Három remek színész is nagyon hosszan le tudja a nézőt kötni - ugyanabban az egy díszletben. Nyári Szilvia és Nyári Oszkár az utóbbi nyolc év folyamán általam látogatott előadásokban keveset szerepeltek - eddig. Ez után nagyon fogom őket is figyelni. Pál András pályáját már eddig is követtem, nemrég az Intim vallomásokban is a látóterembe került, úgy tűnik, neki beindult az élet már egy ideje... - Most is nagyon szerettem a játékát, és összességében és külön külön is tetszett mindhárom színész, akiket Kiss Julcsi most is nagyon erősen megtámogat az általa tervezett jelmezekkel, amelyeket látva megint azt érezhetjük, hogy nem is lehetne más ezeken a szereplőkön.
A nap folyamán igazán reménykedtünk a csodába, amely be is következett: átjutottunk Beremendről 25 perc alatt stoppal, és önmagában már ez a sikerélmény (ezen a két kudarccal induló napon) jókedvre hangolt. Örülök, hogy kényelemből nem engedtük el ezt az előadást sem.
Ennyit röviden, de nagyon megérdemli az előadás a részletesebb ajánlást azoknak, akiknek a nevek nem elegendőek önmagukban.
Pál András - Nyári Szilvia
A fenti sorok leírása óta eltelt tíz nap, az előadásélmény most már távlatot is kapott. Nem véletlenül halogattam a folytatást és ezzel az előadás elengedését is, mert egy nemcsak szórakoztató, jó színészi összjátékot bemutató produkciót láthattam, de a témája miatt fontos előadás is ez.
Érdekesség, hogy a megtekintésre alig egy órával azután került sor, hogy a Katlan egyik legfajsúlyosabb eseményén voltunk, az Elemen, amelyben az a Mucsi Zoltán is játszott, aki évekkel korábban a Guppit megrendezte Temesváron. (Nem biztos, hogy sokan tudják, hogy van rendezői múltja is - nem lehet véletlen, hogy épp ehhez nyúlt hozzá.)
A Guppi Vaszilij Szigarjev darabját már jó tíz éve láthatták néhányan akár a POSZT-on, ahol először felolvasószínházként jelent meg 2009-ben, vagy nem sokkal később a Centrál Színházban Kiss Csaba rendezésében, illetve az Aranytízben, ahol Szikora János állította színpadra. Nekem mindössze a címe volt ismerős nyilván a műsor lapozgatása miatt, de a nyilvántartásom is egyértelműen azt állítja, hogy a fent említett előadásokat kihagytam. A Karaván Színház előadását eddig csak egy zártkörű bemutató közönsége láthatta, ezzel a katlanos alkalommal kezdi meg az előadás nyilvános pályafutását. Nem volt rossz kezdés, ráadásul a bejutásra várakozók nagyobb részének sikerült is az előadásra beülnie, bár néhány késve érkező sorszámos mégis csak kint rekedt. (A Katlanon valóban nem szerencsés késni, ezzel nincs mit tenni.)
Az eredeti bemutató idején még a harmincot alig meghaladó szerző jó érzékkel írta meg ezt a három hálás színészi feladatot kínáló darabot, amely egyszerre nézhető tragédiának és komédiának is, attól függően, hogy hova helyezzük a hangsúlyokat mi nézők. Tóth Géza rendező hagy minket szórakozni, csak későbbi kezdjük a helyén kezelni a látottakat,
Az előadás első részében a vendég (Pása) Pál Andrással azonosulva megütődve figyeljük a Nyári Szilvia által játszott háziasszony (Tamara) szinte hihetetlen lassúságát, nehéz eldönteni, hogy mi lehet ennek az oka. Ez a megütődés az, ami elsősorban dominálja a viselkedését, és a nőnek talán életében először lehet része igazi figyelemben: valaki tényleg meg akarja ismerni, kíváncsi a körülményeire, arra, hogy miért fél ennyire az élettől.
