A második szereposztás a papírforma szerint sosem annyira ütős, mint az első. Van néha persze néhány kakukktojás benne, amikor legszívesebben egy-egy énekest átmentenénk belőle az elsőbe. (Néha véletlen fordulat előidéz ilyen kevert szereposztást - emlékszem egy olyan Xerxészre, ami éppen egy kevert szereposztásban működött a legjobban.) Szögezzük le, a mai Anyegin valóban egy másodvonalbeli előadás. Néhány kevésbé fontos szereplő egyezik az elsőével, ők azok akik korábban is és most is teljesen rendben voltak (az anya, a dada és Olga szerepében Temesi Mária, Balatoni Éva és Gál Erika). Nem rajtuk múlt az előadás, sőt nem múlt a Lenszkij szerepét ma is emlékezetesen éneklő Nyári Zoltánon. Nyári már eddig is felkeltette a lányom figyelmét, de a mai áriája után kissé meg is ingott Fekete Attila primátusa, felmerült benne, hogy a jövőben inkább Nyári Zoltánra fog fókuszálni.( Ez persze nem zavarja majd meg abban, hogy a tavasz folyamán legalább hat-nyolc alkalommal megnézze Attilát is, aki hat főszerepet fog énekelni. Attila persze nem tudja, hogy ilyen szoros lett a mezőny, még visszahódíthatja Vilmát, aki öt éve figyeli. )
A két főszereplő Bátori Éva és Káldi Kiss András (Tatjana és Anyegin) szépen elénekelték a szerepet, de éppen úgy, ahogy évekig, most sem volt olyan a címszereplő színészi játéka, hogy hitelessé tegye a szerelmi kapcsolatot, sőt nem látszott ugyanolyan plasztikusnak a baráti kapcsolat megromlása sem. Ezt a mai korrekt előadást nézve hiányoltuk azt a csodát, ami vasárnap és kedden létrejött alapvetően Pavol Remenar jóvoltából. Ha Bátori Évával kapja a szerepet, akkor is közelebb lettünk volna az optimumhoz, de az az érzésem, hogy ahhoz az igazi Anyeginhez mégis Frankó Tünde törékeny és ártatlan szépsége is kellett. Látva a mai előadást, ahogy csak felszínesen jöttek létre a kapcsolatok, annál is inkább felértékelődött a múltkori, amikor viszont minden emberi viszony működött.
A lányom a tapsrend alatt két mondatban összefoglalta a két előadás lényegi különbségét. Múlt vasárnap úgy érezte, hogy Tatjánának el kellett volna Anyeginnel mennie, a mai Tatjana viszont a legjobb döntést hozta azzal, hogy maradt a férje mellett.
Ha a kabátgombokról nem is, de újabb egyéb apró megfigyeléseket is tettünk. Eddig még nem ültem olyan helyen, ahonnan látszott volna a padló (először festett zöld levelek voltak ráfestve, amelyek messziről lábnyomokra is hasonlítottak), továbbá nem figyeltem arra az apróságra, hogy az a bizonyos kopár tölgy már a legelején is megjelenik a nyitó jelenetben, előre vetül az elmúlás képe. (A tölgy a szövegben is benne van, a gyerekkor képeihez kapcsoltan.) Ha lenne több Anyegin - mint ahogy nincs és nem lesz jövőre sem - , akkor még el lehetne nézelődni és merengeni a részleteken. Persze mondanom sem kell, hogy mindezt a másik szereposztással. Ma Káldi Kiss András a záróképben fél méterrel a fénye mellé feküdt le. A reflektornak az ő testét kellett volna pásztáznia, de csak némileg világította meg. Ezt a megoldást jelképesnek is vehetnénk.
Ha valaki kíváncsi így is, még huszadikán megnézheti.
