Thália – „Oscar már a múlté” – 2019. 11. 19.
Vannak nyavalyás napok, amikor az embernek semmi sem sikerül, a munkahelyén is félremennek a próbálkozásai, és esetleg – a papírforma szerint - nem tudja megszervezni a vidéki előadásnézést sem, mivel nem talál hozzá partnert. Nem annyira ritka ez.Ilyenkor jobb esetben a letargikus állapotban bevillanhat egy hirtelen last-minute-ötlet: egy olyan előadás kiválasztása, amelyik eleve arra készült, hogy a hétköznapokba belefáradt nézőt kimozdítsa, jobb kedvre derítse, és másnap képes legyen a küzdést folytatni. A pesti repertoáron sok ilyen előadás van, és ezeket a hullámvölgy alján a legjobb nézni - ilyenkor tudjuk meg igazán, hogy mire képesek
A Thália Színház nagyszínpadi előadásai mind erről szólnak: a néző beleélheti magát egy történetbe, foglalkozhat mások bajával a változatosság kedvéért, amelyek rendszerint el vannak súlytalanítva, és mindvégig érezzük, hogy ez játék.
Ilyen mű az Oscar is, és még mindig elég népszerű, bár lassan két éve megy.
Két szerethető gazember, ha egymásra talál: Nagy Viktor és Bán Bálint
A 2018. februárjában bemutatott Claude Magnier darab megmaradt eredeti korában és francia közegében, nincs modernizálva. Klasszikus vígjáték, bohózati elemekkel, sok benne a fordulat, félreértés, és ezeken mi folyamatosan tudunk nevetni, bár mindvégig érezzük, hogy hasonló történettel már nem egyszer volt dolgunk – nem érezzük újnak akkor sem, ha még éppen ezt sosem láttuk, filmen sem. (Két filmes verzió is készült, amelyeket nem ismertem – nyilván más ezt úgy nézni, ha valakinek azokról is van emlékképe.)
A félrértések helyenként bosszantóak, és közel vagyunk hozzá, hogy beszóljunk egy-egy színésznek, hogy figyeljen már oda, hogy milyen táskát fog meg…
Szerethető az előadás, mert szeretünk nevetni, és örülhetünk, hogy esztétikus a díszlet és korhű a jelmez – utóbbiak Horesnyi Balázs és Füzér Anni nevéhez köthetőek.
Bár nincs modernizálva, és a nézők közül kevesen lehetnek, akiknek van szobalánya, de ez így sem zavar meg minket, hogy érezzük az áthallásokat. A rendszerváltás óta sokan meggazdagodtak visszaélésekkel, csalással, korrupcióval („a legális lopás nem lopás”), így a főszereplő életszerű figura, bár Nagy Viktor megformálásában meglehetősen (túlságosan is?) szerethető. Közben eszembe jutott, hogy hú de jól állna ez Vida Péternek is, de aztán ráébredtem, hogy ő ezúttal a rendező szerepét töltötte be.
Látszik az előadáson a keze nyoma: színészbarát munka, semmi feleslegeset nem akartak ráerőltetni a darabra, nem akarták többnek mutatni, mint ami – még a társadalomkritikai él sem túl erős, tényleg le van kerekítve a történet. Ez egy vígjáték, nincs mély felháborodás, sőt szinte elnéző a gátlástalan gazemberekkel szemben. (Elképzelem, hogy ebből az alapanyagból mit hozna ki Mohácsi – az már biztosan nem lenne alkalmas elandalodásra, és arra nem lenne nagy ötlet depresszív állapotban odamenni.)
Az előadás emiatt nem túl realista, tele van következmények nélküli helyzetekkel, a rengeteg pénz eltűnése is egy ezek közül – ennyiben viszont nagyon valósághű, mert egyébként is az az érzésünk, hogy egy következmények nélküli országban élünk, és ezt ez a kis vígjáték – akaratlanul is – felidézi.
Tanulság, bár szintén úgy tűnik, hogy ez most nem keseríti el a nézőt, sőt ez a titka a happy endnek is: a párkapcsolatokban is érvényesül a felcserélhetőség, nemcsak a táskák szempontjából nézve. Meglepne, ha az Oscar hatására tömegek gondolnák át, hogy számukra ugyanígy nem lenne jó megoldás egy másik házastárs/barát/padszomszéd, képes-e kitartóan ragaszkodni épp azokhoz, akikkel az életét megosztja.
A rendezőt erősen támogatja Székely Csaba szellemes szövege, finom poénjai, amelyek élvezetesek még akkor is, ha az előadás nagyobb részében nem késztet minket harsány röhögésre.
Az előadást a fenti erényei mellett elsősorban a színészi játék miatt érdemes nézni. A mezei néző jól teszi, ha végignézi a névsort, és ha szereti a felsorolt színészek többségét, akkor miattuk dönt mellette.
Hunyadkürti István és Molnár Piroska
Mivel ez egy személyes hangvételű AJÁNLÓ blog, és nem színikritika, a kinyilatkoztatás szándéka nélkül jegyzem meg (egy nézői véleményként), hogy számomra a megtekintésnek minden további mérlegelés nélkül is volt egy fontos oka: Molnár Piroska benne van az előadásban. Ez lényegében bárkinek a darabját-rendezését érdemessé teszi a megnézésre. A szpoilerezés veszélye fennforog, így nem említem, hogy épp ki volt, de csak az előadás vége felé érkezik, és persze most is üdítő jelenség.
Az előadást viszont a már említett Nagy Viktor mellett a még pályakezdő, de szintén ügyes csalót játszó Bán Bálint mozgatja, akiben a szerelem és a karrierizmus jól kombinálódik, rá sem tudunk haragudni, pedig egyértelmű, hogy tetteit a nyereségvágy mozgatja. Remekül eladja magát a többi szereplőnek a történetben, és nekünk nézőknek is. Jól áll neki a szerep, és eszembe jutott, hogy na, igen, vele lenne érdemes egy Bunburyt is rendezni. Vida Péter segített neki néhány apró ötlettel is, amelyik a saját leleménye lehet: a nagyratörő ifjú nem túl erős, a bútorok eltolása, csomagok emelgetése nehéz számára. Ebből az egy tulajdonságából is jó helyzetek adódnak, feltétlenül színezi a karaktert.
Szabó Erika és Szabó Győző
Az előadásban mindenki másnak is vannak jó jelenetei, Szabó Győző csontkovácsa aratta talán a legnagyobb sikert ezen az estén, nyílt színi tapsot is kap – azt sem zárnám ki, hogy ez mindig így van. Mózes András címszereplőként ezúttal nincs túlterhelve, de még ez a kisebb szerep is hálás, mint ahogy Hunyadkürti István sofőrjére is vissza lehet gondolni. Ami pedig a nőket illeti: aki szeret igazán szép nőket színpadon látni, azoknak most aztán van választék: Gubás Gabi, Szabó Erika, Tóth Eszter és Mórocz Adrienn is jelen van, akik között az egyetlen probléma talán az, hogy az életkori különbségek nem igazán érzékelhetőek, Gubás Gabi és Szabó Erika között nem látunk húsz évet, ha van, ha nincs a valóságban.
Az előadás mostanában havonta egyszer megy, érdemes ránézni a műsorra, és időben dönteni.
PS.Most láttam a színházban, hogy megjelent az ingyenes Évadkönyv is, amelyikben a repertoáron kívül a társulat tagjairól is van egy-egy portré, és néhány személyes mondat. Nézzetek bele
PS.A fotók: Csatáry Nagy Krisztina és Puskel Zsolt munkái, és ezen a linken még sok megnézhető
