Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Jó lett volna, ha mostanára megnéztem volna már az RS9 előadását Pilinszky és Sheryl Sutton beszélgetéséről, mert az előadásban felvetett témával kapcsolatban csak 1998-as emlékeim vannak: akkor foglalkoztam ezzel a könyvvel, amikor Kamondi Zoltán rendező is előszedte, akinek abban az évben néhány hónapig asszisztense voltam, és többek között egyeztetnem kellett a társulata produkciójához Thuróczy Szabolcsot, aki párhuzamosan Zsótér Sándor Ibusárjában is próbált a Játékszínben.

De Zsótér Sándorral kapcsolatban nem ez az első emlékem, hanem éppen a miskolci Woyzeck, amelyik az előadásban is rendezői pályája első állomásaként említődik. Lehet, hogy ezt már többször leírtam, de most megkerülhetetlen: ez után az előadás után, amelyiket nem értettem meg ugyan egészen, és maga a mű is új volt számomra, megéreztem, hogy itt most egy egészen másféle színházat látok, mint amit addig bármikor, és kíváncsi lettem arra, hogy más darabokkal mire jut.

zsótér1

Ezt a kíváncsiságomat azóta is fenn tudja tartani, kereső embert látok benne, aki előadásról előadásra megy valamiféle úton, változik közben, hogy mit lát érdekesnek, a színházi előadás mely aspektusára helyezi a hangsúlyt, és bár nem mondanám, hogy azóta egészen profi lettem Zsótérból, de nem érzem, hogy csökkent volna bennem a munkái iránti kíváncsiság. Nem mindegyiket éreztem ugyanolyan sikerültnek, illetve hozzám közelállónak, de mindben tudtam eddig olyan mozzanatokat találni, ami miatt azt mondhatnám, hogy érdemes volt elmenni rá.

Legutóbb a szegedi Akárkiben láttam a fiammal, akkor is színészként vett részt a produkcióban, de az már két hónapja volt, így pont jólesett most megint hallgatni, ahogy beszél.

zsótér5

Mostanában a személyes részeket már a poszt végére hagyom, de ez most nem működne, mert személyes az előadás, és azoknak érdekes, akiknek Zsótér Sándor és/vagy a pályája is az.

Zsótér Sándor és Stork Natasa, egykori tanítványa, most már kollégája elsősorban a lassan hatvanéves rendező életútjáról beszélget előttünk, miközben helyenként próbálják az említett Pilinszky írást. Érzékeljük a párhuzamokat, és feltehetően mindenki, aki már eljött, kíváncsian hallgatja az anekdotákat és a vallomásokat is művészetről, színházról, magánéleti eseményekről is, amelyek feltehetően egykor spontán beszélgetésekből rögzítődhettek. Felmerülhet akár az is bennünk, hogy lehet, hogy eredetileg valóban csak a Pilinszky szöveg előadására szövetkeztek, de aztán így alakult, kiderülhetett, hogy egy hasonló, de mégis rájuk szabott szituáció mégis jobban megfelelhet.

zsótér2

Azt hiszem, mivel Zsótér rendező, a nézők többsége hiheti az előadás kapcsán, hogy csak egy hangtechnikust (Csizmás András) és világosítót kértek fel (Dézsi Kata), de a Trafó színlapjáról kiderül, hogy a Trafó előadásának partnerei is voltak, mégpedig a FÜGE és a Titkos Társulat. Ez bizony egy megrendezett produkció, mégpedig Kárpáti Péteré, aki otthonos a hasonló improvizációból fejlesztett előadások műfajában, és nyilván ő rögzíthette a szövegeket.

A Trafóban a lehetőségig teltház volt, de azért „az egy hely kimarad” szisztémát alkalmazták. Az első öt sor a dobogón párnán ült, míg a maradék öt székeken – így a nézők között a színészek át tudtak haladni, és épp a mellettünk kihagyott helyre mindkét színész egy-egy alkalommal le tudott ülni. (Nemrég voltam Budaörsön egy méterre egy Figarótól, és bár korábban is sok előadást néztem apró terekben, azért még mindig nem hagy hidegen, ha ennyire közel hozzám játszik valaki, és ez a sor még tegnap folytatódott is az Eiffel központban, a Poppeán.)

zsótér6

Zsótér sok előadása – különösen az egyetemi vizsgái – kevés tárgyra, és leginkább a színészi jelenlétre építenek, és csak „normális” kőszínházi körülmények között engedheti meg azt a luxust, hogy Ambrus Máriától, állandó alkotótársától díszletet rendeljen, amelyik mindig különleges, meglepő és nagyon illik a gondolatmenetéhez. Most inkább a hiány érződik, a Trafó nagy üres fekete tere, mint egy hatalmas doboz felnagyítódik a két színész körül, akik most is minimális kelléket használnak: két szőnyeg, egy karosszék, a Pilinszky könyv, egy csomag pisztácia minden, amire támaszkodni tudnak. Az előadás szinte végig csak beszélgetés, de jól esik, amikor megmozdulnak, sőt a vége felé már kapunk háttérzajokat és zenét is.

