Az elmúlt három hetemet ugyan a Gioconda-projekt határozta meg, de mégis volt közben – ráadásul az utóbbi bő egy hétre sűrítve – három olyan előadás is, amelyikben mind központi hangsúlyt kapott "a kisember, aki csak szeretne nyugodtan élni, de a világ, a „nagypolitika” nem hagyja"-gondolat. Ha ebből a szempontból nézzük meg a jelenleg műsoron lévő egyéb színdarabokat, jelentős mennyiségben találnánk hasonlókat, tipikus téma, de lenne olyan is bőven, amikor a szerzők inkább az embert saját magát tartják boldogsága akadályának, és a hangsúlyt erre összpontosítják. Talán az utóbbiak még érdekesebbek is, mintha valami külső felelőst keresünk az elrontott életünkért.
Az Ódry Színpad Octopusa és a Katona Rozsdatemető 2.0-ja után legutóbb hétfőn Kerékgyártó István „Hurok” című drámájának előadásán jártam a Jurányiban, erről következik AJÁNLÓ. Bagossy László rendezése feltétlenül méltó a figyelemre, és nemcsak "fontos" előadás, hanem igazán színvonalas, sőt még szórakoztató is. (Ezt különösen nem vártam tőle.)
A Hurok magyarországi (sajtó)bemutatója február 22-én volt, amelyet egy váratlan esemény (Kissjudit Anna beugrása a Giocondába) miatt végül mégsem láttam. Azóta lement a teljes sorozat, én pedig most „másnaposan” pótoltam a Hurkot, a „poszt-Gioconda krízisemhez” éppen egy – elvileg – prózai előadásra volt szükségem.
A Hurok első verzióját, a Puzzle című darabot is, és ennek a későbbi regény-változatát is még azonnal elkészülte után olvashattam. A szerző jóval messzebb ment, mint a Rükverc esetén, amelyik egyébként fordított utat járt be, előbb volt regény, aztán dráma. A Hurok mind regény, mind színdarab alakban olyan markáns élménnyé vált, amelytől az olvasás után nem tudtam szabadulni. A legfőbb bajom az volt a bennük ábrázolt igazán mocskos és kibírhatatlannak ábrázolt magyar világgal, hogy nagyon valóságszaga volt. Ugyan nemigen fordulok meg azokban a körökben, ahol a történet játszódik – se fent, se lent -, nincsenek ilyen saját élményeim, de ennek ellenére nem tűnik úgy, hogy az író kitalálta volna ezeket, inkább csak többféle élményt összeillesztett egy láncolattá.
Kerékgyártó István színes életútjának főbb állomásairól a wikipédiáról is tájékozódhat bárki, és ezt megnézve világossá válik, hogy az írónak módja volt a magyar társadalom több szeletének megismerésére is, a figurákra nem lehet azt mondani, hogy kétdimenziósak.
Dékány Barnabás - Rába Roland
A darab szerkezete Arthur Schnitzler Körtáncáét követi, amelynek alapján Korniss Mihály írt már darabot (a Körmagyart), de ettől még nem tűnik másolatnak ez az új alkotás.
Eléggé féltem az olvasás-élmény után, hogy fog most élőben hatni ez a durva szöveg, de a kilencvenperces előadás után meg kellett állapítanom, hogy a rendező, aki egyben dramaturgként is működött, jelentősen tompított a szövegen, most nem éreztem, hogy elviselhetetlenül szörnyű ezt nézni. Kimaradtak a naturalista módon leírt obszcén jelenetek, amelyeket olvasva az átlag magyar nézőnek, akik a színházakat megtöltik, az juthat eszébe, hogy ilyen fokú romlottság, amely a műben a bűnözőket és a politikai elitet jellemzi nem szabadna, hogy legyen. Ha valaki a teljes láncolatot követi, akkor észlelheti, hogy a hierarchia tetején állók káromkodnak csak úgy igazán, és ez azt is jelzi számunkra, hogy valóban „a fejétől bűzlik a hal”.
A „lepuhítás”, azaz a mű elviselhetővé-befogadhatóvá tételének a húzások melletti másik eszköze a zene volt. A Hurok egészen más hatást tenne Kákonyi Árpád zenéje nélkül. (A Rükvercről már évekkel ezelőtt mondtam, hogy operát kellene belőle írni, és ezt látva még erősebb ez a gondolatom, operaként még inkább üthetne.)
Bagossy László lassan öt éve Stuttgartban már egyszer bemutatta a Puzzle-t, akkor barokk zenét használva. Jelenleg a barokkos jelleg megmaradt, Bach Máté-passiójának korálja is felismerhető, sőt nyilván még sok más mű motívumait is kimazsolázhatnák azok, akik régizenével foglalkoznak, de a lényeg: nagyon nagy hangsúlyt kapnak a recitatívók is, a zene a trágár szöveget is megemeli. (Az előadásokon hol Kákonyi Árpád, hol Lengyel Zoltán kísér csembalón.)
Dékány Barnabás - Járó Zsuzsa
Az előadás sikerességének ugyancsak fontos része a látvány, amelyet ketten – Bagossy Levente és Virág Vivien – jegyeznek. A kórusként kezdő színészek sötétvörös talárokat kapnak, és ezek alatt jól elrejthetőek a jelmezek, amelyeket szinte észrevétlenül sikerül cserélniük menet közben. A színészek alapértelmezésben a színpadul használt kis dobogó két oldalán ülve várják jelenetüket, illetve néha innen beleszólnak, énekelnek, hangokkal és zörejekkel kísérik a jelenetet, amikor szükséges, és mivel el vagyunk foglalva az események szemlélésével, nem vesszük észre, ha valaki éppen távozik, hogy átöltözzön, hogy egy másik karakter bőrébe bújhasson. Én egyetlen egy ilyen esetet sem vettem észre, és ez is mutatja, hogy nagyon átgondolt az egész előadás felépítése.
Ahogy a színészekkel takarékos a rendező, ugyanúgy a kellékekkel is az. Nem merül fel, hogy kisrealista stílusban felépítsenek egyes helyszíneket, hagyják, hogy mi elképzeljük, és valóban csak egy-egy bútort, tárgyat használnak, amelyek végképp nélkülözhetetlennek tűnnek.
Ez a rendezői hozzáállás, illetve a zene, amely precizitást igényel a színészektől, mind ellenpontozza a ránk áradó mocskot és kilátástalanságot, és megint csak az ezerszer is idézett Illyés Gyula mondat juthat eszünkbe: „ki szépen mondja ki a rettenetet, azzal föl is oldja”.
A rendező által alaposan felépített struktúra persze érdektelenné válna, ha nem lenne minden posztra megfelelő embere, akik minden különösebb körítés nélkül, kizárólag egymás partneri támogatását hasznosítva maradéktalanul hitelesek. A nyolc színészt nézve, akik között vannak még egészen fiatalok is, csak az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne már megint olyan operaelőadással találkozni, amelyikben mindenki ilyen hitelesen lenne jelen, ahogy ezek – az egyébként nagyon jól éneklő – prózai színészek.
A nyolc színész – Mészáros Máté, Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Nagy Dániel Viktor, Epres Attila, Rába Roland, Gombó Viola Lotti, Dékány Barnabás – mind fontos, sikerült a darabot úgy megírni, hogy ne legyenek sztárok benne, illetve nekik asszisztáló mellékszereplők. Ez azért lényeges tényező, mert a darab előadása mindenkinek sikerélményt ad, várhatóan sokkal később fogja megunni valaki, ha egyszer érzi, hogy rá is ugyanúgy épül az este, mint a kollégáira.
Gombó Viola Lotti - Nagy Dániel Viktor
Így is ki kell emelni a jó alakítások közül néhány még erősebb nyomot hagyó mozzanatot: Gombó Viola Lotti nagyon szerethető, mint a hierarchia legalján elhelyezkedő prostituált, aki csak azért hajlandó magát eladni, hogy szerelmét megmenthesse, akiről csak ő hiszi azt, hogy majd felhagy a droggal. Nagy Dániel Viktor minket nem ver át, a kutyakozmetika csak álom marad. Nincs menekülési útvonal. Hozzájuk képest a többiek anyagilag mind valamivel jobb helyzetben vannak, de a szerző be tudja állítani a történet fordulatait úgy, hogy azt érezzük, hogy nekik sem jobb, senki se boldog. Dékány Barnabás, a meleg boltvezető szeretőjével, a bolthálózat tulajdonos Rába Rolanddal és alárendeltjével is megmutatkozhat, az ő figurája a legkomikusabb, helyenként karikatúra.
Járó Zsuzsa magabiztos titkárnő az első jelenetben, majd a testvére miatt tolvajjá váló pénztáros, aki talán a legtöbb részvétet váltja ki belőlünk nézőkből, míg a miniszter által megleckéztetett államtitkár – Debreczeny Csaba, illetve annak jobbkeze, Epres Attila csak szem a láncban, az, hogy velük végül mi lesz, nem foglalkoztat minket.
Epres Attila - Debreczeny Csaba
Mindenkinél kiemeltebb így is az a bizonyos fej, a miniszter, aki rendkívül kényes a megszólításra, elvárja a maximális tiszteletet, miközben mind cselekedetei, mind szavai alapján undort kelt bennünk. Mészáros Máté most is lenyűgöző, vérfagyasztóan borzalmas ember ez a miniszter, és kevesen lehetnek a nézőtéren, akik részvétet tudnak majd érezni a sorsa miatt. Talán lesz, aki meg is könnyebbül. (Sajátos egy happy end, bár a Rükvercé sem volt utolsó. Nem szpoilerezem a részletek bemutatásával.)
Az előadás valóban a mai életünk egy szeletéről szól, bár feltehetően sokan fogják azt érezni, hogy szerencsére nem arról a világról, amelyikben ők is élnek. Egy másik Magyarországról. Amelyikben a színházi törzsnézők többsége tengődik, az feltehetően nem mentes problémáktól, de ezek léptéke más – nem fenyeget minket sem az, hogy multimilliomosokká válunk egy-két év alatt, de az sem, hogy a drogos barátunk miatt kell prostituálódni. Akár azzal is nyugtathatjuk magunkat, hogy nekünk - ehhez képest - milyen jó. Ehhez a rendezéshez így még akár kellemes szórakozást is tudunk kívánni.
Dékány Barnabás - Mészáros Máté
PS. A Molmik Photography képeit használtam, a facebook-on jóval több is megtekinthető.
