Eljött tehát a különleges hétvége, amelyre rekordmennyiségű premier összesűrűsödött, és nyilvánvaló, hogy nem fogom tudni mindet megnézni én sem. „Csak” kilenc előadás van a naptáramban erre a karácsonyig tartó időszakra, amelyből nyolc premier és egy ráadás: Molnár Piroska 25. évfordulója Bors néni szerepében. Hamarosan elválik, hogy mennyiben működhet ez, a lemaradt előadásokat majd később fogom pótolni. Nyilván nem lesz minden ajánló az előadás másnapjára kész, de van, ami igen. Mindenkinek ezúton is köszönöm a figyelmet, az olvasást az ünnepi felkészülés időszakában, vagy a két ünnep között.
Az Örkény Stúdióban kezdtem a sorozatot, mégpedig Sartre „A legyek” című darabjának főpróbájával. Remek felütés volt, ha valaki nem jön tovább, annak annyit: ez egy 10/10-es előadás nekem, a "feltétlenül nézendő" kategória, érdemes küzdeni a bejutásért, mert kelleni fog. (Márciusig MINDEN jegy már eladva, de hajrá mindenkinek!)
Zsigmond Emőke és Jéger Zsombor - a kicsit sem édes bosszú után
1986 táján még gimnazistaként fedeztem fel magamnak a szerzőt, és elolvastam tőle mindent, ami megjelent magyarul. A kétkötetes, 1975-ben megjelent drámakötete annyira tetszett, hogy akartam egy saját példányt is, így előjegyzést kértem rá a Központi Antikváriumban, és emlékszem mindmáig arra a boldogságra, amikor hónapokkal később megjött (Miskolcra) az értesítés, hogy átvehető, már csak érte kellett menni 2 héten belül.
Színpadon nem láttam még A legyeket, amelyet a szerző ugyan még 1943-ban írt, de nálunk nem volt túl népszerű: a színházi adattár mindössze egy 1966-os (pécsi) és egy 1989-es (győri) előadásról tud, pedig maga a darab az Elektra-történet egyik legizgalmas átirata, sokat mondó üzenettel. Végignézve a régi szereposztásokon van egy-két érdekesség benne: az elsőben Bálint András Oresztész és Vári Éva fiatalasszony, míg a másodikban Nyakó Juli Elektra. Az Örkény friss bemutatója ezek szerint az első pesti alkalom lesz, és ehhez igazán vonzó csapatot állítottak össze – minden posztra a megfelelő embert.
A halottak ünnepén - mind együtt
Hegymegi Máté „fizikai színházi” előadása az egyébként statikus darabot, amely lényegében (ahogy a legtöbb színdarab) csak párbeszédek sorából áll, meg is mozgatja, amennyire a szűk tér engedi. Ez, hogy nem nagyszínpadon látjuk, hanem egy ennyire kis térbe összenyomva, már önmagában is beszédes. Nem kell ehhez több hely, de ugyanígy működhetne az előadás nagyszínpadi körülmények között, néző lenne rá, de mégis más az üzenete így. Még nagyobb a nyomasztás, átérezzük Argosz, a helyszín periférikusságát is, és minden szereplő nézőpontjából átélhetjük a történetet, karnyújtásnyira vannak. Bevonódunk, és persze érezzük, hogy rólunk is szó van, mi vagyunk a mindig hallgató argoszi nép. Nagyon fontos a szerepünk.
Az előadás mozgósítani akar, de feltehetően azért az alkotók arra nem vágynának, hogy ott és akkor azonnal magunkra találjunk, és vegyük is a bátorságot a hozzászólásra…
Fiú és anya - első találkozás - Klütaimnésztra: Für Anikó
A tér feketesége, amelytől elüt egyes szereplők Kálmán Eszter által tervezett fehér ruhája, illetve a bosszú kapcsán megjelenő vörös, illetve a tanító esetén a szürke szín mind egyszerűen megfejthető, de ettől még jelentőségteljes. Fekete Anna díszletének egyes elemeit nagyon sokat kell rakosgatni, a színészeknek ez is kihívás, ez is az előadás kényelmetlenségét fokozó tényező, ahogy a festék használata, vagy a gyilkosság megvalósítása is az. De nézni sem kényelmes: az előadás hol alul van világítva, hol meg percekig vakítanak minket a neoncsövek.
Ugyan viszonylag sok a mozgás, amelyek jelentős része szintén nem kényelmes, és érezhetően megerőltető a színésznek mozdulatlanul állni, vagy percekig egy dobozban vagy éppen alatta feküdni, összezsugorodni, de ezeknek át is érezzük a jelentését. Argoszban ilyen a mindennapi élet, ilyen nyomorúságosan keserves, örömtelen.
Elektra a bosszú beteljesülése után
Kénytelenek vagyunk átgondolni, hogy miként vonatkoztatható ez a saját életünkre és a jelen közéleti viszonyaira. Lehet, hogy a miénk is ilyen? Nem túl sok az a kompromisszum, amit megkötünk? Muszáj mindent elviselni tényleg? Lehetne másként? (Jó azoknak a nézőknek, akik a világon semmi párhuzamot nem vesznek észre saját mindennapjaik és a látottak között.)
