Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (629) opera (21) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Hat napja nem írtam már blogot, de nem az élmények hiányoztak. A számítógéphez nem vittünk tápegységet. Ennyi. Az Alföldi kéktúra legutolsó ötnapos szakaszát fejeztük be most, az utolsó százat az országot körbejáró 2700 km-es nagy Kék körből. Az a kivételes szerencse ért, hogy a szegedi szállásunknak köszönhetően az egésznapos betonutas-sárdagasztós gyaloglás után még valamit láthattam a városból is. Ez igazán ritka, a kezdés óta (2009. május 2.) egyetlen egyszer fordult elő, hogy színházi előadáshoz juthattam a kéktúra által (Kőszegen, Znamenák István rendezésében A makrancos hölgyet néztem). Szegeden éppen most van az Őszi Kulturális Fesztivál (szept.26-nov.10.), így minden napra akadt program és még akad nektek is, ha arra mentek.

I. A koncert

Persze jó lett volna, ha meg tudom nézni akár a Hoffmann meséit, vagy esetleg a Macbeth-et, Galgóczy Judit októberi bemutatóját. Így sem tudtam megállni, hogy 1987 után ismét bemenjek a nagyszínházba, ahol a Szegedi Szimfonikus Zenekar első idei koncertjét hallgattam meg. 

A koncert többek között felidézte az első és ezidáig legemlékezetesebb Tosca-élményemet, amelyiket már ezen a blogon is legalább kétszer emlegettem, de visszaadott valamit abból az élményből is, amit diákként a hangversenylátogatás jelentett, még Miskolcon.

Ez a keddi közönség sokkal hálásabb és figyelmesebb volt az átlagosnál, nem csörögtek cukorkás papírral, nem köhögtek, nem beszélgettek a szegediek. Feltételezem, hogy nem azért, mert a programhoz adott műsorfüzet (a Hangoló) figyelmeztetett erre.

Lukácsházi Győző volt a műsorvezető, aki most kezdi második évadát a zenekar igazgatójaként. Meg volt elégedve az idei programmal, és ahogy megnéztem a Vaszy Viktor és Fricsay Ferenc bérlet kínálatát, ennek van is alapja.

Ezen a koncerten ügyesen belerejtettek két kortárs művet (Tóth Péter: Prospero és Orbán György: 4. szerenád) két Mendelhssohn közé. Az első részben elhangzott a Szentivánéji álom nyitánya, a másodikban pedig az E-moll hegedűverseny. Állítólag ez a legnépszerűbb hegedűverseny, és nekem is a kedvenceim közé tartozik. Nem térek el jelentősen a komolyzenét hallgató tömegektől ebből a szempontból, igazi mezei néző vagyok tehát... Gyüdi Sándor vezényelte az együttest. Miután én csak a saját  felvételeimhez tudok viszonyítani, kinyilatkoztatni nem tudok a koncert zenei minőségét illetően. A két kortárs zeneművet most hallottam először, a Szentivánéji eleje egy kicsit eltért tempójában attól, amihez szokva vagyok, ugyanakkor az e-moll hegedűverseny egészen jól szólt. Szecsődi Ferenc kezében a hegedű egészen magától értetődő természetességgel muzsikált, egészen azt a benyomást keltette, mintha önműködő lenne....

Élmény volt ez a koncert, egyet tudtam érteni Lukácsházi Győzővel abban, hogy szükség van a kortárs művek bevezetésére is. A kiválasztott két rövidke darab alkalmas volt arra, hogy általuk a nézők valamivel közelebb kerüljenek a mai kor zenéjéhez. Valóban nem volt egyik sem dallamnélküli, meg lehetett őket kedvelni. E koncert alapján nyilván szívesen mennék a sorozat többi darabjára, ha tehetném. (Azt azért remélem, hogy nem kell majd megint több mint 25 évet várnom arra, amíg ismét bejutok a színházba.)

 II. JATE rektori hivatal - átrium: Balló Andrea: Vallomások - kiállításmegnyitó

Balló Andrea kiállításmegnyitója hétfőn este hatkor volt. Az aznapi túra- szakaszt várakozáson felül, a kora délutáni órákban befejeztük, így alkalmunk nyílt arra is, hogy megnézzük a Tisza parti árvízvédelmi építkezéseket, a hidat és a belvárost. Nyugtáztuk, hogy a Virág cukrászdák bezártak - mint kiderült, jó régen zárva vannak, nagyjából azóta, amióta nem jártunk Szegeden (2009).

A kiállításra már jóval a megnyitó előtt odaértem, és módom volt mindkét termet nyugodtan körbejárni. 

Vallomások a címe a nagyjából huszonöt képet magába foglaló gyűjteménynek, ugyanakkor egyetlen képnek sincs saját neve. Ez jelzi a festő hozzáállását. Szabadságot ad nekünk, azt akarja, hogy vegyünk mi is részt az alkotási folyamatban és találjuk ki, hogy NEKÜNK miről szól a kép.

