Nem fától fáig, hanem előadástól előadásig haladok, azaz gyakran fordul elő velem, hogy valakinek a pályáját megfigyelve jutok el újabb művekig vagy előadókig, és magam is érdeklődéssel várom, hogy ez a láncreakció a továbbiakban mit eredményez. Most jutottam el Sárik Péterhez és csapatához, ez a bejegyzés három koncertjükről szól. AJÁNLÓ következik
A Sárik Péter Trió Budakalászon - Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila - 2021.06.10.
2015-ben Kerékgyártó Istvánt kérdezgettem egy közönségtalálkozó keretében a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban, amelyen fellépett László Attila, jazz zenész, az író barátja. Ekkor jutott eszembe életemben először, hogy akár lehetnék jazz-rajongó is, ha annak idején az apám nem basszisták árialemezeit hallgatja, illetve nem Wagnerről és más operaszerzőkről beszél.
Ezt a gondolatot ennyiben hagytam, és ahogy a blogon szereplő 591 operás bejegyzés mutatja, nem váltottam irányt azóta sem, bár ma már nagyságrendekkel több Bachot hallgatok, mint Wagnert, de a lejátszólistámon mégis 15 éve stabilan a Figaro van a legnyerőbb pozícióba. (Ha már Figaro: két hét múlva már egy új Figaro-variáns is nézhető az Eiffel Műhelyházban, már erre is hangolódom minden közben, hónapok óta.)
Áprilistól viszont a fentnevezetteket beelőzni látszik Sárik Péter, akinek korábbi Bartók-lemeze is régen le volt töltve a telefonomra, de csak ritkán vettem elő. A gondolat, hogy most már ÉLŐBEN is MUSZÁJ meghallgatni, a Bartók Kékszakállú-verziójának hírére született meg, amely most még 26 napon keresztül elérhető a mediaklikk.hu-n (ajánló róla ITT).
Ahogy a címből látszik, a rádióbemutató előtt-után három különböző műsorban is láthattam a Sárik Péter Triót „akcióban”, jó volt az időzítés. Ahogy a múlt hetemet a Purcell Kórus Messiása dominálta (az is éppen háromszor), ez a hét elsősorban, ha nem is kizárólag, Sárik Péteré lett.
Róla és társairól, Fonay Tiborról és Gálfi Attiláról szól ez a nyomhagyó-ajánló, abban a reményben, hogy lesz, aki eddig nem ismerte őket, de most szintén felfedezi őket magának. (A véleményeket továbbra is várom kommentben vagy akár privát üzenetben.)
Az esemény plakátja a Szentendrei Teátrum honlapjáról
1.június 6. vasárnap – SzentendREstart – Művészet Malom
A Művészetmalomról minden alkalommal a hozzá kötődő legnagyobb emlékem jut eszembe. Kovalik Balázs tartott itt operavizsgát, amikor barokk operát játszottak, amelynek nyitóképében a falra mászva énekelt Mester Viktória, aki nemsokára ugyanitt fog újra szerepelni, "normális" koncerten (az 50+2-n), most már nem pályakezdőként, hanem befutott (és környékbelinek számító) énekesként.
Ez az este, a "SzentendREstart", azaz a Szentendrei Teátrum évadnyitó ingyenes (de regisztrációs) gálakoncertje volt, és ezen ha ő nem is, de utolsó fellépőként a Sárik Péter Trió nézhető volt.
Lőrinczy György, a Teátrum igazgatója nagyon szép ívű műsort állított össze, operától népdalon keresztül jazzig környékbeli fellépőkből. Énekelt mind az általam most már több, mint tíz éve szeretve megfigyelt Molnár Levente, mind Fischl Mónika, az Operettszínház népszerű sztárja, sőt Szvorák Katalin népdalénekes, akit most hallottam először, de nagyon megfogott az éneke, illetve az „Ötödik Évszak” együttes, amelyiknek még a létezéséről sem tudtam korábban. "Ne rejtsd el" c. albumukat játszották, és az est mellékhatásaként rájuk is kíváncsi lettem.
