Örülök, hogy hosszú halogatás után végre megnéztem az átütő Angyalok Amerikában után Nagy Péter István korábbi munkáját is, amely az éppen felnövekvő generációk helyzetéről, és talán elsősorban nekik szól. Ezen a márciusi estén a színház túlnyomó részben diákokkal volt tele, nagyon úgy tűnik, hogy a célközönséget el is érik az alkotók.
Ami a címet illeti: sokkal jobban kifejezné az előadás mondanivalóját, ha nem is hangzana ennyire jól (és nem lenne hű az eredeti címhez): Kiszolgáltatott ifjúság. Példa lehet ez a történet arra, amit egyébként is tudunk: nagyon könnyen befolyásolhatóak a gyerekek, emiatt nagyon nem mindegy, milyen hatás éri őket. (Ez az előadás alkalmas lehet arra, hogy ezt ők is felismerjék.)
Ez az előadás ugyan nem ígér kellemes kikapcsolódást, azt a benyomásunkat erősíti, hogy a világ nagyon nem úgy működik, ahogy jó lenne, sőt mi sem tudunk a saját elveinknek mindig megfelelni, de egyben a létrejötte is azt a hitet erősíti, hogy mégis muszáj próbálkozni, hogy némiképp javuljon a helyzet. Még ne vegyük be a „leszarom” tablettát! „Ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk is ünnepély.”
Röviden: ez lenne az az előadás, amelyet a Lázár Ervin vagy akármilyen egyéb támogatott programban a középiskolásokkal feltétlenül meg kellene nézetni, hogy vitatkozni lehessen róla. Feltétlenül biztatok mindenkit, aki még a tanári pályát nem adta fel, hogy használja ki a lehetőséget, amelyet a Radnóti Színház nyújt – a szervezést érdemes keresni csoportos jegyigénnyel. (Van diákkedvezmény!) Az előadás 16 éven felüli nézőknek ajánlott!
Két óra szünet nélkül. (Rövidebb már, mint a kiírás szerint!)
Aki meglepődik és elbizonytalanodik, mert sosem ismert Istentelen ifjúság címmel Ödön von Horváth darabot, annak igaza van: ez egy regény átirata, amelyet a rendező mellett Hárs Anna és Sándor Júlia készített. Ehhez a hitleri Németországban játszódó összetett történethez talán mégis jobban passzol a regény műfaja, de majd elválik, ha elolvastam. Most nem esem a szokásos csapdába – az ajánló posztolásával nem várom ki, amíg ez megtörténik. (A FSZEK könyvtárhálózatban sok példány elérhető, díjtalan a beiratkozás 25 éves korig – legyen itt ez a plusz ajánló is.)
Nagy Péter István egyik fő eszköze most is a kivetítés, amely még abban is segít, hogy a hét színész összesen 25 szerepet játszhasson el. Vannak előre felvett jelenetek is, de sokkal több most is az élő közvetítés. A jelenetváltások nagyon gyorsan megtörténnek – ennyi idővel a bemutató után természetes, hogy már egy kiérlelt előadást látunk, emiatt is rövidült le a menetidő 15 hónap alatt legalább 15 perccel. A rendező ezt az előadást egy egészen más alkotói körrel hozta létre, mint az Angyalok-at, egyedül a dramaturg, Sándor Júlia az, aki mindkét előadásban támogatta, a színészek közül pedig Major Erik és Berényi Nóra Blanka volt jelen mindkettőben.
Kálmán Eszter díszlete jelzésszerű, az üres tér benyomását kelti a néhány iskolapad és tanári asztal együttese, amelyet később a sátrak és a műfenyők váltanak fel, miután a diákok már a kiképző táborozáson vannak. Az iskolában használatos vetítővásznak alkalmasnak bizonyultak arra is, hogy elkülönülten jelenhessenek meg a további szereplők, amelyeket ugyanaz a színész (jellemzően másik szerepéhez öltözve) „hangosított”.
A történetnek nem ártottak ezek az elidegenítésként is működő látványelemek, sőt annál inkább jelezték, hogy valami ebben a közegben nagyon nincs rendben. A szőke parókák és az iskolai egyenruha eltüntette a diákok közti különbségeket, a személyiségüket elhalványította, így valóban lényegtelenné vált, hogy két fiút színésznő játszott (meglehetősen hitelesen) – Berényi Nóra Blanka mellett Kádár Kinga. Utóbbi átélhette (a kivetítés segítségével), ami sok színész álma: két alakban saját magával párbeszédezhetett.
Rajtuk kívül a még nem említett Kuttner Bálint és Regős Simon is ígéretes tehetségnek tűnik, szerencsésnek mondható ennek az ötfős, nagyon könnyen befolyásolható iskolai osztálynak az összeállítása, akik nagyon lelkesen vonulnak el a kiképző táborozásra, alig várják, hogy majd a hazát megvédelmezhessék. Az, hogy mi történik velük a táborozás során, kiderül az előadásból...
Schneider Zoltán ezúttal nem az elsődleges tartóoszlopa az előadásnak, mint legutóbb Daniel Blake-ként, de így is minden formájában hangsúlyossá válik, jellemzően a felsőbb hatalom képviselőjeként. Annyira eltérő karaktereket mutat meg, hogy ezek bennünk biztosan nem olvadnak össze utólag sem. (A színlapon négy szerep van feltüntetve, de mintha ezekhez még egy ötödik, egy nyomozó is társulna az előadás legvégén…) Először a hatalom utasításaihoz alkalmazkodó, de mégis emberséges iskolaigazgatóhoz van szerencsénk, majd az ambiciózus kiképzőtiszthez, akinek láthatóan lételeme a katonaélet, de találkozunk vele "Julius Caesar"-ként (bár ez itt csak ragadványnév, nem az igazi) és bíróként is.
Porogi Ádám az egyetlen, aki csak egy szerepet visz, a tanárét, aki eleinte még kisebb kompromisszumokra hajlandó, de aztán elege lesz az őt körülvevő világból és a hazugságokból és inkább feladja biztos egzisztenciáját, nem hallgatja el azt, ami a szívét nyomja. Már a darab elején elhangzik hangsúlyos mondata: mindig van választásunk. (Még akkor is, ha olyan nincs is, amelyikre azt mondhatnánk, hogy ez minden szempontból vállalható.) Feltehetően még a diákközönség legnagyobb része is „vele fog menni”, neki fog drukkolni, az ő lépéseit lehet a legjobban megvitatni az előadás különböző pontjain. Biztosan nem mindenki vélekedik azonos módon arról, hogy mikor dönt jól és mikor nem, és ez is az előadás értéke - elgondolkodtat.
Jó ez az előadás, erős a csapatmunka, és kiemelten hasznos a nézőknek. Nagyon remélem, hogy a Radnóti hosszan műsoron tudja tartani és minél több középiskolást elér.
PS. Fotók: Dömölky Dániel
PS. 2025.03.24. A könyv a főszereplő tanár naplójaként íródott - 180 oldal, Helikon 2013-as kiadásban - olvastatja magát. Jó ez a sorrend, először az előadás, aztán a naplóregény...