Semmi garancia nincs arra, hogy akár a közelébe jutunk annak, amire a festő gondolt a kép létrehozása közben. DE ez nem is érdekes, és elég meddő próbálkozás lenne kikutatni.Ha egy kép lényege három mondatban összefoglalható lenne, akkor felesleges is lenne a megfestésével foglalkozni.

Az nyilvánvaló, hogy Balló Andreának határozott elképzelése volt, egységesek a képek, stílusukban, hangulatvilágukban kapcsolhatóak is egymáshoz. Vannak domináns színei: a barna, a szürke és fekete. Amikor hozzájuk kapcsolódik esetenként - nem is olyan ritkán a sárga, sőt néha a lila, narancssárga és rózsaszín is -, akkor annak kiemelt hatása lesz.

A kiállításra két nappal később még egyszer visszanéztem az egyik lányommal. Berta három képet választott ki magának - az egyik a kiállítás emblémájául választott "ablakos", amelyik nekem a legjobban tetszett, és emellé még azt, amelyiket a jobboldali terem hangsúlyos pontjára, önállóan helyezett el a művész. Talán az a kép számára is valamivel fontosabb, mint a többi. Ez a kép engem egy női fejre emlékeztetett, amelyik egy városi háttér fölé emelkedik - belőle fény árad. Berta viszont nyírfát látott benne, körülötte keringő madársereggel. Az, hogy voltaképp milyen alkotói vízió volt a kép mögött, milyen érzések vezettek a megalkotásához, titok marad. Minden képen érezhető, hogy van valamiféle támpont mögötte, de a formákat mindig elmossa, muszáj nekünk odaképzelni valamit. A befogadó így lehetőséget kap e képeket nézve, hogy továbbépítse magában ezt a világot, és valamiféle gondolatai biztosan támadnak, ha rájuk néz. 

A megnyitón Pataki Ferenc festőművész beszélt Balló Andrea festészetéről. A szavain érzékelhető volt, hogy távlatosan tudja megítélni ennek a kiállításnak az anyagát, néhány megjegyzés arra engedett következtetni, hogy amikor ezt a 28 képet nézi, az egész eddigi életműben is elhelyezi. Én, aki csak a facebook-on láttam egy-egy korábbi képet, viszonyítani nem tudok, pusztán ezekből a képekből vonhattam le valamiféle következtetést.

A kiállításon egy rövid életrajz is szerepelt a képek mellett. Ebből számomra kiderült, hogy egy olyan ember képeit nézzük, aki nem kifejezetten a szabványos utat járta be, amilyet az emberek sokasága szokott, hanem némi késleltetéssel jutott el a festészetig, ami mindig is érdekelte.Már régen festett, mire hivatalos képzésben is diplomát szerzett hozzá. A közönségnek ez persze egészen mindegy. A képeket nézve az az erős benyomásom alakult ki, hogy ugyan nem feltétlenül árulkodnak ezek a művek állandó optimizmusról és folyamatosan jó közérzetről, de egységességükkel és megkomponáltságukkal feltétlenül egy olyan alkotóra utalnak, aki pontosan tudja, hogy mit akar és azt csinálja, amit szeret. És ez önmagában is óriási dolog. A legtöbb ember vagy gyávasága, vagy kényelmessége miatt nem térne le a jól bevált ösvényről, és most látunk valakit, aki képes volt többször is váltani és úgy néz ki megérte. Itt van az eredmény, a képek. 

A megnyitón  Cser Krisztián énekelt a Simone Boccanegrából és a Figaro házasságából is. Az énekes pesti próbájáról esett be és egy másik próbára szaladt vissza, de közben egy órát Szegeden volt, mégpedig azon az egyetemen, ahol az első diplomáját szerezte, hogy édesanyja kiállításának megnyitójának fényét emelje. Ez sikerült is neki. A kissé visszhangos teremben erőteljesnek mutatkozott most is az énekes igazán szépséges basszus hangja és jól érvényesült. Az volt az érzésem, mint amit az egyik kép tükrözött (sárga alak barna háttér előtt): ebben a késő őszi szomorkás estében hirtelen kétszer három percre elönt minket a fény. Az emléke megmarad a pillanat elmúlása után is.

Ebben az évben több alkalommal is énekelt Cser Krisztián pusztán egy zongora kísérete mellett. Én most hallottam hasonló helyzetben negyedszer. Látnivalóan élvezi ezt (is), oldottan, nagy játékkedvvel adja elő az áriákat így, amikor nyilvánvalóan kisebb a feszültség, kisebb a tét és nem kell egy egész előadáshoz alkalmazkodnia. Hozhatja a saját szerepértelmezését, nem köti semmi a gesztusait sem. Jó volt nézni és hallgatni - a 16 km betonút minden egyhangúságát elmosta a megnyitó fél órája. 

Balló Andrea képei november 7-ig nézhetőek a Rektori hivatalban (Dugonics tér 13 - 8-20 h között).

