Bejegyzések


A Gózon Gyula Kamaraszínház Sirályát NAGYON szerettem, írtam róla már részletes ajánlót, és az újranézés után is azt mondom, hogy ÉRDEMES ezt választani. Ha minden jól megy, májusban lesz megint... Most nem fogok újra mindenre kitérni az újranézés kapcsán, pusztán néhány gondolatot osztok meg,…

Címkék: Sirály Kálid Artúr Hajdú László Gózon Gyula Színház Tamási Zoltán Nagyváradi Erzsébet Janik László Herczeg Tamás Szemán Béla Ondraschek Péter Hermányi Mariann Turóczi Éva 6Szín Haik Viktória Szurcsík Ádám

Szólj hozzá!

Január utolsó két hete a korábbinál még fokozottabb bizonytalanságról szólt – az én naptáramból tíz előadás tűnt el a covid miatt, és vagy került helyére másik/harmadik, vagy lett „szabadnapom”. Ez a bemutató is közel két hét csúszással jutott el végre a premierig és a második előadásáig, de az a…

Címkék: Kálid Artúr Kiss Csaba Gózon Gyula Színház Cziczó Attila Tasnádi Csaba Stubnya Béla Tűzkő Sándor De mi lett a nővel? FÉM

Szólj hozzá!

Alfred Uhry darabja elsősorban filmként ismert, amely nyolc jelentős szakmai díjat, köztük négy Oscart is nyert. Mintha láttam volna, bár az is lehet, hogy ezt csak elképzeltem, mert sokszor szóba került. Nem meglepő, hogy a Veres1Színház is műsorára tűzte, hiszen önmagában már az is óriási előny,…

Címkék: Belvárosi Színház Kálid Artúr Egri Márta Pál Tamás Vereckei Rita Miss Daisy sofőrje Dicső Dániel Veres1színház Huszár Piroska Zorgel Enikő

Szólj hozzá!

Jól kezdődött ez a december: ez az én Sirályom volt. Ennyi a rövid ajánló, de most jön még négy oldal ennek alátámasztására. Hajdú László rendezésében nincsenek felesleges elemek, sem a díszlet, sem a mozgások szintjén, és minden mondatnak van mögöttes tartalma. Az összes szereplő szempontjából…

Címkék: Sirály Kálid Artúr Hajdú László Gózon Gyula Színház Tamási Zoltán Nagyváradi Erzsébet Janik László Herczeg Tamás Szemán Béla Ondraschek Péter Hatszín Teátrum Hermányi Mariann Veréb Dia Turóczi Éva Haik Viktória Szurcsík Ádám

Szólj hozzá!

Ha most félreteszem a legutóbbi nagy élményemet, a Káli holtakat, amely minden papírforma ellenére egy igazán működő regényadaptáció, a jelenlegi pesti színházi kínálatban nagyon gyakori az olyan friss (vagy majdnem friss) előadás, amelyik annyira nem jó darabra épül, és egyértelműen az igazán jó…

Címkék: Spiró György Árkosi Árpád Kálid Artúr Sütő András Csirkefej Gózon Gyula Színház Nagyváradi Erzsébet Illés Dániel Károlyi Krisztián Mészáros Zsófia Kátai Kinga Stubnya Béla Ondraschek Péter Hatszín Teátrum Horváth Zsuzsa Menszátor Hérész Attila Szűcs Laura Takács-Kiss Zsuzsanna Turóczi Éva

Szólj hozzá!

Az első rész után jöjjön 2019 újabb tíz jó előadása független- és magánszínházi műhelyekből:

Címkék: Kálid Artúr Szabó Kimmel Tamás Molnár Piroska Nagy Fruzsina Horváth Csaba Nézőművészeti Kft Mészáros Piroska Mészáros Béla Jordán Tamás Karinthy Márton Gyulay Eszter Megyesi Zoltán Évadértékelés Járó Zsuzsa Forte társulat Murányi Tünde Armel Operafesztivál Földeáki Nóra Baki Dániel Kurta Niké Molnár Anna Mozsár Műhely Soharóza kórus Markó-Valentyik Anna

Szólj hozzá!

Kétrészes francia társalgási színművet lehet majd mostantól látni a Belvárosi Színház műsorán, amelynek van egy korábbi (2012-es) filmváltozata is, ahogy annyi más előadásnak e színház műsorában, de ez most nem Orlai Produkció, hanem Veres1Színház. Kálid Artúr - Simon Kornél - Verebes Linda - Pál…

Címkék: Belvárosi Színház Kálid Artúr Simon Kornél Pál Tamás Verebes Linda Molnár Gyöngyi Schlanger András Hogyan nevezzelek? Veres1színház

Szólj hozzá!

Idén már csak egyetlen alkalommal látható Balázs Ágnes „szerelmi pszichokrimi”-je a Pinceszínházban. Másfél óra szünet nélkül. A március 8-i bemutató óta igyekeztem nem olvasni semmit az előadásról, hogy ha már késésben vagyok a megtekintéssel, legalább ne befolyásoljon másnak a tapasztalata, de…

Címkék: Pinceszínház Kálid Artúr Gáspár András Murányi Tünde Balázs Ágnes Meghallgatás Pajor Patrícia Herman Anett

Szólj hozzá!

Két emlékképem is van korábbi baltákról, Lőrinczy Attila Shakespeare-parafrázisáról (a Kamrából 1998-ból, és Kaposvárról 1999-ből), viszont lemaradtam a darab szegedi, illetve legutóbbi (2014-es) nyíregyházi színreviteléről. Négyből kettő így sem rossz arány, és most jött hozzá egy harmadik jó…

Címkék: Kovács Zsolt Kálid Artúr Magyar Színház Horváth Illés Hámori Ildikó Pater Sparrow Móga Piroska Takács Géza Gémes Antos Csarnóy Zsuzsanna Gáspár Kata Horkay Barnabás Bede-Fazekas Szabolcs Vilmányi Benett Gábor Horváth János Antal Gálvölgyi Anett Miovác Márton Elek Ányos Dunai Csenge

Szólj hozzá!

A cím akár arra is lefordítható, ha valaki nem veszi észre azt, hogy ez az egyik ária fő motívumának parafrázisa: most ez komoly, hogy csak négy előadás lesz a Porgy-ból?? Ha valaki alaposan elolvassa az előadás szórólapjának második oldalát, némileg megütközhet a jogokhoz kapcsolódó kétféle…

Címkék: Opera Nagy Dániel Viktor Kálid Artúr Erkel Színház Kozmér Alexandra Oláh Zoltán Fodor Gabriella Fodor Beatrix Kiss Tivadar Geiger Lajos Palerdi András Balczó Péter Almási-Tóth András Popova Aleszja László Boldizsár Bajári Levente Szegedi Csaba Kerényi Miklós Dávid Porgy és Bess Barta Dóra Csiki Gábor Haja Zsolt Sáfár Orsolya Meláth Andrea Lisztopád Krisztina Szerekován János Rőser Orsolya Hajnalka Szántó Andrea Kristofori Ferenc Bakonyi Anikó Bakonyi Marcell Dénes István Boros Ildikó Fülep Máté Ujvári Gergely Balázsi Gergő Ármin Sebastian Hannak Hajzer Nikolett Riederauer Richárd Rotter Bianka

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása