Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az Operaház „Alfától Operáig” című FB-programjában számos művész kapta a címben idézett kérdést (majdnem így). Ez is jelzi, hogy a covid hatására többen rájöttek, hogy jó dolog „kékezni”. Több, mint 150 ezer ember vette meg mostanáig az igazoló füzetet, és kezdett bele, és ennek folyományanként többen mennek végig, mint bármikor korábban.

A harmadik, karácsonytól pünkösdig tartó (59 túranapra eloszló) 1171 km-es menetelésem sosem következhetett volna be a karantén-helyzet (azaz a színházak leállása, így a blogírás szükségszerű szüneteltetése) nélkül, és most összefoglalnék néhány tanulságot, illetve a személyes okokat, amelyek miatt most már közel 30 éve felmerül az életemben időről-időre ez az útvonal.

Akit érdekel, az most összesen NYOLC túra-projekt tapasztalatairól olvashat, illetve ennek előzményeiről – milyen túrázni párban, viszonylag kicsi gyerekekkel (0,5 -13 éves) és egyedül. Az utolsó akciónkat éppen elkezdtük, de remélhetőleg egy hónapon belül már egy lábjegyzetben arra is vissza tudok majd tekinteni.

Kék1

Akinek további kérdése van, az akár privátban (makkzs@gmail.com), akár kommentben felteheti.

Megjegyzés: ez egy nagyon személyes írás, és nem rövid, az átlagos 3-4-10 oldalas színházi bejegyzéseimnél is kicsit hosszabb (30+ évre tekintek vissza!), de bármikor félbe lehet hagyni, ahogy a kéktúrát is…

Jelenleg a kéktúráról minden korábbinál több információ rendelkezésre áll, a Wikipédia cikkében ott vannak az alapvető tudnivalók, a kektura.hu-n részletesen szerepel a Kék Körré bővült teljes útvonal, bélyegzőhelyekkel, szállásokkal, a facebookon van több működő csoport, amelybe a „nagy kéken”, vagy a dél-dunántúlin szerzett élményeket, tapasztalatokat, másokat segítő megjegyzéseket posztolni lehet, illetve a kezdők kérdezhetnek is. Sokan részletesen végigírták a teljesítésüket, videókkal, fotók tömegével illusztrálva.

Éppen azért, mert jelenleg teljesen más ebbe belefogni, mint volt 1993-ban, amikor először elkezdtem, inkább a személyes tényezőkről, az egyes teljesítések mások számára is tanulságos körülményeiről írok.

A harmadik alkalommal nagyon sok szakaszon mentem egészen egyedül, csak a füzetre és a felfestett jelekre támaszkodva, bármiféle térkép és applikáció, internetes keresésre alkalmas telefon nélkül, januári hidegben, mindössze fél liter vízzel és egy-két cerbona-szelettel felszerelve, a menetrendek beszorításában. Mindez, és az a tudat, hogy én a bagoly, fel tudtam időben kelni reggel hatkor induló buszokhoz, akár zsinórban öt alkalommal is, szintén megerősített akkor, amikor semmilyen más sikerélményem nem volt.

De ez nem így indult, és aki sosem ment egyedül, annak nem is javaslom, hogy mindenáron magára kényszerítsen valamit, csak azért, mert valaki más így ment végig.

Kék10Kóspallagtól nem messze, januárban

A kéktúrában nagyon jó, hogy:

  • van egy nagy terve az embernek, ami keretbe foglalja a szabadidejét, és sikerélménye lehet a teljesítéshez
  • nincs időnyomás
  • nincs teljesítménykényszer (minimum táv, szintidő)
  • nem kell sportolónak lenni, nem muszáj napi 40 km-ben gondolkodni, az edzetlenek (amilyen én vagyok) szintén átélhetik a mozgás örömét
  • erdőben/akármilyen természeti környezetben/nem otthon ülni nyugalmat ad, felszabadító élmény
  • ha valaki TÉNYLEG elkezd azzal foglalkozni, hogy végigjárja, a szervezés (menetrendek tanulmányozása, szállások keresése, stb.), azaz praktikus problémák jól lekötik, minden más gondról eltereli a figyelmet az, hogy sikerüljön megoldani ezt
  • erősíti a kapcsolatot a túratársakkal, vagy aki egyedül megy, azt megerősíti abban, hogy MEGY EZ ÖNÁLLÓAN IS, nőnek is akár!
  • az egyes szakaszok sorrendje nem adott, az irány sem adott (a Kékestetőről pl. jellemzően többen mennek lefelé, mint fel, és nem szabálytalan, ha valaki mindkét irányban így tesz)
  • kedve lesz az embernek a többi útvonalhoz is, amelyeket metsz a kék, esélyesebb, hogy visszamegy egy-egy tájegységre (vannak olyanok, ahova valaki sosem menne el, ha nem „kényszerítené” erre az útvonal
  • nagyon sok településen halad át, személyes tapasztalatok szerezhetőek az ország kevéssé látogatott vidékeiről, érzékelhető a különbség a keleti és a nyugati országrészek között
  • ha valaki minden évszakban túrázik, rájön, hogy nagyon ritka a teljesen alkalmatlan idő – a felszerelésen sok múlik persze
  • minél több nehézség leküzdésével jár egy szakasz, annál több sikerélményt adhat
  • megtanít tervezni, az erőforrásainkat helyesen felmérni (menetrendekhez igazodás)
  • a néha adódó rendkívüli helyzetekben rendszerint van segítség, és ez elmélyíti a másokba vetett hitet (pl. stoppolás az utolsó busz elérése érdekében tipikusan ilyen)
  • találkozások másokkal, akikkel sosem futnánk össze
  • ….

Kék2Balaton-felvidék március végén

A kéktúrához most már könnyedén hozzá lehet kezdeni – pl. minden Decathlonban – meg lehet venni a szükséges igazolófüzetet, van könnyen letölthető applikáció, amely azt is jelzi, ha pár méterre letértél egy problémás elágazásnál. Be lehet szerezni alkalmas felszerelést. Harminc éve még fel sem merült bennem a túrabot használata, idén használtam magyarországi útvonalhoz először, de a saras/jeges és csúszós lejtők miatt (a téli túrákon ilyen a terep szükségszerűen, kérdezni sem érdemes a facebook csoportban!), ezt elengedhetetlennek tartom már – három bokaszalag szakadásom után (egy sem a kéktúrázás eredménye volt!) mindenképp kell a bot, szép időben is gyorsíthatja a haladást.

Ezen kívül csak a vízálló cipő és ruházat az, amit elengedhetetlennek tekintek. Esőnadrágot mindenképp ajánlanék, a szél ellen is véd, ugyanakkor nekem 20 éve bevált az „eldobhatós” esőkabát ráhúzva egy bármilyen kabátra. A hideg ellen könnyű védekezni, az idei 59 túranapom közül csak egyszer fáztam (egy egésznapos esőben megtett nagyon rövid szakaszon, de az nem esett jól), a túl nagy meleg ellen csak időzítéssel (korán kezdeni, a nap közepén szünetet tartani) lehet. A szúnyogok pedig vannak. A kullancsokat célszerű ellenőrizni, de Lyme kórom csak egyszer volt (az sem kéktúrán), és gyógyszerrel könnyen elmúlt, nem viselt meg.

Kék3December vége - 12 kg SOK egy hátizsákban...

Rendkívül lényeges, hogy kevés holmit pakoljon valaki, saját testsúly 10%-ig még elviselhető a terhelés, annál jelentősen több már tompítja a gyaloglás örömét. Én most már tudok mindössze egy váltással öt napra elmenni… (Könnyen száradó futó-póló, nadrág jó – nem hittem, hogy lesz ilyen holmim és tényleg jól jön.)

Kifogástalan időre felesleges várni, az erdő mindig szép annak, aki szereti. Alig volt olyan napom, amikor se sár, se eső, se jég/hó ne lett volna. Időbe telt, amíg rájöttem, hogy a SZÉL a legfőbb tényező mégis, erősen fújó hideg szélben a legnehezebb élvezni a kirándulásokat. Ilyen napom csak 2-3 volt abból az 59-ből, amit az utolsó OKT-n töltöttem idén.

És még egy: azért is ki kell használni minden időszakot, mert tényleg bármi történhet. Egy kéktúrán kívüli kis sétán szerzett bokasérüléssel, majd egy banális helyzetben ehhez még hozzáadódó térdsérüléssel együtt megtett négy túranap pünkösdkor (112 km) bizonyította számomra, hogy szinte mindent lehet még így is, és a sérülésekhez képest az eső már kevésbé zavart. (Túrabot nélkül mindez nem lett volna lehetséges, ezt azért hozzáteszem.)

Talán ezek a praktikus tapasztalataim, és most jöjjön a visszatekintés – az egyes teljesítésekre és hátterükre.

 Kék17

1.A kezdetek – a kéktúrázás vágyának megszületéséről

Az apám – születésem előtt – nagyon szeretett kirándulni, elmondása szerint minden hétvégéjét a Bükkben töltötte barátaival. Mire megnősült – és ekkor már 49 éves volt -ezekről az emlékekről szinte csak beszélt, de azért kimentünk május 1-én a kötelező majálisozásra, majd néhány kilométeres minimális túra kapcsán meghallgathattam, hogy „gyerekkel nem lehet kirándulni”, „miattad maradunk otthon, az apád és én, pedig mennyire szerettünk kirándulni”, stb. (Ennek a hatásairól a 2009-10-es második, háromgyerekes teljesítés kapcsán írok majd, akit ez érdekel, ugorjon előre oda.)

Ahogy erre azóta rájöttem, így lehet valamihez a legjobban kedvet csinálni: elhinteni néhány információt, és nosztalgikusan beszélni róla. Mivel szinte sose mentünk sehova, nemigen éltem át a túrázás kellemetlen oldalát (gyalogolni kell, helyenként fárasztó, süt a nap, esik az eső, sár van, stb.).

Az apám nem volt a túlzások embere, Jávorkút-Bánkút-Ómassa volt az a kör, ahol előfordult, sosem akart más hegységekig vagy akár a Bükk más részeire eljutni. Semmiféle teljesítménykényszer vagy felfedezés-vágy nem hajtotta, nem vágyott egzotikus tájakra. Néha egyedül azért elment nyugdíjas korában is az erdőbe, egészen addig, amíg egy orvosi műhiba miatt nem lett mozgássérült 1992-ben. Utána már csak néha toltuk ki Lillafüredre, nem akart szembesülni azokkal a helyekkel, ahova azelőtt könnyen eljárt.