Majdnem két óra az előadás, de több lenne, mert eredetileg három felvonásnak szánta a szerző. Garai Judit Hubay Miklós (az említett kötetben is megjelent) fordítását tömörítette, kihúzott belőle nem egy mellékszereplőt és a csoportos szereplőket is, hiszen nem kell a népet a színpadra tenni, ha ingyen rendelkezésre állnak a nézőtéren, sőt még fizetnek is a részvételért. Két mellékszereplő maradt azért, akik kommentelnek, és őket kell elképzelnünk legyeknek is, erünnüszeknek is. Murányi Márta és Szathmáry Judit nem először énekel és játszik az Örkény produkcióiban, és most is éppen annyira látszódnak, amennyire kell, alázatosan szolgálják az előadás érdekeit. Tarr Bernadett volt az előadás zenei vezetője, a zenei hatások is komoly szerepet játszanak az előadás hangulatának megteremtésében.
Fent: Jupiter szobra Elektrával, lent: az Erünnüszek megtestesítőjeként Murányi Márta, Für Anikó és Szathmáry Judit
Hatásosak ők is, és a főbb szereplők is, tényleg mindenkinek látjuk a szempontjait, nincs az előadás leszűkítve Oresztész és Elektra látószögére.
Más Elektra feldolgozást nem ismerek, amelyben bármely isten tevőlegesen is színpadra lépne, ráadásul akit Sartre megnevez, az nem is görög, hanem idegen – Jupiter. Sartre esetén nem tételezhető fel, hogy összekeverte Zeuszt és római reinkarnációját, de az nem kizárható, hogy ezzel is a szorosan vett történettől akart egy lépést hátra lépni. Nagyon lényeges, hogy az események irányítása – látszólag – végig a főisten kezében volt, az Átreidák nem önállóan jutottak oda, ahova, legfelsőbb utasításra történt minden.
Jupiter - még nyerő helyzetben...
Nagy Zsolt „isteni", a szerepnek nem válik kárára, hogy a színész minden pillanatban energiát sugároz felénk, intenzív a jelenléte, és még Berta lányom sem tudta a hatása alól kivonni magát. Megvesz minket már azzal is, ahogy legelőször felismerjük (szpoiler lenne ezt leírni, bár nyilván lesz, aki megteszi), a bravúros indítás után pedig jön egy nagyon meggyőző beszélgetés, amely talán elég lenne, hogy egy átlagembert az eredeti céljától eltérítsen, de Oresztész ettől nem fordul vissza. Nagy Zsolt miatt is nagyon örülünk az intim térnek, mert minden arcrezdülése, apró mozdulata hat. Jól látjuk az arckifejezését, ahogy a kabátját megigazítja, és egy ilyen kis cselekvés is plusz jelentéssel töltődik fel.
Nincs könnyű helyzetben Jéger Zsombor, hogy egy ilyen partner mellett fontosnak mutassa magát, felnőjön a feladathoz, és ez a helyzet jól párhuzamba vonható azzal, ahogy Oresztész viszonyul az istenhez, akinek a befolyása alól mindenáron szabadulni akar. A bosszút választja, ahogy a mitológiai történetben is, de most nem roskad össze a bűntudattól, sőt magára veszi a bűnt, távozásával pedig megváltja a népet, minket – viszi a legyeket Argoszból.
Még a tervezgetés-ismerkedés fázisában a testvérek
Az Elektra-történet minden feldolgozásában ott a szükségszerű bosszú és a láncreakció, amellyel ez öröklődik az Átreidák között, de nagyon nem mindegy, hogy miként értékeli ezt a szerző. Jelenleg a „cselekedjünk szabadon és bátran, lépjünk fel a zsarnokság ellen, ne legyünk passzívak”- gondolat fejeződik ki benne, de felhőtlen boldogságot nem ígér ez az előadás sem a bátor és szabad hősnek.
Jéger Zsombor nagyon alkalmas a szerepre, átjön a fiatalember lelkesedése mellett a feladat lehetetlensége is, és érezzük valóban, ahogy előttünk érik meg rá. Elhisszük neki és az Elektrát játszó Zsigmond Emőkének, hogy testvérek. Utóbbival elképzeljük, hogy milyen volt 15 évig várakozni, reménykedni, hogyan hatotta át minden sejtjét a gyűlölet és ezek után milyen keserves élmény megkapni azt, amit akart, és ráébredni, hogy mégsem egészen ezt szerette volna…A bosszú mégsem megoldás? – Jobb lett volna kiszállni a körforgásból, ahogy Fodor Tamás tanítója javasolta védencének? Elmenni, és hagyni Argoszt megrohadni ott ahol van, és nem próbálkozni a megváltással. Azért ez feltétlenül felmerül, bár tudjuk, hogy pont ők nem mehetnek el a könnyebb úton.
