Némi hezitálás után rászántam magam, hogy erről a két előadásról is röviden megemlékezzek, különösen azért, mert NÉZŐI szempontból tanulságos, és hátha lesz más is, aki ennek hatására jobban megbékül majd azzal a helyzettel, amikor azt érzékeli, hogy egy előadás nem hatott rá, vagy nem eléggé, vagy nem úgy, ahogy elképzelte korábban.
Számomra alapvető, hogy mivel az előadás a néző fejében születik meg, nagyon fontos tényező a néző állapota, előélményei, elvárásai – ezek eldönthetik egy este sorsát.
Nézzük a két konkrét esetet.
Április 2. Bánk bán (Erkel Színház)
Aki a két évvel korábbi bemutató után olvasta netán azt, amit írtam Vidnyánszky Attila rendezéséről, az akár meg is döbbenhet, hogy még egyszer elmentem. 1995 óta figyelem a pályáját, de éppen ez a rendezése nem tetszett. (Az a Bánk bán, amit a Nemzetiben két héttel később létrehozott a kamarateremben, az évad legjobb előadásai közé tartozott nálam is, mindenkinek ajánlom a megtekintését.)
Komlósi Ildikó és Molnár Levente
Újra akartam nézni mégis ezt az operát, hogy (1) a fiam, aki a Hunyadit nagyon szerette, szintén láthassa, illetve azért is, (2) mert Komlósi Ildikót az előző héten háromszor is láttam Juditként, és olyan sokat nem játszik Magyarországon, hogy egy teljes sorozatát kihagyjam. Sőt, ugyanez a szempont merült fel (3) Molnár Levente kapcsán is, akinek új CD-je alapján is világos a Bánk bán-hoz való szenvedélyes kötődése. Őrült energiákat mozgósít a színpadon ebben a szerepében is, és őt se lehet gyakran látni.
Ez a három szempont együttesen lenyomta a rendezéssel kapcsolatos ellenérzéseimet, és mivel mindenki csak akkor nézhető, amikor műsorra van tűzve, ezen az estén kellett mennem, amikor (sajnos) fejben még továbbra is a Kékszakállú foglalkoztatott, a vele kapcsolatos sorozatot sem fejeztem még ekkorra be. Ha igazán racionális vagyok, ezen a héten még biztosan nem megyek el semmire, főleg nem operára.
Abban, hogy ez a Bánk bán nem gyakorolt rám intenzív hatást, nyilvánvalóan benne volt a két nappal korábbi párizsi este zajos sikere, a hat Kékszakállú elementáris hatása, a fiam reakciói mellettem, aki az első részt eléggé élvezte, de a másodikat erőteljesen unta, és majdnem elaludt. (Megemlítem, hogy két éve egy kézi meccs után nézett egy esti Hunyadit, és másnap délelőtt vissza kellett vinnem a másik szereposztásra is, mert annyira akarta. Tízévesen nem most nézett először este operát.)
Ahhoz, hogy nem vonódtam be igazán még az is hozzájárulhatott, hogy félház volt, a közönség reakciói nem voltak éppen a legélénkebbek, és ez a kicsit langyos alaphangulat – a külföldi előadások teltháza és őrjöngése után – különösen lelombozó hatást keltett.
Eszembe jutott, hogy miként hathatott ez a nagy váltás Komlósi Ildikóra, akinek a játékán persze nem észlelhette senki, hogy most nem egy elegáns helyen és 2500 ember előtt énekel. Fáradtnak sem tűnt, bár előző délután érkezett haza a turnéról. Ez a Gertrúdis bármilyen előadásban elég hatásos lett volna. (Ma nem mellékesen a Carnegie Hallban lesz megint Judit - akiben van elszántság, hajnali három táján hallgathatja az élő rádióadást.)
Molnár Levente szintén vagy 15 éve éli át rendszeresen, hogy milyen a nagy siker a „nagy házakban”, és ő is mindig mindent belead a szerepébe, ha színpadra lép. Láttam februárban egy kecskeméti Bohéméletben, és abban is ezer fokon izzott, talán még jobban, mint általában, hiszen tudhatta, hogy sokak számára az lehetett az első találkozás az opera műfajával is, nemcsak a darabbal.