Fischl Mónika és Molnár Levente - a Bánk bán részletek illetve a Don Giovanni kettős után fogadják a tapsot (háttérben Endrei Judit) - a Szentendrei Teátrum fotója a FB-ról
Azon kívül, hogy ezzel a koncerttel megnyílt hivatalosan is a Szentendrei Teátrum szezonja (program ITT), és nagyon jó érzés volt szabadtéren, a maszkhordás kényszere nélkül együtt ülni másokkal és élvezni a műsort, a program legfőbb értéke volt, hogy megmutatta nekünk, hogy nagyon sokféle JÓ zene közül tudunk választani, és érdemes lenne olyan műfajok felé is elkalandozni, amilyenek eddig nem foglalkoztattak. Kevesen lehettek a jelenlevők között, akiknek a közreműködők egyike sem volt újdonság, valami meglepetés mindenkit érhetett, ha nem is pont az, ami engem.
Az Ötödik Évszak együttes fellépés közben (a közönség soraiban szintén pirosban Szvorák Katalin, akiről nem találtam képet az előadás kapcsán, de ha lenne, azonnal betenném) Hatházi Tamás fotója
A szintén Szentendrén lakó Endrei Judit műsorvezető kérdései és kommentárjai a döntően helyiekből álló közönséget abban is megerősíthette, hogy jól választott lakhelyet, aki pedig kívülről érkezett, az akár irigykedhetett is rájuk.
Szentendrére az anyám is vágyott, minden egyes évben külön eljöttünk ide Miskolcról, sokszor láttuk az összes képtárat. A múzeumok mellett talán mégis egy előadás adja a legjobb ürügyet arra, hogy valaki eljöjjön ide sétálni egyet.
Sárik Péter, sőt a vele együtt most is fellépő Falusi Mariann is helyi lakos. Nekem ez az utóbbi információ kiderült már évekkel ezelőtt klubrádiós műsorából, amelyet elég gyakran hallgattam, viszont – egyetlen színházi előadást leszámítva – élőben sosem hallottam a hangját.
Ez a hang élőben és ennyire hosszú elvonókúra után – reveláció. Jelentősen erősebben hat, mint felvételről –, és sokat hozzáad az énekes profizmusán túl természetes jelenléte. Láthatóan igazán eggyé tud válni a zenével, saját magát adja a műsorvezetésben is.
Amint kiderült, Sárik Péter csapatával együtt immár a „Jazzkívánságműsor” második részét is elkészítette, hamarosan lemezre is veszik és aztán jöhet júliustól az erdélyi lemezbemutató turné is.
Sárik Péter és Falusi Mariann jó kombináció, érződik az összhang köztük, mind a konferálás, mind a zenélés területén – valódi öröm volt ez a negyven perc az előadóknak és nekünk is, akiket bevontak az előadásba – tapsoltunk, énekeltünk, jól éreztük magunkat, és nem gondoltunk a covidra. (Ahogy szétnéztem, talán ezt a többi mezei néző nevében is mondhatom.)
A Trió, Fischl Mónika és Falusi Mariann - a "Summertime" előadása közben, amely az estét lezárta
Ahogy a csütörtöki koncerten kiderült, az interaktivitás a Sárik Péter Trio programjaira általában is jellemző, ráérzett a csapat, hogy mi nézők, akik megfigyelők vagyunk, titokban mégis résztvevők szeretnénk lenni.
2. Június 10. – Kós Károly Művelődési Ház – Budakalász
2015.április 23-án jártam itt egyetlen egyszer, a bevezetőben is említett közönségtalálkozón. Most visszatérve akár azt is mérlegelhettem, hogy e hat év alatt mi változott bennem, körülöttem, és ezen a blogon.
Ahogy megtudtam, a művelődési ház épp most kapta meg az új szabadtéri színpadot, amely lehetővé teszi, hogy a „Mentáskert” fesztivált be tudják indítani (a termelői piac mellett), háromféle zenei sorozattal is. A Sárik Péter Trio fellépése ennek a színpadnak az avatója volt, de az új koncertzongora is debütált, amely a 14 éven keresztül használt előzőt éppen most váltotta fel.
Esőmentes szép este volt, a programban pedig egy rigó is szólólehetőséghez jutott. Sárik Péter hagyta érvényesülni és beépítette a koncertbe – a hangnem állítólag rendben volt, legalább is ezt mondta, és én elhittem neki. A szúnyogokra én nem készültem, de kibírható mennyiségben repkedtek. Aki szabadtéri koncertre indul, érdemes egy laza pulóveren kívül riasztóval is készülni.