zsótér3

A beszélgetés érdekes fordulatokat vesz, szó esik Zsótér pályakezdésének több állomásáról is, elhangzanak nevek is, többek között Zsámbéki Gábor, Takács Katié, akik történetesen jelen is voltak. Nem tudom, rájuk miként hatott ez, de mivel az végig világos volt számunkra, hogy egy megírt beszélgetést hallunk, azt is éreztem, hogy ezek az említések sem spontán történtek. Zsótér Zsótért játszott, Stork Natasa pedig Stork Natasát. Érdekes volt ez a kettősség, saját maguk, de mégsem egészen. Az a benyomás nem keletkezett bennem, mintha az egész beszélgetés előttünk született volna meg.

zsótér4Kárpáti Péter íróval a próbán

Szívesen hallgattam volna még sokkal hosszabban is mindazt, amit Zsótérnak jól esne elmondania, a későbbi évei is érdekeltek volna, amelyek nem mellékesen ugyanúgy az én életem részét is képezik előadásain keresztül. Lányom születése után teljes három hónapig nem voltam színházba, és az ő Bakkhánsnők főpróbája volt az első, amit képtelen voltam kihagyni – nem egyszer eszembe jut ez, amikor megyek a Kamrába. Ezen kívül is számtalan előadását tudnám sorolni, amikor emlékeszem egyes részleteken túl még a helyzetre is, ahogy odamentem, sőt arra is, hogy néhány esetben milyen kemény döntés volt mást választani helyette. Ha 2013. március 9-én leutazom Kecskemétre a terveim szerint II. Edwardot nézni, ez a blog másként nézett volna ki minden bizonnyal…- (Később megnéztem kétszer az előadást egyébként.) De vissza nem foly az időnek árja, mint tudjuk, és ugyan az idei szegedi kalandunk erre tett kísérletet, ez csak részlegesen sikerülhetett.

zsótér7

Biztos vagyok benne, hogy a Trafóban összegyűlt nézőkben hasonló módon előjött saját életüknek Zsótérhoz kötődő néhány mozzanata. Nagyon sok szakmabeli volt jelen, olyanok, akikről világos, hogy milyen előadások által kapcsolódnak hozzá. Az egykori Színházi Élet szerzői tobzódhatnának leírva a színészek illusztris névsorát, akikből több színvonalas nagyszínpadi előadás is kiállítható lett volna.

Zsótér hajlandó volt a saját élveboncolásánál hasonlóan eljárni, mint egyébként – nem finomkodott. Voltak olyan felidézett emlékei is, amelyekkel nem lehetett könnyű a nyilvánosság elé állnia, még akkor sem, ha tudhatta, hogy a jelenlévők többsége rá mindenképp kíváncsi, nem lesz érdektelen, akármit csinál. Persze, Stork Natasa nagyszerű filmje után lehetett a közönségnek egy olyan rétege is, akik éppen őt akarták „élőben” megnézni.

zsótér8

A film az én várakozásaimat is megnövelte, bár már előtte is készültem erre az estére. (Előadás előtt a biztonság kedvéért a Szabadság-hídon mentem át bemelegítésnek.)

Ha már így alakult, Stork Natasával kapcsolatban is leírnám a hozzá kapcsolódó egyetlen személyes emlékemet, és persze vele kapcsolatban is születtek korábban bejegyzéseim, ha nem is annyi, mint a rendezőről - ez éppen a 72.

Még éppen a karantén előtt, február legvégén a Vígszínházban Zsótér Sándor premierjén Stork Natasa mellé szólt a jegyem, és valami apróság kapcsán elkezdtünk beszélgetni a várható munkáiról, és már akkor említette, hogy lesz ez az előadás. Elképesztő elgondolni, hogy azóta hét és fél hónap eltelt, ők folyamatosan dolgozhattak a beszélgetésükön, és közben jött a vírus, volt karantén, majd feloldották, itt vagyunk a második hullámban, de az előadás szinte úgy történhetett meg, mintha minden jól menne – persze leszámítva a kötelező maszkhordást.

A Trafóban megközelítőleg egy hónapja jártam utoljára, A Menedéken és Pető Kata szuper-szenzációs Jelinek-előadásán, a mindenképp nézendő Árnyékon. Ennyi idő után megállapítottam, hogy most a 26. megnézett színházi előadásra mondhatom azt, hogy megszoktam a maszkot, és ha intellektuálisan leköt egy előadás, nem foglalkozom vele.

Zsótér Sándor és Stork Natasa lekötöttek, kicsit mi is a beszélgetés részesei lehettünk, és a felvetett gondolat-foszlányokat mi is vihetjük tovább.

Utóirat:

Ez a bejegyzés szinte ugyanígy készen lett már az előadás után közvetlenül, de vártam, hogy kicsit messzebb kerüljek tőle, és még valami nagy ötletem legyen. Azt, hogy a beszélgetést részleteiben leírjam, nem tartom továbbra sem célravezetőnek, elvetettem – nézzétek még meg, nyilván lesz még. (Csak nem egyszeri alkalomra tanulták be ezt a sok szöveget.)

Azóta ma délután Viktor Balázs, Zsótér Sándor egyik régi tanítványa előadást tartott a színházról a tanítványaimnak (egy héten belül a harmadikat), és ebben többször is említette mestereként a rendezőt, lépten nyomon hivatkozott rá.

Nem ő lehet az egyetlen ilyen tanítvány, aki viszi magában tovább.

PS. A képeket a Trafo galériájából másoltam ide, Ofner Gergely készítette őket.

Címkék: Zsótér Sándor Trafó Kárpáti Péter Stork Natasa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4916233652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása