Az Ódry Színpadon márciusban újra bemutató dömping kezdődött, és mivel már így is óriási lemaradást szedtem össze, kicsit elkeseredetten látom, hogy a hónap végére már csak azt mondhatom el, hogy a közel HARMINCFÉLE előadásnak mindössze csak a harmadáról található ajánló a blogomon, szinte be kellene költöznöm a Vas utcába ahhoz, hogy ezen az arányon jelentősen javítani tudjak.
Nézzétek meg a műsort részletesen, csak ezt tudom javasolni, ráadásul a maesteszinhaz.hu-n is szokott lenni nem egyszer akciós jegy.
Weöres Sándor Octopusát viszont azonnal a bemutatón meg tudtam nézni, így erről most rövid ajánló következhet, viszont jelentős csúszással, valami miatt mindig elhalasztottam a bejegyzés lezárását, és ennek most is az az ára, hogy a részletezés elmarad. De úgyis ajánló ez, nem kritika, az előadás pedig fontos, voltak is a helyszínen kritikusok elegen, így remélhetőleg foglalkoznak is vele.
Túl sokszor nem szokták elővenni Weöres Sándor 1965-ben írt darabját, ez – a színházi adattár nyilvántartása szerint – mindössze a nyolcadik alkalom. Korábbi három is az Ódry Színpadhoz kötődik (ezek közül Zsótér-rendezését láttam is), de a darabról feltehetően a pesti színházi nézők többségének mégis Zsámbéki Gábor 2001-es bemutatója ugrik be, amely még évekig műsoron volt a Katonában, és én is kétszer néztem meg.
Ez most más hangulatú előadás, erősen érződik rajta Horváth Csaba fizikai színházi stílusa (aki konzulensként és a rendező osztály vezetőjeként közre is működött az elkészítésében), ehhez nem kell a színlapot sem megkeresni, annyira gyorsan kiderül perceken belül.
Az előadás játék jellege dominál, most sincs jelentős forrás a díszletre, de Devich Botond jóvoltából most sem üres a színpad - a legfontosabb szerepe néhány hatalmas műanyag hordónak van, amelyekbe néha a színészek is elrejtőznek, vagy éppen beletömködik őket, mintha tárgyak lennének.
Ez a gesztus mindent kifejez, Nagy Péter István rendezésében átjön, hogy a kisember, azaz MI mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a hatalomnak. Amikor ezt láttam, kicsit több mint két hete, még nem tudtam, hogy szinte azonnal utána, ugyanezt a mondanivalót fogja sugározni a Hurok és a Rozsdatemető 2.0 is. E három előadás bennem szorosan összekapcsolódott, az egymásutániságuk és a közös mondanivaló miatt is.
Azt hiszem, hogy Zsámbéki Gábor katonás előadása óta még jobban hat ez a darab, amelynek fő motívuma mégis az, hogy a hatalom egy kitalált ellenségképpel (az octopusszal) riogatja a népet, ezzel az eszközzel manipulálja, miközben a valódi problémák megoldására nincs esély.
Krisztik Csaba, a királynő
Az előadásban nagyon hatásos színészi alakítások voltak, megjelent az öreg királynő szerepében Krisztik Csaba (ez volt legutóbb Törőcsik Mari szerepe, aki vendégként játszotta a Katonában), és egyik monológja közben érezni lehetett azt a bizonyos színházi csendet, amikor minden jelenlevő annyira figyel, hogy még levegőt sem vesz közben.
Krisztik Csaba karizmatikus színész, és egészen jó partnerek jutnak neki, akik valóban szívvel-lélekkel játszanak, bár a premieren mintha egészen még nem állt volna össze az előadás, még idő kellene neki ahhoz, hogy összeérjen - ez volt a határozott benyomásom. Ma, március 19-én ismét lesz egy, nem túl szerencsés, hogy akkora szünet volt az első után, de nyilván így is fejlődik az előadás, ha nem annyira sűrűn tudják játszani.
Az előadás játék jellegét erősítő megoldásokat látunk nem egyszer, így például annak is jelentősége van, hogy egyetemista lányok - Barna Lilla, Herman Flóra, Molnár G. Nóra - játsszák a katonák szerepét is, nemcsak a sárkány jegyeseiét, és férfiak is játszanak nőt. (Lásd fenti kép.) Többeknek jut két szerepet is, a hallgatók több arcukat is megmutathatják egy előadásban, és ezek között kapcsolat is van. Hajdu Tibor például egyszerre Cannidas király, a megalkuvó, és Batrach, a hajós, aki szintén rávehető kompromisszumokra. Mindkét szerepben nyomot hagy, és jól érvényesül humorérzéke. A közönség élénken reagál a poénjaira. Hasonlóképpen két szerepe van Hevesi Lászlónak, aki egyszerre Giorgio és Uttaganga is - mindkét karakterhez köthető naivitás. Gyulay-Zékány István pedig Miron, a sárkány főpapja, a maipulátor.
Vannak évekkel ezelőtt végzett színészek is az előadásban, akik korábban elköteleződtek Horváth Csaba színházi vonala mellett és a Forte Társulat tagjainak számítanak, vagy ezzel összeköttetésben dolgoznak Székesfehérváron. Mivel ez elsősorban rendező-vizsga, ezek a fizikai színházhoz erősen kapcsolódó színészek most ebben is megjelenhettek a rendezőhallgató támogatására. Krisztik Csaba és Pallag Márton mellett ilyen Horkay Barnabás, aki most is szerepel mozgástervezői minőségében is, sőt Pálya Pompónia is fellép kiemelten fontos szerepben, Nellaként, míg a másik lényeges női szerepet Ténai Petra kapja. Sütő Andrásról nekem eddig nem derült ki, hogy vonzódna ehhez a színházi irányzathoz, de ettől még játéka teljesen összhangban van a többiekével.
Aki a darabot nem ismeri, azoknak különösen ajánlott a megtekintése, Weöres Sándor egy másik oldaláról ismerhető meg belőle, és ez már önmagában is érték. Nem is beszélve a történet kapcsán levonható tanulságokról...
PS. A két kép az Ódry Színpad facebook oldaláról származik, ahol több is megtekinthető.