A helyzetet Bartók is megirigyelhette volna: lehetett közben sörözni, tapsolni és néhányan még hujjogattak is. Kívülállónak ez is meglepő lehet: ez az erősen felfokozott hangulat Bartók-variációk hallgatása közben alakult ki. Átfutott az agyamon, hogy fog majd a Kékszakállúja kinézni, miként hathat majd a szólistákra, ha akkor is így fognak közben kurjongatni. Ki hinné, de a végén tömegnyomásra még Beethoven Örömódája is elhangzott Sárik Péter hangszerelésében. Úgy látszott, maga se hitte el, hogy még ezt is kinyomják belőlük, de megtörtént. A szerző – ha fentről nézte ezt a koncertet, némileg felderülhetett, hiszen évdordulós koncertjeinek tömegét ugyan a covid lehetetlenné tette, de most hallhatta volna, ahogy „BEETHOVEN!!!”-t skandál egy maroknyi magyar egy kertben, Budakalászon.
A „Bartók X” eredeti lemezbemutatójára majdnem lementem Miskolcra, és ezt a majdnemet már nagyon sokszor megbántam, nem vezet jóra, ha praktikus és racionális döntéseket hozok. Azóta viszont sokat hallgattam a Spotifyon és a youtube-on is ezt a lemezt, viszonylag jól fel voltam készülve arra, hogy mi várható. Már egészen biztos, hogy Sárik Péter változatát többet hallottam, mint az eredeti műveket, és az élő előadás még inkább kedvet csinált ahhoz, hogy ebben a jazzes változatban továbbra is hallgassam őket.
A budakalászi koncert négy képét a Kós Károly Művelődési Ház FB-oldaláról használtam fel
Ennyi örömet Bartók zenéje nekem (!) sosem sugárzott át, mint amennyit Sárik Péterék játéka közvetít, bár a zsenialitását sosem kérdőjeleztem meg. Talán mások is így lehetnek vele, akik szintén nem nagyon hallgatják eredetiben.
Ez a Sárik-féle kombináció, az élet fájdalmának megmutatása és a játéköröm együttese rendkívül erősen hat, és ahogy hallgattam a Kékszakállú-albumot is, ez a plusz nem kerülte el a figyelmemet.
Ez után nagyon jólesett az a tudat, hogy már másnap visszaülhetek egy újabb koncertjükre, amelyikért még olyan messzire sem kellett utazni.
- június 11., Budapest Jazz Club
Még sosem jártam jazz klubban, semmilyenben sem. De most igen. Nem jöttem rá, csak a helyszínen, hogy ide annak idején, amikor még mozi volt (Lloyd, Duna, Lloyd, Duna, Odeon-Lloyd), gyakran eljöttem. Csak a színpad vékonysága árulkodott erről a 75 éves múltról, amelynek már 2012-ben vége lett. Az a tény, hogy zsúfolásig megtelt a terem erre az évadzáró eseményre, amely online vetítések sorozatát zárta le, jelzi, hogy komoly igény van a műfajra.
A közönség talán kicsit nagyobb fele foglalt előre asztalokat, még mögöttük három sor széken lehetett „sima jeggyel” ülni. Be lehetett hozni italokat a koncertterembe, ahogy már előző nap is láthattam, a jazz-koncert hallgatása egészen más helyzetet jelent, mint amilyen egy komolyzenei esemény. Most magától értetődőnek hatott a beletapsolás a zenébe, a fotózás, evés-ivás – hasonló akciók látványa ki szokott akasztani az Erkelben, de ez a zene érezhetően felszabadultabb állapotba hozott minket.
Kellemesen lehetett beszélgetni most is idegenekkel, nem éreztem bajnak, hogy egyedül mentem ide is, ahol nem remélhettem, hogy majd csak lesz ismerős, bár nyilván még sokkal jobb lett volna társasággal érkezni. (Alig ismerek valakit, akiről tudom, hogy egyáltalán érdekelheti a jazz, és az, hogy még partnert is beszervezzek magamnak, fel sem merült.)
