophélia megerőszakolásának érződik – elveszíti saját egyéniségét ezáltal. Igazi megkönnyebbülést jelentett, amikor a színésznő köntöst vehetett fel a tapsrendben. A taps erősségéből jól kivehető volt a premieren a közönség együttérzése is.
Pelsőczy Réka az utóbbi évadban két nagyon szorult helyzetben lévő anyát is játszhatott - ld. Magányos emberek, Beszélnünk kell Kevinről. Ezekhez viszonyítva Gertrud kisebb szerep, mégis nagy súlya van minden mozdulatának. Az anyjára féltékeny Hamlet szemével nézve próbáljuk mi is kinyomozni, hogy miért volt olyan sürgős újraházasodnia. A királyné előjogait akarta megőrizni? Egy friss kapcsolat izgalmaival késleltetni az öregedést? A néző ezt megválaszolhatja magának – gyilkosnak vagy bűnrészesnek nem éreztem, és talán a rendező döntésének köszönhetően más sem fogja.
Hamletként Fröhlich Kristóf elvileg nem címszereplő, "csak" főszereplő, de éppolyan töretlen lendülettel viszi az előadást, mint ahogy a papírformához jobban idomuló Hamlet előadások hősei. Át tudjuk érezni cselekvésképtelenségét, sőt meg is szeretjük. Remélhetőleg még sok éven át játszhatja ezt a szerepet, amely pályájának éppúgy meghatározó állomása, mint tavaly a Kevin is volt.
Tragédiát láttunk rózsaszínben, amely (reményteljes vég nélkül is) várakozáson felül szórakoztató volt. Emlegetni fogjuk még sokáig.
Középen az alkotók: Kálmán Eszter - Alföldi Róbert - Bíró Bence (premier, tapsrend)
PS. Borovi Dániel fotóit a színház Facebook oldaláról használtam fel.
