A Katlan utolsó napjának megtervezése sem volt egyszerű feladat, és aki saját tapasztalatából ismeri a helyi viszonyokat, a falvak közti távolságot illetve a bejutási szisztémát, vagy belenézett ennek a sorozatnak a praktikus információkat hordozó első részébe, sejtheti miért. Szerettem volna Beremenden meghallgatni a délelőtti Operabeavatót a Bohéméletről, sőt a délutánit is a Don Giovanniról (utóbbi sikerült is), viszont ezért a fiamat is nagyon érdeklő Göttinger-bemutatóért Villánykövesdre kellett menni, a Faluházba (kb. 70 férőhely), és csak egy sorszámunk volt rá. Egy óránál kevesebbet hagyni a bejutásra ebben a helyzetben erős kockázatot jelentett volna - arra, hogy a csütörtöki csoda megismétlődik (Elemről Guppira), és félórán belül átvisznek minket, pláne nem számíthattunk.
Göttinger Pál Jánosnál a Susotázzsal, egy korábbi Operabeavatóval és legújabban a Színész Bátorságpróbával már olyan jól pozicionálta magát, hogy ezt a napot vele kellett kezdenünk.
Nagyon jó döntés volt, az egyik olyan előadást láttuk, amelyik mindkettőnket végig lekötött és szerettük. A célközönsége lehet mindenki, aki élvezettel nézi, ha egy színész hirtelen szerepet vált. A színész egy kosztümöt (látványtervező: Fekete Anna), de négy szerepet öltött magára Ujj Mészáros Károly rendezésében.
Az előadást reklámozó fotó az Ördögkatlan színlapján
Az előadás előtt így is csak éppen egy órával korábban értünk oda, de még csak öt-hat ember várakozott sorszám nélkül a Faluházzal szemben az árokparton, a fák alatt olvasgatva az árnyékban - így János hetedikként erős esélyekkel indulhatott egy pados helyért. Mindenki egy-egy tárggyal jelezte a fal mellett a helyét - ezt a módszert korábban még nem láttam, de működött. (Nem csigázom a kedélyeket, közvetlenül a kezdés előtt tényleg sikerült egy padot megcsípnie, sőt erre a még korainak számító időpontra mindenki más is befért, aki be akart jutni, teljes körű sikertörténetről beszélhetünk. Arról, hogy mi volt a későbbi előadáson, nincs információm.)
Ez pont az az előadás, amelynek a kiválasztásához éppen elegendő a színlapon szereplő pár sor, meggyőzően kelti fel a figyelmet. Stefan Zweig Sakknovellája az alap, ebből írt monodrámát Légrádi Gergely. Bármely színésznek hatalmas kihívás egyedül színpadra állnia, és minimális mozgással, ruhacsere és partnerek segítsége nélkül úgy jelen lenni egy órán át, hogy lényegében végig izguljuk vele a történetet. Ez nagyon Göttinger Pálnak való feladat volt, és az átlelkesített négy karakter mindegyikét is jól el lehetett vele képzelni.
Pál Zsombor fotóján (a fesztivál Fb-oldaláról)
Korábbi önálló estje, a Telefondoktor is bravúr, de momentános előadásokban is láthatták sokan - az improvizáció nem esik nehezére. Jelen esetben ő maga a mesélő, aki a hosszú hajóúton eredetileg egy sakk világbajnok, Czentovic figyelmét szerette volna magára vonni. A történet előrehaladása során mesélőből pillanatok alatt változik át annak beszélgetőpartnereivé is, így alkalmanként saját magával párbeszédezik. Ez a megoldás emlékeztet minket magára a királyi játékra, az előadás második felére a figyelem középpontjába kerülő, és fogvatartásáról mesélő Dr. B saját magával folytatott sakkjátszmáira. (És ott van még egy skót bányamérnök, aki nem mellékes tényező : ő fizet a világbajnoknak a sakkpartikért. Általa lesz négyszereplős a történet.)
Göttinger Pál kopott ruhájában, fűzők nélküli cipőjében a leszűkített térben azonnal egy fogolyra emlékeztet, bár a jelzésszerű díszletről nemcsak egy cellára, de egy hajóorra is egyszerre asszociálhatunk és ez jó is, mert mindkét helyszín kapcsolódik a cselekményhez. A menet közben helyenként besűrűsödő szerepátvételekhez nem kell sok, a színész változtat a testtartásán, hanglejtésén és azonnal pökhendi világbajnokká alakul át meghurcolt áldozatból, vagy éppen fordítva. A feszültség folyamatos fenntartása sikerült, nem vált egy pillanatig sem érdektelenné az előadás.
Pál Zsombor fotója (a délutáni előadásról vagy próbáról - délelőtt az összes padon zsúfoltan ültek)
Aki most pontosan nincs tisztában a New York és Rio De Janeiro közti hajóúton lejátszódó történettel, annak nem célszerű tájékozódnia, a fordulatok lebilincselőek, és megérti olyan is, aki nem készült fel előre Stefan Zweigből. Aki gondolja, két kattintással kiderítheti a cselekmény részleteit is a wikipédiáról, és megtudhatja azt is, hogy a történetnek van életrajzi alapja - az osztrák író Hitler hatalomátvétele után előbb Londonba, majd később New Yorkba, majd onnan hajóval Brazíliába menekült. A világ helyzetét olyan reménytelennek látta 1942-ben még innen, ebből a biztonságosnak számító országból is, hogy végül öngyilkos lett.
Légrádi Gergely szövegében feltűnő, hogy egyáltalán nem utal egy fél mondattal sem az eredeti mű keletkezésének idejére, akármilyen diktatúra üldözöttjének elképzelhetjük Dr. B-t és ez a bizonytalanság olyan érzetet kelt bennünk, mintha mindez akár még most is megtörténhetne. Az előadás feszültségét ez is növeli, nemcsak a bemutatott sakkjátszmák miatt drukkolunk ennek a rejtélyes életű szereplőnek, aki váratlanul kerül érdeklődésünk középpontjába, és az eljátszott négy alak közül a legfontosabbá válik.
Az előadás végén felhangzó szuper-intenzív taps jelezte, hogy a színész-rendezőnek minden más - Nyíregyházától Szegeden át Kőszegig átívelő - elfoglaltságai mellett érdemes volt még ezt is bevállalnia. A Telefondoktorhoz hasonló szép hosszú szériát kívánok neki.