Koncert előtti szelfi Sárik Péter Fb-oldaláról - a két vendéggel (Luiza Zan és Gyárfás István)
Az egész este nagyon jó hangulatban telt, Sárik Péter Triója most még többet zenélt, mint a korábbi két estén. Ez most „nagykoncert” volt, eggyel nagyobb kaliberű esemény, mint a korábbi két turné-fellépés. A Budapest Jazz Clubban Sárik Péter a ház hangversenyzongoráján játszott, voltak további vendégfellépők – Gyárfás István gitáros, aki valóban rendkívül virtuóz művész, remélhetőleg nem most hallottam utoljára és Luiza Zan énekesnő, akinek a Trióval közös albumát hallhattuk az este folyamán. Az sem mellékes tényező, hogy a fellépők itt joggal számíthattak rendszeresen jazzt hallgató-értő közönségre.
A hosszú szünet utáni fellélegzés nyomait viselte magán ez a koncert is, Luiza Zan – hol magyarul, hol angolul – többször is megjegyezte, hogy mennyire örül első külföldi fellépésének (másfél éve nem járt nálunk a román énekesnő), sőt Sárik Péterből is kiszakadt egy megkönnyebbült mondat, amelyből a címben is idéztem. Úgy látszott, hogy a jelenlévők (fellépők és nézők egyaránt) mind egyetértettek abban, hogy élő koncertek nélkül nem érdemes élni. Ez volt a végső konklúziója az estének.
Koncert közben, amelynek második részét élőben közvetítették a facebookon és még most is elérhető a felvétel (!!! – ez a legjobb nyomhagyása egy hangversenynek), rajta és zenésztársain végig érződött a boldogság, de feltételezem, hogy pályájának korábbi időszakában is ugyanígy mosolyoghatott zongorázás közben. Jó volt ezt nézni, és ezek után nyilván továbbra is nézegetni fogom koncertnaptárát a honlapján. (sarikpeter.hu)
Hét évnyi egyértelműen siker- és örömtelen zongoratanulmányok után felnézek bárkire, aki ezt a hangszert akár középszerűen is használja, nemhogy virtuózként. Ezen az éppen elmúló héten több élményhez is jutottam. Egy hete szombaton láttam három nagyszerű zongoraművészt (Pogány Imolát Kissjudit Anna dalestjén, illetve egy külföldi testvérpárt, Lucas és Arthur Jussent a Margitszigeten), mindegyikük játékának tudtam örülni, de a jazz-zongorista helyzete mégis más.
Sárik Péter egész magatartása, ahogy folyamatosan kapcsolatban van énekes és zenész partnereivel, érzékenyen reagál, improvizál – különleges élmény. A teljes spontaneitás benyomását kelti, miközben nyilvánvaló, hogy rengeteg munka kellett, hogy valamikor megelőzze azt, hogy ilyen harmóniában tudnak zenészbarátaival együtt létezni a színpadon.
Ebben a koncertben a „hangszerek párbaja” volt az, amit leginkább kedveltem, akármeddig elnézném, ahogy a zongora-bőgő-gitár és a dobok felelgetnek egymásnak. (Hasonló élményem korábban a Miskolci Dixieland Együttes koncertjein ért – nem nagyon járok könnyűzeneinek minősített hangversenyekre, de őket többször láttam és szívesen nézem mindig. Eddig náluk éreztem át legjobban ezt az „örömzene-üzemmódot”.
(Nem véletlen, hogy ezt az együttest itt említem, hiszen ennek bőgőse, Szeghő Zsolt hívta fel eredetileg a figyelmemet Sárik Péterre és akkor még új Bartók-lemezére, mivel tudta, hogy a Kékszakállú kapcsán Bartók szorosabb érdeklődési körömbe tartozik.)
A tegnap esti felvétel meghallgatása feltehetően másokat is bizakodással tölthet el. Az élet él és élni akar, illetve, ha tetszik - Sárik Péter szavaival: most „visszarobbant”. Élő koncertek nélkül jóval sivárabb lenne, de erre nyilván mindenki rájött maga is, aki még mindig olvassa ezt a bejegyzésemet.(Köszönet érte!) Célszerű a lehetőségeket megragadni.
Sárik Péter a jövő hétvégén ingyenes koncerteket ad, Budakeszin, Visegrádon és Esztergomba – eltérő programmal. Aki teheti, és nincs elkötelezve más irányba, nézze őket, jól fog járni ezzel a döntéssel.
PS. Amennyiben lesznek még fotók a tegnapi koncertről, utólag majd még elhelyezem a bejegyzésben. A felvétel a lényeg, az megvan, nézzetek bele.
