A színházi adattár kilenc bemutatót tart nyilván, amelyek – különféle szerzők által – Jászai Mari életét dolgozzák fel. Ebből a felsorolásból kimaradt ugyan Lázár Kati egészen különleges önálló estje, de említi még 2007-es bemutatóként Sediánszky Nóra verzióját, aki a színésznő írásait és egyéb dokumentumokat felhasználva Menszátor Hérész Attilának dolgozott, aki Paseczky Zsolt segítségét használva a színpadi tér kialakításában maga rendezte saját magának ezt az 50 perces játékot. Már most előre mondom: egészen végig nem merült fel, hogy férfi játssza a híres primadonnát, valahogy természetes már az elejétől fogva, elhihető. Színészi bravúr.
2007-ben nagyon más életszakaszban voltam, két kisgyerek, osztályfőnökség és az olaszos nappali tanulmányok miatt alig jártam színházba, heti 1-2 esténél biztosan nem többet, és emiatt sokszor is kimaradt ez az egyébként tervbe vett előadás. Nyilván az előadó tudna elsősorban számot adni arról, hogy ma hányadszor került színre. Akárhogy is: az előadáson nem érződik, hogy poros lenne, jó karban van.
Nem állítom, hogy ma a körülmények adottak voltak a megtekintésre, de mivel a színész tavaly igazán megtetszett a prózai sétálós "kékcipős Kékszakállúban", amit láttam tőle a Várkert Bazárban, azóta vártam a lehetőséget, hogy ezt, a hozzá fűződő talán leghíresebb előadását is megnézzem végre.
Aki még most eszmél fel, hogy szintén meg kellene nézni, annak csak azt mondhatom, hogy az RS9 számos előadásában fellép, többek között a tavalyi évad egyik nagy dobásában, a CsRSnyésben, illetve csapata, az Anyaszínház más produkcióiban is. Tudható, hogy a függetleneknek nincs forrása külön reklámra, így mindenki a színház honlapjáról, vagy kinyomtatott havi műsorairól tud tájékozódni.
Amit Menszátor Hérész Attila előadását látva biztosan levonhatunk: lehet válság a színházi életben, túlkínálat, vagy csak egyszerűen kevés igényes néző, de a kiugró színészi tehetségekben nem szűkölködünk.
A színész szinte egészen végig csak arcjátékával és kézmozdulataival fejezi ki magát, illetve persze rendkívül kellemes beszédhangjával, amely szinte elringat minket, ahogy majd egy órán keresztül csak ezt hallgatjuk.
Jászai Mari rögös életútjának egyes mozzanatai szinte csak utalásként kerülnek elő, nem célja az előadásnak, hogy teljes képet adjon a pályáról, sokkal inkább cél a személyiség megragadása, aki elsősorban primadonna volt és ehhez nem könnyű természet.
Jászai egy paraván részeként jelenik meg, mintha egy megelevenedő dombormű lenne, már a halála után, akinek van rálátása a mi jelenünkre is. Erősen úgy néz ki, hogy pontosan tudja, hogy sokak számára ő most már csak egy közterület neve, és mintha annyira nem örülne ennek a fordulatnak.
Látjuk az extravagáns egyéniség sorsának törékenységét, és általában is felvetődnek kérdések az előadást nézve a művészi pálya vállalhatóságáról, megbecsültségéről.
Önmagában már az is érdekes kérdés, amit ma egy kommentben egy törzsolvasóm kérdezett: „muszáj erőltetni a sikertelent is?”, azaz azt, amire nincs közönség.
Nagyon kemény kérdés, hogy a színház akkor jár-e el helyesen, ha nem foglalkozik azzal, hogy érdekli-e az embereket az, amit nyújtani tud, vagy ha „alámegy nekik”, kiszolgálja a vélt vagy valós elvárásokat? A közönség jelenléte vagy hiánya minősíti-e az előadást?
Egy biztos, amit ma láttam, az valóban megérdemelte a hírnevét, tényleg formátumos alakítás Menszátor Hérész Attiláé, és leginkább Széles László Kean c. előadására emlékeztet, bár ez jóval kevésbé törekszik egy történet elmesélésére, így kevésbé nézőbarát. Rájuk nézve szinte egészen hihetetlen, hogy ilyen jelentős színészek nincsenek valami menő társulatnál, és nem játsszák folyamatosan a jobbnál jobb szerepeket.
Ahogy ment az előadás, egyre jobban összekapcsolódott a múlt és jelen, Jászai és Menszátor Hérész Attila problémái eggyé váltak, mintha a Jászai fénykora óta eltelt száz év nem hozott volna különösen lényeges változást a színészek életében…
PS.Az előadásképet a footer.hu oldaláról mentettem le.
