Amikor egy ilyen előadást látok, akkor örülök a legjobban, hogy tíz éve belekezdtem a blogírásba - így sokkal könnyebb feldolgozni Szalontay Tünde új bemutatóját, amely 2023. májusában készült el, és ez a keddi még csak a harmadik előadása volt.
Megtekintése előtt érdemes elolvasni a színlap bevezetőjét - rövid és minden lényeges információt tartalmaz. Legközelebb október 28-án és november 22-én látható a Jurányi Kamaratermében.
Szalontay Tünde a saját történetéből csinál színházat, amely garantáltan nem fog más nézői élményekkel összemosódni - nagy vállalkozását támogatta a MaNNa, a FÜGE, a Szentendrei Teátrum is, nemcsak a Jurányi. (Manapság már csak így lehet független előadást készíteni, ennyire nagy összefogással, de még mindig nem lehetetlen.)
Egyetlen műfajba sem besorolható költői performansz jött létre sok mozgással, zenével, meghökkentő, humoros és leleményesen kidolgozott részletekkel - itt-ott még a bohóctréfára is emlékeztetően. A színésznő saját maga és egyben összes partnere, kiválóan párbeszédezik akár egy lufival is. Bejátssza a teljes rendelkezésre álló teret Gergye Krisztián koreográfus és Szenteczki Zita rendező támogatásával, miközben az alkotók által ráadott számtalan réteg ruha darabonként lefoszlik róla - ebben láthatunk akár jelképet is. A szöveg kialakításáért Zsigó Anna dramaturg, a zenei munkálatokért Zombola Péter zeneszerző felelős. A humor egyaránt megjelenik a látvány és a szöveg szintjén, sőt az eklektikus zenei válogatásban is: hallunk olasz dalt (a témába vágó „Sír a telefon”), de telitalálat a Lohengrin fehasználása is, amelyik poénként is kapcsolható a színésznő eredeti nevéhez, de átvitt értelemben is, hiszen Wagner operájában is végig bizonytalan a címszereplő kiléte. Eközben hajlamosak vagyunk a játékba vitt boros poharat egyenesen a Grálnak nézni...
Muszáj nevetni, miközben végig tudjuk, hogy éppen az előttünk megjelenő ember tragédiájának vagyunk a tanúi. Feldolgozhatatlannak tűnő ténnyel szembesülünk, de mivel évtizedek óta nézzük Szalontay Tünde pályáját (például Pintér Béla Társulatánál) és létrejött ez a produkció is, mégis megnyugtató a végső konklúziónk: mindig van esély a továbblépésre, és jelen esetben ez meg is történt már.
A távolítás és a lineáris történetmesélés elvetése jó döntés volt, az előadásnak nincsenek melodramatikus felhangjai, egy percig sem tűnik önsajnáltatásnak. A színésznő saját életéből is csak egy-egy mozzanat jelenik meg - a külföldi tanulmányutak (Dániában, Olaszországban) említése sajátos színt visz a történetbe. Végig kacagjuk azt az olasz nyelvű monológot, amelyben a színésznő saját olasz színésznő-barátnőjét játszva meséli el, hogyan élte meg azokat a napokat, amikor együtt keresték "Tundra" szülőanyját Miskolcon és környékén. Igy is vannak olyan részei az estének, amikor akár sírhatunk is, hiszen egész végig érezzük a szereplő magányosságát, identitászavarából eredő bizonytalanságát.(Rengeteget számíthat az alkaton kívül a gyerekkorban megszerzett biztonságérzet – másnap látva az életörömtől duzzadó Albinát, hatalmas volt a kontraszt.)
videó: Dinea László - fény: Langó Ádám
Ugyan végig a színésznőről van szó, de civil életének részletei rejtve maradnak. Az előadás 65 perce viszont bőven elég ahhoz, hogy művészként nagyon sok oldalát mutathassa meg nekünk - pályáján ez a monodráma jelentős mérföldkő. Miközben nevetünk, alapvető kérdésekről is elgondolkodhatunk.
Éppen e kettősség miatt, remekül el tudnám képzelni ezt az előadást akár a Lázár Ervin (vagy bármilyen más ifjúsági) programban, feldolgozó beszélgetéssel/foglalkozással együtt, amely lehetőséget adna arra, hogy a diákok megosszák a történettel kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat szerencsés esetben azonnal az előadás után, vagy egy későbbi osztályfőnöki óra keretében. Rendkívüli haszna lehetne, mert érzékeny területek sokaságát érinti, amely számos tinédzsert foglalkoztathat.
Az előadás kapcsán szóba kerülhetne a szexuális erőszak, a nem várt terhességek kezelése, a meddőség, illetve az örökbefogadott gyerekek felvilágosításának témája, de beszélhetnénk nehéz döntési helyzetekről, határhúzásról (önmagunk védelmében), traumák feldolgozásáról általában és a megbocsájtás lehetőségeiről is.
Az élet nem fekete és fehér, a legrosszabb helyzeteknek is lehet pozitív végkimenetele – lám itt van köztünk Szalontay Tünde is, aki jelentős teljesítményeket mondhat magáénak, és mi, kívülálló nézők csak örülhetünk, hogy bármilyen előzmények után, de megszületett.
A művész vitt minket magával végig, majd az előadás végén cselhez folyamodik... Ez egyben a happy endre is utal, amelyre – valljuk be – a látottak után igazán nagy szükségünk van nekünk is.
Ps. Kállay-Tóth Anett képeit a Jurányi Ház FB-oldaláról használtam fel.