Molnár Levente az első pillanatokban is már Bánk bánként érkezik, nem is kell énekelnie ahhoz, hogy érezzük a személyisége súlyát, amelyet egészen lenyomnak az országos gondok. Annyira nyomasztják, hogy semmi szüksége nincs arra, hogy még családi bajai is legyenek. Mivel kötelező olvasmány a dráma, bőven volt módom tanítani is. Ahogy az évek telnek, egyre jobban zavar a darabban felépített figura viselkedése, és a fiam elsőre is kiszúrta annak a logikátlanságát, ahogy Bánk bán megérkezik, meglátja feleségét Ottóval beszélgetni, és mégsem megy oda hozzá. Fontosabb a közügy, az ország sorsa… Hát igen, néha egy mulasztáson minden elúszik, ezt lehet belőle levonni.
Többen is voltak, akik a fent említett két főszereplő mellett kisebb feladatot kaptak ugyan, de azt igazán magas színvonalon oldották meg. Bakonyi Marcell II. Endréjéről, Kováts Kolos Tiborcáról és Geiger Lajos Biberachjáról egyértelműen ezt mondhatom el, bár közülük talán az utóbbi szereplő van csak igazán hálás helyzetben, neki van a legtöbb játéklehetősége. (A fiamat hosszan foglalkoztatta, hogy tudott két nőt is egyszerre felemelni…)
Geiger Lajos és Molnár Levente
Nagyon szeretem Szemere Zitát, és nemigen fogtok találni egy rossz mondatot sem ezen a blogon, amely róla szólna, mert mindig azt érzem, hogy teljesen kitölti az adott szerepét, átlelkesíti. Korábban Melindájáról is azt gondoltam, hogy az ő szerepe, sugárzik belőle az ártatlanság, és elhihető neki még a megőrülés is. Ugyanakkor ezen az előadáson nagyon erősen hatott, hogy várandósan énekelt. Prózai színházban egy hasonló szituáció nem jöhetne létre, mert tudják, hogy megváltoztatja egy darab viszonyait, ha az egyik szereplő láthatóan terhes. Jelenleg Balczó Péter eleve is ellenszenves Ottó figurájából igazi kretént csinált ez a terhesség, hiszen valakit ilyen erőteljesen molesztálni, varázsitallal elkábítani, aki legalább a hatodik hónap táján jár, azért súlyos cselekedet. Nem is értem, hogy Molnár Levente Bánkja, aki rövid időt együtt töltött Ottóval, miért nem vágja azonnal két darabra, hiszen jövendő második gyermeke egészségét is veszélyeztette. Ugyanakkor ez a terhesség erősen megkérdőjelezte Bánk azon mondatait, amelyben Melindát keserűségében kéjvággyal gyanúsítja.
Tavaly is, idén is láttunk az Operában ilyen megoldásokat, nem cserélnek le szereplőt azért, mert terhes és a varroda nem is talál ki semmi olyan megoldást a jelmez átalakítására (nagykendő? köpeny? lepel?), amely képes lenne ezt a tényt elfedni, csak azt mutatja, hogy nem tekintik igazi színháznak a műfajt, és túl sokat bíznak a néző képzeletére. Kizárom, hogy én voltam az egyetlen, akinek a gondolatait civil irányba elterelte ez a kis apró mozzanat. (Ez nem koncertszerű előadás, ahol csak a hang számít.)
Hozzátenném, hogy vittem magammal a gyereken túl még egy embert, aki inkább hangversenyekre jár, és operára csak ritkán, akinek ez szintén az első Bánk bán élménye volt. Szerette az előadást így, ahogy megtörtént, nem érezte kevésnek.
Április 5. Hovanscsina (Müpa)
Ahogy a fenti szövegből is látszik, volt nem egy számomra is értékelhető összetevője a Bánk bánnak, amelyik mégsem lett az újabb meghallgatás hatására az én operám.
Muszorgszkij Hovanscsinájával viszont még sosem találkoztam, nem volt hozzá kapcsolódó (akármilyen előjelű) előélményem, viszont a szereposztásban láttam, hogy Bátori Éva, Megyesi Zoltán, illetve a Carmenben nemrég látott Anna Shapovalova is szerepel, Kovács János vezényli majd az MR Szimfonikusokat, fellép a Honvéd Férfikar. Tudható volt, hogy egy 250 fős nagyszabású produkció lesz ez, és a BTF nyitókoncertjeként várhatóan kiváló zenei minőségű.
