A korábbi évekből származó híresztelések alapján azt hittem, hogy a katolikus templom ostromában fogok részt venni az Operabeavatóra való bejutás kapcsán. Nem sorszámos esemény, nincs tuti bejutás, és fél óránál korábban a kezdés előtt nem lehetünk ott. Szinte biztos voltam abban, hogy esélytelenek leszünk így, és már előre fogalmaztam magamban a szöveget, hogy milyen érvekkel fogok próbálkozni a beengedő ember meggyőzésével.
Dinyés Dániel a délelőtti Bohémélet beavatón (ha egyszer arról van kép)
De túlaggódtam, a református templomban ennél jelentősen többen zsúfolódtak össze szardíniaként az „Utazás a koponyám körül” próbájára is, az volt a legutolsó hasonló helyzetünk, és ide simán befértünk, bár nem valami jó helyre. (A Katlan minden egyes programján többen akartak ott lenni, mint ahány főnek jó helye lehetett - bár néhány esetben előfordult, hogy egy helyszínre mindenki befért, aki próbálkozott a bejutással. Nagyjából ez volt a legjobb eset - arra, hogy minden ülőhely igazán jó legyen, nem nagyon lehet számítani - ez illúzió az átlagos színházakban is. Ahogy az egyik fotón látható, a Bohéméleten a tömegnyomor előállt,)
Az Operabeavató keretében felboncolandó előadás ezúttal a Don Giovanni volt (nagyon sok operabeavatón jártam, de a legelső ezek között szintén a Don Giovanni volt), így tudtam, hogy a műnek csak valamely kiragadott részletéről/részleteiről lehet szó. Ezúttal a férfiak kerültek a középpontba, akikről Mozart láthatóan nincs túl jó véleménnyel. Masetto (Kiss András), Don Ottavio (Töttös Roland) és Leporello (szintén Kiss András) jelent meg, Dinyés Dániel pedig egy-egy ária alapján átlagosan fél órán át jellemezte őket.
A Mozart Requiem négy szólistája - Bordás Barbara, Kissjudit Anna, Töttös Roland és Kiss András
Örültem, hogy Kiss András kettőt is énekelt, ha már előző nap végül csak felvételről hallgattam a Mozart Requiemben, mi pedig eközben K2-es előadást néztünk. A basszista minden szerepében derűt sugároz, ebben a kettőben is megnézném szívesen - lehetőleg valami jobbfajta Don Giovanni rendezésben persze - mondjuk később a Hábetler-félében, amely szeptember elején a Müpában ismét lesz.
A fesztivál programjának leírásában mindkét operabeavatóban Kiss András és testvére, Kissjudit Anna együtt említődik, de végül megváltozott a műsor. Mielőtt erről értesültem, át is futott az agyamon, hogy mintha a fiatal tehetséges énekesnő drámai „hanganyaga” nem igazán passzolna Mozart szereplőihez, akiknek erős többsége szoprán, és kevésbé alt, de kíváncsian vártam, hogy a Don Giovanni három szeretője közül végül melyikkel bízzák meg. Ha egy egész szerep nem is, de egy-egy ária passzolhat egy énekeshez, így egyáltalán nem lehetetlen, hogy valaki kicsit eltérjen a saját fachja által meghatározott keretektől - ennyi tapasztalatot már magam is összeszedtem az évek folyamán.
Ezt nem láthattuk meg, de ettől még vissza tudtam gondolni a közelmúltban hallott dalestre, illetve ő is meghallgatható a beremendi Requiem youtube felvételén, amely Törőcsik Mari emlékére szólalt meg az itt felsorolt énekesek és Bordás Barbara közreműködésével. (Erről az előadásról nagyon sok jó visszajelzést kaptam, ahogy a délelőtti Bohémélet-beavatóról is, úgy tűnik, hogy a minket felszedők többsége ezeken volt ott.)
A délelőtti Operabeavató közönsége - a helyzet, amikor "bent lenni az épületben" is eredmény (valami hasonlóra számítottam én is, de a tömegnyomor eufóriáját nélkülöznünk kellett)
Az Operabeavatók improvizatív jellegét muszáj így elfogadni, azt is, ha nem énekel az, aki ki van tűzve. Emlékszem, az első alkalommal ezen erősen kiakadtam, de most már meg se rezzenek egy hasonló változtatástól, hiszen ennek a programnak a lényege, hogy rávegye a mezei nézőket, hogy valamivel kevésbé felületesen gondolkodjanak el az operákról, észrevegyék az apró részleteket is, feltűnjön, hogy a zene kifejezőeszközként van jelen, így nem mindegy, hogy milyen motívumok szólalnak meg. Ezeken a beavatókon ennek a célnak a szolgálatában van jelen az énekes, személye másodlagos, de mégis fontos - egy élő énekes sokkal hatásosabb, mint akár a legjobb felvétel. Mindig luxusnak éreztem, ahogy néhányan ott ülnek másfél órát csak azért, hogy 2-3 percet énekeljenek, vagy akár csak 2-3 ütemet, de ilyen ez a műsor, akit részleteiben érdekel, az keressen rá a korábbiakra - főbb vonalakban mindig azonos a felépítése, de minden egyes alkalom más, ebből következően akár mindet is meg lehet nézni.
Ez a templomi beavató abban feltétlenül különbözött az általam nézett korábbiaktól, amelyek helyszíne többnyire a Müpa illetve a Kamra volt, hogy most először azt is megtapasztaltam, milyen az, ha a program - számunkra - részben hangjátékba megy át. Egy mellém sodródó említette: inkább a fal mellé állva hallgatta a beavatót, mert ülve nem értette. Sajnos, valóban nehezen volt érthető – amikor a zongoránál ülve – számunkra láthatatlanná vált Dinyés Dániel, és így János feladta a részvételt közel egy óra után, kb. a kétharmadánál véglegesen elvesztette a fonalat és inkább az épület előtt várt meg. Korábban volt már velem a Fesztivál Színházban egy Mozart-operabeavatón, de akkor nagyon rendben voltak a külső körülmények, és nem veszítette el az érdeklődését menet közben.
Feltehetően évek óta ez van, aki nem lát rá a beszélőre, annak nagyon kell koncentrálnia a követésére, és ez csak akkor megy, ha valaki erősen motivált. (Ez azért is paradoxon, mert minél jobban ráférne valakire a beavatás, minél kevesebbet tud az operáról, annál kevésbé fog órákkal előbb érkezni, hogy jó helyen üljön, és így nagyobb esélye van annak, hogy nem vonódik be teljesen.)
Dinyés Dániel kétségkívül megérdemelne egy színpadi emelvényt, és egy mikroportot is, hogy minden helyről érvényesüljön. Akkor feltehetően látnák és a nem túl jó akusztikájúnak tűnő templomban is értenék, amit mond, még akkor is, ha épp zongorázik. Az, hogy hihetetlen tempóban beszél a mű zenei motívumainak jelentéséről abból következik, hogy feltehetően akár öt napig is tudna mindig új és még újabb érdekességeket felfedni a partitúrát elemezve - az idő múlásával nem fog lelassulni, mert minél többet foglalkozik majd a témával, annál több újabb felismerése is támad, így egyszerűbb lenne ilyen külsődleges eszközökkel megsegíteni. (Két nappal korábban Scherer Péter előadásán már átéltük, hogy feltétlenül befogadói problémát okoz, ha valaki csak hanggal van jelen, bár egy színész, akinek a beszéd a fő műfaja, valamivel könnyebben megbirkózik egy ilyen kényszerhelyzettel.)
Másfelől: amennyire Jánost zavarta, hogy nem érti rendesen a magyarázatot, ugyanennyire el is volt ájulva Dinyés Dániel zongorajátékától, így jobban szerette volna, ha a programban több a zene, amely hozzá is elért.
Ezen a mi részleges befogadói kudarcunkon túlléptünk, és amint kiderült, ezen a napon valóban Villánykövesd volt a nekünk való hely, mert a K2 harmadik előadása - a Béke! - az egész Katlanozásunk kiemelkedő eseményévé vált, bár a külső körülmények annak a csapatnak sem kedveztek...
(nem csak) mezei nézők a Requiem előadásán
PS. Lényeges információ a program széles rajongótáborának, hogy a Hatszín teátrumban a sorozat folytatódik, aki lemaradt a Katlanról, az készülhet oda – talán havi rendszerességgel is.
PS.2 Érdekesség, hogy az előadásra éppen Göttinger Pál új bemutatója miatt nem tudtunk elég korán érkezni, hogy látó helyünk legyen. A színész-rendező általában az Operabeavatók másik motorja szokott lenni, nem a konkurenciája, és meg is rendezi az adott jelenetet/áriát. Fekete-fehér című új előadását ezúton is mindenkinek ajánlom, aki kedveli, vagy általában kedveli a jó színházat.
PS.3 - Pál Zsombor fotóstól származnak a Requiem képek, míg Karlóczy Dominik a délelőtti Bohémélet beavatót fotózta.