(Akik a blogom operás részeit – 591 bejegyzés - nyomokban olvasták, talán emlékeznek arra, hogy az operahallgatás szintén tőle származó örökségem, csak valamivel nagyobb nyomatékot kapott nálam.)

Kék19Egy jól felismerhető helyszín... januárban, egy esős napon

Az 1979-ben készült „Másfél millió lépés…” sorozatot viszont mindketten lelkesen néztük (vasárnap délutánonként), a legnagyobb kényelemben, Sinkó László narrációit különösen szeretve. Ezek után nemcsak mindenben megnéztem, amiben látható volt (tévében, majd színpadon), de ez a műsor keltette fel bennem is a vágyat, hogy egyszer végigmenjek az útvonalon. Ekkoriban tanultunk Petőfiről is először, aki keresztül-kasul járta Magyarországot. Hosszan foglalkoztatott az, hogy miként mehetett Pestre Debrecenből gyalog, ráadásul télen…

Ténylegesen és rendszeresen kirándulni 16-17 éves koromban kezdtem, Erdődi István, a miskolci Földes gimnázium földrajztanára jóvoltából. Minden szombaton, legalább két éven át mentünk együtt, tíz-tizenöt tanítványa jött össze több osztályból is, de az általa szervezett sátras nyári túrára a szüleim nem engedtek el, túl megerőltetőnek tartották, a visszereim felesleges terhelésének.

Az ELTÉ-n folytatott tanulmányaim során találkoztam ismét olyan emberekkel (vegyészek lettek belőlük többnyire), akik szerettek túrázni, és egy Ómassa-Mályinka kiránduláson ismerkedtem össze későbbi (=mostani) férjemmel, akiről azonnal kiderült, hogy szeret kirándulni, ösztönösen jól tájékozódik, minden útvonalat megjegyez, ahol már járt, jó rálátása van mindenre és hasonlóan foglalkoztatja a kéktúra is. Két év múlva egy Esztergom-Miskolc között megtett kilencnapos sátras, nagyon „low budget” gyaloglás során helyenként a kék útvonalán is haladtunk, de ekkor még csak terv volt a teljes végigjárás, elsősorban pénzhiány miatt. Abba csak az esküvőnk után három héttel fogtunk bele, még 1993-ban.

Kék11

  1. Az első OKT-teljesítés 1993.aug.9-1995.okt.22.

Ez az első teljesítés mindkettőnknek igazi nagy vágya volt, és mivel mindketten tanítottunk, elsősorban iskolai szünetekben mehettünk messzire, tanév közben a hétvégeken pedig egy-, és néha kétnapos szakaszokban tudtunk haladni. Már akkor erős szempont volt a színházak műsora, így nem ritkán megtörtént, hogy hajnali kelés után mentünk 30 km-t, elértük az egy buszt és még egyből a gyalogtúra után beestünk valamelyik (jellemzően prózai) színházba. 24 évesen ezt akár szombaton és vasárnap is meg tudtuk tenni, ma már biztosan nem menne.

1993-95 táján a teljesítés még nem volt olyan divatos, nem volt facebook, ahova akár aznap este ki lehetett volna hirdetni, ha valaki készen volt egy szakasszal, és nem mesélgettük ezt a közvetlen környezetünkben sem. 1995-ben összesen 37-en fejezték be a kéket, azaz rajtunk kívül összesen 35-en. (Tavaly több, mint tízszer ennyien járták végig.)

Ez az időszak emlékképeim szerint elsősorban a menetrendekről szólt, amelyeket még buszpályaudvarokon, vonatállomásokon lehetett kijegyzetelni, de mivel a szomszédunk a MÁV-nál dolgozott, néha még az ő nyomtatott menetrendjét is kölcsönkértük. FSZEK-ben és az OMIKK-ban is böngésztem a nagy buszmenetrend könyveket.

Nagy segítség volt, hogy nemcsak pesti, de a család miatt dorogi és miskolci, sőt egy baráti családnak köszönhetően még vonyarcvashegyi támaszponttal is rendelkezve pusztán tömegközlekedésre támaszkodva nagyon kevés szakaszon kellett sátraznunk. Így is emlékezetes az az öt nap, amelyet írottkőtől-Sümegig a legnagyobb júliusi hőségben nomádokként, komfort nélkül tettünk meg.

Ennek a teljesítésnek a végén, amelyre a 3203. sorszámot kaptam, azonnal kitűztük a Dél-Dunántúli Kéktúra végigjárását is, mint magától értetődő célt.

Kék8 (Szombathely közelében)Májusban - Szombathely előtt valamivel

  1. A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra – először – 1997-2000

A dél-dunántúli kékhez Pestről többet kell utazni, kevésbé hatékony az ingázás, így ez az 550 kilométernyi táv nem annyira hálás, ha darabolni akarja valaki. Pécsi ismerősök ennek a teljesítésén is könnyítettek, de itt a többi szakaszon szállást béreltünk, és igyekeztünk napi 35 km-t haladni, hogy költséghatékony legyen. Nem mellékes tény: életünkből nyolc évet töltöttünk kollégiumban, és valóban kevés forrásunk volt mind egyetemistaként, mind kezdő tanárként a kéktúrához, minden szállásbérlés költsége számított.