Ráadásul még péntek délelőtt pontot tettem a 16. Kékszakállú bejegyzésem utolsó mondatának végére is, és nem nyomasztott semmi, ha azt leszámítom, hogy még a délelőtt folyamán kettérepedt egy fogam. De jó társaságban voltam, amely elterelte a figyelmemet erről a szünetben is.
Ha ezt az operát sorozatban tűzték volna ki az Erkelben, akkor valószínűleg hónapokon át hallgattam volna előre, hogy felkészüljek – és tényleg azt hiszem, hogy ez az, ami hiányzott. Nem tudnám azt mondani, hogy x, y vagy z kevés volt a szerepre, nem stimmelt bármi. Én voltam kevés, pont úgy jártam, mint évekkel ezelőtt a Tündérkirálynővel, amit mostanára már oda-vissza ismerek. Tudtam, hogy egy minőségi produkción ülök, amelyik pont rám nem hatott eléggé.
Kovács János
Érzékeltem menet közben is, hogy nagyon szép kórusrészek vannak, sőt az énekesek párbeszédei közül is volt nem egy, amelyik erős feszültséget hordozott – különösen a főszereplő Elena Maximova (Márfa) jelenetei, aki azzal is kiemelkedett, hogy hosszú szerepét kívülről énekelte, ahogy a magáét Anna Shapovalova (Emma) is. Elena Maximova nyilván már sokszor játszhatta ezt, több produkció is megszilárdíthatta stabil szereptudását.
Mindig jobban tudunk olyan énekesre figyelni, aki nem a kottát nézi. Ezért is volt szerencsés Megyesi Zoltán kezdő jelenete, aki a darab szerint félálmában (!) énekel, és ezt meg is mutatta. Néhány gesztus utalt arra, hogy próbálták a félig-szcenírozottság irányába vinni az előadást, de a szereplők tömege, és a történet bonyolultsága ezt csak nyomokban tette lehetővé.
Megyesi Zoltán
Mind Megyesi Zoltánnak, mind Bátori Évának ezúttal kis szerep jutott, de ezen belül mindketten énekelhettek kicsit hosszabban önállóan is, emiatt nem volt egészen hálátlan számukra sem ez a feladat, bár feltétlenül művészi alázatot igényelt. (Bátori Éva decemberben volt, és májusban megint lesz Nyugat lánya, képes arra, hogy egy egész előadást elvigyen a vállán. Megyesi Zoltán legközelebb a Máté-passióban nézhető kétszer az Eiffel-központban.)
Azoknak, akik nincsenek igazán tisztában a darab történetével, meglehetős kihívás volt a feliratok alapján tájékozódni. Ráadásul az opera közel négyórás, akit nem vonzott be gyorsan, azok könnyen elunhatták, bár a vendégként fellépő férfiszereplők többsége imponálóan szép hanggal rendelkezett, és a közönség többsége értékelte is ezt az előadás végén, bár menet közben elég bizonytalan tapsokat kapott csak néhány felvonásvég és ária. Sokan most is felkerekedtek a tapsrend előtt. (Háromnegyed 11-ig tartott.Érdemes lett volna hatkor kezdeni.)
Hazafelé a villamoson találkoztam egy vidékről jött nézővel, aki ugyan inkább prózai előadásokat néz, lelkesen beszélt a Vígszínház nem egy produkciójáról (amelyeket pótolnom kellene, azonnal lelkiismeretfurdalásom is lett), de őt – hasonlóképpen felkészülés nélkül – ez a Hovanscsina igazán megfogta.
Nem vagyunk egyformák, rengeteg apró dolog is belejátszik abba, hogy hat ránk egy előadás. Majd elválik, hogy mennyi idő telik majd el addig, amíg még egy hasonló lehetőség adódik a Hovanscsina megnézésére. Ami biztos, arra már előzetes zenehallgatás után fogok beülni…
Anna Shapovalova és Misha Dydik
PS. A Bánk bán fotók az Operaház képgalériájából származnak, a Hovanscsina felvételek pedig az élő közvetítésből kiszedett fotók, amelyek közül több is megtekinthető a facebookon.
