Még emlékszem a napra, amikor Kissjudit Anna beugrott a Gioconda bemutató előadásába. Mindig nagy pillanat, ha az ember átéli, hogy a több évvel korábbi jóslata beválik, és egy művész valóra váltja azt az ígéretet, amit megláttunk benne. Ezúttal is ez történt, blogírói pályám során nem először.
Az énekes pályája azóta szépen haladt tovább, és most egy újabb nyomhagyó bejegyzés következik Bartók Emlékházbeli koncertjéről, amelyet Sólyom-Nagy Sándor emlékére adott.
Pogány Imola és Kissjudit Anna
Kissjudit Anna felfedezésével azért nem érdemes dicsekedni, mert ez a hang olyan nagyon gyönyörű, nem kell hozzá különösebb előképzettség rendkívüliségének felismeréséhez. Két-három perc alatt is hat.
Éppen emiatt elég természetesnek tűnik, hogy a közelmúltban elhunyt Sólyom-Nagy Sándor, a legendás magyar bariton is meglátta benne a nagy tehetséget, akinek a biztatása Annát előre vitte művészi pályáján.
Sólyom Nagy Sándor egyébként számomra is fontos énekessé vált, mivel gyerekkoromban apám sokat hallgatta a lemezeit, néhány Wagner-előadására el is utaztunk Pestre. Még mindig emlékszem rá a Parsifalból (1985-ből!) Egy Operabeavató után egyetlen egyszer néhány szót válthattam vele is, és feleségével, Pogány Imolával is, aki ezen a koncerten zongorán kísérte a szólistát.
Ugyan a teljes program fókuszában, ahogy dalesteken lenni szokott, az énekes áll, de ezen a kapcsolaton mégis rengeteg múlik, bár leginkább azt szoktuk észrevenni, ha nem működik, mert ha igen, az egészen természetesnek hat.
Ezúttal nagy harmóniát észlelhettünk a fellépők között, Pogány Imola teljes odaadással támogatta a fiatal énekesnőt, ráirányította a figyelmet, és ezt nem lehet eléggé megköszönni neki.
Kissjudit Anna a legendás beugrás után tavaly februárban a neki eredetileg is „kiutalt” Giocondákat elénekelte, év végén lediplomázott (ennek a zártkörű koncertnek az évfordulóján hallgathattuk meg az emlékházban). Idén pedig berlini operastúdiósként folytatja tanulmányait a művész, így legalább két évadon keresztül csak nyomokban lesz észlelhető az itthoni operaéletben. Teljesen nem tűnt el, testvérével, Kiss András basszistával együtt idén egy Maszkabál (=áriaest) felvételt is készítettek, az is elérhető még mindig az Operaház felületén.
De nézhető marad véglegesen ez a koncert is, így aki most ezt olvassa, de nem volt jelen a Bartók Emlékházban és nem kapcsolta be az élő közvetítést, ahol már mostanáig tízszer annyian láthatták, ahányan beférhetnének az Emlékház termébe. Pillanatnyilag az alábbi Fb-linken érhető el, néhány napon belül pedig felkerül a youtube-ra is.
Szerencsések vagyunk, a covidnak köszönhetően mostanára szinte rutinná vált a koncertek közvetítése és rögzítése, a korábbi időszakban egy ilyen esemény nyom nélkül múlt volna el.
Miután VAN FELVÉTEL, és ennél tökéletesebb nyomhagyás nem is képzelhető el semmiről, ennek a bejegyzésnek mindössze az a célja, hogy tudassa ennek a létét.
Az ötven perces koncert három részből állt, és rendkívüli teljesítménynek érződött Richárd Strauss, Wagner, illetve Bartók dalait szinte szünet nélkül énekelni.
Erre a műsorra nem mondhatná senki, hogy igyekeztek könnyű és a közönség által jól ismert darabokat összeválogatni. Kevés néző lehetett, aki számára ezek a művek alapnak számítanak és már sokféle interpretációban láthatták őket. Én korábban dal/ária/gálaesten csak hasonló okokból – az énekes személye miatt – vettem részt, egészen kivételes alkalmakkor, így szinte minden elhangzott dal teljesen vagy majdnem új volt számomra.
A dal nagyon nehéz műfaj, hiszen 2-3 percben kell egy egész világot megteremteni, aztán még egyet és így tovább. Jelen esetben tizenhármat. Ez nehéz az énekes számára is, de a befogadónak sem egyszerű, emiatt nem szoktak még nálunk turnézó világsztárok programjaira sem megtelni a hatalmas nézőterek (járvány nélküli időszakban sem), ezt is volt módom már megtapasztalni.
Az emlékház nézőtere viszont épp a rétegprogramoknak kedvez, itt nem nyomasztó, ha kevesen vannak (különösen így, hogy a felajánlott ingyenes közvetítés miatt sokan csak kényelmi okokból maradhattak otthon vagy esetleg a védőkártya hiánya miatt).
A terem ehhez a hanghoz azért kicsi – ugyanezt éreztem hét éve egy diplomakoncerten, amelyiken Vörös Szilvia hangja feszítette szét a falakat. Most Kissjudit Anna hangjáról éreztem ugyanezt – ez simán betölti az Erkelt is.
Ezzel a programmal az énekes megmutatta nekünk nemcsak hangját, technikai tudását, de színészi képességeit is.
A koncert előtt minden székre elhelyezték a dalok szövegeit, illetve nyilván többen is lehettek, akik németül jól értenek – Kissjudit Anna érthetően énekelt, és interpretációjából átjött a szenvedély hullámzása – hűen az est címéhez: szerelmek -, sőt foltokban némi humor is.
Én ugyan nem tudok németül, de mégsem választottam a szöveg olvasását, úgy éreztem, hogy ez elpocsékolt idő, a lényeg az előadásmódból is átjött.
Még rengeteg időm lesz minderre később, hiszen a felvétel elérhető marad, akár többször is meghallgatható részleteiben vagy egészében is.
Hallgassátok meg, és reménykedjünk közösen, hogy Kissjudit Annát egy-egy alkalommal későbbi berlini korszaka közben is lehet majd itthon újra hallani.
Ps.A Bartók Emlékház fotóit használtam fel.