Szerencsés dramaturgiai megoldás ez, ahogy együtt derítünk ki sok mindent nemcsak Tamaráról, de az általa sokat emlegetett Ljonyáról is, a férjről, akiről már akkor világos, hogy bántalmazza és kihasználja a feleségét, amikor még csak hírből ismerjük. A késleltetés most is beválik, már rengeteget tudunk erről a férfiról, mire elénk lép egészen váratlanul, és az előadás második felében megindul a harc a nőért, akihez ez a férj nemcsak hogy nem ragaszkodott, de fondorlatosan meg is akart tőle szabadulni.
Férj a szekrényből - Nyári Oszkár
Ha nem észlelnénk, hogy ez mégis egy bántalmazó kapcsolat, akkor akár jól el is szórakoznánk azon, ahogy változnak a szereplők közötti erőviszonyok, ahogy Pása először meghökken, majd lassan megszokja az asszony stílusát, megérti viselkedésének okait, felismeri, hogy ebben milyen szerepe van Ljonyának, aki őt valamiféle ürüggyel hozzá küldte. Pál András játékában érezni, ahogy spontán módon átértékeli a vele beszélgetőt, egy idő után már nem nézi bolondnak, sőt meglátja benne az elhanyagolt szépséget, és felébred benne a megváltás vágya. Elhisszük neki, hogy a panel lakásban elvarázsolódott és egészen önzetlenül akarja kimenteni a frissen megtalált szerelmét a bántalmazója karjai közül.
A férj szerepében Nyári Oszkár kevesebb színpadi időt kap, viszont annyira mégsincs hátrányban, hiszen korábban a felesége szinte végig róla beszélt. Tanúi leszünk élőben is, ahogy az asszonyt megalázza, kisemmizné, majd később látva, hogy Pása valóban magához venné - hirtelen irányt vált és mégis meg akarná tartani. Az előadás első felében tapasztaltak után abszurdnak érezhetjük az egymást követő fordulatokat.
Sokat lehet előadás közben nevetni, miközben át kell éreznünk nemcsak az asszony kiszolgáltatottságát, hanem azt is, hogy ennek nincs is tudatában. Minden mondata és gesztusa arról árulkodik, hogy rendben lévőnek látja az életét, nem lázadozik, nem akar semmin változtatni. Minden fordulat a férfiak kezdeményezésére történik, és biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz képes a saját érdekeit figyelembe véve változtatni. Az előadásban éppen ez a legtragikusabb, a saját sorsa iránt egészen közömbös nő. Nyári Szilvia elhiteti velünk, hogy mindez számára természetes, az is, ahogy majdnem kidobják a közös lakásból, és az is, ahogy végül ebből mégsem lesz semmi. Eljátssza nekünk az igénytelen Guppit, aki még azt sem veszi észre, ha leeresztették vagy netán fölforralták a vizet az akváriumban körülötte.
A nap lezárásaként látott Forte-előadásban szintén látunk tragikus női sorsokat, de ennyi humort abba nem is sikerülhetett belevegyíteni (valamennyit azért igen), ha visszagondolok erre az estére most már tíz nap után, inkább jut eszembe a teázás tea nélkül, a férj rajtaütésszerű megjelenése a szekrényből és Pása nagyjelenete a poszter letépésével, és kevésbé dominál a darab társadalomkritikai éle, amely kétségtelenül szintén megvan - Nyári Oszkár és Szalai József által megteremtett lakásbelső sokat elárul.
A Karaván Színház elővezetésében a Guppi mégis egyértelműen komédia, és az már a mi problémánk, ha némi csúszással kisebb-nagyobb mértékben magunkra kell ismernünk abban a nagy adag megalkuvásban, amelyet a színpadon látunk. Lehet, hogy nem nőként (vagy férfiként), hanem alkalmazottként, vagy éppen magyar állampolgárként...
PS. A Theater Online képeit használtam, Ilovszky Béla fotózott. Sokkal több nagyon jó kép is megtalálható a képgalériájukban, érdemes rákattintani