III. REÖK - Sajtófotó kiállítás, Fehér László kiállítás

Tavaly tavasszal egy kis budai galériában a Mechwart tér környékén és a Kieselbach Galériában is láttam Fehér László képeket. A nevet korábban hallottam ugyan, de csak azt kellett magamban nyugtázni a kiállításokat nézve, hogy aránytalanul kevés időt töltök kiállításokon. Mi minden mellett megy el az ember, óhatatlanul is. 

Szegeden sétálva az egyik legdominánsabb plakát a REÖK két jelenleg futó két kiállításáé volt, amelyeket az egyik délután szintén megnéztem.

Fehér László közel harminc képet állított ki, amelyek a kilencvenes évektől napjainkig készültek. A tárlathoz készült és a falra is feltett ismertető nagyon hasznos, lényegében benne van a szövegben a kulcs a képek megközelítéséhez. Aki nem tudja, hogy kiről van szó, annak javaslom, keressen rá a festőre és tájékozódjon. Annyit azért elárulok, hogy egy olyan már befutott és nemzetközileg is jegyzett magyar festőről beszélünk, aki megengedheti magának a nagy felületek luxusát. Sőt: még azt is, hogy ezeknek a felületeknek egy részét meghagyja fehérnek, vagy éppen a kép nagyobb hányadát feketére festi. Kevés vonalat használ, és kevés színt. A képeken a szürke-fekete-fehér dominál, emiatt külön emlékezetessé válik a piros matrac fekete háttér előtt, vagy a Sárkányrepülő című kép, amelyik egészen szokatlan módon világoskék. Még a tavaszi kiállításról bennem maradt egy nagyszabású, falusi utcát megjelenítő kép, amelyen az égnek lilás árnyalata volt. Hát, ez a kép most nem volt látható, pedig titokban reméltem, hogy ismét megpillantom majd. 

A fent leírtak valószínűleg nem egy festő képeire jellemzőek lehetnek. Viszont az már igazán egyedi, Fehér Lászlóra jellemző vonás, hogy a különféle hátterek előtt, amelyeket realista módon jelenít meg a művész apró és csak fehér körvonalaik által jelzett emberkék jelennek meg. Néha egy-egy testrészt ábrázol ezzel a technikával. A transzparencia fontosságát az ismertetőben is kiemeli, bár ezt a jellegzetességet minden kiállításnéző kiszúrná magának valószínűleg. Sőt, még a jelentésére is magyarázatot ad: "A pillanat a létezés halála". A világban az ember csak átmenetileg van jelen, törékeny jelenség. Ezt a gondolatot elég hatásosan fejezik ki ezek az átlátszó alakok. Nekem József Attila "átlátszó oroszlánja" is eszembe jutott, akik nem ismernék, azoknak itt van:

A bőr alatt halavány árnyék

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

A 32. Sajtófotó kiállítás elég nagy kontrasztot jelent Fehér László képei előtt vagy után megnézve. Persze ez is a törékeny és ideiglenes valóságunkról szól, csak konkrét módon. A képek különféle kategóriákban versenyeztek és mi csak a legjobbakat láthatjuk. Emiatt a néző érdeklődésén múlik, hogy az állatokról készült hihetetlenül ügyes képekre emlékszik vissza valaki (amikor egy cinege bekapni készül egy bogarat pl.), vagy a mélyszegénységben élőkről készült sorozatokra (Shild Tamás), az árvízről (Mohai Balázs, Neményi Márton), a behavazott autópályákról készült fotókra (Szabó Sándor, Varga György), esetleg a Dolomitokban kötélen egyensúlyozókra vagy a bántalmazott kutyákra. Nekem - ki hinné ezt el, aki eddig eljutott a szövegem olvasásában, tehát valószínűleg kitartó törzsolvasó lehet csakis - a portrék tetszettek nagyon. Valóban kiváló fotó készült Vásáry Tamásról, akit egy hete láttam Requiemet vezényelni, de ugyancsak megmaradt bennem több nap távlatából is Stohl András és az Alföldi-féle Nemzeti utolsó napjáról készült fotósorozat. Mellesleg van ilyen találó az a kép, amelyik Vidnyánszky Attiláról és egy másik, amelyik Parti Nagy Lajosról készült. 

Ezek a fotók hozzájárulnak ahhoz, hogy valami megmaradjon hétköznapjainkból, sőt egyrészük még a mindennapi életben rejlő szépséget is megmutatja, ha odafigyelünk.

A Sajtófotók november 9-ig, Fehér László képei nov.23-ig nézhetőek.

Nekem ez volt Szeged az elmúlóban lévő héten. Pár óra, ami az alvást leszámítva maradt, de mégis emlékezetes. Talán mindössze hatodszor jártam a városban, de mindegyik látogatás erős élményt hagyott. Várom a következő találkozást, hátha nem telik el közben ismét öt év.

Címkék: Szeged REÖK Cser Krisztián Lukácsházi Győző Balló Andrea Szecsődi Ferenc

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr916849567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása