A fiam november végén egyszer csak egy színházi előadás után azzal állt elő, hogy már túl régen látta Molnár Piroskát, és nézzük meg valamiben. Hozzá képest előnyben voltam, mert akkoriban pótoltam az Oscart a Tháliában, de ettől még nyilván azonnal fellapoztam a műsort és a lehetőségeket. Így jött a Bors néni-nézés gondolata, amelyről később az is kiderült, hogy nem egyszerű eset, mert épp a kiválasztott vasárnapon van a jubileumi előadás: Molnár Piroska immár 25 éve ünnepli rendületlenül Bors néni 80. szülinapját. Ahogy néztem a wikipédián, még hat év kell ahhoz, hogy a színész és a szerep kora ténylegesen is találkozzon, nagyon remélem, hogy ez a színháztörténeti pillanat is eljön.
A Kolibri Színház előadás-fotója
János ezen a reggelen is Munkaügyeket nézett, éppen e sorozat miatt kezdte érdekelni Molnár Piroska is. Tavaly emiatt vittem már el a Rózsavölgyibe is, a Kései találkozásra, amelyiket igazán nagyon szeretett és emlegetni szokott. A sorrend valóban eltér a szokványtól, és hazugság lenne azt mondani, hogy ezek után a Bors néni is pont úgy megérintette, ahogy ez akkor lett volna, ha időben – mondjuk ötévesen – találkozik az előadással.
Nem, tényleg nagyon meg kell gondolni, hogy egy gyereket mire viszünk és mikor, és ha túl van egy stádiumon, akkor nem lehet ilyen módon visszalépni. Egészen más egy felnőttnek gyerekelőadást nézni, mert akkor számára a közönség is óhatatlanul az előadás részévé válik. Én úgy tűnik, hogy sokkal jobban élveztem régen is és most is a gyerekek reakcióit.
Nem felejtettem el az első alkalmat, amely 1995. március 15-én délelőtt volt, pontosan akkor, amikor Molnár Piroska Kossuth-díját is megkapta. És azóta még néhányszor…Azt hiszem, hogy sem akkor, sem most nem érződött eltérőnek az előadás a különleges alkalom miatt, mivel feltehetően minden egyes délelőttön mindent ad, amit tud – ez a maximalizmus lehet az egyik titka. Az imponáló igényesség. A fiam szerint „Molnár Piroskát egyszerűen csodás hallgatni”, és nem telik el olyan nap, amikor ne nézné valamennyi ideig. (Nem is tudom, hogy mi lenne, ha netán a youtube-on elérhető lenne az összes előadás, amelyikben fellépett…- de hát azokat biztos a szerzői jog még inkább védi.)
Az előadás felépítése azóta sem változott, most is Novák János volt a játékmester, sőt a fő-színészek – Ruszina Szabolcs, Megyes Melinda és Mult István - is ugyanazok, mint régen. János szerint a macska és Lackó volt az igazi főszereplő, őket láttuk a legtöbbet, és sokkal jobban szerette volna, ha az arányok mégis Bors néni felé tolódnak el.
Az előadásban egyértelműen az interaktív részek fogták meg, „túlkorosként” is szívesen énekelt, előtte velem is begyakorolta a számokat, bár már túl nagynak érezte magát az ugráláshoz. Az viszont rosszul érintette, hogy nem derült ki számára, hogy olyan nagyon kevés idő van a rajzolásra, senki nem mondta, hogy mennyi idejük lesz, és kudarcélmény volt számára, hogy nem fejezhette be. (Egy előadásban nemigen lehet idő arra, hogy többszáz gyerek nézzen hatot, aki rajzol, érthető ez is, de akkor kellene előre szólni, hogy nagyon gyorskezű embereket várnak, vagy a rajzolás közben valami más párhuzamos történést szervezni. Lehet, hogy a befejezetlenség élményével távozás más gyereket is lever az alkalmankénti hatból, és ezt azért jó lenne megelőzni.)
Nyilván 25 év után nem merülhet fel, hogy egy jól bejáratott előadáson változtatnak, netán rövidítenek is egyes részeken, és a Bors néni kétségtelenül sokakat vonz, viszont elsősorban tényleg 4-8 éveseknek való, ahogy rá is van írva a színház oldalára…
Úgy tűnik, hogy a fiam mostanára már egész jól tud értelmezni felnőtt előadásokat, így vele már nem érdemes visszafordulni. Ezen a délelőttön így én voltam az, aki elégedettebben távoztam, többször meg is hatódtam, hiszen közben az elmúlt 25 számos eseménye is eszembe jutott, nem egy, amelyik Molnár Piroskához kötődik.
Jó volt látni, hogy a játszók – beleértve a jelenlegi stúdiósokat - is igen lelkesek, és az előadás végére még a régiek közül is eljöttek sokan egy meghajlás erejéig.