Miután ez már a „nagy kék” teljesítését követte, egyikünknek sem volt annyira lényeges az, hogy gyorsan menjen, és kivártuk mindig a hosszú hétvégéket. Ebből a korszakból így nem az időnyomás és a mielőbbi végigérés vágya maradt meg legfontosabb emlékként.

186-87-es számon lettünk beiktatva a teljesítők közé, és nem gondoltunk arra, hogy még akarjuk ezt folytatni, bár az Alföldi Kék lehetősége („csak ne lenne annyira hosszú és unalmas”) nyomokban felmerült már…

Kék9

  1. Túrázás három gyerekkel – Az OKT másodszor, 365 nap alatt – 2009.május 2.- 2010. május 2.

Ami eddig történt a kirándulásokon az (a menetrendekhez való igazodástól eltekintve) nagyon harmonikus, feszültségmentes élmények sorát jelenti nekem, minimális konfliktusokkal, hiszen a férjem minden helyzetben nagyon jó döntéseket tudott hozni, jól jelölte ki az irányt, a szakasz nagyságát, és mindössze vele kellett menni, nagyon egyszerűnek tűnt minden – akkor még az egész élet is.

A helyzet 2009. májusában bonyolódott be, amikor a már említett ismerős családdal visszamentünk Mályinkára. Mi már nem terveztünk további kéktúra teljesítést, de ők a négy gyerekükkel már belekezdtek, és ez volt a kérésük, hogy ha megyünk négy napra, akkor menjünk a kék útvonalán.

Ez a felvetés, akkor még nem tudtuk, egész életünket gyökeresen megváltoztatta: ráébredtünk, hogy második gyermekünk éppen két héttel betöltötte a hatot, azaz most már neki és nyolcéves nővérének módja lenne teljesíteni a kéktúrát.

HA valaki a fentieket elolvasta, akkor visszaemlékezhet, hogy a szüleim lehetetlennek tartották a gyerekkel való kirándulást, utazást. Bennem egyértelműen erős volt a vágy, hogy ennek az ellenkezőjét bizonyítsam, és 2001-től a legidősebb lányommal, annak háromhónapos kora óta mindig kirándultunk.

IMG 20210529 122957Bánkút mellől - látvány a Petőfi kilátóból

Az anyám ezt annyira ellenezte, hogy a Kossuth Rádió „Vendég a háznál” adását is felhívta, tőlük akart „hivatalos” véleményt a témában. Csak akkor nyugodott le, amikor megmondták, hogy nem szerencsés, ha a szülők azt érzik, a gyerek megfosztja őket valamitől és a gyereknek nem árthat a túrázás.

Később nehezebb lett már két kisgyerekkel kirándulni, pláne, amikor mindkettőt vinni kellett a hátunkon – nekem maradandó nyaksérülésem is lett, de ezzel együtt élek azóta is, túlléptem rajta.

János 2008-as megérkezése által annyi változás történt, hogy őt már születése után öt héttel (őszi szünetben) elkezdük vinni, ekkor már tudtuk, hogy rajtunk múlik az egész, és a másik két gyerek már régen önjáró volt. Egy kisbaba cipelése még öröm. Elmondhatja magáról, hogy egymást követő napokon eljutott a Vértesbe, Gerecsébe, Pilisbe, Börzsönybe és a Mátrába is még mielőtt kéthónapos lett. (Idáig én csak egyetemista koromban jutottam el…- ennyi helyzeti előnnyel indult.)

Ennek dacára, ha nincs ez a felvetés, eszünkbe sem jut, hogy végig kellene hurcolni a három gyereket ismét azon az útvonalon, amelyen mi már végigmentünk.

Annak, hogy ez mégis így lett, ráadásul Bélapátfalván kezdve és befejezve éppen 365 nap alatt, megint az apámhoz volt köze.

Az apám kórházban éppen abban az órában halt meg, amikor mi Bélapátfalva Cementgyár megállóban (2009. május 2-án délelőtt tízkor) benyomtuk az első pecsétet.

Kék18

Miután ezt másnap este megtudtam, azonnal elhatároztuk, hogy akkor nincs más hátra, pont egy évre rá, itt fogjuk ezt befejezni.

Ez a végigjárás 52 napot vett igénybe, köztük voltak 4-5 napos szakaszok is, amelyek egy szállásról történtek, de rendszeres volt az, hogy elértünk a három gyerekkel egy reggel hatos vonatot és a menetrendek szorításában így mentünk napi 25-30 km-t.

A tényekhez hozzátartozik, hogy az akkor féléves, majd a végén már másfél éves gyereknek volt ez a legkönnyebb helyzet, őt cipeltük, a lányok magát a gyaloglást nálunk sokkal jobban bírták, helyenként előrementek (másokkal), és Vilma egy ízben közel két órát ránk is vert egy bükki 25 km-es szakaszon. Nem, egy percig nem éreztük, hogy ennyi gyaloglás sok lenne számukra. A korai kelések ügye az már durvább nyomást jelentett, és valószínűleg ez a projekt nagyon erősen hozzájárult ahhoz, hogy Berta, aki alig múlt hétéves, mire hivatalos teljesítővé (és ezzel feltehetően a mindenkori legfiatalabb magyar teljesítővé vált!) nagyon kevéssé akarjon velünk együtt kirándulni a későbbiekben.

