Apróbetűs szerelem a címe a Rózsavölgyi Szalon új előadásának, amely mostanára, alig két héttel a bemutató után meglehetősen beindult, jelenleg már csak a decemberi két időpontra vannak jegyek. (Akit érdekel, az kénytelen előre tervezni, itt nem érezhető a válság.) A Rózsavölgyi esetén (már csak a könyvesbolt miatt is) nem kell a bezárástól tartani, eddig sem a fűtés volt a probléma, hanem a légkondicionálás: az előadások többnyire teltházakat vonzanak, és a nézők ténylegesen bemelegítik a termet.
Stephen Emersen darabja Baráthy György, a produkció dramaturgjának fordításában kellemes estét ígér, aki a Szalon korábbi előadásait szerette, az most sem fog csalódni. Menetidő: 90 perc, szünet nincs. Érdemes időben menni, a Szalon hattól nyitva van. Ezen a szerdán fél hétkor félig meg is telt már, kellemes helyszín a beszélgetésre - kár, hogy előadás után mindenki éppen úgy rohant el, ahogy "kőszínházi" nézőterekről szokott.
Ugyanez kifejtve:
Ujj Mészáros Károly ugyan eredetileg filmrendező, de ahogy visszagondolok korábbi színházi munkáira (pl. az itt látható Gyerekek mellett jelenleg nézhető tőle a Shirley Valentine, Fekete-fehér, Büszkeség és balítélet, Redőny), mostanára már lényegében garanciának érzem, ha egy színlapon látom a nevét. Ez a rendezése is tetszett.
A színpadot most is a Szalon közepére teszi, és ügyes megoldással eléri, hogy az üvegablakokat azonnal az egyik szereplő, George lakása részeként nézzük. A nappalit most is Enyvvári Péter, a Rózsavölgyi Szalon állandó díszlettervezője alakította ki. A célnak megfelel az átlagos szürke kanapé, pont ilyen a tulajdonosa is, már ez a közeg sokat elmond róla. Beleillett a darabba az új irodaház, amelynek építése több éven át nehezítette a Szalon munkáját, lehetetlenné téve például a délelőtti főpróbák tartását is.
Rendkívül lényeges minden esetben az, hogy mennyire gyorsan tudunk – jellemzően egy átdolgozott nap után, fáradtan – átállni egy előadás világára, és jelen esetben ez nekem kiválóan sikerült. A nézőt ezek után már „csak” meg kell tartani – a rendező ezt is elérte, végig lekötött a darab, bár előre sejteni lehetett a végkimenetelét.
Nagyon nagy pozitívumnak érzem, hogyha egy színház valóban azt adja, amit ígér a színlapon, illetve képes arra, hogy egy kicsit meg is haladja. Az ilyen élmények hagynak bennünk erős nyomot.
Jelen esetben a Szalon profiljába illeszkedő párkapcsolati témát feszegető - így sokakat érintő - négyszereplős előadást látunk, amely talán az egyik legkedveltebb dramaturgiára épül: a darab elején két, láthatóan össze nem illő ember találkozik (szinte véletlenül), és a megismerkedés folyamán több meglepetés is éri őket egymással kapcsolatban, amelyek hatására rokonszenvessé válnak egymás számára, mi nézők pedig drukkolni kezdünk nekik, hogy együtt maradjanak. (A Szalon törzsnézői számára kvízkérdés lehetne: a műsorból válaszd ki az összes olyan előadást, amelyikben lényegében ez történik.)
Az ilyen darabok nagyon hálásak, mi is szeretünk hasonló csodákban hinni, és ha jók a színészek, akkor másfél óra épp ideális ehhez a témához – se nem sok, se nem kevés.
Úgy látom, hogy ebben az esetben mind a négy szerep jó gazdára talált és a színészek jó helyzetbe kerülnek. Ez elmondható a két mellékszereplőről, Györgyi Annáról (aki a Szalon törzsnézői számára már régen ismerős) és Kovács Mátéról is (utóbbinak van már saját előadása is az Átriumban, aki ebben szerette, mehet utána oda is), de nyilván Petrik Andrea és Schmied Zoltán kettőse viszi el az estét.
Schmied Zoltán a Centrál színésze, rengeteg előadásban látható ott – nagyobb feladat lehetne azokat a címeket felsorolni, amelyekből kimaradt. A Szalonban a Kezdet című előadás az, amelyikre érdemes beülnie annak, aki ebben az előadásban megkedvelte. Jól áll neki a „szabályosan vonzó férfi” szerepköre, akinek talán éppen ezért nem könnyű kapcsolódnia senkihez. Ebben az előadásban elsősorban ő van terítéken, őt boncolgatjuk, vele ismerkedünk. Miért akarhat valaki egy színinövendéket felbérelni azért, hogy eljátssza a fizetett szeretőjét? Miért hagyja felnőtt (sőt már elvált) férfiként, hogy a nővére beleszóljon az életébe? Van-e baj vele, vagy mégsincs? Hogyan tudnánk kiteljesedni az életben? – Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseken gondolkodhatunk az előadás után, ha kedvünk támad rá.
Petrik Andrea játssza az említett színinövendéket, aki már nem naiv, néhány kerülőút után szenvedélyből választja a színházat, és számára a fizetett szerető eljátszása eredetileg nem más, csak pénzkeresési lehetőség, így nem vonódik be azonnal a férfi sorsába.
Szerettem nézni ezt az alakítást, tetszett, hogy a beleszeretés folyamatát nem gyorsítja fel, nem túlozza el. Részéről mindez egyelőre még halvány, ámde egyre erősödő érdeklődés. Nem lehetünk biztosak benne, hogy a két szereplőnek lehet közös jövője, de aki nagyon akar, az mégis reménykedhet benne. Ez a jó, a hasonló darabok hatásossága épp ebben áll, a lehetőség adott.
Bevallom, számomra az előadás legfőbb vonzerejét éppen ő jelentette, miatta igyekeztem gyorsan megnézni. Már évek óta hiányzott Petrik Andrea színészete, aki szerencséjére ösztönösen jól érzett rá, hogy mikor kell kicsit leállni a munkával – a covid időszakban nem sokat veszített ezzel, és azóta már van két gyermeke is. Ezzel az előadással tért vissza a színpadra – majd november végén anyaszínházában is lesz új bemutatója, a Béranyák.
Jó ez a csapat, szórakoztató az este, erre elmondható, hogy kellemes kikapcsolódás, nem nyúl mellé az, aki ezt várva vált rá jegyet.
Ps. A fotókat Kallus György készítette.