Akire hallgatni kellett volna...
Fodor Tamás csodásan illik ehhez a szerepéhez is, bár pályájáról nem nagyon tudnék olyan példát hozni, amikor ez nem így volt – képes mindent magára húzni, és elhitetni, hogy ezt más nem is kaphatta volna meg, csak ő.
Oresztész nevelőjeként (pedagógus a megjelölés a színlapon) a pálya szélén álló és tehetetlenül figyelő értelmiségit mutatja, aki nem elég bátor, és hiába lát át mindent, nem tud a folyamatokba beavatkozni. Ha csak ilyen emberek élnének, nem lenne ennyi baj a világban, de ha már baj van, akkor mégsem elég a megoldáshoz, a jóval kevésbé átgondoltan cselekvő bátrakra van szükség, mint amilyen Oresztész. A legyeket csak ő tudja elvinni.
Látjuk Fodor Tamás mimikáján és gesztusain az élettapasztalatot, minden mondatnak súlya van, és ugyanez igaz Für Anikó királynéjára, aki minden, csak nem a más feldolgozásokból ismert felszínes Klütaimnésztra. Az ő cselekedeteinek is nyomós oka volt, bár a gyilkosság óta mintha leállt volna egészen az ő élete is. Belefáradt a lányával folytatott harcba, és ezen nem is csodálkozunk – Elektrában viszont lett volna erő még további évtizedekig a bosszú tervezgetésére.
Znamenák István a végére maradt, de nem azért, mert az ő Aigiszthosza „futottak még” kategória lenne. Nem, ebben az előadásban megvalósul az, hogy közel egyformán lényeges minden szereplő és érezni a csapatjátékot, amely a fizikai színházi előadások szükségszerű velejárója - másként a hasonló előadások hatástalanok lennének, ha a szereplők között nem éreznénk a folyamatos kapcsolatot. Az előadás befogadását az ő jelenetei könnyítik meg leginkább, mert van bennük humor, helyenként önirónia. Inkább tűnik kisembernek, mint királynak – ő is kiszolgáltatott. Az előadás egyik igazi csúcspontja az ő jelenete Jupiterrel, majd később halála sem igazán hétköznapi - a görögök ezt a színpadon kívül oldották meg, de most nagyon igazinak tűnik, és muszáj megsajnálnunk. Szenvedéseinek nyilván ez is a célja, szánalmat kelteni a gyilkos iránt...(Azért nekem mindig privát hatást kelt, ha a színészt szenvedni látom, nem szeretem, ha egy rendezés ezzel operál, még akkor sem, ha tudom, hogy van értelme. Akkor szoktam igazán kiakadni, ha azt látom, hogy nincs...- de most tényleg van.)
(fizikai színház forever? )
Az előadásból látjuk, hogy az ember teljes mértékben kiszolgáltatott az isteneknek, elkerülhetetlen a szenvedés, és érdekes módon, a másik friss premier ugyanerről szól, Térey János Lót c. darabja. (Ennek a főpróbáján is voltam, majd a premier után kiposztolom az ajánlómat arról is.) Ebben a műben nagyon erősen hangsúlyozva kapjuk a szerzői üzenetet: nem muszáj behódolni és elfogadni a kiszabott sorsot, lehetünk szabadok, bár az sem kényelmes választás. A passzivitás semmiképp nem megoldás. (Egy hete, épp az Örkény előtti téren volt a színházakért tüntetés, talán előbb-utóbb lesz is valami mozdulás.)
A főpróba tanulságaként azt vontam le, hogy ez a vállalkozás sikeres, az előadás működik, sőt mi több: alkalmas lesz gimnazisták számára is, bár a stúdió mérete miatt sem igen lehet majd olyan probléma, hogy nem telik meg akár éveken át.
PS.1. A 16 éves lányomat vittem magammal, aki elvileg annyira nem kedveli a színházat, nem is volt egyszerű rábeszélni, de idén már a ShaXpeare-mosó is tetszett neki, és most ez volt a második eset, amikor szintén el kellett ismernie, hogy nem volt felesleges jönnie, bár a múlt héten Az ügynök halála sajnálatosan nem hatott rá. Ebből következtetek arra, hogy a színház ezt a nem kifejezetten színházrajongó, de a színházba mégis valahogy odavezényelt diákközönséget IS csak meg fogja tudni szólítani. (Igen, néha nem is a megfelelő előadás létrehozása a nehéz, hanem a célközönség bevinni.)
PS.2.Nagyon sok előadás van, amelyik hasonló témával foglalkozik, és már a nézés közben is eszembe jutott, hogy ugyan mi lett volna, ha A félőlényt az Örkény mutatja be, nem a Karinthy Színház, messzebbre hathatna a mondanivalója, amely nagyon erős párhuzamba vonható ezzel, bár hagyományos mesejátéknak van álcázva.
PS. 3. Mészáros Csaba képeit használtam, és még ennél többet is betettem volna a posztba, egyik jobb, mint a másik.