A teljes Kék Kör megtétele után (11 éves korától) már mereven elzárkózott ettől, viszont nekem nagy boldogság, hogy barátaival azóta is rendszeresen jár a környező hegyekbe, magát a tevékenységet megszerette, így azt hiszem, hogy csak azt kell elfogadnunk, hogy mi nem vagyunk eléggé érdekesek már számára.

Kék12A Vértesben - Vitány vára januárban

Amit így visszanézve egyedül sajnálok: fel sem merült bennem, hogy a gyerekeket ezeken a túrákon apró ajándékokkal motiváljuk. Kaptak ugyan egy-egy fagylaltot (egyébként nem nagyon vettünk nekik, napi alapon biztosan nem), ritkán bementünk egy-egy pizzériába (ha mégis lekéstünk egy vonatot és volt rá lehetőség), de mai eszemmel ilyen fiatal gyerekeknél én biztosan vinnék valami kis csokit, cukrot, matricát, akármit, hogy minden pecsétnél legyen valami kis meglepetés számukra. Késő bánat, de aki ilyesmin töri a fejét – kisebb gyerekkel menne, de fél, hogy az nehogy megutálja – ezzel próbálkoznék. Egyébként egy kis összegű „napidíjat” is kaptak a teljesítésért, amely valami külsődleges motivációt jelenthetett számukra. (Aki ezt durvának találja, azoknak mondom: az emberek döntő többsége nem „flow tevékenység”-ként dolgozik, hanem fizetésért.)

Ebből az egy évből nagyon erős emlék maradt a januári Dobogókő-Visegrád szakasz, amikor magas hóban és hidegben mentünk végig (bűntudattal), vagy a szintén nagy hóban megtett Kóspallag-Nógrád szakasz (és a vonat lekésése pár percen), de a júliusi négy nap alatt abszolvált 140 km az első-második szakaszon (Sárvár-Kőszeg táján), amikor mi már borzalmasan ki voltunk merülve, de a lányok még mindig rohangáltak a négy 30km+-os nap után… A kisbaba miatt ráadásul végig esernyőt kellett a feje fölé tartani, másként napszúrást kapott volna. (Nem, az 52 kirándulás alatt egyik gyerek sem betegedett meg.)

Összességében nagyon jó projektnek bizonyult ez az akció, minden energiánk egy irányba ment el egész év folyamán, végig az foglalkoztatott, hogyan tudjuk ezt a nagy tervet megoldani – miközben ráadásul nagyon kevés pénzünk volt, nem merülhetett fel könnyítés, pl. kétkocsis megoldás.

Utólag szerencsésnek tűnik, hogy mire ez a helyzet előállt, már készen voltam az olasz szakdolgozatommal a Figaróról, és nyilván jól jött, hogy legyen valami más, ami minden megmaradt energiámat le tudja kötni. (Egy-egy ilyen kirándulás megszervezése, a szakaszok beosztása, menetrendi háttér feltérképezése korábban még nagyobb feladat volt, most már egy internetes telefonnal jobban lehet előzetes tervezés nélkül is menni.)

 Kék15

Tipikus terepviszonyok januárban - ez pont Jósvafő és Putnok között valahol januárban

5.A Dél-Dunántúli másodszor – két gyerekkel – 2011.jún.25.-júl. 31.

Ezt követte egy év kihagyással a számomra legharmonikusabb és legegyszerűbb kéktúra-teljesítésem. Így néz ki az, ha minden feltétel adott és „csak” menni kell 550 km-t.

Ahogy látszik a dátumból, kicsivel több, mint egy hónap alatt, két részletben (10 nap szünettel) mentem végig másodszor a dél-dunántúli szakaszon az akkor tíz- és nyolcéves lányommal, hármasban.

A férjem külföldi munkája miatt nem jöhetett, nekem nem volt jobb ötletem, de a nyári szünetet ki kellett valahogy tölteni, és ez volt az első eset, amikor az egészet én terveztem meg, a napi szakaszokat, a szállásokat, és mindent a tervek szerint le is bonyolítottunk.

A lányokban nem volt ebben az esetben ellenérzés, mivel sikerült az ingázást, a menetrendeket, a hátizsákcipelést kiiktatni, egyedül az időjárás viszontagságait nem – volt 2-3 igazán esős nap, és mi ennek ellenére tartottuk magunkat az előirányzott tervhez, a lefoglalt szállások miatt. A lányoknak nagyon kellemes élmény volt, hogy minden este azonnal kaptak változatos és meleg vacsorát, a kezdőpontra vagy a végpontról a szálláshelyre autóval jutottunk el, és esténként még velünk volt János is.

Ennek a luxus-túrának a kulcsa az anyósom volt, akit vittem magammal, illetve ő szállított és főzött ránk, és napközben mindezért cserébe megkapta a lehetőséget, hogy Jánossal együtt lehessen. (Előtte egy egész évig nem látta a gyerekeket, az USÁ-ban voltunk, és így neki is jól jött, hogy viszonylag sok időt tölthet az unokákkal – majdnem az egész nyáron keresztül.) Jánost tudtam volna cipelni, áprilisban egy hónapon belül több, mint 300 km-t kirándultam vele mindenféle sivatagokban a Colorado fennsíkján úgy, hogy többnyire a hátamon vittem, de jelen esetben ezt nem erőltettem. Tudni lehetett, hogy jobban jár a nagymamával, a sárvári fürdővel és egyéb helyszínekkel, ahol együtt eltöltötték azt a kétszer 11 napot, amennyi ideig ez a túra nekünk tartott.

Most már tíz év távlatából visszanézve ez a projekt mindenkinek jó emlékként maradt meg, az anyósomnak is, akiknek a rá eső feladatok testhezállóak voltak, és nem terhesek, bár annyira nem volt boldog, amikor esős reggeleken rakott minket ki egy szántóföld mellett, végig sajnálta az unokáit a gyaloglás miatt.

Kék16Lázbérci víztározó januárban

  1. Balatoni Körtúra – 2010. ápr.24. - 2013.aug.17.

A Balaton körül is van egy összesen 398 km-es, 21 szakaszból álló körtúra, amelyiket NEM az MTSZ szervez, és ez esetben nemcsak bélyegzést várnak el, hanem az igazolópontokon készített fotókat is.

Ahogy látszik a dátumokból, ezt még valamivel az OKT teljesítésének befejezése előtt megkezdtük (annál feltétlenül azt akartuk, hogy kerek legyen az év, és még az a család is visszajött velünk, akivel eredetileg elkezdtük). A Balatoni kör teljesítését elhúztuk a különböző üdülésekhez kötve egészen 2013-ig. Ezt csak a három gyerekkel jártam be szintén, bár a (Balatont különösebben nem kedvelő) férjem is velünk volt néha.

Ezt a túrát nagyon ajánlom mindenkinek, bár vannak benne kevésbé izgalmas részek, de alkalmankénti fürdéssel fel lehet dobni. A gyerekek ezt talán ezért is mind szerették – a korábbiak után nem tűntek ezek a nem is hosszú, nem is megerőltető szakaszok igazi kihívásnak, inkább csak alkalomnak a laza sétálgatásra.

Ekkor ugyan a teljesítés ténye érdekelt, de ennek az érvényesítése nem, így történhetett meg, hogy megvan minden pecsétünk és fotónk, és lassan 8 éve még mindig nem adtuk be a füzeteket, hogy elismertessük a végigjárást.

Kék13A patakátkelések nem voltak a kedvenceim - január 2-án reggel Regécnél be is estem az egyikbe, de még ezt is túl lehet élni, és még tüdőgyulladásom sem lett (viszont az ezzel kapcsolatos félelmeim megszűntek)

  1. Alföldi Kék – 2011. október – 2014 október

A Kék Kör teljesítéséhez az Alföldi szakasz (844 km) mindenképp kellett, ez a férjem vágya volt, és mivel addigra már a két gyereknek is megvolt a másik két szakasz (OKT+DDK), mind belementünk ebbe.

Eredetileg nem gondoltuk, hogy minden korábbinál több vadat fogunk látni a túrák során, és ez a projekt összesen HÉT őszi és tavaszi szünetet fog számunkra meghatározni, mivel ezt sem tudtuk napi ingázással megoldani, hanem kivétel nélkül 4-5 napos, ottalvós projektté vált. A lányok számára ez pláne nem volt megterhelő, bár lelkesek nem voltak. Vilma ekkor szokott rá, hogy könyvet olvasva gyalogolt (!), Berta szinte folyamatosan zenét hallgatott és nagyon várta, hogy vége legyen az egésznek. Mindketten gyorsabbak voltak nálunk, illetve nem volt annyira ingergazdag a táj – ez a projekt inkább a kipipálásról szólt számukra.

Van egy rész, ahol talán 36 km-t mentünk elágazás nélkül, egy gáton. A hasonló szakaszokon Jánost babakocsiban is tudtuk tolni, nem volt kedve négyévesen végig gyalogolni, és ekkor már annyira nem cipeltük szívesen. (Ez az előnye megvan az Alföldi Kéknek, a terepviszonyok kényelmet is jelentenek a kisgyerekkel túrázóknak, nem mindenütt lehetséges a babakocsis túrázás, illetve a másik két gyerek esetén jobban bírtuk magunkat, fel sem merült.)

A legutolsó, 2014. októberi szakaszt Szeged mellett tudtuk befejezni, és ekkor ezt már a blogomhoz is tudtam kapcsolni – voltam egy koncerten és kiállításmegnyitón is.

Az Alföldi Kék mégis jó emlékeket hagyott, együtt voltunk, bár voltak olyan időszakok is, amikor erős lelkiismeretfurdalásunk volt, mert öt napon át végig napi 4-6 óra esőben hurcoltuk magunkkal a gyerekeket („ha meg van szervezve a szállás, menni kell”- alapon), míg egy másik esetben (húsvétkor) minden bolt be volt zárva, és csak deus ex machinával jutottunk utánpótláshoz, viszont azóta is sokat emlegetjük azt a személyt, aki önzetlenül kisegített minket.

Az Alföldi Kék befejezése után viszont mindkét lányunk úgy értékelte a helyzetet, hogy ők megtettek mindent, és a továbbiakban már kötelezően nem vesznek részt semmilyen kiránduláson. Ekkor voltak 13 és 11 évesek. ÉS ez így is történt, azóta mindketten főleg másokkal járkálnak túrázni, de szívesen, mi pedig nosztalgiával gondolunk vissza erre a 2009-14 közötti boldog időszakra, ami a Kék Kör teljesítésének jegyében telt.

Kék6

  1. Kihagyás – túrák nélkül

2014 októberében a Kék Kör befejezésével úgy éreztem, hogy akkor ez rendben, további ambícióm nincs. (Közben voltak kisebb távok is, más jelek, nem említettem korábban, de még 2003-ban megtettük a Pest megyei piros 300 km-ét is, ez ment terhesen és mellette egy kisbabával is…)

Nem élt bennem vágy további pecsételősdire, viszont közben a fiam is betöltötte a hatodik évét és a lányok igazságérzete is azt kívánta meg, hogy ő is járja végig a kéktúrát.

  1. októberében János az apjával el is kezdte a Kisinóci túristaháznál az OKT-t, és elérték a Csóványos érintésével Nógrádot. Ez a kóstoló elég volt ahhoz, hogy neki MAGÁTÓL legyen kedve a további túrázáshoz.

Nekem kirándulni továbbra is lett volna kedvem, bár masszívan eldöntöttem, hogy nem fogok pecsételni, de nagyon benne voltam a blogírásban, el voltam foglalva pl. az Operaház 36+ bemutatójának lehetőleg teljeskörű dokumentálásával (hétvégén számos délelőtti előadás is volt).

Ez a projekt minden időmet-energiámat igényelte, és így történhetett meg, hogy a Fehérvárcsurgó-Felsőpetény közti kb. 300 km-t a férjem és a fiam nélkülem járta be hétvégente.

Aki eddig elolvasta a fentieket, az talán rájött, hogy eléggé szeretek kirándulni, így ez a gyakran fellépő választási helyzet bennem is feszültséget keltett, de persze a családban is. Feltétlenül jobb volt nekünk, amíg mind együtt kirándultunk, mint a szétesettség állapota. Tudomásul kellett vennem, hogy a blogírásnak, azaz évi 250 előadás megtekintésének és a nyomhagyásnak nagy ára van…

Tavaly az első karantén időszak után azért volt egyetlen nagy akciónk – Jánossal június végén 10 nap alatt elmentünk Esztergomból Miskolcra, nem teljesen a kéken, végig bérelt szállásokkal, közel 285 km-t megtéve. Arra, hogy az ő kéktúrájába bekapcsolódjak, még ekkor sem gondoltam.

Megjegyzem, hogy Jánossal azért is más volt túrázni, mivel, ha ketten megyünk, én hajlamos vagyok ráhagyatkozni, partnerként van jelen, döntési helyzetben. Messze nem ugyanúgy megyünk, mint amikor tíz éve vittem magammal a két lányom, és csak én figyeltem a jeleket és osztottam be a távokat. Ez, hogy egyenlő felekként, a zsákot felváltva cipelve megyünk, fejleszt mindkettőnket, és valószínűleg a kapcsolatunkat is erősíti.

Kék7 BükkA Bükk - nekem a legszebb

  1. Országos Kék harmadszor covid idején – 2020. dec. 29- 2021.május 23

Ahogy a fentiekből is látszik, sejthető, hogy nem valamiféle bizonyítási kényszer vagy pecsételési szükséglet okozta, hogy a harmadik kéktúrámba is belefogjak.

Nagyon hosszan voltam félállásban a gyerekek, később az anyám betegsége miatt, de tavaly április óta már kizárólag a blog miatt nem vállaltam több munkát, mert minden létező időmet kitöltötte a megnézett színházi előadások (non-profit) dokumentálása. Hittem abban, hogy van ennek értelme.

Ehhez képest a november 11-én bekövetkező leállás abban a helyzetben talált, hogy van heti ÖT szabadnapom a digitális tanítás mellett, alig van feladatom, a közvetítések nagyrésze nem köt le. Nincs szükség a blogírásra sem, ha nincs színház.

A lehangoltságomat a függetlenül működő színházi alkotók helyzete, az SZFE átalakítása még jobban fokozta, és ezek a problémák nem hagytak nyugodni a leállás időszaka alatt sem, ezeket az erdőbe is vittem magammal. A későbbi kirándulások közben is bőven volt időm azon gondolkodni, hogy muszáj lenne valami egészen mást csinálni, mert ez így nem működik. (De mit??? – akinek van ötlete, és eddig elolvasta a szövegem, szívesen veszem a javaslatot.) Ha az új NAT-ra gondolok, akkor pláne elkeseredek.

A heti öt szabad napom persze megvolt már szeptemberben is, de nem merült fel a kirándulás – heti 6-7 előadást megnézni és megírni róluk a bejegyzést nagyjából teljes állásnak felel meg, óriási az időigénye, és nem éreztem azt így sem soha, hogy ráérek.

A leállás után viszont azonnal eszembe jutott, hogyha már így alakult, legyen valami jó is: egyben végig kellene menni a kéken.

A családban mindenki más elfoglalt volt, viszont volt egy barátnőm, akivel már két, közel egy-egy hónapig tartó utazást tettem, és ő hajlandónak mutatkozott, de csak karácsony után ért rá.

A projektet így kezdtük december 29-én, először Sárospatakról ingázva, ahova örömmel mentem vissza, mivel nagyon szeretem a Zemplént, apám családja is innen származik.

Egészen január 10-ig együtt és folyamatosan haladtunk, Putnokig. Az idővel lehetett volna több szerencsénk, az esőnél és sárnál vonzóbb a havas táj, és különösen az abaúji dagonyázás nem varázsolta el túratársamat, akit ráadásul a 12 kg körüli hátizsák cipelése mellett kialakult lábfájása a túra feladására késztetett. (Eredetileg legalább Mátraverebélyig el szerettem volna érni, hogy onnan napi szakaszokban teljesítve a Nagyvázsonyig terjedő részt, majd húsvét táján fejezzük be a dunántúli vidékek bejárásával, akkor szintén már egy-egy szállásról ingázva.

Kék14Soha ennyi csipkebogyót összesen nem ettem, mint ezen a télen

Az eredeti tervet fel kellett adnom, mert nemcsak az derült ki, hogy a lábfájás nem múlik el gyorsan, de azt is észleltem, hogy a partnerem nem harapott rá igazán a projektre, nem ébredt fel benne, hogy minden mást háttérbe szorítva végig akarja ezt az utat járni. (Aki nem érzi, hogy jó neki a kékezés, nem szerencsés, ha magára erőlteti akárkinek a kedvéért. A kisebb lányommal kapcsolatban egyértelmű most már, hogy mindenáron el kellett volna érni, hogy kedvet tudjunk csinálni hozzá, hogy ő is nagyon akarja.)

Az utolsó együtt töltött napokban hirtelen alakult úgy, hogy egyedül kellett mennem, így a Bódvaszilas-Jósvafő közti táv volt az első, amelyiket térkép, applikáció, keresésre alkalmas telefon nélkül egészen egyedül jártam be. Nem féltem, nem éreztem bizonytalannak magamat, nem gondoltam, hogy a projekt befejezéséhez bárki másra is rászorulok.

Még januárban hozzákezdtem az egynapos túrák sorába, és 35 napon belül bejártam azt a 300 km-t, amelyet a férjem és fiam az előző hat évben nélkülem megcsinált. A tavasz folyamán néhány alkalommal újabb szakaszokra mentem egyedül is – öt nap alatt így tettem meg szigligeti támaszpontról a Balaton-felvidék nagyrészét -, de a Sümeg-Ablánci-malom szakaszt már a családdal csináltuk végig húsvétkor, és akkor már csak az utolsó kb. 45 km hiányzott Írottkőig.

Ezt viszont több, mint öt hét kihagyás után teljesítettem csak, ekkor már lesérülve, de a fiam támogatásával, akivel egyben nekiszaladtunk a Dél-Dunántúli szakasz első 72 kilométerének is. Ezt fogjuk a tanév befejezése után ketten – remélhetőleg még júliusban – befejezni, remélhetőleg csak egy rövid megszakítással, és majd augusztusban nekivágunk megint az OKT azon darabjainak, amelyek neki még hiányoznak.

Ha minden jól megy és ez is megtörtént, majd ide fogok egy kiegészítést fűzni, a teljesség kedvéért. Aki visszanéz a nyár végén erre a bejegyzésre, talán tényleg meg fogja találni.

Kék20Cserehát - 20 perc pihenő - egy jó ötlet nyavalyás megvalósítása

  1. ÖSSZEGZÉS

Ha valaki ezt a 11 oldalt elolvasta, remélhetőleg nem bánta meg, talált benne valami hasznosíthatót, és azt szűrte le, hogy neki is érdemes lenne bejárnia a kéktúra egy-egy vagy akár összes szakaszát. Számítok arra, hogy lesz, aki túlzásnak lát benne ezt-azt, visszanézve én is annak látom egy-egy húzásomat, amikor pl. Berta lányommal megtettem egy teljes tihanyi körtúrát még 2006-ban, amikor csak hároméves volt, és némileg még rossz néven is vettem, hogy nem lelkesebb, pedig jól bírta…

Ide erre a színházi blogra pedig azért kerül fel, hogy legalább nyoma legyen ennek a másik énemnek is a dokumentált 1500+ előadás mellett. Ha nagyon rossz irányba mennek (tovább) a dolgok, erre tudok menekülni…

Kék42020.12.29 - Szelfi Hollóházán, az indulás pillanatában

PS. 2021.12.25.

A nyár folyamán összesen három részletben, 26 túranap alatt Jánossal valóban sikerült végigjárni a Dél-Dunántúli Kéktúrát is, talán hat nap volt tűrhető idő, egyébként végig rekkenő hőség. Még így is feltétlenül ajánlom. Aki kezdené, ezzel érdemes, nem a nagy kékkel, ebben kevesebb a szint.

Címkék: kéktúra Opera DDK Alfától Operáig kéktúra gyerekkel kéktúra nőként kéktúra egyedül Dél-Dunántúli kék Alföldi Kék Balatoni Körtúra

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5616594632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása